SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Tóth Gabi a színpadon sírta el magát, rövid időre meg is kellett szakítani a koncertjét

Az énekesnő a Városligeti Mentőnapon adott egy minikoncertet, az egyik dal közben azonban eluralkodtak rajta az érzelmek.
Fotó: Nagy Boglárka - szmo.hu
2023. szeptember 02.



Ahogy arról beszámoltunk, végül nem jött össze a nagy találkozó a Városligeti Mentőnapon Tóth Gabi és Krausz Gábor között, mert a sztárséf még egykori szerelme koncertje előtt távozott a helyszínről.

Az énekesnő ezúttal az új kedvese nélkül, mindössze a gitárosával együtt tartott egy akusztikus előadást, az egyik dal során azonban többször is elsírta magát.

A Szeretni jöttem című dal közben kétszer is elérzékenyült, ekkor rövid időre meg is szakadt a koncert. Tóth Gabi ezzel kapcsolatban arról beszélt a közönségnek, hogy a stúdióban is elsírta magát, amikor ezt a dalt felvették.

A négy dalból álló minikoncert végén, a Gyöngyhajú lány közben Gabi lement a közönséghez, akiknek megköszönte, hogy vele vannak.

Végül vissza is tapsolták, ezt követően énekelte el a Hosszú idők című dalt, amely előtt azt mondta, hogy “elűzzük azokat a varjakat, sokkal több a sárgarigó!”.

Az esetről készült képeket ITT lehet megnézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Magyar Péter képeken mutatta meg, mi a különbség aközött, ahogy Orbán Viktor szurkol, és ahogy ő
A Tisza Párt politikusa is ott volt a svájciak elleni, vereséggel végződött meccsen. Vasárnap képeket posztolt a Facebook-oldalán.


A Tisza Párt politikusa is ott volt a szombati Svájc-Magyarország csoportmérkőzésen.

Arról már írtunk, hogy a közmédia felvételén is feltűnt Magyar Péter, vasárnap este pedig fotókon mutatta meg Magyar, hogy milyen volt a helyszínen szurkolni a magyar csapatnak.

"Ki így szurkol, ki úgy"

- írta Magyar az alábbi képválogatáshoz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Nagy Zsolt fülét levágta egy oszlop a Kontroll forgatásán – Badár Sándor mesélt a metrós mozi készítésének nehézségeiről
Kiderült többek között az is, hogy határozott időre kapták meg a metró aluljárót, ráadásul nem kevés pénzért.
Karkó Ádám - szmo.hu
2024. június 16.



A Blikk Badár Sándor Karinthy-gyűrűs magyar humoristával, színésszel készített interjút, aki elárult néhány részletet Antal Nimród Kontroll című filmjével kapcsolatban.

A beszélgetésből kiderült, hogy a rengeteg éjszakázás és a bioritmus felborulása miatt a stáb tagjai folyamatosan fáradtak voltak, ami jetlag-szerű hatást eredményezett. Ezt úgy próbálták meg áthidalni, hogy minden szabad pillanatban rövid alvásokat iktattak be, hogy a jelenetekre koncentrálni tudjanak. Emellett számos technikai akadályba ütköztek, amelyek majdnem megakasztották a film forgatását.

„Nagy Zsolt véletlenül a Deák téren megfejelt egy oszlopot, aminek ugye van egy olyan élezett része, és abban a jelenetben, amikor nekimegy az oszlopnak, nos ez a fém rész véletlenül ki volt nyitva, és ahogy nekiment az oszlopnak, ez a kiálló rész levágta a fülét. Ott felfüggesztettük a forgatást, azonnal kórház, fülvarrás… Mindenki kétségbe volt esve, mert határozott időre kaptuk meg a metró aluljárót, ráadásul nem kevés pénzért. Úgyhogy tudtuk, hogy ebbe még egyszer nem tudunk belefutni. Kétszer-háromszor mentünk neki úgy a filmnek, hogy vége és nem tudjuk befejezni. És hát ebben az esetben is egy fül másnapra nem ugrik vissza a helyére. De muszáj volt áthidaló megoldásokat találni”

– emelte ki példaként Badár az egyik legmegrendítőbb pillanatát a forgatásnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Krausz Gábor megmutatta Tóth Gabival közös kislányukat, az énekesnő már reagált is rá
Kivételes, hogy most Hannaróza arca is látszik a képen. Az apák napi poszthoz Tóth Gabi és Krausz mostani párja, Mikes Anna is hozzászólt.


A vasárnapi apák napja alkalmából szinte minden celeb büszkén mutatta meg családját – a sorból pedig Krausz Gábor sem maradt ki. A séf az Instagramon posztolt egy képet, amelyen kivételesen gyereke arca is látható.

„Apának lenni a világon a legjobb”

– írta Krausz a képhez, amin az ő és Tóth Gabi négyéves kislánya, Hannaróza mosolyog.

A képhez Tóth Gabi és Krausz mostani párja, Mikes Anna is hozzászólt. Mikes egy szívet írt Krausznak, az énekesnő pedig azt kommentelte: „boldog Apák napját”.

Az idilli családi kép itt látható:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Súlyos balesetet szenvedett Gordon Ramsay
A hét elején szenvedett biciklis balesetet Connecticutban, de szerencsére nem lett komolyabb baja a sztárséfnek.


Gordon Ramsay az Instagram-oldalán posztolt egy videót, amiben elmesélte, pontosan mi történt vele, valamint megmutatja súlyosan megsérült oldalát is, amit tulajdonképpen egy nagy lila zúzódás borít. Szerinte úgy néz ki, mint egy „lila krumpli”, szerencsére viszont nem tört el egy csontja sem.

„Fájdalmaim vannak. Brutális hét volt. De valahogy átvészelem”

– magyarázta a videóban a sztárséf, aki egyben köszönetet mondott a mentőknek és a kórházi dolgozóknak is, akik részt vettek az ellátásában. Még a hét elején szenvedett balesetet Connecticutban.

A videó mellé megosztott egy előtte-utána képet is, amelyen látható a baleset miatt a bukósisakján keletkezett hatalmas sérülés. Így nem véletlen tehát, hogy apák napja alkalmából pedig mindenkinek felhívja a figyelmét a bukósisak viselésének fontosságára, hiszen neki is azért nem esett nagyobb baja, mert a fején volt.

„Szeretnék mindenkinek boldog apák napját kívánni, de kérem, kérem, kérem, kérem, viseljenek sisakot. Ha nem tenném, őszintén szólva, most nem lennék itt”

– mondta Ramsay.


Link másolása
KÖVESS MINKET: