X-Faktor: hárman is kiestek a második élő show-ban
Újabb nagy visszatérő búcsúzott a műsortól. Valkusz Milánnak egy versenyzője sem maradt már, Majkának viszont mindhárom mentoráltja továbbjutott ezúttal is.
Szombat este az X-Faktor második élő show-jában már csak kilenc versenyzőnek volt lehetősége bizonyítani a mentoroknak és a közönségnek.
A biztos továbbjutóknak fenntartott három székért hatalmas harc folyt, hiszen a mentorok csak arról dönthettek, hogy az ő véleményük szerint kik érdemelnek továbbjutó helyet, de a nézők döntötték el, hogy kik azok, akik ott is maradhattak.
A produkciók után Nazyra, a Thonix Honix és Varga Imi ültek a továbbjutást jelképező helyeken, így nekik már nem kellett izgulniuk, jövő szombaton is színpadra léphetnek.
A nézők a 6 veszélyzónás versenyzőből hármat juttathattak tovább a szavazataikkal. Így dőlt el, folytathatja a versenyt Farkas Ancsi, Istenes Márkó és Belano, velük lett teljes a top 6-os mezőny.
A legkevesebb szavazatot Patai Anna, Balla Béla és a CFL kapta, így számukra véget ért az X-Faktor.
Valkusz Milán két versenyzőt is veszített a harmadik élő show-ban, így a jövő heti harmadik élő show-nak már mentoráltak nélkül vág neki. Majka csapata ezzel szemben még mindig teljes (Farkas Ancsi, Thonix Honix, Varga Imi), hiszen ezúttal is továbbjutott minden versenyzője. Tóth Andi két mentorálttal (Belano, Istenes Márkó) folytatja tovább, Gáspár Lacinak pedig továbbra is egy énekese van Nazyra személyében.
Szombat este az X-Faktor második élő show-jában már csak kilenc versenyzőnek volt lehetősége bizonyítani a mentoroknak és a közönségnek.
A biztos továbbjutóknak fenntartott három székért hatalmas harc folyt, hiszen a mentorok csak arról dönthettek, hogy az ő véleményük szerint kik érdemelnek továbbjutó helyet, de a nézők döntötték el, hogy kik azok, akik ott is maradhattak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Apa lett a Ganxsta Zolee és a Kartel gitárosa, Takács-Koltay Vilmos. A zenész a közösségi oldalán, egy megható fotó kíséretében jelentette be, hogy feleségével, Annával megszületett első gyermekük, ahogy arról a Blikk is írt. A csöppség kislány, a Gréta nevet kapta, és az édesanyjával együtt mindketten jól vannak.
„Kedves Mindnyájatok! Ma délután érkezett közénk egy kis angyalka, akit úgy hívnak, hogy Takács-Koltay Gréta. Anyukája nem csak simán hős, hanem egy gigantikus superhero, akihez képest az egész Marvel univerzum csak egy falat piskóta.
Mindenki jól van, apuka meg olyan boldog, hogy arra kevés minden szép magyar szó” – lelkendezett posztjában a büszke édesapa.
A pici érkezésének nemcsak a szülők, hanem a boldog nagypapa, Koltay Gábor filmrendező is örül. Lánya, Anna és Vilmos 2019-ben ismerkedtek meg, majd három évvel ezelőtt, 2022-ben házasodtak össze.
A gólyahírt idén június elején osztották meg a nyilvánossággal.
A zenész, akit sokan csak Vilkóként ismernek, 2014 óta oszlopos tagja a Kartelnek. Felesége, Takács-Koltay Anna elismert televíziós szerkesztő, műsorvezető és dokumentumfilm-rendező, nevéhez fűződik többek között a díjnyertes BP Underground sorozat is.
Apa lett a Ganxsta Zolee és a Kartel gitárosa, Takács-Koltay Vilmos. A zenész a közösségi oldalán, egy megható fotó kíséretében jelentette be, hogy feleségével, Annával megszületett első gyermekük, ahogy arról a Blikk is írt. A csöppség kislány, a Gréta nevet kapta, és az édesanyjával együtt mindketten jól vannak.
„Kedves Mindnyájatok! Ma délután érkezett közénk egy kis angyalka, akit úgy hívnak, hogy Takács-Koltay Gréta. Anyukája nem csak simán hős, hanem egy gigantikus superhero, akihez képest az egész Marvel univerzum csak egy falat piskóta.
Mindenki jól van, apuka meg olyan boldog, hogy arra kevés minden szép magyar szó” – lelkendezett posztjában a büszke édesapa.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megdöbbentő vallomást tett Berki Mazsi Hajdú Péter műsorában: ma már biztos abban, hogy elhagyta volna néhai férjét, Berki Krisztiánt – írta a Blikk. „Én azon dolgoztam, hogy rendbe tegyem magam, hogy ne legyek érzelmileg függő Krisztiántól.
Akkor nem tudtam volna elszakadni, eljönni tőle, annyira gyenge voltam, de mára olyan erős lettem, hogy ha a mai Mazsi lett volna ott akkor, biztosan nem maradunk együtt”
– fogalmazott az özvegy.
Az influenszer nemcsak lelkileg, hanem anyagilag is mélyponton volt a házassága alatt.
„Amikor egy nagyobb albérletből kisebb albérletbe költöztünk, hónapról hónapra éltünk”
– panaszolta. Férje halála után a helyzet nem javult, elmondása szerint havonta legalább 700 ezer forintot kellett megkeresnie influenszerként, csak hogy a hónap végén nullán legyen.
A kapcsolatuk megromlása már jóval Krisztián halála előtt elkezdődött.
Bár szerették egymást, már nem voltak egy hullámhosszon, a döntő fordulatot pedig az anyaság hozta el Mazsi számára.
„Van egy pont az ember életében – főleg, ha anya lesz –, amikor, ha folyamatosan stresszben van, nem kiegyensúlyozott, akkor a gyermekének is átadja ezt, és én azt szerettem volna, hogy Emmának boldog, kiegyensúlyozott gyerekkora legyen” – indokolta, miért kellett volna lépnie.
A most négyéves kislányának, Emmának is elkezdett mesélni az édesapjáról. A téma akkor került elő, amikor a kislány testvért szeretett volna.
„Elmagyaráztam neki, hogy volt egy apukája, akit Krisztiánnak hívtak, de ő már az angyalok között van.
[...] Azt feleltem, sajnos, már nem tudunk, mert az angyaloktól nem tud visszautazni hozzánk” – idézte fel a megható beszélgetést. Elárulta, hogy halottak napján már a temetőbe is kimentek együtt, családostul.
Mazsi önértékelése mára teljesen helyreállt, amiben elmondása szerint hatalmas szerepe van új párjának, Kajári Zoltánnak.
„Ma már értékelem magamat, tudom, hogy vannak értékeim, régen ezt nem tudtam.
Szerintem ehhez kell egy olyan férfi is, aki mellett az ember nőnek tudja magát érezni”
– mondta elérzékenyülve.
Berki Krisztián tragikusan fiatalon, 41 évesen hunyt el 2022. május 6-án. Eseménydús élete során volt a Ferencváros vezérigazgatója, majd az egész ország a TV2 Édes Élet című realityjében ismerte meg, ahol a mindennapjait tárta a nyilvánosság elé.
Megdöbbentő vallomást tett Berki Mazsi Hajdú Péter műsorában: ma már biztos abban, hogy elhagyta volna néhai férjét, Berki Krisztiánt – írta a Blikk. „Én azon dolgoztam, hogy rendbe tegyem magam, hogy ne legyek érzelmileg függő Krisztiántól.
Akkor nem tudtam volna elszakadni, eljönni tőle, annyira gyenge voltam, de mára olyan erős lettem, hogy ha a mai Mazsi lett volna ott akkor, biztosan nem maradunk együtt”
– fogalmazott az özvegy.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Megasztár negyedik élő adásában a versenyben maradt hét énekes egyéniben, illetve két csapatra osztva összesen kilenc produkciót adott elő. A csoportos teljesítményekért extra igeneket gyűjthettek, amivel nagyobb esélyük volt a biztos továbbjutást jelentő csillagra kerülni. A szombat esti show-ban megváltozott szabályok szerint már csak két versenyző, Szabó Kamilla Lilla és Lengyel Johanna juthatott fixen tovább az elődöntőbe. Az eredményhirdetésnél rajtuk kívül Ádám Attila és Kedl Olívia lélegezhetett fel.
Az adásban ismét feszültséget okozott Ádám Attila helyzete, akit édesapja a korábbi, szerinte személyeskedő zsűrikritikák miatt ki akart venni a műsorból.
Bár Herceg Erika meggyőzte az apát a folytatásról, a 17 éves fiút a zsűri ezúttal sem kímélte. Curtis hangsúlyozta, hogy csupán szakmai kritikát fogalmaznak meg, de sem ő, sem Marics Peti, sem Tóth Gabi nem volt elégedett a produkcióval. Az énekesnő ki is akadt, amiért sokan őket teszik felelőssé az Attilával kapcsolatos negatív vélemények miatt.
A végső eredményhirdetésnél aztán kiderült, hogy Kökény Lali számára ért véget a verseny.
„Ebben ennyi volt, az élet nem áll meg, ugyanúgy csinálom tovább, csinálok még több saját dalt”
– mondta a kiesés után Kökény Attila fia.
Távozásával mestere, Curtis csapata elfogyott, hiszen az összes versenyzője kiesett. A rapper láthatóan összetört:
„Nehéz most mit mondani. Maradj mindig ilyen, mint amilyen most vagy, alázatos, tehetséges. Nem tudok mit mondani, sajnálom...”.
Kökény Lali az adás után egy interjúban elmondta, ő maga sem volt teljesen elégedett a produkciójával.