KÖZÖSSÉG
Noelnek a Zolgensmára, Áronnak egy speciális műtétre, Dominiknak pedig őssejtterápiára gyűjt a család, szükségük van a segítségre.
KÖZÖSSÉG
Utolsó tartalékaikat élik fel, ha márciusban nem tudnak kinyitni és húsvétkor sem fogadhatnak látogatókat, az végleg megpecsételheti a sorsukat.
KÖZÖSSÉG
A 18 éves amerikai lány keményen dolgozott azért, hogy álmai főiskolájára járhasson, de a megtakarítását a megélhetésükre kellett fordítania. Rengetegen segítenek neki, hogy folytathassa tanulmányait.
KÖZÖSSÉG
A kisfiú újszülöttkori hemolitikus betegségben szenvedett, miután világra jött. Akkor meg tudták menteni az életét, de a szervezete visszafordíthatatlan károsodásokat szenvedett.
KÖZÖSSÉG
A klub felnőtt és utánpótlás játékosai is csatlakoztak a kezdeményezéshez. A felajánlott összeg fele már össze is gyűlt.
KÖZÖSSÉG
Az ötéves kislány betegsége annyira ritka, hogy nincs biztos gyógymód rá, sőt az orvostudomány még nevet sem adott neki. Fanninak rekordidő alatt összejött a kezeléshez szükséges pénz.
KÖZÖSSÉG
Rengeteg tartós élelmiszert és ruhát, valamint fecskendőket, fertőtlenítő- és kötszereket küldtek két horvát településre.
KÖZÖSSÉG
Az 1353-as adományvonalra indított hívással csatlakozhatsz az Ökumenikus Segélyszervezet által meghirdetett országos szolidaritási akcióhoz, amellyel a horvátországi földrengés károsultjainak gyűjtenek adományt.
KÖZÖSSÉG
Fanni egy olyan genetikai rendellenességben szenved, aminek a világon csak 29 érintettje van vele együtt, és ő az egyetlen nyilvántartott beteg Magyarországon. Az adománygyűjtésnek köszönhetően most egész évre biztosított az a pénz, amit a szülei a fejlesztésére fordíthatnak.
KÖZÖSSÉG
A MedSpot Alapítvány az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara, valamint a Nemzetközi Bálint Csoport közösen programjának célja az egészségügyi dolgozókat ért stressz, mentális terhelések csökkentése terápiás jelleggel. Kampányukat most te is támogathatod!
KÖZÖSSÉG
Az Arsenal focistája az Instagram-oldalán hívta fel a figyelmet a magyar kisfiú számára indított adománygyűjtésre.
KÖZÖSSÉG
A világkupa-győztes autóversenyző is részt vett versenysorozata jótékonysági kampányában, és nagyon örül, hogy egy magyar kórház is kaphatott a szezon során összegyűjtött 100 ezer eurós adományból.
KÖZÖSSÉG
Gyönyörű képekre licitálhattok, az összeggel pedig az állatmenhely munkáját támogathatjátok.
KÖZÖSSÉG
Az Adománytaxi Alapítvány idén is folytatja a tavalyi nagysikerű Á-Lom elnevezésű gyerekágy gyűjtő kampányát, amely során tavaly 162 ágyat juttattak el a kiválasztott rászoruló családoknak. Az idei cél legalább ennyi gyerekágy.
KÖZÖSSÉG
A koronavírusra hivatkozva vettek el 8,5 milliót L. Ritók Nóra hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó alapítványától, ezzel megfelezték a kiegészítő támogatásukat.
KÖZÖSSÉG
Folyamatosan érkeznek a támogatások az Igazgyöngy Alapítványhoz. L. Ritók Nóra az mondja, egyre erősebb benne a remény, hogy összejöhet a hiányzó összeg.
Népszerű
Ajánljuk