„Vigyázni fogok rá, amíg világ a világ” – Boráros Gábor közös kislányukkal üzent a balesetben meghalt Jákli Mónikának
A gyászoló MMA-harcos Instagram-oldalán búcsúzott kislánya édesanyjától, aki hajnalban halt meg egy borzalmas autóbalesetben. A fogadalom mellett egy másik, mindent eláruló mondatot is közzétett a közös gyermekükről készült fotóhoz.
„Vigyázni fogok rá, amíg világ a világ!” – ezzel a szívszorító ígérettel üzent elhunyt párjának, Jákli Mónikának Boráros Gábor. A 31 éves influenszer és fitneszmodell január 21-én, szerda hajnalban vesztette életét egy szörnyű autóbalesetben.
A gyászhírre volt párja, az MMA-harcos Boráros Gábor 24 óráig elérhető Instagram-történetekben reagált, amit a Borsonline szúrt ki először.
Először egy közös gyermekükről készült fotóhoz írta: „Köszönöm, hogy megajándékoztál vele!”. Ezt követte a megrázó ígéret: „Vigyázni fogok rá! Amíg világ a világ!", majd egy újabb történethez ezt írta:Tudni fogja, hogy anyukája mennyire szerette, és figyeli fentről minden lépését.”
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a tragédia hajnali négy óra körül történt Szlovákiában, a 63-as főúton, Nagymegyer és Alistál között. Mónika autója egy kanyarban lesodródott az útról, egy fának csapódott, majd darabokra szakadt és kigyulladt. Bár a nőt kórházba szállították, nem sokkal hat óra előtt belehalt sérüléseibe.
Jákli Mónika csak 31 éves volt.
A helyi tűzoltóság parancsnoka, Hodosi Tibor a szlovákiai Paraméter portálnak elmondta, a jármű vélhetően nagy sebességgel haladt a Nagydűri letérő közelében. A Nyerő Párosból is ismert Jákli Mónika és Boráros Gábor közös kislánya, Zora, aki idén tölti be a negyedik életévét, nem utazott az autóban. A balesetben érintett járművet a sajtó egy része Mercedes-Maybachként, más része Mercedes S 580-ként azonosította, de abban minden forrás egyetért, hogy a kocsi a felismerhetetlenségig összeroncsolódott. A 63-as főút ezen szakasza hírhedt a súlyos balesetekről. A hatóságok vizsgálják a tragédia pontos körülményeit.
Jákli Mónikát a közönség az RTL Nyerő Páros című műsorának 2023-as évadából ismerhette meg, ahol akkori párjával, Boráros Gábor MMA-harcossal szerepelt. Később a hasonló formátumú Exek csatájában is együtt vettek részt. Egy közös kislányuk született, kapcsolatuk azonban 2024 őszén véget ért.
„Vigyázni fogok rá, amíg világ a világ!” – ezzel a szívszorító ígérettel üzent elhunyt párjának, Jákli Mónikának Boráros Gábor. A 31 éves influenszer és fitneszmodell január 21-én, szerda hajnalban vesztette életét egy szörnyű autóbalesetben.
A gyászhírre volt párja, az MMA-harcos Boráros Gábor 24 óráig elérhető Instagram-történetekben reagált, amit a Borsonline szúrt ki először.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bochkor Gábor visszaszólt Sebestyén Balázsnak: Én is sok mindent hallottam Vadon Jani távozásáról
A rádiós nem hagyta szó nélkül, hogy Sebestyén Balázs bántalmazással vádolta a műsorát Lovász László távozása miatt. Mint mondta, „hihetetlen, hogy emberek úgy gondolják, belelátnak bármibe is”.
Ahogy megírtuk, hétfőn bejelentették, hogy Lovász László távozik a Retro Rádió Bochkor című műsorából. A hírre Sebestyén Balázs a konkurens Rádió 1-en tett megjegyzéseket, amelyekre Bochkor Gábor másnap élő adásban vágott vissza, még Vadon János korábbi távozását is felemlegetve.
A Bochkor stábja hétfő délelőtt a Facebookon közölte, hogy a 2020 nyara óta velük dolgozó Lovász László februártól már nem lesz a műsorvezetőjük. A hírre még aznap reagált a Rádió 1 Balázsék című műsorában Sebestyén Balázs, aki nem rejtette véka alá a véleményét Lovász döntésével kapcsolatban.
„Annyi különbség lesz az előző munkahelyéhez képest, hogy ott talán szeretik és megbecsülik. Lehet abuzálni valakit sokáig, de egy idő után feláll, és elmegy. Ez várható volt azért. Laci, Laci, csak öt évig bírtad ezt, ami ott veled történt… Csodálunk ezért, hogy ezt ott kibírtad öt évig.”
A válasz nem sokat váratott magára, Bochkor Gábor a Retro Rádió keddi adásában reagált a találgatásokra és a konkurens műsorvezető szavaira. Először általánosságban bírálta azokat, akik úgy gondolják, belelátnak mások életébe és döntéseibe.
„Hihetetlen, hogy emberek úgy gondolják, belelátnak bármibe is. Belelátnak a Laci fejébe. Belelátnak a mi fejünkbe. Belelátnak az életbe, ami bennünket körülvesz.”
Ezt követően célzottan üzent Sebestyén Balázséknak. „Még a felső emeletiek is vették tényleg a bátorságot, hogy kommentálják.
Én például sok mindent hallottam Vadon Jani távozásáról, de azt hiszem, hogy ők nem örülnének, hogyha az publikus lenne. Szóval ennyit erről.”
Vadon János 2023 decemberében távozott a Balázsékból, helyét 2024 februárjától Ráskó Eszter vette át.
Bochkor Gábor hozzátette, hogy Lovász még a héten és a jövő héten is adásban lesz, majd egy általános tanáccsal zárta a témát: „Ezt a vélemény dolgot mindenki tartsa meg magának.”
Időközben az is kiderült, hol folytatja pályafutását Lovász László. Litkai Gergely, a Dumaszínház tulajdonosa és művészeti vezetője megerősítette, hogy a műsorvezető a színháznál kap kreatív igazgatói pozíciót.
Lovász kapcsolata a Dumaszínházzal nem újkeletű, korábban a társulat podcastjét vezette és rendszeresen lépett fel náluk.
A Bochkor stábjának közleménye szerint Lovász László helye nem marad sokáig üresen, az utódlásról hamarosan tájékoztatást adnak.
Ahogy megírtuk, hétfőn bejelentették, hogy Lovász László távozik a Retro Rádió Bochkor című műsorából. A hírre Sebestyén Balázs a konkurens Rádió 1-en tett megjegyzéseket, amelyekre Bochkor Gábor másnap élő adásban vágott vissza, még Vadon János korábbi távozását is felemlegetve.
A Bochkor stábja hétfő délelőtt a Facebookon közölte, hogy a 2020 nyara óta velük dolgozó Lovász László februártól már nem lesz a műsorvezetőjük. A hírre még aznap reagált a Rádió 1 Balázsék című műsorában Sebestyén Balázs, aki nem rejtette véka alá a véleményét Lovász döntésével kapcsolatban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Nem akarok kibékülni a családommal” – Brooklyn Beckham kitálalt a szüleiről, megdöbbentő dolgokat árult el
David és Victoria Beckham 26 éves fia az Instagramon borította a bilit, miután évekig hallgatott a családi viszályról. Azt állítja, a szülei folyamatosan keresztbe tettek neki az utóbbi időben, a házasságát is tönkre akarják tenni.
„Nem akarok kibékülni a családommal. Nem irányítanak, először az életemben végre kiállok magamért” – ezekkel a drámai szavakkal törte meg a csendet közösségi oldalán Brooklyn Peltz Beckham, aki most először beszélt nyíltan a szüleivel, David és Victoria Beckhammel elmérgesedett viszonyáról. Az influenszer szerint hónapokig tartó találgatások után nem maradt más választása, mint hogy kitálaljon, miután állítása szerint a szülei és a csapatuk a sajtóban támadják őt és feleségét, Nicola Peltz Beckhamet.
„Évekig hallgattam, és minden erőmmel azon voltam, hogy ezeket az ügyeket magánügyként tartsam” – fejtette ki bejegyzésében Brooklyn. „Sajnos a szüleim és a csapatuk továbbra is a sajtóhoz fordultak, így nem maradt más választásom, mint hogy saját magam álljak ki, és elmondjam az igazságot a sok nyilvánosan megjelent hazugság egy részéről.”
A feszültség már az esküvőjükön is szinte tapintható volt. Brooklyn azzal vádolta divattervező édesanyját, hogy „az utolsó pillanatban lemondta Nicola ruhájának elkészítését, pedig mennyire izgatott volt, hogy az ő kreációját viselheti, ezzel arra kényszerítve, hogy sürgősen új ruhát találjon”. A helyzetet tovább rontotta, hogy az első táncnál a felesége helyett az édesanyja várta a táncparketten. „Anyám várt rám, hogy velem táncoljon” – állította, hozzátéve, hogy Victoria „nagyon illetlenül táncolt velem mindenki előtt”. A pár tavaly meg is újította a házassági fogadalmát, hogy új, boldog emlékeket szerezzenek.
A pénz is éket vert közéjük. Az influenszer azt állítja, a szülei hetekkel a ceremónia előtt „ismételten nyomást gyakoroltak rá, és megpróbálták lefizetni”, hogy mondjon le a nevéhez fűződő jogokról. Mivel ebbe nem ment bele, az „kihatott a bevételre, és azóta soha nem bántak velem ugyanúgy”.
A viszály tavaly májusban, David 50. születésnapján csúcsosodott ki. Brooklyn felidézte, hogy a feleségével Londonba utaztak, de „egy hétig elutasítottak bennünket, miközben a hotelszobánkban vártunk, és próbáltuk megtervezni, hogyan tölthetnénk vele minőségi időt”. Beszámolója szerint az apja „minden próbálkozásunkat visszautasította, hacsak nem a nagy születésnapi partiján találkozunk, száz vendéggel és kamerákkal minden sarokban”. Végül David Beckham csak azzal a feltétellel egyezett bele a találkozóba, ha Nicola nincs jelen, amit Brooklyn „nagy pofonnak” nevezett.
A családi háború a testvéreket sem kímélte. Múlt decemberben Brooklyn öccse, Cruz Beckham egy újságcikkre reagálva azt írta, a szüleik sosem vonná vissza a követést a közösségi médiában. „Nem igaz. Anyám és apám soha nem követné ki a fiát.
Maradjunk a tényeknél” – szögezte le Cruz, majd hozzátette: „Arra ébredtek fel, hogy le vannak tiltva, ahogy én is.”
Brooklyn keményen bírálta a családi üzletpolitikát is. „A Beckham márka az első” – fogalmazott, majd azzal vádolta szüleit, hogy „a családi ‘szeretetet’ az dönti el, mennyit posztolsz a közösségi médiában”. Vallomását személyes sorokkal zárta: „Az életem nagy részében a szüleim irányítottak. Túlnyomó szorongással nőttem fel. Életemben először, mióta eltávolodtam a családomtól, ez a szorongás eltűnt” – írja a
A Brooklyn posztját szemléző BBC megkereste a Beckham-házaspár képviselőit, de ők egyelőre nem kommentálták a vádakat.
„Nem akarok kibékülni a családommal. Nem irányítanak, először az életemben végre kiállok magamért” – ezekkel a drámai szavakkal törte meg a csendet közösségi oldalán Brooklyn Peltz Beckham, aki most először beszélt nyíltan a szüleivel, David és Victoria Beckhammel elmérgesedett viszonyáról. Az influenszer szerint hónapokig tartó találgatások után nem maradt más választása, mint hogy kitálaljon, miután állítása szerint a szülei és a csapatuk a sajtóban támadják őt és feleségét, Nicola Peltz Beckhamet.
„Évekig hallgattam, és minden erőmmel azon voltam, hogy ezeket az ügyeket magánügyként tartsam” – fejtette ki bejegyzésében Brooklyn. „Sajnos a szüleim és a csapatuk továbbra is a sajtóhoz fordultak, így nem maradt más választásom, mint hogy saját magam álljak ki, és elmondjam az igazságot a sok nyilvánosan megjelent hazugság egy részéről.”
A feszültség már az esküvőjükön is szinte tapintható volt. Brooklyn azzal vádolta divattervező édesanyját, hogy „az utolsó pillanatban lemondta Nicola ruhájának elkészítését, pedig mennyire izgatott volt, hogy az ő kreációját viselheti, ezzel arra kényszerítve, hogy sürgősen új ruhát találjon”. A helyzetet tovább rontotta, hogy az első táncnál a felesége helyett az édesanyja várta a táncparketten. „Anyám várt rám, hogy velem táncoljon” – állította, hozzátéve, hogy Victoria „nagyon illetlenül táncolt velem mindenki előtt”. A pár tavaly meg is újította a házassági fogadalmát, hogy új, boldog emlékeket szerezzenek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Curtis felesége megtörten beszélt Jákli Mónikáról: „Sajnálom, hogy ennyi jutott neki a boldogságból”
Barnai Judit az autóbalesetben elhunyt fitneszmodell közeli barátnője volt, ezért nagyon megviseli a tragédia. Mint mondta, Jákli Mónika végre megtalálta a boldogságot új párja mellett, de a sors közbeszólt.
Tragikus hirtelenséggel, mindössze 31 évesen vesztette életét Jákli Mónika. A fitneszmodell szerda hajnalban szenvedett halálos autóbalesetet Szlovákiában, amikor fának csapódott az autójával, amely aztán darabokra szakadt és ki is gyulladt. Az influenszert megpróbálták újraéleszteni, de már nem lehetett megmenteni az életét.
A hír sokkolta a közvéleményt, közeli barátnője, a kosárlabdázó Barnai Judit zokogva nyilatkozott a Borsnak Jákli Mónika elvesztéséről. Könnyek között kérte az embereket, hogy a találgatások helyett a gyászra koncentráljanak.
„Remélem, hogy a rosszindulatú emberek egy fél másodpercig sem gondolnak csúnyaságokat. Rendes nő volt, családanya, akinek a kislánya volt az első. És végre megtalálta a párját, boldog volt. Sajnálom, hogy ennyi jutott neki ebből a boldogságból…”
– mondta.
Curtis felesége azt is elárulta, hogy a hétvégi születésnapi buliján mindenképpen megemlékeznek majd barátnőjéről. „Két éve még ott volt a szülinapi bulimon. Pont most szombaton tartjuk megint, biztosan megemlékezünk majd Moncsiról.”
A baráti társaság teljes mellszélességgel kiáll Mónika kislányának édesapja, Boráros Gábor mellett is.
„Természetes, hogy ha kell a Gábornak segítség, akkor itt vagyunk, és nemcsak én, hanem hatalmas baráti társaság áll mögötte, és mindenben segítünk majd neki természetesen!”
– tette hozzá Judit.
Jákli Mónikát az ország az RTL Nyerő Páros című műsorából ismerhette meg, ahol Boráros Gáborral a harmadik helyig jutottak. Tavaly az Exek csatájában is együtt szerepeltek, ám a játékot végül feladták, hogy közös kislányuk mellett lehessenek a születésnapján. A pár kapcsolata viharos volt, végül 2024 őszén szakítottak egymással, utána pedig mindketten új párra találtak.
Tragikus hirtelenséggel, mindössze 31 évesen vesztette életét Jákli Mónika. A fitneszmodell szerda hajnalban szenvedett halálos autóbalesetet Szlovákiában, amikor fának csapódott az autójával, amely aztán darabokra szakadt és ki is gyulladt. Az influenszert megpróbálták újraéleszteni, de már nem lehetett megmenteni az életét.
Eltűnt a rendőrség körözési listájáról Kunu Márió, akinek a dala bekerült Orbán Viktor TikTok-videójába
A miniszterelnök az énekes Kimaradás című slágerével üzente, hogy kimaradna a háborúból. A Mario művésznevű előadó ellen január 13-án adtak ki elfogatóparancsot, mára azonban a police.hu-ról lekerült a körözési felhívás.
Néhány órával azután, hogy a 444.hu elsőként megírta, hogy Orbán Viktor egyik TikTok-videójában egy körözés alatt álló zenész dala szól, eltűnt a police.hu oldaláról a Kunu Márió körözéséről szóló felhívás.
A Mario művésznéven alkotó R&B-énekes ellen január 13-án adott ki elfogatóparancsot a Pesti Központi Kerületi Bíróság garázdaság miatt. Ahogy a mellékelt képernyőfotónkon látszik, a körözés kedden délelőtt 11 óra 56 perckor még biztosan elérhető volt a rendőrség honlapján,
A cikkünk megjelenése után azonban már nem szerepelt az adatbázisban.
A körözést valamikor 12 óra után távolíthatta el a rendőrség.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a miniszterelnök „Kimaradás” című TikTok-videójában Kunu Márió és Ferike azonos című, tavaly megjelent dala hallható. A videóban Orbán Viktor arról beszél, hogy Magyarország „minden héten ki akar maradni” a háborúból.
A police.hu-n korábban közzétett adatok szerint Kunu Máriót nem először keresték a hatóságok: 2020-ban közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt felfüggesztett börtönbüntetést és pénzbírságot kapott, 2022-ben zaklatás, 2023-ban és 2024-ben pedig kábítószer-birtoklás miatt is szerepelt körözési listán.
A rendőrség egyelőre nem közölt magyarázatot arra, hogy miért került le a körözés az oldalról, és hogy elfogták-e a zenészt, megszüntették-e az eljárást, vagy adminisztratív ok áll a háttérben.
Lapunk kérdéseket küldött a rendőrségnek arról, hogy a körözés megszüntetésének van-e köze a miniszterelnök videójában felbukkanó dalhoz.
„A nyilvános körözések visszavonásukig érhetők el a rendőrség honlapján, az ott közzétett információkon túl bővebb tájékoztatás nem adható. Egy elfogatóparancs visszavonására akkor kerül sor, ha a keresett személyt elfogják, azzal nincs összefüggésben, ha az illető dalát valahol felhasználják” - válaszolta kedd délután a BRFK Kommunikációs Osztálya.