Vége a szerelemnek: szétköltözött a 80 éves kunhegyesi volt polgármester és 60 évvel fiatalabb felesége
Közel három évvel ezelőtt mi is írtunk róla, hogy nagy megrökönyödést váltott ki sokakból, amikor kiderült: Szabó András, Kunhegyes akkori polgármestere 78 évesen feleségül vett egy 18 éves lányt.
Most azonban úgy tűnik, a boldogság nem tartott örökké:
A város lakóit már az esküvő híre is megosztotta, sokan rossz szemmel nézték a kapcsolatot. „Egy vidéki városban az ilyet nem nézik jó szemmel. Az unokája lehetett volna a menyasszony, mégis abba a hitbe ringatták magukat, hogy az ő szerelmük örökké tart” – mondta Judit, egy helybéli.
A kapcsolat azonban nem csak a magánéletben okozott feszültséget. Szabó András függetlenként indult a polgármesteri választáson, ám különleges esküvője sok támogatója ellenszenvét váltotta ki, és végül a városvezetői posztjába is került.
A fiatalasszony sorsa is sokakat izgatott a városban. Az önkormányzati dolgozók szerint az esküvő után az a hír járta, hogy a polgármester állást szeretett volna biztosítani neki az önkormányzatnál, nem is akármilyen pozícióban. „Ez sokaknál kiverte a biztosítékot” – mesélte egy bennfentes.
– tette hozzá egy másik forrás.
A Vasárnapi Blikk megpróbálta elérni Szabó Andrást, hogy megtudja, miért ért véget a házasság, és nem sajnálja-e, hogy a polgármesteri székébe is került a kapcsolat. Ám a polgármester nem volt bőbeszédű. „Ne haragudjon, erről most nem szeretnék beszélni” – mondta határozottan, majd bontotta a vonalat.
A helyiek szerint azonban a polgármester nincs egyedül.
– árulta el egy szomszéd. Sőt, úgy hírlik, hogy az új hölgy nem más, mint Szabó előző felesége, aki szintén jóval fiatalabb nála. A két évig tartó románc után most ő költözött vissza a házba. A városban azóta is csak találgatják, mi lehet az idős polgármester varázsa, amiért a fiatal nők ilyen gyorsan cserélődnek mellette.