Freddie kilenc éve nem bocsát meg Sebestyén Balázsnak: most elárulta, miért nem akar már békülni
Fehérvári Gábor Alfréd, azaz Freddie a TV2 Titkok Ramónával című videós podcastjában beszélt Sebestyén Balázzsal való konfliktusáról, amit azóta sem tudott megbocsátani, és már nem is akarja tisztázni.
Minden 2016-ban, az Eurovíziós Dalfesztivál után kezdődött, amelyen Freddie a Pioneer című dalával a 19. helyen végzett. Ezt az eredményt óriási csalódásként élte meg, olyannyira, hogy komolyan elgondolkodott karrierje folytatásán.
– emlékezett vissza az énekes a Blikk cikke szerint.
A csalódottságára csak rátett egy lapáttal, hogy Sebestyén Balázs a Morning Show-ban élesen bírálta őt és a stábját. A műsorvezető akkor azt állította, hogy a magyar delegáció viselkedése miatt fordultak ellenük a helyiek.
„Az elején még szerették őket, de aztán az elődöntő után ez megváltozott. Persze, miért is lenne boldog attól valaki, ha rárúgják a hangtechnikusokra az ajtót, és követelőznek” – hangzott el a rádióműsorban. Freddie szerint a vádak teljesen alaptalanok voltak.
Mert anélkül, hogy ő ott lett volna, bármit tudott volna, vagy megkérdezett volna, a reggeli műsorban elmondták, hogy én hogy viselkedtem. Semmilyen valóságalapja nem volt, az emberek meg elkezdtek folyamatosan csesztetni, illetve volt, aki azt mondta, ahelyett, hogy hálás lennék, hogy képviselhettem az országot... Senki nem kérdezett meg arról, mi történt, hogy én rárúgtam-e az ajtót a nem tudom kikre...”
– fakadt ki az énekes a podcastban.
A korabeli hírek szerint az MTVA sajtófőnöke akkor azzal magyarázta a helyzetet, hogy a magyar stáb „határozottságát” a svéd szervezők félreérthették. Freddie azóta sem találkozott Sebestyén Balázzsal, és már nem is tartja fontosnak a békülést. Úgy véli, egy véleményformáló részéről felelőtlenség volt megalapozatlanul ítélkezni.
– mondta, majd hozzátette, egy esetleges bocsánatkérésnek ma már nem látná értelmét: „Tíz év távlatából mire megyek azzal, hogy ‘ja, nem tudtam, bocs’?”
A teljes beszélgetés ma, december 8-án 12 órától lesz elérhető a TV2Play felületén.