FELFEDEZŐ
A 'gyerekgyűjtő' nő béranyák segítségét is igénybe veszi, tervei szerint 100 gyereke is lehetne.
FELFEDEZŐ
A két anya azért került szóváltásba egymással, mert a gyerekeik konfliktusba keveredtek a játszótéren.
FELFEDEZŐ
A több mint két hete eltűnt karcagi édesanyát volt élettársa ölte meg, az ügy kísértetiesen hasonlít a VV Fanni gyilkossághoz.
FELFEDEZŐ
„Tudom, hogy a közös karácsonyaink száma véges, ezért szeretném mindet különlegessé tenni számára” - mondja az anyuka.
FELFEDEZŐ
A 12 éves gyereke már nem bírta elviselni a folyamatos iskolai bántalmazást, ezért véget vetett az életének.
FELFEDEZŐ
A speciális beavatkozásról a színésznő a közösségi oldalán számolt be. Azt is írja, hogy már nagy izgalommal várja a babát.
FELFEDEZŐ
Az ukrán Harkovban történtek sokkolták a helyieket. Akik ismerték az asszonyt, azt állították, hogy az anya imádta a gyerekét, nem értik, mi történhetett.
FELFEDEZŐ
A férje az RTL Híradónak elmondta, hogy hároméves kisfiának már megmondták, hogy többé nem láthatja édesanyját. Az apa szerint a nehéz pillanatokban kisfia vigasztalja őt.
FELFEDEZŐ
A nőt azzal vádolják, hogy magát és ötéves kisfiát is meg akarta ölni, ő azonban tagadja ezt. Azt viszont elismerte, hogy nem szedte rendesen a gyógyszereit, és a baleset idején is fia kívánságát követte.
FELFEDEZŐ
A komlói nő több alkalommal bántalmazta is a gyerekeket, akikre mindig koszos, vizelettel átitatott ruhát adott, a legkisebb gyermekét pedig egész napra a kiságyban hagyta.
FELFEDEZŐ
A kis Scarlett még a műsorvezető nevét is megkérdezte, amikor látta, hogy az édesanyja beszélget valakivel.
Népszerű
Ajánljuk