Vágó István közel kilenc évig vezette a Legyen Ön is milliomos! vetéledőjét, aztán a saját kérésére az RTL Klub levette a képernyőről a műsort. Hiába volt több műsora és hiába ült a Legyen Ön is milliomos! idején más az ő székébe, a kvízjátékot mindig Vágó arcával kapcsolták össze.
Aztán a nagy szünet után a TV2 bejelentette, hogy újraindítják a műsort, de Gundel Takács Gábor vezetésével. A Story most megkérdezte Vágó Istvánt, hogy mit gondol az utódjáról és, hogy milyen érzés ismét a képernyőn látni az arcával összemosódott műsort.
„Az első két adást láttam. Mindenről van véleményem. Ez egy műsorvezető-centrikus játék, úgyhogy olyan lesz, amilyenné a műsorvezető teszi. Az én stílusomra az volt a jellemző, hogy megpróbáltam elbizonytalanítani a játékost. [...] Fábry és Fridi inkább magánszámokat csinált ebből a vetélkedőből, szóval mindenkinek megvolt a maga stílusa. A licencadók szerint a műsor eredeti elképzeléséhez az én stílusom állt a legközelebb. De Gundi tehetséges fiú…”
Vágó azt is kihangsúlyozta, hogy annak idején az ő kérésére vették le a képernyőről a műsort, most sincsenek nosztalgikus érzései, ugyanakkor az rosszul esik neki, hogy teljesen el kellett tűnnie a képernyőről. Hiszen még a korábbi Magyar Televíziónál készített műsorainak sem volt ismétlése, holott a pályatársai műsorainak igen.
„Mintha én ott sem lettem volna. Számomra ez is egy jelzés arra, hogy ne is várjam, hogy legyen munkám. 2010 óta mintha nem mernének műsorkészítéssel megbízni...”
- mondta a Storynak Vágó, akinek jelenleg csak a nyugdíjából és önkormányzati képviselői honoráriumából van jövedelme. Ennek ellenére sokat utazik vagy a barátaival tölti az idejét.
Vágó István közel kilenc évig vezette a Legyen Ön is milliomos! vetéledőjét, aztán a saját kérésére az RTL Klub levette a képernyőről a műsort. Hiába volt több műsora és hiába ült a Legyen Ön is milliomos! idején más az ő székébe, a kvízjátékot mindig Vágó arcával kapcsolták össze.
Aztán a nagy szünet után a TV2 bejelentette, hogy újraindítják a műsort, de Gundel Takács Gábor vezetésével. A Story most megkérdezte Vágó Istvánt, hogy mit gondol az utódjáról és, hogy milyen érzés ismét a képernyőn látni az arcával összemosódott műsort.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Erdei Zsolt és felesége, Dudás Réka két gyermeke speciális nevelést igényel, írja a Blikk. A 11 éves Gréti autizmus spektrumzavarral él, a 8 éves Vilmos ADHD-s, valamint epilepsziája is van. A gyerekek speciális iskolába járnak, 7–8 fős osztályban tanulnak, az iskolában kapják a fejlesztéseket.
„Gréti és Vilmos koraszülött, ezért a fejlesztés gyakorlatilag a születésüktől elkezdődött. Gréti 920 grammal jött világra, két hónapos korában már személyesen Dévény Anna nénihez jártunk Dévény-tornára. Ő sajnos már nem él, de a módszere azóta is legendás. Nem volt ez könnyű út, hiszen olyan izomstimuláló masszázst kapott, ami fájhatott neki, de kitartottunk, és lett eredménye. Aztán jártunk TSMT-tréningre (a gyerekek idegrendszerét serkentő torna – a szerk.), lovaglásra, úszásra. Amit csak lehetett, kipróbáltunk. Vilmossal már egyszerűbb volt a helyzet, addigra rutinosak voltunk a fejlesztésekkel kapcsolatban”
– mondta.
Gréti szeret atletizálni, „úgy fut, mint egy gazella”. Emellett furulyázik, és sokat olvas. "Persze amikor reggel indulnánk iskolába, és olyankor olvas, abból adódnak konfliktusok. Elmélázik, kis álmodozó, alig lehet kirobbantani a világából. Megszoktuk, hogy ilyen, nem cserélném el senkire."
Vilmosnál a hiperaktivitás akkor látszik, ha valami nem kelti fel az érdeklődését, de ha igen, „lelőhetetlen”.
„Vilmosnak epilepsziája is van, ami akkor alakult ki, amikor lázgörcsök gyötörték. Távolba révedős rohamai voltak, belemerengett az éterbe. Gyógyszeres kezeléssel ezek a tünetek megszűntek, az egyik gyógyszert sikerült már elhagynunk, de ez nehéz időszak volt. A gyerek megváltozott tőle, visszahúzódóbb, tartózkodóbb lett, furcsa szokásokat vett fel… Viszont ha érdekli valami, akkor megy, mint a mérgezett egér. Például lusta megtanulni olvasni, nem veszi a fáradságot, de a legók, motorok, kártyajátékok nagyon érdeklik.”
Erdei szerint Vilmos sokszor azonnal a kész megoldást szeretné.
„Már működőképes dolgokat akar építeni, például amihez motor kell, de az bonyolult, összetett folyamat. Pedig az alapoknál kellene elkezdeni a konstrukciót, ezt mindig elmondom neki.”
A szülői mindennapokban előfordulnak nehéz helyzetek is. „Ha elüvöltöm magam, akkor vigyázzállás van. Én is emberből vagyok, az én idegrendszerem is kimerül. Amikor tizenötödszörre kérek valamit, és elfogy a türelem, akkor azért beszaladnak a fürdőszobába. Persze olyan is van, hogy inkább megmosom a fogukat, mert már unom a könyörgést.”
Erdei és felesége igyekeznek következetesen nevelni a gyerekeket.
„Régen a szülők sok mindent rákényszerítettek a gyerekeikre, elvárták, hogy orvos, ügyvéd legyen belőlük. Ez lehet, hogy nem volt kellemes, de sokan mondták utólag, hogy nem bánták meg, hogy végigcsinálták. Nem biztos, hogy jó irány, ha nem vársz el semmit a gyerektől. Igyekszünk jó példát mutatni. Volt rá példa, hogy azt hittük, Gréti majd megkeseríti az életünket. Voltak nehéz pillanatok, de most már megtalálta a helyét, rendben van. A nagyfiammal viszont – aki nincs semmire diagnosztizálva – megtapasztaltuk, hogy a kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond mondás tényleg igaz. Ő kész életveszély!”
– mondta el első házasságából született fiáról, Viktorról.
A család ideje nagy részét a gyerekek kötik le. "Nekünk annyira meghatározzák az életünket a gyerekek, hogy nélkülük egy tapodtat sem megyünk. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor voltunk kettesben, színházban például. Az sajnos nem szokott jól elsülni. Anyósom vigyáz ilyenkor a gyerekekre, és gyakran csörög a telefon, hogy a gyerekek veszekednek. Anyósom már hetvenéves, így előfordul, hogy ez már sok neki, de nagyon hálásak vagyunk, amiért ennyit segít nekünk. Én egyedül el szoktam menni egy évben kétszer-háromszor horgászversenyre, ott ki tudok kapcsolni. Rékánál viszont ez sokkal nehezebben oldható meg."
Dudás Réka heti két jógaórára jár, ezeken az alkalmakon semmi nem jöhet közbe. Ilyenkor Erdei van a gyerekekkel.
Erdei Zsolt és felesége, Dudás Réka két gyermeke speciális nevelést igényel, írja a Blikk. A 11 éves Gréti autizmus spektrumzavarral él, a 8 éves Vilmos ADHD-s, valamint epilepsziája is van. A gyerekek speciális iskolába járnak, 7–8 fős osztályban tanulnak, az iskolában kapják a fejlesztéseket.
„Gréti és Vilmos koraszülött, ezért a fejlesztés gyakorlatilag a születésüktől elkezdődött. Gréti 920 grammal jött világra, két hónapos korában már személyesen Dévény Anna nénihez jártunk Dévény-tornára. Ő sajnos már nem él, de a módszere azóta is legendás. Nem volt ez könnyű út, hiszen olyan izomstimuláló masszázst kapott, ami fájhatott neki, de kitartottunk, és lett eredménye. Aztán jártunk TSMT-tréningre (a gyerekek idegrendszerét serkentő torna – a szerk.), lovaglásra, úszásra. Amit csak lehetett, kipróbáltunk. Vilmossal már egyszerűbb volt a helyzet, addigra rutinosak voltunk a fejlesztésekkel kapcsolatban”
– mondta.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nicole Kidman beadta a válókeresetet countryzenész férje ellen, egy híján húsz év házasság után, írja a story.hu. A házaspárt nyár eleje óta nem látták együtt, sokan azt találgatják, mi történhetett.
Felmerült, hogy az énekes egy fiatalabb nő miatt hagyta el az 58 éves színésznőt. A hírek szerint Kidman nem akart elválni, és próbálta megmenteni a házasságot. Nashville-ben is azt beszélik, hogy ki lehet a harmadik.
A szóbeszéd szerint
Keith Urban állítólagos barátnője, akivel egyes hírek szerint már össze is költözött, szintén a zenei világból érkezett. Emiatt két fiatal előadóra terelődött a figyelem, akik a nyáron együtt dolgoztak vele és színpadra is léptek vele: a 25 éves, szőke Karley Scott Collins énekesnőre és a 25 éves, barna hajú gitárosra, Maggie Baugh-ra.
A közös munka miatt mindketten sok időt töltöttek az énekessel. Urban az egyik koncertjén Maggie nevét beleszőtte egy olyan szerelmes dalba, amelyet eredetileg a feleségének írt.
A válási iratok szerint két lányuk, a 17 éves Sunday és a 14 éves Faith 306 napot az édesanyjukkal töltenek, és 59 napot az apjukkal. Mivel olyan korban vannak, amikor már beleszólhatnak egy ilyen döntésbe, ez a felosztás ezt is tükrözheti.
Nicole Kidman beadta a válókeresetet countryzenész férje ellen, egy híján húsz év házasság után, írja a story.hu. A házaspárt nyár eleje óta nem látták együtt, sokan azt találgatják, mi történhetett.
Felmerült, hogy az énekes egy fiatalabb nő miatt hagyta el az 58 éves színésznőt. A hírek szerint Kidman nem akart elválni, és próbálta megmenteni a házasságot. Nashville-ben is azt beszélik, hogy ki lehet a harmadik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kiderült, hol romantikázott Lakatos Márk 26 évvel fiatalabb férjével
A pár hónapokig nem jelent meg együtt. A tavaly ősszel kirobbant pedofilvádak miatt a stylist ritkán szólalt meg az elmúlt időszakban, sőt magánéletéről is visszafogottan kommunikál.
Lakatos Márk és a nála 26 évvel fiatalabb párja tavaly januárban ismerkedtek meg. Alain sokáig Kubában élt, ezért egy ideig távkapcsolatban voltak, ám nyár elején hivatalosan is összekötötték az életüket.
A stylist a Karib-térségben találkozott a szakáccsal, aki a kubai út után két hónapra Magyarországra érkezett. Ez idő alatt bejárták Márk kedvenc európai helyeit, több országba utaztak együtt.
Tavaly ősszel pedofilvádak érték Lakatos Márkot, ekkor külföldre utazott a párjához. A botrány óta ritkán nyilatkozott és kevesebbet is posztolt.
Most egy, az Instagramon egy napig elérhető szelfin pezsgőznek együtt. Alain történetéből kiderült, hogy Bécsben találkoztak.
Lakatos Márk és a nála 26 évvel fiatalabb párja tavaly januárban ismerkedtek meg. Alain sokáig Kubában élt, ezért egy ideig távkapcsolatban voltak, ám nyár elején hivatalosan is összekötötték az életüket.
A stylist a Karib-térségben találkozott a szakáccsal, aki a kubai út után két hónapra Magyarországra érkezett. Ez idő alatt bejárták Márk kedvenc európai helyeit, több országba utaztak együtt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tóth Gabi könnyek között beszélt a válásáról: Tulajdonképpen a múltam 80 százalékat elveszítettem
Az énekesnő szerint csak addig szerették őt azok, akik azóta eltávolodtak tőle, amíg minden jól ment neki, és „dübörgött”. Elmondta, kinek az elvesztése volt a legnehezebb számára.
Tóth Gabi lesz Sváby András következő vendége. Az Útközben elmeséled következő adásának előzeteséből kiderül, hogy mit gondol az énekesnő Krausz Gáborral való szakítása, válása után. Beszélt arról, hogy mekkora veszteség érte, és kinek az eltávolodása fáj neki a legjobban.
Tóth Gabi szerint rengeteg veszteséget szenvedett el, amióta különvált volt férjétől. Sváby Andrásnak elárulta:
"Tulajdonképpen a múltam 80 százalékát elveszítettem. A stabil hátországomat, menedzseremet, zenei embereket, a gyermekem keresztanyját. Mindenkit elvitt a válásom" - mondta.
Arra pedig, hogy kinek az elvesztése a legnehezebb számára, azt mondta:
"A fogadott apám, akivel húsz évig dolgoztam. Ő nekem nagyon nagy veszteség. És nagyon nehéz volt látni, amikor az exférjemmel együtt nyaraltak Törökországban".
Szerinte: "Úgy érzem, addig voltam szeretve, amíg minden nagyon jól ment, amíg dübörgött a Tóth Gabi".
Tóth Gabi és Krausz Gábor 2023 nyarán váltak el. Azóta mindketten új kapcsolatban élnek.
VIDEÓ: Útközben elmeséled – Tóth Gabi: Tulajdonképpen a múltam 80%-át elveszítettem