SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Zalatnay Sarolta a börtönből szabaduló Lagzi Lajcsit jó tanácsokkal látta el

Az énekesnő maga is átélte azt, amivel Galambos Lajosnak hamarosan szembe kell néznie. Szerinte a trombitaművész szerencsés, amiért nem kell nélkülöznie, és háza is van, ahova hazamehet.


Hamarosan szabadulhat a börtönből Galambos Lajos. Az áramlopásért elítélt zenésznek lehet néhány nehézsége szabadulása után, ám ezeknek leküzdéséhez most egy igazán hiteles kolléga adott hasznos tanácsokat.

Zalatnay Saroltát 2004 őszén ítélték börtönre 36 rendbeli nagy kárt okozó, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás miatt, végül két év után szabadult.

A Borsnak Cini elmondta: „Nem voltam elég okos, naiv voltam, hogy azt hittem, tudom, de nem tudtam… Mert más a te tudásod, a te zeneiséged, karriered és más az, hogy megbotlottál. Úgy vélem, senkit sem bántottam, és igenis, az összes dolgozómat kifizettem. De már nekem is, Lajcsinak késő azt mondani, hogy bűnös vagyok! Azt nem is mi döntjük el. Amikor kimondják, hogy az vagy, bűnös vagy, akkor rájössz, hogy Úristen, ezt én valamiért kaptam”.

Az énekes elmondta, tudja azt is, mi várhat Galambosra szabadulása után: „Tudtam, ezt végig kell csinálni, túl kell élni lelkileg! És túléltem és újra kezdtem idekint. Nehéz volt, nagyon nehéz, Lajcsinak is az lesz! Amikor a börtön után az első időszakban fellépésre mész, ott állsz a színpad mögött, és reszket kezed-lábad, hogy mit fognak szólni hozzád, hogy fognak rád reagálni. Az nagyon nehéz, mert a közönség olyan, mint a gyerekek, úgy odamondanak, hogy csak na…

Szerintem Lajcsi van olyan erős, hogy ő ezt meg tudja majd csinálni, ha elhatározza, hogy folytatja a zenélést. Neki sok előnye van, ami hátrány is. Ő gazdag, van saját háza, ami előny, de közben pont ezért, mert vagyona van, azt nem igazán szeretik az emberek ilyen helyzetben. Miközben könnyebbség, hogy ha nincs fellépése, akkor is van mit ennie, nehezebb lesz az emberek közé mennie”

– fogalmazott Zalatnay.

„Én az elmúlt évek ellenére a mai napig összerezzenek, ha meghallok egy szirénát, vagy kulcscsörgést, vagy valaki hangosabban zárja be az ajtót, ezek mai napig kísértenek” – vallott traumájáról az énekesnő.

A trombitaművész egy év börtönbüntetés után idén nyáron szabadulhat. Az utolsó hírek szerint egy különleges gyógyszernek köszönhetően már sokkal jobban van a csalás miatt elítélt művész.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Hiába árulja otthonát Reviczky Gábor, nem kell senkinek
Pedig már 30 millió forintot is engedtek a vételárból. Sokan szeretnék megnézni az ingatlant, ahol Reviczky Gábor lakik, de komoly vásárló még mindig nincs.
Fotó: RTL - szmo.hu
2024. július 12.



Már több mint egy éve próbálja eladni Ráckevén található szeretett Duna-parti házát Reviczky Gábor, a Nemzet Művésze. A Blikk szerint hiába csökkentették az eredeti árat 30 millió forinttal, komoly érdeklődők továbbra sincsenek.

A 74 éves színész tavaly márciusban vallott először arról, hogy prosztatarákkal küzd, és később áttéteket is találtak a szervezetében. Ezután döntött úgy, hogy megválik imádott otthonától, mondván, a felesége úgyis eladta volna a halála után.

„Nem könnyű döntés volt hetvennégy évesen, de úgy gondoltuk, jobb ezt most rendezni”

– nyilatkozta akkor a Blikknek.

A hat plusz egy szobás, háromszintes, több mint kétszáz négyzetméteres házat először 159 millió forintért hirdették meg. Az érdeklődők azonban túlárazottnak tartották az ingatlant, így Reviczkyék tavasszal 30 millió forintot engedtek az árból. Ennek ellenére az otthon továbbra is eladó.

„Sokan szeretnék megnézni az ingatlant, ahol Reviczky Gábor lakik, de komoly vásárló még mindig nincs. Bár a ház szép helyen van, jó állapotú és sok extrával felszerelt, még így is sokallják az árát”

– mondta a Blikknek egy névtelen informátor.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Szégyelljétek magatokat!” – üzente Gáti Oszkár a Nemzeti Színház társulatának
Hamletet idézett és nagyon keményen beszólt a társulatnak a színész, amiért elfogadták, hogy nincs felelőse a tavaly a színpadon történt balesetnek.


Gáti Oszkár üzent a Nemzeti Színház társulatának, miután a tavaly ősszel súlyos balesetet szenvedő színészek, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó cáfolták Vidnyánszky Attila igazgató rájuk vonatkozó állításait – írja a 24.hu. A színház többfordulós üzengetésbe bonyolódott a két színésszel, és Vidnyánszky arra is célzott, hogy a színészeknek is felelőssége volt a balesetben, amelynek máig nincs hivatalos felelőse.

A Jászai Mari-díjas színész, Gáti Oszkár az év elején már egyszer kinyilvánította véleményét az ügyben:

„Óh, Ti Hallhatatlanok, Érdemesek és Kiválóak, a Nemzet Művészei és Színészei, zsebetekben Kossuth és Jászai. /Akiknek talán még adnak a szavára?/ Milyen stallumot kell még rátok aggatni, hogy tükörbe nézve a szégyen pírja borítsa el orcátokat. Szakmánk legmegrázóbb történetéhez nincs egy szavatok sem?! Egy csak egy leány volt talpon a vidéken. /Udvaros Dorottya/

Benyelitek a legcinikusabb és legundorítóbb mondatot, mert ez nektek is szól: „tanuljátok meg a díszletet”.

Elfogadjátok nyolc arcnélküli, köztük két színésznek egybehangzó ténymegállapítását, NINCS FELELŐSE A ZUHANÁSNAK”

– írta akkor Gáti, aki most a múltkori posztjára hivatkozva írta az alábbi szöveget:

„Megnéztem, amit lehetett, televíziós interjúkat, elolvastam majd minden írást, a legújabbat is, amit egy órája tett közzé Horváth Lajos Ottó. Írtam hónapokkal ezelőtt egy dolgozatot /Egy baleset margójára – Zuhanás/, aminek a végéről hiányzott egy mondat. Akkor. De most szeretném odabiggyeszteni. Ez a Nemzeti Színház társulatának szól A-tól Z-ig”

– írta most Gáti, majd egy Polonius-idézettel folytatta a Hamletből:

„…fejtegetni azt,

Mi a fölség, mi a jobbágyi tiszt,

Nap mért nap, s éj az éj, idő idő:

Nap-, éj- s időpazarlás volna csak.

Azért, rövidség lévén lelke minden

Okos beszédnek, a szóár pedig

Csak teste rajta és kül czifraság:

Rövid leszek…

SZÉGYELLJÉTEK MAGATOKAT!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Újabb repülős késés: ezúttal Hajdú Péter akadt ki, egy fotót is megosztott
A műsorvezető tervei szerint a párjával utaztak volna el. Azt is elárulta, mi volt a cél, és mennyi időt töltöttek volna távol. Amiből most a gép késése miatt jóval kevesebb maradt.


Már szinte napi rendszerességgel kapunk hírt késő vagy törölt repülőjáratokról. A társaságok sokféle magyarázatot találnak az okokra, de a nyaralni, dolgozni vagy éppen csak kiruccani vágyókat ez nem vigasztalja.

A hírességek is sorra számolnak be arról, hogy mikor és mennyit kellett várakozniuk, amíg a gépük elindult.

Most Hajdú Péter osztott meg egy fotót, ahol párjával együtt ülnek a fedélzeten. Azt írta:

"Nincs repülés, több órás késés nélkül. Két napra terveztünk megszökni, de a maradék másfél napon megpróbálunk azért pihenni"

- írja a műsorvezető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Soros György fia eljegyezte kilenc évvel idősebb párját – fotó
Párja korábban Hillary Clinton tanácsadója volt. Most állítólag sok viharos év után nyugodt, boldog és szerelmes.


„Ez történt... nem is lehetnénk boldogabbak, hálásabbak és szerelmesebbek...”

– írta Alex Soros az Instagram-oldalán a nagy pillanatot megörökítő kép mellé.

A 47 éves Huma Abedin, Hillary Clinton egykori tanácsadója, bizalmasa, és a 36 éves milliárdos örökös hat héttel ezelőtt, egy olasz vakáció során döntöttek úgy, hogy összekötik az életüket. Abedin kilenc évvel idősebb Sorosnál.

Egy bennfentes a Page Six magazinnak elmondta, hogy a pár boldogsága határtalan.

„A legjobban úgy tudom leírni a kapcsolatunkat, hogy könnyedén megy. Huma sok viharos év után most nyugodt, boldog és szerelmes”

– mondta Abedin egyik barátja.

A pár először az év elején posztolt közös fotót egy párizsi étteremből, ahol Valentin-napot ünnepeltek, májusban pedig együtt jelentek meg a 2024-es Met-gálán.

Huma Abedin korábban Anthony Weiner, kegyvesztett volt kongresszusi képviselővel volt házas 2010 és 2017 között.

A házasságuk alatt egy fiúgyermekük született.

Link másolása
KÖVESS MINKET: