SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Viharos magánélet, gazdag filmes örökség, egy korszak férfiideálja – Alain Delon élete képekben

A 88 éves korában elhunyt legendás francia színész életét és karrierjét ugyanúgy végigkísérték a sikerek, a filmklasszikusok és a személye iránti rajongás, mint a botrányok.


A 88 évet élt Alain Delon széles körű rajongást kiváltó megjelenése, ellentmondásos személyisége és elképesztően gazdag filmes öröksége megszámlálhatatlan álló- és mozgóképet hagyott hátra az utókornak, most ezekből mutatunk meg néhányat.

Delon 1956-ban, 21 évesen Párizsba költözött, ahol rendkívül előnyös külseje miatt hamar barátokra és pártfogókra lelt, és a következő évtől kisebb filmszerepeket is kapott.

Alain Delon 1958-ban, 23 évesen – Getty Images/Sunset Boulevard/Corbis

Első nagy sikere a Rocco és fivérei volt 1960-ban, és egész pályafutását nézve is ez lett az egyik leghíresebb szerepe:

Getty Images/FilmPublicityArchive/United Archives

Gyakori vendége volt a bulvárhíreknek a sikeres és szép nőkkel való – sokszor viharos – kapcsolatai miatt. Egyikük volt Romy Schneider osztrák színésznő, akivel eljegyezték egymást, de végül sosem házasodtak össze.

Romy Schneider és Alain Delon 1968-ban – Getty Images/Patrice PICOT/Gamma-Rapho

1964-ben Anthony néven fia született akkori feleségétől, Nathalie Barthélémytől, akitől aztán néhány év múlva elvált. Később Rosalie Van Breemen holland modelltől két gyermeke született: Anouchka 1990-ben és Alain Fabien 1994-ben, ám 2002-ben ez a házasság is felbomlott, miután az asszony férje zsarnoki természetére hivatkozva válókeresetet adott be. Emellett a legendás énekesnőtől, Nicótól is született egy fia, Christian Aaron Boulogne, akit azonban Delon sohasem ismert el sajátjának, pedig a fiú állítólag nagyon hasonlított rá. A gyerek Delon szüleinél nevelkedett.

Delon az akkori feleségével, Nathalie-vel és Anthonyval 1969-ben – Getty Images/Michel Ginfray/Sygma/Sygma
Anouchka és Alain Delon 2019-ben – Getty Images/Stephane Cardinale/Corbis/Corbis

Az 1967-ben bemutatott A szamuráj Delon egyik legismertebb és legjobb filmjeként vonult be a filmtörténelembe:

Getty Images/Compagnie Industrielle et Commer/Collection ChristopheL

Viharos szerelmi ügyei mellett Delonnak más magánéleti botrányai is voltak: az 1960–1970-es években három testőre is rejtélyes módon halt meg, és ezek a máig tisztázatlan halálesetek a francia filmsztárt is gyanúba keverték, ám egyik ügyben sem helyezték vád alá a hatóságok.

Emellett a bulvársajtó időről időre cikkezett Delon rejtett homoszexualitásáról, továbbá rendszeresen kritizálták az alvilághoz való állítólagos kötődése, valamint szexistának és rasszistának titulált megjegyzései miatt.
Delon rendőrök gyűrűjében 1973-ban, miután tanúvallomást tett egykori testőre, Stefan Markovic 1968-as meggyilkolásának ügyében – Getty Images/Keystone

Karrierje kezdte óta jó barátságot ápolt a korszak másik legendás francia színészével és férfiideáljával, a 2021-ben elhunyt Jean-Paul Belmondóval.

Jean Paul Belmondo és Alain Delon a Borsalino című 1970-es filmben – Getty Images/Sunset Boulevard/Corbis
Egyik utolsó, Két apának mennyi a fele? című filmjében Belmondóval 1998-ban – Getty Images/Patrick Camboulive/Collection ChristopheL

Utolsó éveiben egészsége rohamos romlásnak indult, több sztrókot is elszenvedett, ezért visszavonultan élt vidéki otthonában. A 2019-es cannes-i filmfesztiválon megkapta az Arany Pálmát, utána pedig búcsút intett a nyilvánosságnak, és már csak nagyon kevés kép készült róla.

Delon a 2019-es cannes-i filmfesztiválon – Getty Images/Mike Marsland/WireImage

Forrás: Wikipédia


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Oprah-nak vallott a Coldplay-koncerten lebukott nő: egyetlen mondattal menthette volna meg a főnöke, de inkább hagyta tönkremenni
Kristin Cabot, a hírhedt csókkamera-felvétel női főszereplője, megtörte a csendet a megaláztatásról. Elárulta, volt főnöke egy egyszerű nyilatkozattal megmenthette volna, de a férfi inkább hallgatott.


Egyetlen, időben kimondott mondattal megakadályozhatta volna a karrierjüket és magánéletüket tönkretevő botrányt a Coldplay-koncerten lebukott volt főnöke – állítja Kristin Cabot, a hírhedt „csókkamera”-felvétel női főszereplője. Az egykori HR-igazgató nemrég Oprah Winfrey podcastjában beszélt arról, hogy a férfi hallgatása miatt lett belőle bűnbak, miközben szerinte egy egyszerű nyilatkozat tisztázhatta volna a helyzetet. „Rám maradt a felelősség, és engem támadtak emiatt, míg ő hallgatott – ez nem olyan tulajdonság, amit egy barátban, partnerben vagy főnökben keresek, ezért nincs köztünk kapcsolat” – mondta a nő, aki szerint mindent megváltoztatott volna, ha a férfi kiáll a nyilvánosság elé.

„Az egész ügy menetét megváltoztatta volna, ha kiadott volna egy nyilatkozatot, amelyben azt mondja: »A koncert idején a feleségemmel külön éltünk.« Ahogyan a férjem is tette. De nem tette, így továbbra is házasságrombolónak neveztek”

– hangzott el az El País által is szemlézett interjúban.

A botrány tavaly július 16-án robbant ki a Coldplay bostoni koncertjén, a Gillette Stadionban. A kivetítőn futó „csókkamera” a VIP-páholyban mutatta az Astronomer nevű techcég vezérigazgatóját, Andy Byront és a cég HR-vezetőjét, Kristin Cabotot, amint éppen ölelkeznek. A jelenetet a zenekar frontembere, Chris Martin is kommentálta a színpadról, a felvételt pedig egy Grace Springer nevű néző feltöltötte a TikTokra, ahol az órák alatt vírusszerűen terjedni kezdett.

A nyilvános felháborodás gyorsan elérte a céget is: Byront először fizetett szabadságra küldték, majd július 19-én lemondott a vezérigazgatói posztról. Néhány nappal később Cabot is távozott a cégtől. A botrány a magánéletüket sem kímélte: Cabot és férje nem sokkal később válókeresetet nyújtottak be.

Az Astronomer a cégimázs helyreállítása érdekében egy bizarr PR-húzással Gwyneth Paltrow-t, Chris Martin exfeleségét kérte fel egy videóhoz, amelyben „ideiglenes szóvivőként” próbálta humorral kezelni a helyzetet. Cabot ezt a lépést is bírálta az Oprah-nak adott interjúban.

A nő most arról beszélt, hogy a koncert idején mindketten külön éltek a házastársuktól, és a pletykákkal ellentétben nem volt köztük szerelmi viszony, sem szexuális kapcsolat. Állítása szerint a nyilvános megszégyenítés aránytalanul őt sújtotta: a legerősebb támadásokat más nőktől kapta, és a botrány óta hiába keres, nem talál munkát. Ezzel szemben volt főnöke, Andy Byron a történtek óta nem adott ki személyes nyilatkozatot, bár nevében több hamis közlemény is keringett az interneten. Cabot szerint a férfi karrierje ennek ellenére gyorsan rendeződött, és számos állásajánlatot kapott. Az ügy rávilágított a közösségi média korának veszélyeire, a magánszféra határainak elmosódására és a munkahelyi kapcsolatok etikai kérdéseire is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ördög Nóra szerint csúnya hiba csúszott a Séfek séfe fináléjába
A műsorvezető a győztes ünneplése közben érezte, hogy valami nincs rendben, és ezt utólag szóvá is tette. A műsorvezető elárulta, kit hagytak ki méltatlanul a gratulációból a nagy pillanatban.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 21.



Tízmillió forint, három döntős és egy váratlan önkritika: Mikula Patrik nyerte a Séfek Séfe 7. évadát, a finálé után pedig Ördög Nóra ismerte be, hogy hibáztak. Pénteken este dőlt el a TV2 főzőműsorának sorsa, a döntőben Mikula Patrik Marczinek Norbertet és Molnár Dávidot utasította maga mögé, ezzel ő vihette haza a 10 millió forintos fődíjat.

Patrik győzelme egyben az új zsűritag, Tischler Petra diadala is, aki idén Wolf András székét foglalta el a séfek között. A győztes útja a fináléig nem volt zökkenőmentes, a verseny alatt egyszer rosszul lett, mentőt is kellett hívni hozzá, de egy gyors kivizsgálás után folytatni tudta a küzdelmet - írta a Blikk.

A friss bajnok már azt is tudja, mire fordítja a nyereményét, menyasszonyával közös jövőjüket alapozzák meg belőle.

"Lakást vettünk, és ennek a bebútorozására költöm a pénzt. Üresen vásároltuk meg a közös fészket, úgyhogy minden kell bele, jól jön majd ez az összeg.

A menyasszonyommal, Bettivel jól vagyunk, minden rendben, nagyon büszke rám a verseny miatt. Az esküvőre még nem került sor, de tervben van!" – ecsetelte lelkesen Mikula Patrik.

Miközben a stúdió a győztest ünnepelte, a műsorvezetőben, Ördög Nórában hiányérzet maradt, amit utólag a nyilvánosság előtt is szóvá tett. "Jaj, de szerettem idén is... Gratulálok, Mikula Patrik! De neked is, Marczinek Norbert!

Néztem a döntőt, és hiányérzetem maradt, hogy amíg Molnár Dávidot megtapsoltuk mint a harmadik helyezett, a nagy örömködésben az már lemaradt, hogy te milyen szoros és férfias küzdelemben maradtál alul.

Neked is szívből gratulálok! A Séfek Séfe brutális meló volt, de már alig várom, hogy forgassuk megint!" – vallotta be őszintén a műsorvezető, aki szerint a második helyezett nem kapta meg a neki járó elismerést a győzelmi mámorban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Fluor Tomi: A Fidesznél csak ezt a kutyapártos fost gondolom károsabbnak – vagy EU, vagy Moszkva, ez a kérdés
Fluor Tomi az Instagram Threads-en bírálta a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot, károsabbnak nevezve őket a Fidesznél is. Szerinte a kis pártokra adott szavazat az „oroszpárti kormányt” segíti.


„Vagy EU, vagy Moszkva, ez a kérdés” – írta ki szombaton az Instagram Threadsre Fluor Tomi, aki előbb egy, majd egy pontosító posztban fejtette ki véleményét a választásokról. Az énekes először a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot bírálta egy rövid bejegyzésben: „a fidesznél csak ezt a kutyapártos fost gondolom károsabbnak” – fogalmazott, ami sokaknál kiverte a biztosítékot.

A reakciók nyomán egy újabb posztban fejtette ki, mire gondol pontosan. Ebben úgy fogalmazott,

„aki hisz a kis pártokban meg abban, hogy ez egy olyan típusú választás, ahol belefér a füves nevetgélés, az vagy full informálatlan, vagy érdekelt abban, hogy nyerjen az oroszpárti kormány”

– írta a 24.hu.

A Kutyapárt listavezetője, Nagy Dávid még szombat délelőtt egy interjúban reagált azokra a vádakra, amelyek szerint pártja gyengíti az ellenzéket. Bár nem közvetlenül Fluor szavaira válaszolt, de kifejtette, hogy a választási rendszer torz, mivel a listaállításhoz országosan sok egyéni jelöltet kell indítaniuk. „Ez egy ilyen szemét g*ciség” – jellemezte a helyzetet, hozzátéve, hogy 79 körzetben indítanak jelöltet, de elsősorban a listás szavazatokra hajtanak. Nagy Dávid szerint „a választó nem szavazat, hanem elsősorban ember”, ezért a listán nyugodtan lehet rájuk szavazni.

Fluor az „oroszpárti kormány” kifejezéssel illette a jelenlegi kabinetet, amely ezzel szemben következetesen a béke és a magyar érdekek képviseletét hangsúlyozza. A kormány kommunikációjának központi eleme, hogy Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból, és a keleti-nyugati kapcsolatok egyidejű fenntartásával kell biztosítania az ország energiaellátását és biztonságát. Ennek szellemében tárgyalt nemrég Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában az energiaellátásról.

Az énekes közéleti megszólalásai nem előzmény nélküliek. Korábban a politika és a zene viszonyáról úgy nyilatkozott: „Ha a zenész ne politizáljon, akkor a politika meg ne szóljon bele a zenébe.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Fenyő Miklós gyerekei leállították a "méltatlan" Aréna-megemlékezést, most kiderült, mi lesz a koncert sorsa
Fenyő Diána és Dávid nem tűrték tovább, hogy méltatlanul használják édesapjuk nevét. A nyilvános kiállás után bejelentették, mikor és hol lesz az egyetlen, általuk jóváhagyott hivatalos búcsú.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 21.



Nyílt vitát robbantott ki egy 2026 decemberére, a Papp László Budapest Sportarénába meghirdetett Fenyő Miklós-emlékkoncert, amelytől az énekes családja élesen elhatárolódott. A vita végére pontot téve a zenész gyermekei bejelentették: a hivatalos, nagyszabású búcsúrendezvényt édesapjuk 80. születésnapján, 2027. március 12-én tartják.

Fenyő Miklós gyermekei, Diána és Dávid korábban közleményben tudatták, semmi közük a hirdetett eseményhez, azt "méltatlannak" tartják édesapjuk emlékéhez, és nem járultak hozzá a névhasználathoz.

A testvérpár egyértelművé tette, hogy édesapjuk emlékének ápolása kizárólag az ő jóváhagyásukkal történhet. Bár örülnek, ha édesapjuk dalai felcsendülnek, egy nagyszabású emlékkoncert megszervezését nem engedik ki a kezükből.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, ha apunk zenéjét, számait játsszák, félreértés ne essék, de azt nem támogatjuk, hogy emlékkoncertet szervezzenek neki.

Annak az a feladata, hogy apánk 60 éves művészetét ölelje át. Egy évünk van felkészülni, hogy ez méltó legyen apukánk emlékére az Arénában” – szögezték le.

A család álláspontját Környei Attila, a zenész egykori menedzsere is megerősítette, aki elárulta a hivatalos búcsúkoncert részleteit. „Fenyő Miklós gyerekeinek nyilatkozata az iránymutató, vagyis csak az ő engedélyükkel jöhet létre búcsúkoncert, és ők egy ilyet szeretnének, ami 2027. március 12-én lesz. Ez egy nagy koncert lesz, ennek az engedélyezését ők megadták, hiszen minden nagy koncerthez az ő engedélyük kell. Ez lenne majd Miki 80. születésnapja, így egy ehhez méltó megemlékezést szeretnének” – mesélte a Borsnak Attila. A koncert célja, hogy méltó módon tisztelegjen a zenész 60 éves pályafutása előtt.

A tervek szerint a hivatalos eseményen olyan ikonikus művészek lépnek majd színpadra, mint Novai Gábor, Dolly, Szikora Robi és Szandi, akik a legendás dalokat hamisítatlan hangulatban idézik meg.

A rajongók körében korábban felmerült, hogy a hagyományosan augusztusra szervezett margitszigeti koncert emlékkoncertté alakulhat, de Környei Attila ezt a helyzetet is tisztázta. „Ez egy R-GO-koncert lesz, ahol természetesen megemlékezünk Mikiről, de ez nem Miki- koncert lesz. Mikinek a helye volt, ahogy illik, természetes, hogy tiszteletünk jeléül megemlékezünk róla” – jegyezte meg a menedzser.


Link másolása
KÖVESS MINKET: