Trump és Meloni is biztatta Orbánt arra, hogy a magyarellenes román elnökjelölt mellé álljon
Ahogyan korábban mi is beszámoltunk róla, Orbán Viktor május 9-én, Tihanyban tartott beszédében a romániai elnökjelölti vita egyik megszólalására reagált, és támogatásáról biztosította George Simiont.
A magyar miniszterelnök úgy fogalmazott: „Tegnap a román elnökjelöltek vitájában megszólították Magyarországot a kereszténység kapcsán. Az egyik jelölt, Simion úr ezt mondta, idézem: »Most a nemzetek Európájának, a keresztény Európának van itt az ideje, amelyben harcolni fogunk a jogunkért, hogy európai polgárok legyünk.« Teljesen egyetértünk. (…) Biztosítjuk Románia népét és jövendő elnökét, hogy mi az összefogás és az együttműködés talaján állunk, ezért semmilyen elszigetelést, politikai retorziót nem fogunk támogatni Romániával és annak vezetőjével szemben. (…) A kereszténységért és a szuverenitásért folytatott küzdelemben számíthatunk egymásra.”
A Válasz Online szerint Orbán azért nevezte Simiont „jövendő elnöknek”, mert a politikus az első fordulóban több mint 40 százalékot szerzett, míg a végül győztes Nicosur Dan, Bukarest főpolgármestere kevesebb mint 21 százalékot kapott.
Simion Orbán szavait kampányeszközként is használta. Pártja magyar nyelvű, Orbánt mosolyogva ábrázoló szórólapot készített, amelyből félmillió példányt nyomtattak.
A politikus korábban az úzvölgyi katonatemető feldúlásával vált ismertté, a választás előtti napon pedig úgy fogalmazott:
A Válasz Online kormányzati forrása szerint Orbán tihanyi beszéde meglepte a külpolitikai döntéshozókat is, mivel „korábban nem volt az ügy napirenden”.
A portál információi szerint Orbán döntését több külföldi kérés is befolyásolhatta. A forrás szerint
A lap szerint az Egyesült Államokból is érkezett kérés: Donald Trump és köre ugyanis kritikus az Európai Unióval szemben, és úgy látják, hogy az uniós demokraták különféle eljárásokkal próbálják háttérbe szorítani az olyan politikai szövetségeseiket, mint Marine Le Pen vagy az AfD. Simion ebbe a körbe tartozhatott.
A lap információi szerint a román politikus egy Trump-stílusú „MAGA” feliratú sapkával is jelezte ideológiai közelségét. A lap úgy tudja, hogy a washingtoni igényeket Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója továbbította a kormányfő felé.
A cikk szerint Trump köre örült volna Simion győzelmének, különösen azután, hogy Kanadában és Ausztráliában olyan pártok nyertek választást, amelyek kampányuk középpontjába az amerikai exelnök elutasítását helyezték.