prcikk: Végre: mostantól végleg kitörölhetjük a már elküldött üzeneteket a Messengerben | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

Végre: mostantól végleg kitörölhetjük a már elküldött üzeneteket a Messengerben

Életmentő funkciót vezetett be a Facebook, ami hamarosan minden felhasználónál elérhető lesz.
Címkép: Pexels - szmo.hu
2019. február 05.



Szinte mindenkivel előfordul néha, hogy meggondolatlanul elküld egy üzenetet, amit utólag megbán, vagy egyszerűen csak rossz embernek írta azt, amit másnak szánt. Sajnos azonban eddig a Messengeren hiába töröltük ki az adott üzenetet, az csak a mi alkalmazásunkban tűnt el, a másik félnél nem. Éppen ezért már rengeteg Facebook-felhasználó várta, hogy végre véglegesen lehessen törölni egy már elküldött üzenetet, ha úgy akarjuk.

Most végre Zuckerbergék is belátták, hogy szükség van erre, ezért kedden hivatalosan is élesítették ezt a funkciót

- írja a hvg.hu.

Ennek előzménye egy tavaly áprilisi botrány volt, amikor is a Facebook adatszivárgási ügyei során egy újságíró azt vette észre, hogy a Facebook vezetőitől érkezett üzenetek közül több is kitörlődött nála - ekkor derült ki, hogy a cég felsőbb emberei utólag is tudják törölni az elküldött üzeneteket. Miután ez kiszivárgott, természetesen a facebookozók követelték, hogy mindenki számára elérhető legyen ez az életmentő funkció. Most, pár hónappal később végre meg is érkezett a Messengerre, az androidos és az iOS-es telefonokra is.

Ha szeretnéd törölni egy elküldött üzenetedet, nyomj rá az adott szövegbuborékra, majd válaszd ki, hogy csak te nem akarod látni, amit írtál, vagy a másik fél elől is el akarod tüntetni. A funkció működik a csoportos beszélgetéseknél is. De fontos tudni, hogy csak a küldést követő 10 percen belül lehet kitörölni egy üzenetet. Tehát ha ennél később jut eszedbe eltüntetni azt, akkor sajnos már elkéstél vele.

Az újdonság bevezetése folyamatban van, rövid időn belül minden Facebook-felhasználó tudja majd használni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megvan a Fidesz–KDNP hivatalos eredményváró helyszíne
A Fidesz–KDNP szerda este jelentette be, hogy a Bálna Kulturális Központban tartja a vasárnapi választás eredményváróját. Ezzel szemben a Tisza Párt már hétfőn tudatta, hogy a Parlamenttel szemben, a budai rakparton várja a szimpatizánsokat.


A kormánypártok közölték, hogy a Bálna Kulturális Központban tartják a közös eredményvárójukat – írta a HVG. A sajtóinformációk szerint a Bálna honlapján az is megjelent, hogy az épület csütörtöktől vasárnapig zárt körű rendezvény miatt nem látogatható.

A Fidesz immár negyedik alkalommal választotta az épületet az eredményváró helyszínéül, amely 2014 óta ad otthont a párt választási rendezvényeinek.

A Tisza Párt már hétfőn bejelentette, hogy a Parlamenttel szemben, a budai oldalon, központi helyszínként a Batthyány téren és a rakpartokon várják az eredményeket.

A felfokozott hangulat miatt elemzők rekordközeli részvételre számítanak vasárnap.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
27 milliárdot szántak idén a csádi misszióra, ami a kormány szerint nem is létezik
Bár a kormányzat tagadja, hogy egyáltalán lenne csádi misszió, a 444 kiderítette, hogy tavaly ősszel még 2026 végéig terveztek vele, és a Honvédelmi Minisztérium úgy számolt, csak ebben az évben 27 milliárd forintot költenek rá.


A Honvédelmi Minisztérium 2025 őszén 2026. december 31-ig meghosszabbította az esetleges csádi katonai misszió mandátumát, és 27 milliárd forintos költségkerettel számolt a 2026-os évre – írta a 444. A lap birtokába került dokumentumok szerint

a keretösszegből négymilliárd forintot személyi jellegű és pénzügyi-dologi kiadásokra, 21,8 milliárdot logisztikára, 1,1 milliárdot pedig nemzetbiztonsági feladatokra szántak.

A tervezetet november végén továbbították jóváhagyásra egy közigazgatási államtitkári értekezletre, de az „aktuális helyzetre való tekintettel” végül nem került a kormány elé.

A csádi katonai szerepvállalás tervét az Országgyűlés még 2023 novemberében támogatta, amely alapján kétszáz magyar katonát telepítettek volna az afrikai országba. Bár az előkészületek zajlottak, 2025 júniusában nemzetközi sajtóhírek szerint a csádi fél felfüggesztette a tárgyalásokat a haderők jogállásáról, októberben pedig a Honvédelmi Minisztérium nyilvános tervei között már nem szerepelt a misszió.

Ehhez képest a belső minisztériumi dokumentumok alapján a tervezés a háttérben még hónapokig folytatódott.

A kormány azonban idén áprilisban már egyértelműen azt  kommunikálta, hogy „csádi misszió nincs, katonák Csádba nem mennek”.

Azután reagáltak így, hogy Pálinkás Szilveszter százados, a honvédség korábbi toborzóarca egy interjúban arról beszélt, hogy a misszió ötlete Orbán Gáspártól, a miniszterelnök fiától származott, aki „isteni sugallatra” kezdett a tervezésbe. Pálinkás szerint a tervben ötven százalékos „harcértékveszteséggel” számoltak.

„Ami azt jelenti, hogy az ő általa vezetett misszióban az ötven százaléka a katonáknak meg fog halni”.

A százados állításaira a kormányoldalról és a katonai vezetésből is érkeztek reakciók. A vezérkari főnök közleményben cáfolta, hogy politikai döntés született volna a műveletről. Orbán Viktor miniszterelnök pedig a még állományban lévő katonáról azt mondta, rá a katonai szabályok vonatkoznak: „Nem lennék a helyében”.

Az ellenzék élesen bírálta a terveket. Magyar Péter szerint a magyar katonák nem Orbán Gáspár kalandregényének statisztái, Fekete-Győr András pedig azzal vádolta a kormányt, hogy vágóhídra küldte volna a katonákat. Pálinkás Szilveszter később arról is beszélt, hogy a honvédelmi miniszter három ajánlatot is tett neki azért, hogy ne nyilatkozzon.

A misszió előkészületeinek részletei továbbra sem nyilvánosak. 

2025 novemberében a bíróság jogerősen kimondta, hogy a külügyminiszter véleményére hivatkozva a kormánynak nem kell kiadnia a misszió előkészítéséhez kötődő szerződéseket.

Képünkön: Orbán Viktor miniszterelnök 2024 szeptemberében fogadta Mahamat Idriss Déby Itno csádi elnököt a Szent György téren.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter: Magyar Péter szerint g.ci nagy háború lesz Európában
A külügyminiszter a Patrióta által nyilvánosságra hozott hangfelvételre reagált, amelyen állítólag a Tisza Párt vezetője ezt mondta volt barátnőjének, Vogel Evelinnek. Szijjártó szerint Brüsszel és Kijev egész Európát a háború lángjába akarja borítani.


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon reagált a Patrióta csütörtökön közzétett hangfelvételére, amelyen állítólag Magyar Péter és volt barátnője, Vogel Evelin beszélgetnek. A felvételen Vogel azt mondja: „lehet, jobb lenne a világ, ha a humoristák lennének politikusok. Csak színészek ne legyenek, mert akkor háború lesz”. Magyar Péter erre ezt válaszolta: „Így is az lesz, g*ci nagy háború lesz”. 

Szijjártó szerint ez a kijelentés azt a kormányzati álláspontot igazolja, amelyet már évek óta hangoztatnak. Úgy fogalmazott:

„A Tisza Párt elnöke szerint »g*ci nagy háború« lesz Európában. Erről beszélünk évek óta: Brüsszel és Kijev egész Európát a háború lángjába akarja borítani. Nekünk egy feladatunk van: kimaradni a háborúból! Az elmúlt négy évben ez sikerült, mert nap mint nap nemet mondtunk Brüsszelnek és Kijevnek”.

A miniszter a bejegyzését azzal a gondolattal zárta, hogy egyedül a jelenlegi vezetés képes megvédeni az országot a háborútól, mert ehhez „szuverén nemzeti kormányra van szükség”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Csalódtam a tiszásokban” – Gáspár Evelin kiosztotta a Szijjártó fórumán sípoló ellentábor tagjait
A külügyminisztérium sajtóreferense egy Instagram-videóban bírálta a Tisza Párt szimpatizánsait. Az ellentüntetők Szijjártó Péter hajdúböszörményi politikai fórumán jelentek meg.


Sípszóval és bekiabálásokkal zavarta meg egy kisebb csoport Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda délutáni hajdúböszörményi fórumát. Az eseményről Gáspár Evelin, a miniszter stábjának munkatársa számolt be egy Instagram-videóban, amelyben arról beszélt, csalódott a Tisza Párt szimpatizánsaiban.

A sajtóreferens szerint a tiszások online jelenléte nincs arányban azzal, ahányan egy-egy eseményen személyesen is megjelennek.

„Én is tapasztalom, hogy az interneten nagyon nagy a hangjuk, de amikor személyesen kell képviselni a gyűlöletkeltést, akkor fogyatkozik a létszámuk” – fogalmazott a videóban.

Hozzátette, a provokációt a tiszások előre meghirdették a Facebookon, ehhez képest szerinte mindössze 5-6 fő jelent meg.

A beszámoló szerint Szijjártó Péter nyugodtan kezelte az ellentüntetőket.

„Péter intelligensen kezelte őket, és kiemelte, hogy mindenkinek joga van idejönni. Sőt, megdicsérte az ízlésüket is, hiszen a mi rendezvényünkre jöttek el”

– mondta Gáspár.

Becslése szerint a fórumon mintegy 300 Fidesz-szimpatizáns vett részt, és az esemény a „szájkaratézáson” kívül rendben lezajlott.

A videó végén Gáspár Evelin a választások utáni időszakra is utalt: „Fontos megérteni, hogy április 13-án is fel fog kelni a Nap, és nem lehet ilyen gyűlöletkeltésben élni”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk