SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Tóth Andi: Két-három évig csak az ment rólam, hogy kinőtt a mellem

Az énekesnő elárulta, hogyan indult a karrierje és most hogy érzi magát.


Kilenc éve él a reflektorfenyben, de nehéz úton jutott el a 2014-es X-Faktortól a Sztárban Sztár zsűriszékéig Tóth Andi. A most 24 éves énekesnő a Borsnak mesélt minderről.

Andi nagyon fiatalon nyerte meg az X-Faktort, saját bevallása szerint akkor nem sokat tudott még a világról.

"Bonyolult elmondani ezt az elmúlt kilenc évet, vagy lassan tízet, amióta a szakmában vagyok. Amikor kezdtem, én egy nagyon nyers alapanyag voltam.

Tizenöt évesen fogalmam sem volt a világról, az élet csúnya oldaláról, a csúnya emberekről, illetve erről a szakmáról. Egyáltalán nem gondolom, hogy burokból jöttem volna, illetve nagyon szigorú nevelést kaptam, de ez segített feldolgozni ezt a sok szart"

- mondta.

Szerinte az X-Faktor után nem találta az útját, de segítséget sem nagyon kapott ehhez.

"Ha nem egyedül vagyok, talán egy jó menedzserrel könnyebb lett volna, de nem volt ilyenre lehetőségem.

Két-három évig nem is szólt rólam semmi azon kívül, hogy »Tóth Andi elkezdett felnőni és kinőttek a mellei«. Szóval nem tudtak békében kinőni, szegények!"

A lapnak elmondta, hogy énekesi pályája elején is rossz emberekkel dolgozott együtt, mert nem adhatta saját magát, pedig tudta, hogy merre szeretne menni.

"Konkrétan három éve vagyok úgy önmagam, hogy meg is tehetem, van rá lehetőségem, és van egy biztos ember mellettem, tudom finanszírozni is, és most már biztos talajon áll a két lábam" – árulta el.

"Nyilván a helyzetek is kihoznak belőlünk bizonyos dolgokat, akkor is még formálódunk. Biztos, hogy két év múlva én sem leszek ugyanaz az ember, aki most vagyok, de nagyon lelkesen várom. Úgy vagyok vele, hogy nem félek attól, hogy mivel állok szemben, és milyen ember leszek tőle, hanem azt mondom: »Gyere, csináljuk!«" - mondta a lapnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Megszólalt a rendőrség Dudás Miki cserbenhagyásos balesetéről
Egy szemtanú szerint a világbajnok kajakos három autót is megrongált. A kajakos később tagadta, hogy több járművet is megrongált volna.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. május 11.



Korábban lapunk is beszámolt róla, hogy Dudás Miki péntek délután balesetet okozott Budapest XVIII. kerületében, a Thököly utcában – erről először egy pestszentlőrinci Facebook-csoportban számoltak be, amit a story.hu szúrt ki. A bejegyzés szerint a világbajnok kajakos három autót is megrongált, majd elhajtott a helyszínről.

A poszt írója azt állította, hogy az egyik autóban egy 34 hetes kismama utazott, akit a mentők kórházba vittek. Egy másik autó, amely a ház előtt parkolt, egy taxi volt, amit a bejegyzés szerint annyira összetört, hogy használhatatlanná vált. A harmadik járművet a posztoló szerint szemből húzta meg Dudás, de ennek a kocsinak a fedélzeti kamerája rögzítette a történteket.

„Köszönjük mindhárom autótulajdonos nevében az emberséget. Az egyik autóban, aminek nekitolattál, egy 34. hetes kismama utazott egyedül, akit a mentősök be is szállítottak a kórházba. A másik autó, amelyik a ház előtt parkolt, és te úgy összetörted, hogy használhatatlan lett, az egy taxi, ami az egyetlen bevételforrása az autó tulajdonosának, amit miattad, ki tudja mennyi ideig nem tud majd használni! A harmadik autó, akivel pedig szembe mentél és meghúztad, hála istennek, rendelkezett fedélzeti kamerával, ami felvett mindent a mutatványodból, szóval kár volt elhajtanod, mert a felvétel már a rendőröknél, amin látszol te is, a rendszámod is”

– idézte a bejegyzést a story.hu.

A lap telefonon kereste meg a sportolót, aki azt mondta, hogy másként emlékszik az esetre.

„Egy autót valóban összetörtem, mert egy faszkalap belém tolatott, amikor ki akartam kanyarodni a főútra. Nagyon felidegesített, hogy így rám állt, és még neki állt feljebb. Mutogatott is, úgyhogy valóban elmentem. De 34. hetes kismama, meg taxis...én ilyenekre nem emlékszem, dehogyis!”

A rendőrség is megerősítette a baleset tényét. A lapnak a következő választ küldték a hatóságok:

„A rendelkezésre álló adatok szerint 2025. május 9-én délután egy autós a XVIII. kerületben a Thököly úton közlekedve egy útkereszteződésnél nekitolatott egy másik autónak, majd később haladása során két másik személygépkocsinak is nekiütközött. A baleset okozója mindkét esetnél adatai hátrahagyása nélkül elhagyta a helyszínt. A BRFK a rendelkezésre álló kamerafelvételeket bekérte és vizsgálja a balesetek körülményeit. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a balesetben nem sérült meg senki, anyagi kár keletkezett.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
El se hisszük: Ikreket szült Amber Heard, már háromgyerekes anyuka
Heard négy éve vált édesanyává, amikor megszületett első gyermeke, Oonagh Paige, aki béranya segítségével jött világra. Kislánya idén múlt négy éves.


Amber Heard hatalmas hírt jelentett be az Instagram-oldalán: ikrekkel bővült a családja. A színésznő egy kislányt és egy kisfiút szült, akiket Agnesnek és Oceannek nevezett el.

„A 2025-ös anyák napja olyan lesz, amit sosem felejtek el. Az idén kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy végre teljes lett az a család, amelyért évek óta küzdöttem. Ma hivatalosan is megosztom a hírt: ikrekkel bővült a Heard-csapat. A kislányom, Agnes, és a kisfiam, Ocean, folyamatosan lekötik a kezeimet (és a szívemet is)” – írta a posztjában.

Heard négy éve vált édesanyává, amikor megszületett első gyermeke, Oonagh Paige, aki béranya segítségével jött világra. Kislánya idén múlt négy éves.

A színésznő így emlékezett vissza:

„Amikor négy évvel ezelőtt megszületett az első kislányom, Oonagh, örökre megváltozott az életem. Azt hittem, nem is lehet ennél nagyobb boldogság. Nos, most háromszorosan is az vagyok!!!”

A posztban arról is írt, hogy számára mit jelent anyának lenni:

„Egyedül anyává válni, a saját feltételeim szerint, a saját termékenységi kihívásaim ellenére, életem leginkább alázatra tanító tapasztalata volt. Örökké hálás vagyok, hogy felelősségteljesen és átgondoltan választhattam ezt az utat.”

Végül az anyák napját is megemlítette:

„Minden édesanyának, bárhol is vagytok ma, és bármilyen úton is jutottatok ide – az álomcsaládommal együtt veletek ünneplünk. Mindig szeretettel, A x.”

A People magazin megerősítette a hírt, Heard szóvivőjén keresztül:

„Amber boldog az ikrekkel, és most már teljesnek érzi a családját. Az anyuka és a babák minden pillanatot élveznek. Oonagh pedig boldogan irányítja a dolgokat.”

A lap már tavaly arról számolt be, hogy Amber Heard babát vár, most pedig kiderült, hogy ikrek érkeztek.

A színésznő jelenleg Madridban él, ahová még 2022-ben költözött. Korábban Mallorcán is lakott. Conor Allyn rendező, akivel a In The Fire című filmen dolgozott együtt, 2023-ban így beszélt róla: Heard „a lehető legjobban érzi magát Spanyolországban a lányával, és így találta meg a boldogságot”. Azt is hozzátette, hogy „rendkívül odaadó édesanya”, és „nagyon ügyesen megtalálja az időt mindenre”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ördög Nóra kislánya ellopta a show-t A Nagy Duettben – Nánási Mici különleges produkcióval hódított
A 12 éves sztárcsemete elképesztő légtornászmutatványt adott elő több méter magasban. Édesanyja, Ördög Nóra és apukája, Nánási Pál is büszkén nézte a közönség soraiból.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. május 12.



Nem mindennapi látvány fogadta a nézőket A Nagy Duett hetedik évadának döntőjében. A nyitányban nemcsak Liptai Claudia és Till Attila lépett színpadra (A legnagyobb showman egyik népszerű musicaldalával), hanem Ördög Nóra 12 éves lánya, Nánási Mici is megjelent: produkcióval lepte meg a közönséget.

Mici Tilláék felett, több méter magasban mutatott be légtornász koreográfiát, amire Vincze Tünde Hortobágyi Károly-díjas artistaművész készítette fel.

A stúdióban a nézők között ott volt Ördög Nóra és férje, Nánási Pál is. „Újabb ember a családban, akit lehet fotózni” – mondta a büszke apa a kulisszák mögött.

A Nagy Duett döntőjében egyébként már csak három sztárpár versenyzett az év legszórakoztatóbb párosa címért. A zsűri ezúttal nem pontozott, csak véleményt mondott. Érdekes mozzanat, hogy egy darabig kérdéses volt, Brasch Bence és Lékai-Kiss Ramóna fel tudnak-e lépni, hiszen előbbi színházi előadásban szerepelt, de végül az ő párosuk nyerte a vetélkedőt.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Nagy Duett: Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence nyerte a hetedik évadot
A döntőben három páros – Mihályfi Luca és Hegyes Berci, Aurelio és Nótár Mary, valamint Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence – versenyzett tovább a második körbe.


Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence nyerte a hetedik évadot, így ők vihették haza az év legszórakoztatóbb sztárpárja címet. Az este végén, amikor már csak a nézők szavazhattak, kiderült, hogy ők lettek a győztesek Aurelio és Nótár Mary előtt.

A döntőben három páros – Mihályfi Luca és Hegyes Berci, Aurelio és Nótár Mary, valamint Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence – versenyzett tovább a második körbe. Az adás közepén derült ki, hogy Mihályfi Luca és Hegyes Berci bronzérmesek lettek - írta a Blikk.

A fináléban nem csak a versenyzők léptek színpadra. Újra feltűnt a várandós Sydney van den Bosch és mestere, Pető Brúnó, Radics Gigi és Visváder Tamás, valamint Gáspár Győző és Dér Heni is. Tóth Gabi és Papp Máté Bence sztárfellépőként szerepeltek, a néptáncos most mutatkozott be új csapatával, miután kilépett a Fricskából.

Az este egyik látványos pillanata volt, amikor Ördög Nóra lánya légtornászmutatványt mutatott be a nyitótáncban, több méter magasban. Liptai Claudia és Till Attila ismét együtt adták elő A legnagyobb showman című musical betétdalát.

Liptai egy köldökig kivágott ruhában állt színpadra, melltartó nélkül.

A hetedik évad kilenc élő adás után ért véget, ezzel ez lett a műsor történetének leghosszabb évada. A Nagy Duett hét év kihagyás után tért vissza a képernyőre. A TV2 stúdiójában vasárnap este remek hangulat uralkodott, a nézők pedig már nagyon várták, hogy kiderüljön, ki lesz az idei győztes.


Link másolása
KÖVESS MINKET: