hirdetés

SZTÁRVILÁG

Tóth Andi szerint Tóth Gabi „leolcsózta” a fotóit, mire ő álszentnek nevezte emiatt

„Mondtam neki, hogy ezt kicsit álszentnek tartom pont az ő múltja miatt is, de köszönöm, jó egészséget, remélem, boldogok. Erre egy olyan üzenetet kaptam, hogy hú” - mondta Tóth Andi Hajdú Péter műsorában.

Link másolása

hirdetés

Mint arról korábban már írtunk, Tóth Andi volt az Összezárva Hajdú Péterrel című műsor legújabb adásának vendége. Az énekesnő többek között őszintén beszélt apjáról és a hozzá fűződő viszonyáról is. "Az apukámmal voltak bajok, nem könnyítette meg a gyerekkoromat" - árulta el. De az is kiderült, hogy apja támogatta őt az éneklésben, mert szerinte abban van pénz.

A beszélgetős műsorban a műsorvezető arra is rákérdezett, milyen az énekesnő viszonya Tóth Gabival. A két énekesnő ugyanis nemrég Andi egyik posztja miatt esett egymásnak az interneten.

Most Hajdú Péter kérdésére Tóth Andi elmondta, hogy Tóth Gabi nemcsak egy zárt csoportban írta meg a véleményét, hanem privát üzenetben is írt neki.

hirdetés
"Szerintem nem kedvel. Már akkor nekem állt, mikor mondta, a képeim olcsók, meg én is ezáltal. Írtam neki, hogy megpróbálom ezt úgy tekinteni, hogy szerintem jóindulatból írta"

- mondta Andi, majd hozzátette:

"Leírta, miért kellene másképp, ő mennyi mindent elért és hogy ezt kéne követnem inkább. Mondtam neki, hogy ezt kicsit álszentnek tartom pont az ő múltja miatt is, de köszönöm, jó egészséget, remélem, boldogok. Erre egy olyan üzenetet kaptam, hogy hú."




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
hirdetés

Pink kifizeti a bugyit bojkottáló norvég strandkézilabdások büntetését

Az énekesnő szerint inkább az Európai Kézilabda Szövetséget kéne megbüntetni szexizmusért.

Link másolása

hirdetés

Pink Twitter-oldalán jelezte, hogy kifizeti a norvég strandkézilabdások 1500 eurós büntetését, amit azért róttak ki rájuk, mert nem voltak hajlandóak bugyiban játszani.

Az amerikai énekesnő bejegyzésében azt írta, hogy rendkívül büszke a norvég játékosokra, amiért kiálltak a szexista szabályok ellen, és helyettük inkább az Európai Kézilabda Szövetséget kéne szexizmus miatt büntetni. Egyúttal felajánlotta, hogy boldogan kifizeti a csapat helyett a bírságot.

hirdetés

A norvég csapatot még múlt héten sújtotta a Európai Kézilabda Szövetség fegyelmi bizottsága 1500 eurós, azaz több mint félmillió forintos bírsággal, amiért nem voltak hajlandók a sportban egyébként használatos bugyiban pályára lépni az Európa-bajnokságon, hanem rövidnadrágokat öltöttek magukra. Mindezt megelőzte, hogy a játékosok korábban a szövetség engedélyét kérték, hogy ne a kis ruhadarabban kelljen játszaniuk, ám akkor azt közölték velük, hogy a mutatványért fejenként 50 eurós bírság jár. A norvég szövetség kiállt játékosai mellett, és jelezték, hogy támogatják őket döntésükben, ám később az európai szövetség már azzal fenyegette a csapatot, hogy kizárás jár a szabályszegésért, így végül maradtak a norvégok a bikininél.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés

Fluor Szabó Zsófinak: „Mikor jössz már át? Behűtöttem a rozét”

A Fluort és Szabó Zsófit valódi párként is elképzelő rajongókat azonban ki kell, hogy ábrándítsuk.

Link másolása

hirdetés

Fluor Instagram-posztjában ezúttal egy pezsgőfürdőben ül egy pohár rozé társaságában, a képhez pedig azt írta:

@szabozsofi mikor jössz már át? behűtöttem a rozét.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Fluor Tomi (@fluortomi)

hirdetés

Hamarosan megérkezett Szabó Zsófi válasza is, aki azt írta: "Aaaahhh…túl sok volt a tegnapi posztod…azóta is azt heverem", utalva ezzel Fluor előző bejegyzésére, amin az látható, ahogy megkéri Szabó Zsófi kezét, aki a poszt szerint igent is mondott.

"@szabozsofi de te visszatérsz hozzám, ahogy a filmekben szokták" – írta még Fluor Szabó Zsófi kommentjére.

A Fluort és Szabó Zsófit valódi párként is elképzelő rajongókat azonban ki kell, hogy ábrándítsuk, ugyanis Fluor a lánykérős posztról is elárulta később (már, ha eleve ne lett volna egyértelmű), hogy kamu, a Csoda, hogy még élünk című daluk klipjében pedig éppen akkor tűnik fel a páros, amikor az a dalszöveg megy, hogy "figyeld a krút már, reggelre lehozza bulvár (Blikk)", tehát esélyes, hogy rajongóikkal és a bulvármédiával játszanak, nem pedig az Instán jönnek össze.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
hirdetés

Palvin Barbi egy romantikus szigeten nyaral, természetesen romantikus, de rafinált ruhában

A szépséges magyar modell új fotóját látva azt hinnénk, hogy egy szolid kislányos blúz van rajta, ám ha lapozunk...

Link másolása

hirdetés

Palvin Barbi sokféle fotója között szép számmal akadnak olyanok is, ahol a gyönyörű modell, amolyan "hétköznapi lányként" látható. A sokféle dögös, szexis képe között megcsodálhatjuk természetességét is. No azért persze ilyenkor is elrejt némi "csalafintaságot". Mint például nemrégiben a félig kigombolt piros ingben:

A világhírű magyar modell legújabb képéről pedig most kiderül, hogy számos elfoglaltsága után végre ő is nyaral. Ráadásul egy csodahelyen: Míkonosz szigetén. A Kükládok szigetcsoporthoz tartozó görögországi sziget főleg éjszakai élete miatt keresett turisztikai célpont. Sok nemzetközi híresség is itt tölti nyaralását.

Barbi a képen egy romantikus kis utcába kalauzol el minket.

A fotókért lapozz!

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés

Alig fedi valami a melleit Tóth Andinak a legújabb fotóján

A Lakatos Márk 18-as karikával díszített pólójából származó bevételt, egymillió forintot a Háttér Társaság, Magyarország legnagyobb és legrégibb LMBTQ civil szervezete kapta meg.

Link másolása

hirdetés

Újabb merész fotóval rukkolt elő Tóth Andi, legújabb Instagram-posztjában Lakatos Márk 18-as karikával díszített, Budapest Pride-ra tervezett pólójában pózol az énekesnő.

hirdetés

Lakatos egyébként a pólókból származó bevételt, egymillió forintot a Háttér Társaságnak, Magyarország legnagyobb és legrégibb LMBTQ civil szervezetének ajánlotta fel.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: