prcikk: Volt szerelme reagált Péter Szabó Szilvia szavaira: „Már elkövettünk hatalmas hibákat, nem kívánom ezt még egyszer megtenni” | szmo.hu
SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Volt szerelme reagált Péter Szabó Szilvia szavaira: „Már elkövettünk hatalmas hibákat, nem kívánom ezt még egyszer megtenni”

A NOX egykori tagja szerint az egész ügy felelőse az egykori szerelme és menedzsere, Rácz László, aki azt mondja, ha reagálna, csak még csúnyább lenne az ügy.


Péter Szabó Szilvia, a NOX egykori tagja hétfőn egy videóban szólalt meg először az ellene folyó végrehajtási eljárással kapcsolatban. Az énekesnő élesen bírálta volt fénytechnikusát, Vona Károlyt, aki szerinte hazugságokkal próbálja őt lejáratni.

Néhány napja Vona Károly végrehajtók és az ügyvédje társaságában jelent meg Szilvia otthonánál. A bíróság szerint az énekesnő közel 29 millió forinttal tartozik neki, amit Vona szerint eddig egy fillérrel sem rendezett. A végrehajtók dolgát nehezíti, hogy Szilviának állítólag semmilyen ingósága sincs, amire terhelhetnék az összeget.

Az énekesnő egy Facebook-videóban reagált. Szerinte Vona hazudik, amikor azt állítja, hogy nem fizet: "Vonják a keresetemből és a jogdíjamból. Kifizettem a többmilliós bírósági illetéket is, pedig nem is az én hibám az egész."

A történet gyökerei egy ingatlanügylethez nyúlnak vissza, amely Szilvia szerint a NOX egykori menedzserével, Rácz Lászlóval való kapcsolatából ered. "Toxikus kapcsolatban éltem huszonévesen. Naivan, szeretetből és segítő szándékkal aláírtam mindent, amit elém tolt. Soha nem kaptam meg a fizetésemet, Rácz pedig folyamatosan hitegetett. Néha még vacsorára sem volt pénzem, reggelente egy húszast nyomott a kezembe, hogy vásároljak be."

Szilvia azt állítja, hogy amikor a kapcsolat 2009-ben véget ért, Rácz "mindenéből kiforgatta". Egy 20 kilós bőrönddel indult el Ausztráliába, és amikor visszatért, egy barátnője kanapéján húzta meg magát.

Az énekesnő szerint az egész ügy felelőse az egykori szerelme és menedzsere, Rácz László, aki azt mondja, ha reagálna, csak még csúnyább lenne az ügy.

Az édesanyámtól kapott neveltetésem nem teszi lehetővé, hogy idegenek előtt beszéljem ki a magánéletemet. Számos oka van, hogy nem reagálok, de a legfontosabb, hogy nem szeretnék olyan embereken csúnya és mély sebeket ejteni, akik egykor nagyon fontosak voltak számomra. Jóvátehetetlen lenne emberileg, ha beszélnék. Szilviával már elkövettünk hatalmas hibákat, nem kívánom ezt még egyszer megtenni. Létrehoztam egy „terméket”, amit én találtam ki és juttattam el a csúcsra. Magam végezném ki nyilvánosan ezzel

– magyarázta a Blikknek László, a volt menedzser.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Danny Blue azt állítja, már tudja, ki nyeri a vasárnapi választást
A mentalista egy kapszulába zárta, hogy szerinte ki nyeri a 2026-os országgyűlési választást. A jóslatát a szavazás napján, délelőtt 11 órakor fedi fel a közösségi oldalain.


Miközben az ország a vasárnapi országgyűlési választásra készül, Danny Blue mentalista azt állítja, ő már tudja a végeredményt. A Bors cikke szerint a híresség egy kapszulába zárta a jóslatát, amit holnap délelőtt 11 órakor, a szavazás ideje alatt fog nyilvánosságra hozni a közösségi oldalain.

Egy videóban a mentalista arról beszélt, hogy már előre látta a választás kimenetelét.

„Itt tartom a kezemben a 2026-os országgyűlési választások eredményét. Ebben a kapszulában helyeztem el azt, hogy szerintem mit ír a jövő, hogy mi lesz 2026 április 12-én” – mondta Danny Blue.

„Én már láttam előre és én már leírtam, úgyhogy aggodalomra semmi ok” – jelentette ki a videóban.

A mentalista bejelentése jóval megelőzi a hivatalos eredményeket: a szavazókörök vasárnap reggel 6-kor nyitnak és este 7-kor zárnak, az első előzetes adatok pedig csak az urnazárás után várhatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megszületett Nyári Dia második gyermeke, a fotón a különleges nevét is elárulta
Instagram-oldalán közölte, hogy világra jött első kislánya. A bejelentést egy megható képpel tette közzé, amelyen hétéves fia, Zétény öleli a kishúgát.


„Hát szia Emma Panni” – ezzel a rövid, de annál meghatóbb mondattal és egy tündéri fotóval tudatta Nyári Dia az Instagram-oldalán, hogy világra jött a második gyermeke.

A képen a színésznő hétéves kisfia, Zétény tartja a karjában újszülött kishúgát, aki az Emma Panni nevet kapta.

A színésznő tavaly decemberben, több hónapnyi titkolózás után hozta nyilvánosságra, hogy ismét babát vár, később a terhespocakját is megmutatta.

A karrier és az anyaság összeegyeztetésének nehézségeiről akkor őszintén beszélt a Glamour magazinnak adott exkluzív interjújában. „Amióta beindult a karrierem, soha nem éreztem időszerűnek félretenni bármit, csak egyre több lett a feladat. Egyszer aztán mégis azt mondtam magamnak, hogy így nem mehet tovább. Ha szeretnénk gyereket, bele kell vágni, mert soha nem lesz olyan időszak, amikor ez lemondás nélkül megoldható. Mindig jár valamennyi lemondással – legalábbis a karrier szempontjából –, de biztos vagyok benne, hogy megéri. Egyszer már átéltem, akkor is azt éreztem, hogy nincs ennél fontosabb” – mondta el Dia, aki 24 évesen lett először édesanya.

Amikor meglátta a pozitív terhességi tesztet, ösztönösen arra gondolt, hogy a hírt azonnal megosztaná mindenkivel, de később lecsillapodott, és a család felvette az új élethelyzet nyugodtabb tempóját.

A tudatos felkészülés mögött egy korábbi, fájdalmas élmény is állt. „Korábban sajnos volt egy terhességem, ami nem volt tudatosan tervezett, és végül véget ért. Ez nagyon megviselt minket, de egyúttal ráébresztett arra, hogy nem szeretnénk, ha a kisfiunk egyedül nőne fel. Onnantól tudatosan készültünk a családbővítésre” – árulta el a színésznő. Férjével, Kovács Dániellel fél évig családtervezési programra jártak, de komolyabb beavatkozásra végül nem volt szükség.

A névválasztás sem véletlen: az Emma már 2018-ban, első terhessége idején is szerepelt a lehetséges lánynevek között.

A szülés közeledtét már sejteni lehetett, hiszen a színésznő két nappal ezelőtt egy kórházból jelentkezett be az Instagram-sztorijában.

A FOTÓT ERRE A LINKRE KATTINTVA LÁTHATOD.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Nem vezethette a köztévé szombati műsorát a Vitályos Eszternek odaszúró Freddie
Fehérvári Gábor Alfréd kimaradt a SzerencseSzombat legutóbbi adásából, miután nemrég Gulyás Gergelyt és a kormányszóvivőt kritizálta egy kommentben. Ráadásul egészségügyi okok miatt több koncertjét is le kellett mondania.
DP - szmo.hu
2026. április 12.



Kimaradt a választás előtti SzerencseSzombatból Fehérvári Gábor Alfréd, azaz Freddie, aki nemrég egy kommentben szólt be Vitályos Eszternek és Gulyás Gergelynek. Ahogy megírtuk, arra reagálva írt egy éles hangvételű hozzászólást, hogy a kormányszóvivő egy Kormányinfón több tiszteletet kért a Miniszterelnökséget vezető miniszternek.

„Semmilyen tiszteletet nem érdemeltek, Eszter. Semmilyet” – írta.

Az esetet követően a Partizánnak adott interjúban megerősítette, hogy nem hajlandó kiszolgálni a propagandát, és tartja magát a leírtakhoz.

Freddie elmondása szerint a komment után telefonon megkereste őt a gyártásvezető, aki közölte vele, a köztévé nem szeretné, ha a választások előtti adást ő vezetné.

A szombati műsor végül ezt igazolta, hiszen valóban nem ő, hanem a műsorvezető-társai, Mák Kata és Habóczki Máté köszöntötte a nézőket.

Az énekes már egy szombat reggeli videójában felkészítette rajongóit arra, hogy nem láthatják majd az adásban.

„Bizonyára nagyon sokatok számára nyilvánvaló, hogy hol nem leszek a mai nap folyamán, aztán meglátjuk, hogy mit hoz a vasárnap és a jövő hét” – fogalmazott.

Bejelentkezésében elnézést kért követőitől, hogy mintegy tíz napra eltűnt a közösségi médiából, és április 8-i, 36. születésnapját is csendben töltötte. Most azonban köszönetet mondott a támogatóinak.

„Sajnálom, hogy most tíz napot kihagytam, ami a kommunikációt illeti, de amit írtam volna, azt inkább megtartottam saját magamnak, igyekeztem bölcs lenni. Nagyon szépen köszönöm a megerősítő üzeneteket, illetve hálás vagyok mindenkinek, aki nem ismer személyesen, de mégis megértette, hogy miről volt szó április 1-jén” – utalt a politikai állásfoglalására.

Freddie arról is beszámolt, hogy hogy egészségi problémák miatt több koncertjét is el kellett halasztania, és egy friss sérülés miatt hamarosan újra kés alá kell feküdnie.

Egy megfázás miatt lemondta a maglódi, nagykanizsai és tatabányai fellépéseit. Ezt követte egy sportsérülés, ami miatt újra meg kell műteni a térdét.

„Ha végre újra rendben jövök, akkor most már kilátásba kell helyezni egy újabb műtéti beavatkozást, ami bízom benne, hogy sikeres lesz és nem csak egy látszatmegoldás, amivel megpecsételték 15-16 évemet a műtét óta. Azt érzem, hogy ez magától már nem fog rendbe jönni, ezt hiába erősíti az ember, itt muszáj valamilyen beavatkozást eszközölni, úgyhogy mindenképpen szeretnék majd erről gondoskodni.”

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Koncz Zsuzsa Ady Endrével üzent a választás előtt
Az énekesnő a közösségi oldalán szólalt meg a vasárnapi országgyűlési választás előtt. Bejegyzése abba a sorba illeszkedik, amelyben az elmúlt napokban több ismert ember is a szavazásra buzdított.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 10.



A vasárnapi országgyűlési választás előtti napokban Koncz Zsuzsa a közösségi oldalán üzent, egy Ady Endre-idézettel utalva a változás szükségességére.

"Kedves barátaim! A dolgok jelen állását tekintve alig várom, hogy vasárnap honfitársaimmal és barátaimmal együtt valóra váltsuk Ady Endre jóslatát: ”ha összeszakad ég és föld, mégis más lesz Magyarország”.

„…ha összeszakad ég és föld, mégis más lesz Magyarország.”

Itt az alkalom, tartsatok velünk. Forduljon a világ! - fejezte be sorait.

A kampányhajrában nem Koncz Zsuzsa volt az egyetlen ismert ember, aki hallatta a hangját. Balogh Levente üzletember például élesen bírálta a kormány uniós politikáját.

Az üzletember szerint egy Fidesz-győzelem után komoly esély van arra, hogy Magyarország nem maradhat az Európai Unióban.

Balogh Levente úgy fogalmazott, ő ezt nagyon nem szeretné. Rajta kívül Ráthonyi-Palácsik Tímea is a szavazáson való részvételre buzdított az Instagram-oldalán, ahol olyan ellenzéki videókat osztott meg, amelyek a választáson való aktív részvételre ösztönöznek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: