HÍREK
Az alapítvány 600 millió forintnyi közpénzt kapott már, pedig az egyetemi campus még nem is létezik. Tompos Márton elment hozzájuk megkérdezni, hogy mire költötték.
HÍREK
A Nemzeti Információs Központ kiderítette, hogy egy svájci alapítványtól is kapott 900 milliót egy ellenzéki portált működtető cég.
HÍREK
Szalay-Bobrovniczky Kristóf jelenleg is a Némethy Bertalan Alapítvány kuratóriumiának elnöke, így ő dönthet majd a megnyert támogatás elköltéséről is.
HÍREK
Kiderült, hogy már korábban is nehezményezték, hogy a kormány emberei ülnek az alapítványi fenntartású egyetemek kuratóriumaiban.
HÍREK
Az EU27-ek összeférhetetlennek tartják, hogy politikai vezetők dönthetnek közpénzek kifizetéséről olyan szervezeteknek, amelyekben maguk is alkalmazottak és döntéshozatali jogkörrel rendelkeznek.
HÍREK
Van olyan szülő, aki nem tudja iskolába küldeni gyerekét, így otthon próbálja majd megoldani az oktatást.
HÍREK
A kissvábhegyi székházat 182 millió forintos, az istenhegyi ingatlant pedig 39 millió forintos áron tartották nyilván az ajándékozás pillanatában, két éve. Ennyiért még egy üres telket sem lehet kapni a környéken – derítette ki az Átlátszó.
HÍREK
A Mészáros Alapítvány 164 milliós veszteséggel zárta a 2021-es évet, a Vál-völgyi Fiatalokért Alapítvány pedig 325,1 milliós mínuszt produkált.
HÍREK
Bár két éve még díjazás nélkül vállalta a kuratóriumi tagságot, június óta már felveszi a tiszteletdíjat.
HÍREK
De nemcsak ő, hanem más, kormánypárti politikusok szívéhez közel álló szervezet is szép összeget kapott.
HÍREK
Példaértékű, amit alapítványával létrehozott az édesanya, aki daganatos betegség miatt veszítette el a gyermekét.
HÍREK
Az igazságügyminiszter azonban augusztusig nem vette fel a kuratóriumi tagként neki járó tiszteletdíjat.
HÍREK
A Szimbiózis Alapítványnál attól tartanak, hogy külső segítség nélkül képtelenek lesznek ellátni a 60 bent lakó autistát és értelmi sérültet a rezsi-, az üzemanyag- és a takarmányár drasztikus emelkedése miatt.
HÍREK
A gyászoló férj, John Easterling végigkísérte feleségét a rákkal való küzdelemben, most pedig felesége utolsó kívánságát tolmácsolta.
HÍREK
A 2,4 milliárdos támogatásból épült csarnok és a hozzá készült szabadtéri kondipark nemrégiben komoly vitát robbantott ki a politikus és a városvezetés között.
Népszerű
Ajánljuk