A keringési- és légzőrendszer pótlását hosszabb időre biztosító ECMO-berendezéssel (extracorporeal membrane oxygenatior) mentették meg egy újabb koronavírus okozta súlyos megbetegedésben szenvedő kismama életét a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága hétfőn az MTI-t.
A közlemény szerint a szegedi édesanya koronavírusos volt, amikor a gyermeke még tavaly decemberében világra jött. Tünetei ezt követően súlyosbodtak. A páciens a Covid-intenzív osztályra került, állapota azonban a szakszerű és gondos kezelés ellenére folyamatosan romlott.
A kismama ezért átkerült az SZTE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetébe, ahol hetven napig ECMO-kezelést kapott. Ezt követően pár hétig szükséges volt a lélegeztetése, majd a szakemberek hosszú napokig készültek arra, hogy fokozatosan felébresszék, a napokban pedig gyógyultan távozhatott otthonába.
Korábban már két másik kismama is koronavírus-fertőzés következtében súlyos állapotba került, esetükben is ECMO-kezelésre volt szükség, majd gyógyulásukat követően hazatérhettek gyermekeikhez és férjükhöz.
Babik Barna, az SZTE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet vezetője kiemelte,
a műtüdővel kezelt kismamák mind a hárman közvetlenül azelőtt, hogy súlyos állapotba kerültek volna, életet adtak harmadik gyermeküknek.
Az esetek bizonyítják az SZTE több szakterületen dolgozó és együttműködő orvosainak és más szakembereinek felkészültségét, kardiotechnikusai gyakorlottságát, és ápolói rendkívül odaadó, szakszerű és példaértékű munkáját - hangsúlyozta a professzor.
A keringési- és légzőrendszer pótlását hosszabb időre biztosító ECMO-berendezéssel (extracorporeal membrane oxygenatior) mentették meg egy újabb koronavírus okozta súlyos megbetegedésben szenvedő kismama életét a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága hétfőn az MTI-t.
A közlemény szerint a szegedi édesanya koronavírusos volt, amikor a gyermeke még tavaly decemberében világra jött. Tünetei ezt követően súlyosbodtak. A páciens a Covid-intenzív osztályra került, állapota azonban a szakszerű és gondos kezelés ellenére folyamatosan romlott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Öt orosz drón a lengyel NATO-bázis felé tartott, hármat holland vadászrepülők lőttek le
Összesen 19 pilóta nélküli eszköz sértette meg a lengyel légteret szerda hajnalban; több visszafordult, a többit megsemmisítették. A történtek után Varsó a 4-es cikkely alkalmazását kérte.
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, szerda hajnalban 19 orosz drón lépett be a lengyel légtérbe. A légvédelem a többséget lelőtte, több eszköz pedig visszafordult Ukrajna felé.
A történtek után a NATO szerda délután biztonsági tanácskozást tartott. A lengyel hatóságok ismertették az előzetes vizsgálat eredményét.
A Die Welt értesülése alapján a HVG azt írta, hogy
öt drón egy olyan NATO-bázis felé repült, ahonnan rendszeresen szállítanak katonai felszerelést Ukrajnába.
Az öt közül hármat holland F–35-ös vadászgépek lőttek le, kettő pedig eddig tisztázatlan körülmények között zuhant le a német lap szerint.
A Weltnek egy magas rangú NATO-tiszt név nélkül azt mondta,
nagy valószínűséggel szándékosan hatoltak be a drónok a NATO légterébe. Szerinte az orosz fél azt akarta felmérni, a szövetség milyen gyorsan és milyen eszközökkel reagál.
Erre utalhat az is, hogy a roncsokban nem találtak robbanóanyagot.
Az eset miatt Lengyelország kérte a NATO 4-es cikkelyének alkalmazását. Ez azt jelenti, hogy a szövetség fő döntéshozó testülete megtárgyalja, veszélyben van-e a tagállam területi integritása, politikai függetlensége vagy biztonsága.
Az események után az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen úgy fogalmazott: „Európa harcban áll.”
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, szerda hajnalban 19 orosz drón lépett be a lengyel légtérbe. A légvédelem a többséget lelőtte, több eszköz pedig visszafordult Ukrajna felé.
A történtek után a NATO szerda délután biztonsági tanácskozást tartott. A lengyel hatóságok ismertették az előzetes vizsgálat eredményét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ruszin-Szendi Romulusz visszaszólt Orbán Viktoréknak a Charlie Kirk elleni merénylet után
Charlie Kirk halála kapcsán azt írta, az erőszak a démonizálás következménye, és ez a magyar közéletre is igaz. Felidézte a „poloskák” és „ki kell takarítani” fordulatokat.
Ruszin-Szendi Romulusz a közösségi oldalán reagált Charlie Kirk halálára és Orbán Viktor szavaira, vette észre a 24.hu. Szerinte Donald Trump amerikai elnök reakciója pontos volt: „Az erőszak és a gyilkosság annak a tragikus következménye, amikor démonizálni kezdik azokat, akikkel nem értenek egyet.”
Úgy véli, ez a magyar valóságra is igaz. Felidézte, hogy Orbán „poloskákról” beszélt, akiket „ki kell takarítani”, a kormányoldal szereplői pedig rendszeresen címkéznek, listáznak, ellenséget keresnek és démonizálnak. A kötcsei beszédben szerinte a miniszterelnök megfenyegette azokat, akik nem hajlandók ugyanazt ismételni, mint ő.
„Ez már régen nem politika. Ez gyűlöletgyártás, ami mérgezi a közösséget, rombolja a társadalmat, és fokozatosan elzárja az utat a békés viták elől. Szavakból golyót öntenek, és ezzel mérgezik a társadalmat. A vezető, aki nem példát mutat, hanem ellenségképeket gyárt, végső soron saját népét hergeli egymás ellen.”
Hangsúlyozta, hogy a Tisza Párt szerint lehet máshogy látni a világot, lehet vitázni és élesen ütköztetni érveket, de nem szabad démonizálni azt, aki másként gondolkodik.
A volt vezérkari főnök Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek is üzent. „Vas az van, de nincsen agy” – így kommentálta azt, amit szerinte a kormány szerdán bemutatott, miután orosz drónokat lőttek le Lengyelország felett. Úgy fogalmazott, a modern hadviselés alapja a többdimenziós gondolkodás, a gyors helyzetfelismerés és a különböző haderőnemek, képességek összehangolása. Szerinte nálunk a reakciók lassúak, széttartók és következetlenek.
Kiemelte, hogy nem a katonákkal van probléma, hanem a vezetéssel és a rendszerrel.
„Nem az emberanyaggal van baj, hanem a rendszer hiányával. Egy hadsereg ereje nem a technikában vagy a vasban, hanem a vezetésben, a vízióban és a felkészültségben rejlik. A nemzeti védelemnek összetartó, ellenállóképes struktúrát kellene biztosítania, amelyben a katonák nemcsak végrehajtók, hanem egy nagyobb stratégiai kép részei. Jelenleg azonban nincs koncepció, nincs reziliencia, nincs világos célrendszer.”
Hozzátette, fájdalmas látni, hogy egy nagy szervezet korszerű eszközökkel sem képes valódi honvédelmi értéket teremteni, mert hiányzik a stratégiai irány és a vezetői koncepció. „A honvédelem nem adminisztratív gyakorlat, nem díszlet. A honvédelem egy nemzet önvédelmi reflexe, amelynek világos vezetéssel, összehangolt képességekkel és stratégiai gondolkodással kell működnie.”
Szerinte amíg ez nincs, addig a modern eszközök, a katonai eskü és a zászló sem elegendő: stratégiai bénultság marad hadműveleti szint helyett.
Ruszin-Szendi Romulusz a közösségi oldalán reagált Charlie Kirk halálára és Orbán Viktor szavaira, vette észre a 24.hu. Szerinte Donald Trump amerikai elnök reakciója pontos volt: „Az erőszak és a gyilkosság annak a tragikus következménye, amikor démonizálni kezdik azokat, akikkel nem értenek egyet.”
Úgy véli, ez a magyar valóságra is igaz. Felidézte, hogy Orbán „poloskákról” beszélt, akiket „ki kell takarítani”, a kormányoldal szereplői pedig rendszeresen címkéznek, listáznak, ellenséget keresnek és démonizálnak. A kötcsei beszédben szerinte a miniszterelnök megfenyegette azokat, akik nem hajlandók ugyanazt ismételni, mint ő.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ennyire durva támadásokra nem számított, ezt mondta az RTL-nek Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke
A hoteljükben 16 órával a kezdés előtt a Magyar Posta lemondott egy 100 fős rendezvényt, indoklás nélkül. Szerinte lejárató cikkek jelentek meg, és ha kár éri a vállalkozását, jogi lépést tesz.
Forsthoffer Ágnes a Tisza Párt új alelnöke és a balatonfüredi Margaréta Hotel ügyvezetője. Az elnökség javaslatára szeptember közepétől a Tisza harmadik alelnöke lesz, vasárnap Kötcsén taps fogadta a színpadon.
Forsthoffer az RTL Híradónak számolt be arról, hogy politikai szerepvállalása után nem sokkal a Magyar Posta 16 órával a kezdés előtt lemondta a szállodába szervezett, 100 fős rendezvény foglalását. „Indoklást nem kaptunk erre, egy telefonban hangzott el, hogy felsőbb utasításra történt a lemondás. Nem tudjuk az okát továbbra sem, és nem állnak velünk kapcsolatban jelenleg sem levélben, sem telefonon.”
A Magyar Posta a hírműsornak azt írta, a közvetítővel kötött szerződés alapján bármikor elállhat a megállapodástól. Szerintük a vállalkozást nem érte kár, mert a Lounge Event Kft. a szolgáltató felé vállalt feltételeknek most is eleget tesz.
Forsthoffer szerint a kinevezése óta támadások érik.
„Mivel ebben az országban élek, teljes mértékben számítottam erre. A mértékére, azért nem ennyire durvára számítottam, de igen, tisztában voltam azzal, hogy mit vállalok, hogy a bőrünket viszem a vásárra.”
A kormánypárti sajtó koszos szobákat, romlott ételeket és rejtett költségeket emleget. A Tisza alelnöke olyan bejegyzéseket mutatott, amelyekben a most őt bíráló médium dolgozói korábban dicsérték a hotelt.
„Ez a szálloda 43 éve itt áll, és ez után is itt fog állni, és dolgozunk tovább, és felelősséget vállalunk a 30 munkavállalóért, aki itt dolgozik, mert nagyon fontosak ők a számunkra. Mindent megteszünk, hogy őket ez a legkevésbé terhelje. Jelenleg sok a terhelés emiatt, ők is kapják a bántásokat.”
Forsthoffer azt mondta, ha a lejárató kampány kárt okoz, jogi lépéseket tesz.
Forsthoffer Ágnes a Tisza Párt új alelnöke és a balatonfüredi Margaréta Hotel ügyvezetője. Az elnökség javaslatára szeptember közepétől a Tisza harmadik alelnöke lesz, vasárnap Kötcsén taps fogadta a színpadon.
Forsthoffer az RTL Híradónak számolt be arról, hogy politikai szerepvállalása után nem sokkal a Magyar Posta 16 órával a kezdés előtt lemondta a szállodába szervezett, 100 fős rendezvény foglalását. „Indoklást nem kaptunk erre, egy telefonban hangzott el, hogy felsőbb utasításra történt a lemondás. Nem tudjuk az okát továbbra sem, és nem állnak velünk kapcsolatban jelenleg sem levélben, sem telefonon.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Suha György: Orbán Gáspár Nigerben is ott volt, Csád B-terv lehetett
Augusztus végén korrupció miatt vádat emeltek a volt tiszteletbeli konzul ellen, aki 80 milliós óvadékkal szabadult és tagadja a vádakat. Juhász Péter podcastjában a csádi misszió kockázatairól, a nigeri delegációról és az uránérdekekről beszélt.
Az ügyészség augusztus végén korrupciós bűncselekmények miatt vádat emelt Suha György, a volt gambiai tiszteletbeli konzul és egykori miniszteri biztos ellen. Családja összegyűjtötte a 80 millió forintos óvadékot, így otthon várja a bírósági eljárás kezdetét. A vádakat tagadja. Több mint egy évet töltött letartóztatásban, és többször utalt rá: meggyőződése szerint azért állították félre, mert a nemzetközi sajtóban bírálta Magyarország csádi szerepvállalását.
Miután 2023 végén és 2024 januárjában kiderült, hogy a kormány katonai misszió indítását tervezi Csádban, Suha Afrika-szakértőként többször szerepelt a sajtóban. A Telex podcastjában korábban arról beszélt, hogy Csádban fennáll a polgárháború veszélye, és a magyar katonák hely- és nyelvismeret nélkül, beágyazottság hiányában mennének egy olyan országba, ahonnan a franciák is kivonták a csapataikat.
Most Juhász Péter podcastjában új részleteket ismertetett. Emlékeztetett rá, hogy a Direkt36 derítette ki: Orbán Viktor fia, Orbán Gáspár honvédségi összekötő tisztként Csád mellett a szomszédos Nigerben is járt egy magyar delegáció tagjaként. Suha szerint Csád a kormány B terve lehetett, mert Niger jobb társadalmi és gazdasági helyzetben van, aminek fő oka az uránbányászat, amely jelentős részben Franciaország igényeit elégíti ki.
„Nigerben gondolkoztak állítólag először a magyarok, küldtek is egy delegációt, ebben is részt vett Orbán Gáspár. (…) Nem zárom ki, hogy a nukleáris érdeklődés vitte oda őket, de erre vonatkozóan nagyon kevés információ áll rendelkezésre”
– mondta.
A delegációt Azbej Tristan államtitkár vezette. A Nigerben készült videókon feltűnt a kormányfő fia is, bár a képeken igyekezett a háttérben maradni, és az arcát eltakarni.