KÉK HÍREK
A Rovatból

Újabb részletek derültek ki Sallai Nóráék tragikus balesetéről, hat kamera rögzítette az ütközést

Több téves információ is kering a tragikus esetről. A színésznő autójával ütköző BMW-ben csak ketten utaztak, és az sem igaz, hogy ők elmenekültek volna a helyszínről.


Rengeteg információ terjedt el Sallai Nóra autóbalesetéről, amelyek közül számos helytelen – erről beszélt egy informátor a Blikknek. Ezek többsége a tragikus balesetben érintett BMW sofőrjével és utasaival kapcsolatosak.

A színésznő és kisfia szeptember 27-én szenvedtek életveszélyes sérüléseket, mikor Opeljükbe belehajtott egy BMW-s Alsónémediben. Nóra állapota továbbra is kritikus, gyermekük, Bende pedig később belehalt a sérüléseibe.

Mint kiderült:

az ütközést összesen hat kamera rögzítette, a rendőrség ennyi felvételt gyűjtött be. Ez között voltak utcai térfigyelő, autóban működő és házakon elhelyezett biztonsági kamerák képsorai is.

Ezek alapján biztosan állítható, hogy a BMW-ben a sofőrön kívül egyetlen ember utazott, és a korábban megjelent állításokkal ellentétben egyikük sem menekült el a helyszínről.

A Blikk szerint

az sem igaz, hogy a sofőr és utasa ital vagy drog befolyása alatt állt a baleset idején.

Mindketten tiszták és józanok voltak, büntetlen előéletűek, a sofőr pedig nem volt eltiltva a vezetéstől. Ők az ütközés során könnyebb sérüléseket szenvedtek, már elhagyhatták a kórházat. A BMW utasait a rendőrség nem gyanúsítja semmivel, ugyanakkor még vizsgálják, hogy a sofőr nem hajtott-e gyorsabban a megengedett sebességnél.

Az az eddigi nyilvánosságra került felvételen is látszódik, hogy a színésznő egy mellékutcából kanyarodott ki Alsónémediben a főútra, és elsőbbséget kellett volna adnia a BMW-nek. Azonban ha kiderül, hogy ez utóbbi a megengedettnél sokkal gyorsabban érkezett, akkor mindkét sofőr felelőssége megállapítható.

Az ügyben a a Dabasi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya jár el, jelenleg halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt.

„Egy anya számára az a legnagyobb büntetés, hogy elveszítette a gyermekét. A bíróság helyében én még az eljárási kegyelmet sem zárnám ki”

– mondta a Blikknek Borbély Zoltán közlekedési szakjogász. Azt is hozzátette, hogy ha egy balesetben mindkét fél hibás, azt kettős vádlottas ügynek hívják, és mindkét vádlottra ugyanaz a büntetési tétel vonatkozik: halálos közúti baleset gondatlan okozásánál egy 1-5 év szabadságvesztés, illetve a járművezetéstől való eltiltás.

„Ebben az esetben azonban mindenképpen döntő lesz, hogy mekkora volt a védett útvonalon közlekedő autó sebessége. 75 km/h felett már vizsgálni kell a megtévesztő sebességet, vagyis hogy a másik sofőrnek volt-e esélye időben észlelni a közeledő járművet” - mondta a közlekedési szakjogász.

A Blikk úgy tudja, hogy

Sallai Nórát az egyik fővárosi kórház intenzív osztályán ápolják altatásban, és továbbra is az életéért küzdenek.

Több operáción átesett már, de több beavatkozás még előtte áll a következő hetekben, ezért még mindig szükség van a véradományokra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Az egyik fertőzött kislány édesapja kiderítette, pontosan mi okozta a tömeges ételmérgezést múlt héten Budapesten
A vizsgálat szerint elég lehetett akár egyetlen mosatlan kéz, hogy a fertőzés elterjedjen. A hatóságok most azt kutatják, hogyan juthatott a kórokozó a menzára, és ki a felelős.


A hatósági vizsgálat

calicivírust és Staphylococcus aureus baktériumot is kimutatott

annál a beteg gyereknél, aki a múlt heti, több száz gyereket érintő ételmérgezés miatt került kórházba. A Magyar Hang információi szerint, amit a hvg.hu is szemlézett, az egyik fertőzött kislány orvos édesapja juttatta el a laphoz a laboreredményeket. A család ugyanis nem várta meg a központi kiértékelést, és magánúton készíttetett széklettenyészetet a betegtől vett mintából. Az első laboreredmény a calicivírus jelenlétét mutatta ki, amit később a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hivatalos tesztje is megerősített. A Staphylococcus aureus baktérium esetében az NNGYK a hasmenéses-hányásos tüneteket kiváltó enterotoxin termelés szintjét is vizsgálja.

A calicivírus széklettel, székletmaradványokkal terjed, és elég hozzá egy nem alapos kézmosás, de mosatlan zöldségek és gyümölcsök is lehetnek a fertőzés forrásai. A Staphylococcus szintén előfordulhat ürülékben, de az emberi orrnyálkahártyában is megtelepedhet, és cseppfertőzéssel terjed.

A tömeges rosszullétek november 6-án kezdődtek, amikor több száz, XIII. kerületi óvodába és iskolába járó gyerek lett rosszul, miután az intézményükben ebédeltek. A legtöbbjüknél hányásos, hasmenéses panaszok, valamint kiszáradásos tünetek jelentkeztek, ami miatt infúziós kezelésre szorultak.

Az első hatósági összesítés 470 érintettről és 47 kórházi ellátást igénylő gyerekről szólt, de a hétvégére a kórházba került gyerekek száma nyolcvanra nőtt. Hétfőre nyolc gyermek maradt bent megfigyelésen. A hatóságok az érintett főzőkonyha működését felfüggesztették, és a vizsgálat kiterjed az ételkészítés technológiájára, a tárolásra, a szállításra és a személyi higiéniára is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Drámai percek Ferihegyen: két landoló gépen is életveszélyben volt egy utas
Alig ért földet az egyik gép egy rohamot kapott beteggel, máris érkezett egy másik, ahol a fedélzeten éppen újraélesztés zajlott.


November 12-én mindössze 22 percen belül két különböző járatról is riasztást kapott a Budapest Airport szerződéses orvosi szolgálata, mindkét esetben kritikus állapotú utasok miatt kellett intézkedni.

A AMS Airport Medical Service a közösségi oldalán számolt be a két esetről.

Beszámolójuk szerint az egyik párizsi járaton egy utas epilepsziás rohamot kapott, a másik, Antalyából Stuttgartba tartó gépen pedig éppen újraélesztés zajlott a fedélzeten.

A két repülőgép érkezése között alig 10 perc telt el. Az AMS repülőtéri orvosi csapata minden erőt mozgósított, és párhuzamosan látta el a betegeket.

"Az orvosi csapat és az OMSZ esetkocsiján dolgozók összehangolt munkája ezúttal is életeket mentett, a laikusok összefogása pedig ismét rámutatott, milyen fontos, hogy megkezdjük a segítségre szorulók ellátását az egészségügyi szakemberek kiérkezéséig"

– írták a bejegyzésben.

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Felhívott a pedofil apa egy hotelt, és megkérdezte, van-e ott lehetőség gyerekkel szexelni – így bukott le
Kiderült, hogy a férfi rendszeresen próbált szexuálisan közeledni hétéves kislányához, akitől külön élt. De más kislányokat is figyelt.
Malinovszki András - szmo.hu
2025. november 13.



Kilenc év fegyházbüntetést és kilenc év közügyektől eltiltást kért a Veszprém Vármegyei Főügyészség arra a férfira, aki a vád szerint szexuálisan zaklatta a hétéves kislányát – írta a 24.hu. Az ügyészség azt is indítványozta, hogy a férfit ne lehessen feltételesen szabadságra bocsátani, és tiltsák el minden olyan tevékenységtől, amely során 18 év alattiakkal foglalkozhatna. A férfi a bűnösségét tagadta.

A férfi egészen bizarr módon bukott le:

felhívott egy hotelt, hogy érdeklődjön, van-e náluk lehetőség kiskorú gyermekekkel való szexuális együttlétre.

A hotel dolgozói a hívás után értesítették a hatóságokat, akik így jutottak el a férfihoz.

A vádirat szerint a férfi a különköltözés után is rendszeresen, jellemzően hétvégente vitte magával a kislányát az albérletébe, ahol a gyermek néhányszor az éjszakát is töltötte. Ezeken az alkalmakon a férfi többször is szexuálisan közeledett a kisgyereke felé, de a cselekményeivel végül a kislány kérésére felhagyott.

A dokumentum szerint előfordult az is, hogy a férfi hónapokon keresztül figyelt kislányokat, más esetekben pedig szexuális szolgáltatást nyújtó személyeket hívott fel, akiket szerepjátékra kérve próbálta megélni pedofil hajlamait.

A férfinak a házasságából egy kislánya született. A gyermek születése után megromlott a kapcsolata a feleségével, ezért a nő elköltözött tőle a gyermekkel együtt.

A férfit a tizenkettedik életévét be nem töltött, hozzátartozója sérelmére folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádolják. A Büntető Törvénykönyv szerint a 12 év alatti sértett esetén a szexuális cselekmény bizonyítása önmagában megalapozza a szexuális erőszak bűntettét, nincs szükség erőszak vagy fenyegetés bizonyítására. A hozzátartozói viszony és a folytatólagos elkövetés a cselekményt súlyosabban minősítő körülmények, ami magasabb büntetési tételt von maga után.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Nyakon szúrta a kislányt, úgy halt meg” – megdöbbentek a helyiek a 20 éves lány halálán, akit féltékenységből ölhetett meg a barátja
A pár mindössze három hónapja költözött a szolnoki panelházba, ahol a tragédia történt. A lány egy gyorsétteremben dolgozott, a környékbeliek szerint kedves, barátságos fiatal nőnek ismerték meg.


Brutális gyilkosság rázta meg Szolnokot: egy 22 éves férfi egy heves vita után nyakon szúrta 20 éves barátnőjét a közös albérletükben. A fiatal lány a helyszínen életét vesztette, a gyanúsított pedig feladta magát.

A tragédia egy Hild Viktor utcai panelházban történt, ahol a környéken élők a gyilkosságból semmit sem hallottak. A csendet csak a hajnali órákban a helyszínre érkező rendőrautók törték meg – számolt be róla az RTL Híradó.

"Most hallom, hogy egy albérletben megöltek egy lányt, gondolom, reggel, hajnalban. De semmit nem hallottunk" – nyilatkozta egy szomszéd.

A szoljon.hu információi szerint a nyomozók hajnali egy óra körül érkeztek a házhoz. Egy másik lakó arról beszélt, hogy a gyanú szerint féltékenység állhat a háttérben.

"Csináltuk a tapétát és láttam a fiatalembert. Akkor az a fiatalember volt ezek szerint, akit mi láttunk. Ő szurta le, mert nyakon szúrta a kislányt. Tehát úgy halt meg"

– mondta.

A pár mindössze három hónapja költözött az albérletbe. A 20 éves lány egy közeli gyorsétteremben dolgozott, a környékbeliek kedves, barátságos fiatal nőnek ismerték meg – mesélte egy férfi, aki gyakran beszélt az áldozattal.

"Nagyon kedves kislány volt. Én beszélgettem sokszor vele. A fiúval soha nem. Őt nem is láttam. Most láttam először" - árulta el.

A Híradó úgy tudja, hogy a 22 éves férfi a gyilkosság után feladta magát. A rendőrség közleménye szerint a gyanúsítottat a lakásban fogták el, és emberölés gyanúja miatt vették őrizetbe. A kihallgatásán beismerő vallomást tett, elmondta, hogy összevesztek a barátnőjével, és a vita hevében ölte meg a lányt. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezte a férfi letartóztatását.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk