„Üresfejű, kommersz hülyegyerek” – Puzsér Róbert nekiment Puskás Petinek
A kritikus azután fogalmazott meg elég kemény szavakat az X-Faktor mentoráról, hogy ő nemrég egy szalámizós poszttal vágott vissza Bakács Tibor beszólására.
Puzsér Róbert ezúttal Puskás Petit osztotta ki elég rendesen.
Mint azt mi is megírtuk, a Partizán korábbi Megasztáros adásában Bakács Tibor, korábbi zsűritag keményen beszólt Puskás Petinek. Bakács a műsorban arról beszélt, szomorúnak tartja, hogy Puskás Peti televíziós figura lett, hiszen ők a Megasztárban előadóművészeket próbáltak keresni. Peti az X-Faktor forgatása miatt nem tudott részt venni a műsorban, ezért a Facebook-oldalán egy "szalámizós" poszttal vágott vissza.
A kritikus az Indexen megjelent cikkében mondta el a véleményét a történtekről.
"Bakács a maga kárán sem tanul, úgyhogy ezúttal Puskás Peti kulturális tevékenységének felelősségét vállalta magára, hisz a Megasztár egykori zsűritagjaként ő is részt vett az üresfejű, kommersz hülyegyerek „felfedezésében”.
(...) Soha nem tekintettem különösebben nagy bűnnek a szalámilopást, Bakács Tibor pedig azóta százezerszeresen megfizetett érte.
Meggyőződésem, hogy Puskás Petiért sem érdemes felelősséget vállalnia – tudomásul kéne vennie, hogy egyesek annyira tartalmatlanul, s olyan elvtelenül óhajtják a nyilvánosságot és a sikert, hogy minden létezőn átrágják magukat, akár az Alienből szivárgó sav. Puskás Peti büszkén demonstrált üressége a kommersz behízelgés elemi erejével hatott a kereskedelmi mainstream plázasterilitású közegében, s az érvénytelenségi licitet diktáló bulvárszcénában senki nem akadt, aki ellen bírt volna állni neki"
- fogalmazott a kritikus, majd hozzátette, szerinte Bakács Tibornak nagyon korlátozott szerepe volt Puskás Peti karrierjében.
"Ez a gátlástalanul nyomuló kölyök az évtizedek óta híguló kulturális térben egyszerűen sikerre volt ítélve, hisz tényleg nem volt körvonalazható karaktere, s máig nem utal semmilyen jel arra, hogy bármiféle személyiségkezdemény benne szárba szökött volna – márpedig ez a kereskedelmi televíziózás és a trashpop-előadás mezőnyében rendkívüli versenyelőnyt képez mindazokkal szemben, akiket bármiféle belső tartalom gátol a maguk érdekeinek érvényesítése során.
Ez a kölyök azzal henceg a nyilvánosságban, hogy ötszáz nővel közösült az elmúlt évek során, aztán felveszi a felesége nevét, hogy a nők iránti tisztelet jó példáját demonstrálja; ez a kölyök a szégyenérzet legcsekélyebb jele nélkül fekszik fel a mentorasztalra, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel aláássa az X-Faktor című sztárgyár-reality maradék presztízsét; ez a kölyök válaszul arra a tűpontos diagnózisra, hogy nincs személyisége, annyit bír felböfögni, hogy ő vegán, míg Bakács Tibor túlságosan szereti a szalámit – nos, ez a kölyök amennyire üres, épp annyira nagy ívű szárnyalásra ítéltetett, hisz egy léggömböt a legcsekélyebb fuvallat is magasra repít.
A jelenkor az érvénytelenséget minden korábbinál bőkezűbben jutalmazza: Puskás Peti 2005 őszén a Megasztárban nyerő szelvényt szorongatott – azóta a kereskedelmi televíziózás orkánja felkapta ezt az ürességtől kongó semmit, s jobb sorsra méltó magyarok százezreinek szeme láttára dobálja az RTL Klub képernyőjén. (...)
Reményre ad okot, hogy a gyenge énekhangjával és plázakonform érvénytelenségével operáló Puskás Peti egy mai X-Faktorból már nem léggömb módjára szállna magasra, hanem nagy robajjal kidurranna, szakadt foszlányainak eltakarítását pedig már senki nem kísérné figyelemmel"
- fogalmaz Puzsér.
Puzsér Róbert ezúttal Puskás Petit osztotta ki elég rendesen.
Mint azt mi is megírtuk, a Partizán korábbi Megasztáros adásában Bakács Tibor, korábbi zsűritag keményen beszólt Puskás Petinek. Bakács a műsorban arról beszélt, szomorúnak tartja, hogy Puskás Peti televíziós figura lett, hiszen ők a Megasztárban előadóművészeket próbáltak keresni. Peti az X-Faktor forgatása miatt nem tudott részt venni a műsorban, ezért a Facebook-oldalán egy "szalámizós" poszttal vágott vissza.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tavasszal A Nagy Duett színpadán jelentette be Sydney, a Szerencsekerék korábbi szerencselánya, hogy babát vár. Ez különösen nagy öröm számára, hiszen az elmúlt években több egészségügyi problémával is meg kellett küzdenie, és korábban maga sem hitte volna, hogy egyszer édesanya lehet.
A kislány különleges nevet kap: Kaszás-Van den Bosch Liah Elysee.
Sydney a Blikknek elmesélte, hogyan választották ki a nevet: „Mindenképpen szerettünk volna egy magyarul könnyen kiejthető nevet, egyben egy olyan verziót is, ami nemzetközi fronton is megállja a helyét. Emellett fontosnak tartottuk, hogy új lappal induljon az életben, egy önálló és egyedi névvel, ami nem örökölt, és amit mi sem kötünk más személyhez vagy életeseményhez” – mondta Sydney.
A családban nem jellemző, hogy keresztneveket örökítenének, de ha kisfiuk lett volna, elképzelhető, hogy Sydney édesapja után kapott volna nevet. A vezetékneveknél viszont modern megoldást választottak, a gyermek mindkettőjüket képviselni fogja.
A névválasztás gyorsan ment, bár ha fiuk lett volna, nehezebb dolguk akadt volna.
„Fiúnevekben nem voltunk túl erősek, így emiatt is örülünk, hogy lány lett, mert fiúnál biztosan lett volna vita” – árulta el Sydney. Azt is elmondta, hogy bár nézelődött, nem mélyedt el komolyan a témában.
„A Sydney is egy városnév, és a lányunk neve, az Elysee is földrajzi kötődésű lesz. Emellett szerettem volna, ha egy itthon kevésbé ismert, Y-t is tartalmazó név lenne, valamint mivel apukám részéről francia származású volt a lányunk dédnagymamája, így szerettem volna francia eredetű nevet választani.”
A név annyira különleges, hogy hivatalos névnapja sem lesz, de ez nem újdonság a családban. „A Sydney-nek sincs névnapja és valószínűleg a gyermekünknek sem lesz” – tette hozzá a műsorvezető.
Tavasszal A Nagy Duett színpadán jelentette be Sydney, a Szerencsekerék korábbi szerencselánya, hogy babát vár. Ez különösen nagy öröm számára, hiszen az elmúlt években több egészségügyi problémával is meg kellett küzdenie, és korábban maga sem hitte volna, hogy egyszer édesanya lehet.
A kislány különleges nevet kap: Kaszás-Van den Bosch Liah Elysee.
Sydney a Blikknek elmesélte, hogyan választották ki a nevet: „Mindenképpen szerettünk volna egy magyarul könnyen kiejthető nevet, egyben egy olyan verziót is, ami nemzetközi fronton is megállja a helyét. Emellett fontosnak tartottuk, hogy új lappal induljon az életben, egy önálló és egyedi névvel, ami nem örökölt, és amit mi sem kötünk más személyhez vagy életeseményhez” – mondta Sydney.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Ezt sosem fogom tudni feldolgozni” – egy év után megszólalt Sallai Nóra a tragikus balesetről
A színésznő kómából ébredt, és akkor tudta meg a felfoghatatlan hírt fiáról, Bendéről. Azóta is harcol a mindennapokban, lépésről lépésre építi újra magát.
Egy évvel az alsónémedi autóbaleset után megszólalt Sallai Nóra, a Jóban Rosszban egykori színésznője. Írásbeli nyilatkozatát a Tények Plusz hétfői adásában ismertették.
Elárulta, hogy semmire nem emlékszik:
„A kórházban ébredtem. Nagyon sok segítséget kapok, de ezt sosem fogom tudni feldolgozni. Már a rehabilitáción voltam, amikor a férjem közölte velem a tragédiát.”
Kisfiát, Bendét a baleset után kórházba szállították, de néhány nap múlva elhunyt. Ekkor Nóra még kómában volt. A színésznő állapota azóta javul, de még nem épült fel teljesen.
„Köszönöm szépen, javulgatok. Fizikálisan gyógytornázom, napi 4 kilométert sétálgatok súlyzókkal a lábamon a Duna partján. Ez egyben kikapcsolódás, megnyugvás, túlélés számomra. Lelkileg soha nem tudom feldolgozni a történteket. Nagyon sok erőt kapok a családomtól és a barátaimtól.”
A visszatérésről óvatosan beszél, időt ad magának.
„Most még hagyok magamnak időt, mert minden napom nagyon nehéz, küzdök a gondolataimmal és az idővel. Szeretnék visszatérni az életbe, de ez még idő.”
A baleset 2024. szeptember 27-én történt. A színésznő az Opeljével egy mellékutcából kifordult a főútra Alsónémediben. A Haraszti úton érkező autónak volt elsőbbsége. A BMW egy, az anyósülésen ülő fiatalé volt, aki az autót egy körre kölcsönadta a barátjának - írja a Blikk.
Egy évvel az alsónémedi autóbaleset után megszólalt Sallai Nóra, a Jóban Rosszban egykori színésznője. Írásbeli nyilatkozatát a Tények Plusz hétfői adásában ismertették.
Elárulta, hogy semmire nem emlékszik:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Drámai búcsút hozott a Sztárban Sztár All Stars: „Nem én vagyok a legjobb utánzó a világon”
Nagyszerű produkciókat láthattunk, nem sokkal maradtak le a veszélyzónába került versenyzők sem. Végül a Joe Cocker bőrébe bújt Mészáros Árpád Zsolt és a Presser Gábort utánzó Vastag Csaba közül kellett dönteni.
Érzelmes pillanatokkal zárult a Sztárban Sztár All Stars hetedik élő show-ja. A vasárnapi adásban tíz híresség lépett színpadra, hogy újabb átalakulással nyűgözze le a zsűrit és a közönséget – ám a végén valakinek búcsúznia kellett.
Az estét Szandi nyitotta Lady Gaga ikonikus stílusában, majd sorra érkeztek a versenyzők: Veréb Tamás a Hairből ismert I got life című dalt adta elő, Mészáros Árpád ZsoltJoe Cockerként csábította a nézőket, Freddie a Ding donggal idézte meg Csonka András világát, Péterffy Lili punk-rock hangulatot teremtett, Nótár MaryMary Zsuzsi dalát vitte színpadra, Vastag Csaba pedig Presser GáborRozsdás szög című dalát énekelte el. Vavra Bence egy különleges kávé-szerenáddal érkezett Tommy Cash stílusában, Horváth TomiEminemként rappelte végig a produkcióját, Dér Heni pedig Christina Aguilera egyik slágerével zárta az estet.
A zsűri pontszámai alapján Veréb Tomi, Nótár Mary, Vavra Bence és Dér Heni is maximális, 40 pontot kapott. Vastag Csaba 39 ponttal állt jól a mezőnyben, de ez végül nem volt elég a biztos továbbjutáshoz.
Az este végén a nézői szavazatok és a zsűri értékelése alapján Mészáros Árpád Zsolt és Vastag Csaba kerültek veszélyzónába.
A végső döntést a közönség hozta meg az egyperces villámszavazáson, ahol MÁZS jutott tovább, így Csabának kellett búcsúznia a műsortól.
„Kiderült, hogy nem tudok utánozni, ezzel egyébként semmi gáz nincsen” – mondta az énekes, aki hozzátette: „Certifikáltan nem én vagyok a legjobb utánzó a világon, tehát ezzel nekem nincsen semmi bajom, hogy ez most így kiderült, illetve számomra is bizonyosságot nyert. Nem kell utánoznom ezek után senkit, nincs ezzel szerintem olyan nagy probléma.”
Csaba felesége, Domján Evelin is nehezen élte meg a pillanatot: könnyes szemmel nyilatkozott a műsor után.
Érzelmes pillanatokkal zárult a Sztárban Sztár All Stars hetedik élő show-ja. A vasárnapi adásban tíz híresség lépett színpadra, hogy újabb átalakulással nyűgözze le a zsűrit és a közönséget – ám a végén valakinek búcsúznia kellett.
Az estét Szandi nyitotta Lady Gaga ikonikus stílusában, majd sorra érkeztek a versenyzők: Veréb Tamás a Hairből ismert I got life című dalt adta elő, Mészáros Árpád ZsoltJoe Cockerként csábította a nézőket, Freddie a Ding donggal idézte meg Csonka András világát, Péterffy Lili punk-rock hangulatot teremtett, Nótár MaryMary Zsuzsi dalát vitte színpadra, Vastag Csaba pedig Presser GáborRozsdás szög című dalát énekelte el. Vavra Bence egy különleges kávé-szerenáddal érkezett Tommy Cash stílusában, Horváth TomiEminemként rappelte végig a produkcióját, Dér Heni pedig Christina Aguilera egyik slágerével zárta az estet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Molnár Áron és Törőcsik Dani csaptak össze a Sztárbox hetedik adásának utolsó mérkőzésén. A ringbe címvédőként Molnár lépett be, Törőcsik pedig azért érkezett, hogy elhódítsa tőle az övet.
Törőcsik elmondta, hogy nem az öv motiválta, hanem maga a küzdelem. Úgy érezte, sokkal megfontoltabb és letisztultabb lett a stílusa, mintha „egy új Törőcsik Dani” lépett volna a kötelek közé.
A küzdelem óvatosan indult, az első menet inkább a taktikáról szólt, mint a látványos ütések sorozatáról. A második menet elején viszont mindkét versenyző megindult, és olyan intenzitással támadtak, hogy szinte követni is nehéz volt az eseményeket. A harmadik menetben is megmaradt a lendület, de ezt Molnár dominálta, és egyértelműen le akarta zárni a meccset. Törőcsik azonban nem adta fel.
A negyedik menetben Molnár tovább növelte a nyomást, Törőcsik pedig kezdett fáradni, a menet felénél rá is kellett számolni.
A bírók végül egyhangú pontozással Molnár Áront hozták ki győztesnek, így megtartotta a bajnoki övet.