KÖZÖSSÉG
A Nézőpont Intézet felmérése szerint minden ötödik családnak olyan extrakiadást jelent az iskolakezdés, amit nem tudnak maguktól hiánytalanul megoldani.
KÖZÖSSÉG
Rékának és három kislányának szinte csak a ruhái maradtak meg. A család megsegítésére gyűjtés is indult.
KÖZÖSSÉG
Két óvodás kislány gyermekotthonba kerülhet, ha nem sikerül megerősíteni az életveszélyes házat. A szülők aggódnak, hogy ha nem tudnak 800 ezer forintot összeszedni két hét alatt, akkor nem vihetik haza Annát és Adélt.
KÖZÖSSÉG
Az ausztrál nő mellrákkal, férje pedig agydaganattal küzd. A szörnyű híreket azután tudták meg, hogy megszületett a harmadik gyerekük, most gyűjtést indítottak nekik.
KÖZÖSSÉG
Sokan megsajnálták a kilencéves kislányt, ezért gyűjtöttek neki pénzt, ő viszont jótékony célra szeretné felajánlani a több mint 15 millió forintnyi összeget.
KÖZÖSSÉG
Az adománygyűjtés indítója csupán jelképes összefogást akart a kirekesztő kommentek és a xenofóbia ellen.
KÖZÖSSÉG
Közel 30 millió forintot kellene összegyűjteniük július elejéig, különben 18 súlyosan sérült diákjuk maradhat megfelelő oktatás nélkül ősztől.
KÖZÖSSÉG
A kislányok gerincvelői izomsorvadással születtek, jelenleg 3 millió forintra lenne szükségük, hogy komplex terápiában részesülhessenek.
KÖZÖSSÉG
Az anya egy zalai faluból költözött Budapestre, miután régi lakóhelyén is sokat nélkülözött. Eddig egy barátnőjével közösen béreltek lakást, de miután egyedül maradt, gyerekei miatt pedig nem tudott dolgozni, nem tudta fizetni a költségeket, ezért most segítségre szorul.
KÖZÖSSÉG
Már évek óta egy átmeneti szálláson élnek nehéz körülmények között, most azonban kilátástalanná vált a helyzetük. A nekik segítő alapítvány szerint minden fillérre szükségük van.
KÖZÖSSÉG
A brit pár egy éve jött össze Tinderen, már közös házat is vettek, csak a konyhára nem maradt pénz. Azzal kampányoltak, hogy frontvonalbeli dolgozók mindketten, a kommentelőknek nem tetszett a „koldulás”.
KÖZÖSSÉG
Rengeteg tartozásuk van, kilakoltatás előtt állnak, és ennivalójuk is alig van, ezért nagyon kell nekik a segítség.
KÖZÖSSÉG
A szülők és gyerekük is elkapták a vírust. Míg a kismama és a kisfiú könnyebben átvészelte a betegséget, az apa súlyos állapotba került, és már nem tudták megmenteni az életét.
KÖZÖSSÉG
Az InDaHouse Hungary kihívásához bárki csatlakozhat, akár játékosként, akár csak adományozóként.
KÖZÖSSÉG
Az idős férfi tavaly nemzeti hőssé vált Nagy-Britanniában, miután csaknem 33 millió fontot gyűjtött a brit egészségügynek.
Népszerű
Ajánljuk