A radiátort ölelő, bőrdzsekis Orbán Viktor bejelentette, hogy hamarosan bejelent valamit
A kormány valószínűleg a rezsicsökkentés kapcsán hozott új döntést. A miniszterelnök már a reggeli Facebook-posztjában is utalt arra, hogy ez a szerdai kormányülés legfontosabb feladata.
Meglepő fotót posztolt magáról Orbán Viktor a Facebookon. A minden bizonnyal mesterséges intelligencia segítségével készült képen
a miniszterelnök bőrdzsekiben, napszemüvegben, kezében egy radiátorral látható.
A kormányfő azt is közölte a posztban, hogy hamarosan bejelentést tesz. Mivel reggeli Facebook-bejegyzésben azt írta, „rá kell tenniük egy lapáttal a rezsicsökkentésre”, ez a szerdai kormányülés legfontosabb feladata, minden bizonnyal ez ügyben jelent majd be valamit nemsokára.
A poszt alatt több megmosolyogtató komment is megjelent, íme néhány:
„Mindenki nézze meg otthon, megvan-e minden radiátor!”
„Ezek szerint már azt sem mondhatjuk, hogy csak azt nem lopják el, ami nincs lecsavarozva.”
„Valaki szóljon a tulajnak, hogy viszik a radiátorát!”
„A következő posztban az ajtófélfát fogja vinni.”
„Lölővel mentek fűtésszerelőnek áprilisban?”
„A bal kezében csak nem egy puttonyt fog, amiben az MNB-ből hiányzó milliárdok vannak?”
Többen kritizálták a kormányfőt, amiért ilyen képet osztott meg magáról, de olyan hozzászólások is érkeztek, amelyek szerint sokaknak tetszik ez a megoldás.
„Hatalmas arc a főnök” – írta valaki. Más egy sírva nevetős emojival annyival kommentálta, hogy „óriási”.
Meglepő fotót posztolt magáról Orbán Viktor a Facebookon. A minden bizonnyal mesterséges intelligencia segítségével készült képen
a miniszterelnök bőrdzsekiben, napszemüvegben, kezében egy radiátorral látható.
A kormányfő azt is közölte a posztban, hogy hamarosan bejelentést tesz. Mivel reggeli Facebook-bejegyzésben azt írta, „rá kell tenniük egy lapáttal a rezsicsökkentésre”, ez a szerdai kormányülés legfontosabb feladata, minden bizonnyal ez ügyben jelent majd be valamit nemsokára.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Donald Trump: nincs visszaút Grönland kapcsán, a NATO „boldog lesz, és mi is boldogok leszünk”
Az amerikai elnök a davosi fórum előtt ismét kijelentette, hogy a sziget kell az Egyesült Államoknak, korábban a katonai erő bevetését sem zárta ki. A grönlandiak és a dánok értetlenül állnak a követelések előtt.
Donald Trump amerikai elnök megerősítette Grönland megszerzésére tett fenyegetéseit, kijelentve, hogy „nincs visszaút”. Amikor egy sajtótájékoztatón megkérdezték, meddig hajlandó elmenni a félautonóm dán területért, csupán annyit felelt: „Majd meglátják” – írja a BBC.
Az elnök a davosi Világgazdasági Fórumra tartott, de az Air Force One kisebb elektromos hibája miatt a gépe visszafordult, így Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter szerint körülbelül három órás késéssel érkezik meg a szerdai csúcstalálkozóra.
Trump közölte, hogy „rengeteg megbeszélés van betervezve Grönlanddal kapcsolatban”, és hozzátette, hogy „Grönlandon elég jól fognak alakulni a dolgok”. Amikor a BBC azt firtatta, hogy a NATO esetleges szétesése megérné-e neki Grönlandot, Trump így válaszolt: „Senki sem tett többet a NATO-ért, mint én, minden tekintetben.”
Majd Kijelentette, hogy a szövetség „boldog lesz, és mi is boldogok leszünk”, mert szükség van rá a világbiztonság érdekében. Ugyanakkor korábban kétségeinek adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a NATO szükség esetén az Egyesült Államok segítségére sietne-e. „Tudom, hogy mi a [NATO] segítségére sietünk, de tényleg megkérdőjelezem, hogy ők a miénkre sietnének-e” – mondta. Amikor az NBC News kedden arról kérdezte, alkalmazna-e katonai erőt a terület elfoglalására, az elnök így felelt: „Nem kommentálom.”
A nemzetközi rend felborulásával játszik Trump
Naaja Nathanielsen, Grönland ipari és természeti erőforrásokért felelős minisztere a BBC Newsnightnak azt mondta, a grönlandiak értetlenül állnak az elnök követelései előtt. „Nem akarunk amerikaiak lenni, és ezt elég világosan jeleztük” – fogalmazott a miniszter, majd feltette a kérdést: „Milyen értéket tulajdonítanak a kultúránknak és annak a jogunknak, hogy mi dönthessünk a jövőben velünk kapcsolatos ügyekről?” Az ügyre reagálva Emmanuel Macron francia elnök egy „szabályok nélküli világ felé való elmozdulásra” figyelmeztetett, míg Mark Carney kanadai miniszterelnök szerint a „régi rend nem tér vissza”.
Grönland megszerzésének akadályozása miatt az Egyesült Államok büntetővámokat jelentett be európai országokkal szemben, és az EU is komoly válaszlépésekről egyeztet.
Mette Frederiksen dán miniszterelnök akkor „abszurdnak” nevezte a felvetést, amire válaszul Trump lemondta dániai látogatását. Az arktiszi térség stratégiai jelentősége közben folyamatosan nő. Grönlandon található az amerikai haderő Pituffik Űrbázisa, amely kulcsfontosságú a korai előrejelző rendszerek és a logisztika szempontjából, a térség pedig gazdag nyersanyagokban, például ritkaföldfémekben. A NATO északi bővülése, Svédország 2024. márciusi csatlakozásával, szintén felértékelte a régió szerepét a kollektív védelemben.
Donald Trump amerikai elnök megerősítette Grönland megszerzésére tett fenyegetéseit, kijelentve, hogy „nincs visszaút”. Amikor egy sajtótájékoztatón megkérdezték, meddig hajlandó elmenni a félautonóm dán területért, csupán annyit felelt: „Majd meglátják” – írja a BBC.
Az elnök a davosi Világgazdasági Fórumra tartott, de az Air Force One kisebb elektromos hibája miatt a gépe visszafordult, így Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter szerint körülbelül három órás késéssel érkezik meg a szerdai csúcstalálkozóra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kiderült, kinek a kezébe kerül a kiürített Szőlő utcai javítóintézet
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága azt közölte, a bezárásra ítélt intézmény épületének jövőbeni sorsáról és hasznosításáról a továbbiakban a vagyonkezelő dönt majd.
Az állami ingatlanok feletti tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) veszi át a Szőlő utcai javítóintézet épületét, miután az intézményt azonnali hatállyal kiürítették – tudta meg a hvg.hu. Az ingatlan jövőbeni sorsáról és hasznosításáról a továbbiakban a vagyonkezelő dönt majd.
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) azzal indokolta a lapnak az épület átadását, hogy a javítóintézeti rendszer átalakulása következtében az ingatlanban a jövőben már nem látnak el belügyi szakmai feladatokat. Mivel a funkcióját vesztett épület kikerül a büntetés-végrehajtás fenntartása alól, annak további kezelése az MNV hatáskörébe kerül.
Az ingatlan átadását lehetővé tevő kiürítés rendkívüli sebességgel zajlott. A Pintér Sándor belügyminiszter által jegyzett rendelet január 19-i megjelenését követően már másnap, január 20-án befejeződött a bentlakók átszállítása más intézményekbe.
A sietség mértékét jelzi, hogy a HVG forrása szerint a fiataloknak még a pénteken záruló félév vizsgáit sem hagyták befejezni.
Az intézmény jogutód nélküli megszüntetésének és az ingatlan teljes átadásának végső határideje március 14.
Az épület funkcióváltását és a vagyonkezelőhöz kerülését súlyos előzmények alapozták meg. Tavaly decemberben az intézet akkori vezetését bántalmazás gyanújával letartóztatták, ezt követően a kormány a „rend helyreállítására” hivatkozva vonta be a BVOP-t, ez a folyamat torkollott most az ingatlan kiürítésébe.
A bezárással az épületben dolgozó személyzet sorsa is megpecsételődött: a 72 munkavállalóból a próbaidősöket elbocsátották, a többieket állásidőre rendelték.
Az állami ingatlanok feletti tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) veszi át a Szőlő utcai javítóintézet épületét, miután az intézményt azonnali hatállyal kiürítették – tudta meg a hvg.hu. Az ingatlan jövőbeni sorsáról és hasznosításáról a továbbiakban a vagyonkezelő dönt majd.
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) azzal indokolta a lapnak az épület átadását, hogy a javítóintézeti rendszer átalakulása következtében az ingatlanban a jövőben már nem látnak el belügyi szakmai feladatokat. Mivel a funkcióját vesztett épület kikerül a büntetés-végrehajtás fenntartása alól, annak további kezelése az MNV hatáskörébe kerül.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is vizsgálatot indít az elektronikus ingatlan-nyilvántartó rendszer miatt – erről Hadházy Ákos a Facebook-oldalán, miután értesítő levelet kapott az ügyben a hivataltól.
„16 milliárdot loptak szét. Elvileg már minden földhivatali ügyintézést elektronikusan kellene intézni, Lázárék készre is jelentették, de valójában semmi nem működik, teljes a káosz”
– írja a független országgyűlési képviselő, hozzátéve, hogy tíz év alatt annyit sikerült csak „elérni”, hogy a tulajdoni lapokat elektronikusan lehet lekérni, ami eddig is így volt.
A posztban Hadházy kitér arra is, hogy a magyar Integritás Hatóság korábban megszüntette az eljárást, a képviselő szerint „elég furcsa indoklással”. Hozzáteszi, hogy ez szerinte arra utalhat, hogy a magyar „korrupcióellenes” hatóság zsarolható, ellentétben az európai OLAF-fal, amely állítása szerint nem az.
A bejegyzés végén megemlíti, hogy
Lázár János minisztériuma még mindig nem adta ki a projekt iratait, noha, mint írja, „már négy hónapja jogerősen megnyertük a Transparency segítségével indított pert”.
A 2015-ben indult, E-ING néven ismert projekt kedvezményezettje a Lechner Nonprofit Kft. volt, a támogatás összege a cég hivatalos adatai szerint 15,999 milliárd forintot tett ki, a megvalósítási időszakot pedig 2023. november 30-ával zárták. A fővállalkozó a Tigra Kft. volt, amelynek egyik alvállalkozójaként a 4iG is részt vett a fejlesztésben. A kormányzati kommunikáció évek óta fokozatos bevezetésről beszélt, 2025. január 15-től ütemezett átállást ígértek, az ügyvédi funkciók teljes körű elérhetőségét pedig 2026-ra tolták.
A projekt késedelme miatt a Transparency International Magyarország Hadházy Ákossal közösen indított közérdekűadat-pert, amelyet meg is nyertek. A Fővárosi Ítélőtábla 2025. szeptember 4-én jogerősen elrendelte a vonatkozó iratok kiadását a Lechner Tudásközpontnál. A Transparency beszámolója szerint az alperes azzal védekezett, hogy mintegy 6000 oldalnyi dokumentum nincs digitálisan megőrizve, ezért azok digitalizálása időigényes.
Az OLAF-vizsgálat megindításáról egyelőre Hadházy közlésein és sajtóbeszámolókon kívül független megerősítés nem érkezett, a hivatal nem tett közzé közleményt az ügyben.
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is vizsgálatot indít az elektronikus ingatlan-nyilvántartó rendszer miatt – erről Hadházy Ákos a Facebook-oldalán, miután értesítő levelet kapott az ügyben a hivataltól.
„16 milliárdot loptak szét. Elvileg már minden földhivatali ügyintézést elektronikusan kellene intézni, Lázárék készre is jelentették, de valójában semmi nem működik, teljes a káosz”
– írja a független országgyűlési képviselő, hozzátéve, hogy tíz év alatt annyit sikerült csak „elérni”, hogy a tulajdoni lapokat elektronikusan lehet lekérni, ami eddig is így volt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szerda hajnalra -20 fok közeli fagy csapott le Magyarországra, a hőmérséklet országszerte messze a sokévi átlag alatt maradt.
A HungaroMet szerint a leghidegebbet az országban Nyírtasson mérték, ahol a hőmérséklet -19,4 fokig zuhant. Az Időkép viszont ennél még durvább értékről ír: mérésük szerint Szabolcsbákán -20,4 fok volt minimum.
A HungaroMet Facebook-oldalán azt írták, a leghidegebb hajnal az Alföldön és az északkeleti országrészben volt, ahol az éjszaka folyamán kiderült az ég.
„A 12 órás minimum-hőmérsékletek TOP 10-es listájára csak -17 fok alatti mérések kerültek fel”
– közölte a meteorológiai szolgálat, hozzátéve, hogy a minimumok országosan 7,2 fokkal maradtak a klimatológiai átlag alatt, a legnagyobb eltérést pedig szintén az északkeleti országrészben regisztrálták.
A toplista második helyére Gagybátor került -19,3 fokkal, Lénárddaróc pedig a harmadik helyen áll -19,1 fokkal. Még a tizedik helyen végzett Tuzséron is -17,4 fokot mértek.
Az elmúlt 24 órában a hőmérséklet csupán a magasabban fekvő területeken közelítette meg a fagypontot, az ország középső részein azonban egész nap -5 fok alatt marad. A legfagyosabb nappal Cegléden volt, ott -8,1 fokot mértek.
A szokatlan hőmérsékleti eloszlást egy erős inverzió okozta: a magasban enyhébb levegő áramlott, miközben a felszín közelében megült a hideg légpárna. Ezért fordulhatott elő, hogy a hegyvidéki területeken enyhébb volt az idő, mint az alföldi, medencei tájakon.
Ahogy megírtuk, az előrejelzés szerint továbbra is rendkívül hideg időnk lesz nappal és éjjel is.