SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Trap kapitány Tóth Gabiről: „Ő hajlamos mindent fullba tolni”

A zenész szerint egykori párját nem a kormánypárti orientációja miatt támadják.

Link másolása

Trap Kapitány korábban két éven keresztül alkotott egy párt Tóth Gabival, most a Palikék Világa by Manna Szóló című műsorában beszélt arról, hogy mit gondol Gabi jelenlegi botrányáról.

„Mindig azt mondtam neki – a Trópusi vihar című filmből idézve –, hogy ő hajlamos mindent fullba tolni, amikor valamilyen method actinget alkalmaz, és ennek megvannak a hátulütői. Szerintem azt a Gabit, akit most alakít is kicsit, vehemensen hozza, innentől kezdve én mondtam is neki, hogy borítékolhatóak voltak ezek a következmények”

- mesélte a műsorban Molnár Tibor.

„Én se úgy gondolom, hogy bármilyen orientációja miatt van ez a hullám, hanem inkább az, hogy nagyon határozottan mindig beleáll abba, ami éppen a perspektívája, és ha ez egy kicsit változik, nem tűnik validnak az a perspektíva, ami az előtt volt, hogy jött egy szerencsekerék-forgatás”

- mondta egykori párjáról a zenész, aki 2020 óta él boldog párkapcsolatban jelenlegi barátnőjével, aki 10 évvel idősebb nála.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Szabó Zsófi 440 ezer forintos cipőben indul bulizni a szombat éjszakába
A Reggeli műsorvezetője a közösségi oldalán mutatta meg, hogy vág neki a budapesti éjszakának. A rózsaszín magassarkúja Dolce & Gabbana márkájú, és nem is akármennyibe kerül.
H. M. - Fotó: RTL - szmo.hu
2023. december 09.


Link másolása

A műsorvezető az Instagram-oldalán mutatta meg, hogyan indul neki az éjszakának szombat este - szúrta ki a Blikk.

A flitteres összeállítás mellett a cipőjét emelte ki a lap. A rózsaszín magassarkú ugyanis Dolce & Gabbana márkájú, és nem is akármennyibe kerül. 1242 dollárért árulják a cipőt, vagyis nagyjából 440 ezer forintért lehet beszerezni.

"Hello, Saturday Night!"

- írta a bejegyzéshez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
1700 négyzetméter, 4 hálószoba - Így néz ki Palvin Barbara és Dylan Sprouse 620 millió forintos luxusháza
Az udvaron még egy patak is keresztülfolyik, hogy még romantikusabbá tegye a környezetet.

Link másolása

A Blikk osztotta meg, hogy a spanyol Elle magazin hasábjain Barbi beszámolt új otthonukról, amelyet férjével Dylan Sprousezal Los Angelesben vásároltak.

A modell így nyilatkozott:

„Dylan és én vettünk egy házat Los Angelesben, teljesen odáig vagyunk érte. Mindent magunknak csinálunk a felújításnál, így a hétköznapokon simán lehet engem látni, ahogy padlót csiszolok, javítom az ablakokat, festek dolgokat. Alapból lusta ember vagyok, de ilyen aktív sosem voltam még. Ez viszont normális, izgatottak vagyunk a közös projekttől.”

Az 1920-as években épült épületet két éve vették meg, és nem kevesebb, mint

1,8 millió dollárba (620 millió forint) került

a promotions.hu adatai szerint. A kétemeletes épület alapterülete 1700 négyzetméter, és négy hálószoba van benne. Az udvaron még egy patak is keresztülfolyik, hogy még romantikusabbá tegye a környezetet.

A képeket itt nézhetitek meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Így néz ki most Kudlik Júlia - fotó!
A 78 éves egykori tévés most egy díjátadón jelent meg Budapesten. A köz szolgálatáért végzett tevékenység és a példaértékű szakmai munka elismeréseként tíz kategóriában adták át a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított szakmai díjakat pénteken a Thália Télikertben.

Link másolása

A legtöbben a Delta című műsorból ismerhetik a tévés műsorvezetőt, ezt a műsort 1965-től 1996-ig vezette.

A műsorvezető egy díjátadón jelent meg Budapesten. A köz szolgálatáért végzett tevékenység és a példaértékű szakmai munka elismeréseként tíz kategóriában adták át a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított szakmai díjakat pénteken a Thália Télikertben.

Kudlik Júlia egy díjat adott át, tőle vehette át a Sára-Csoóri-életműdíjat a Balázs Béla-díjas filmproducer, Hábermann Jenő.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Különleges karácsonyi fotót készíttetett Vilmos herceg és családja
Katalin hercegné, valamint György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg is látható a képen, és igyekeztek decens, de mégis laza ruhában mutatkozni.

Link másolása

A brit királyi családban régi szokás, hogy karácsonyi üdvözlőlapokat készítenek magukról. Vilmos hercegék is rendszeresen teszik ezt, idén is lefotózták őket a 2023-as képhez. a fotó különlegessége, hogy fekete-fehér, viszont a család mind az öt tagja rajta van.

Az mindenesetre látszik, hogy a gyerekek borzasztó nagyot nőttek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: