HÍREK
A Rovatból

Till Attila a Pride-ról: Szolidaritást vállalok a szervezőkkel, és maximálisan támogatom őket

Tilla a közösségi oldalán biztosította támogatásáról a szombati Budapesti Büszkeség felvonulás szervezőit. A népszerű televíziós műsorvezető aggódva figyeli a Pride körüli eseményeket.
F. O. - szmo.hu
2025. június 28.



„Pride lesz Budapesten, és látva, hogy a Mi Hazánk is ugyanazokat a helyszíneket választotta demonstrálni, mint a felvonulók, azt kívánom, hogy szervezett atrocitás nélkül sikerüljön az ünneplés! A PRIDE résztvevőivel pedig szolidaritást vállalok és maximálisan támogatom őket” – kezdte a posztjában a tévés.

Tilla nem lát semmi kivetnivalót abban, hogy emberek évente egyszer – vagy felőle akár többször is – karnevált, parádét, felvonulást tartsanak egy város közepén. Ő eddig is úgy látta, hogy ez a tömeg nem valakik ellen, hanem saját magukért tartja ezt az ünnepet.

„Nem zavar, ha valaki meleg, transz vagy számomra akár nem ismert fogalmak közé sorolja magát, mert meggyőződésem, hogy semmilyen formában nem árt ezzel a társadalmunknak, és személy szerint nekem sem. És a gyerekeimnek sem!”

– írta, emlékezve arra, hogy ezt körülbelül 20 évvel ezelőtt Albert Györgyinek a Sziget Magic Mirror sátrának egy beszélgetésén ugyanígy elmondta, és azóta sem változott semmi – illetve annyi igen, hogy szerinte rosszabb lett az erről való közbeszéd.

„Támogatom a felvonulókat abban, hogy nem kell elbújniuk és joguk van, mint mindenkinek használni a köztereket. Kifejezetten károsnak tartom a közbeszéd szempontjából, hogy erről vitatkozni kell, hogy még mindig itt tartunk!

Nem arról kéne beszélni, hogy tilos vagy nem tilos a PRIDE, hanem mindenkit érintő problémákról. Ez az, ami talán a legkárosabb, leginkább szabadság-ellenes, demokrácia-ellenes, hogy kénytelenek vagyunk olyan dolgokról beszélni, aminek régóta evidenciának kéne lennie” – magyarázta a bejegyzésében, rámutatva: „Úristen, az emberek nem egyformák??? Nem, és ez mindig is így volt. Nem lehet megtiltani mások boldogságát!

Tilla értetlenül áll az előtt, hogy miért lenne az elfogadás és a megértés alacsonyabb rendű vagy akár érzelmileg nehezebben megélhető emberi reakció, mint az elutasítás.

Azt írja, ugyan Budapesten még nem volt Pride-on, viszont turistaként New Yorkban már látott a miénknél sokkal nagyobb felvonulást. Kiemelte: ott nem voltak ellentüntetők, érdeklődött is erről a helyiektől, akik nem is értették ezt a kérdést – az ő környezetében legalábbis ez így történt.

„A menet elején mentek a meleg rendőrök, katonák, tűzoltók tömegével egyenruhában! A hivatalos intézmények képviselői! Hires könyvtárak és egyéb közintézmények mind jelen voltak. Több tízezer ember ünnepelt, táncolt, vonult. Ott ez a hagyomány. Amikor láttam őket, nem jutott eszembe, hogy a boldogságukat, a mosolyt az arcukról le kéne mosni, sokkal inkább magával ragadott a forgatag, az ezer színű karnevál. Ki vagyok én, vagy ki vagy te, hogy megtiltsd embereknek a boldogságukat, a büszkeségüket?”, és hozzátette: nem akarja, hogy a nem heteroszexuális emberek rosszabbul éljenek ma Magyarországon, mint a heteroszexuálisak.

„Károsnak tartok minden olyan törvényt, megszorítást és kommunikációt (különösen azt, amikor egyenlőségjelet tesznek a melegség és a pedofília közé), ami hátrányba hozza a nem heteroszexuálisokat”

– szögezte le a műsorvezető, hozzátéve:

Azt kívánom, olyan legyen ez a Pride, ahogy a szervezők ezt eredetileg eltervezték!

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Súlyosan részeg forgalomirányító miatt bénult meg a vasúti közlekedés a Budapest–Vác vonalon
Először csak rosszullétről szólt a hivatalos közlemény, ami óriási felháborodást keltett. A MÁV-vezér később ismerte be a döbbenetes valóságot a felelőtlen vasutasról.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 14.



Ahogy már írtunk róla, péntek délután komoly fennakadások bénították meg a forgalmat a Budapest–Vác–Szob vasútvonalon. Az utasok eleinte csak annyit tapasztaltak, hogy a vonatok nem járnak, később azonban kiderült a döbbenetes ok: a gödi forgalmi szolgálattevő súlyosan ittas állapotban látta el a munkáját.

Az esetről Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója számolt be a Facebookon.

„A rosszullétet sajnos súlyos fokú ittasság okozta”

írta, hozzátéve, hogy a rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanújával előállította a vasutast, akit azonnali hatállyal felfüggesztettek. A vezérigazgató leszögezte:

„A MÁV-nál az ilyen esetekkel szemben zéró tolerancia van érvényben: aki mások biztonságáért felel, annak minden értelemben józanul kell viselkednie.”

A közlekedés 16 órakor indulhatott újra, a menetrend helyreállása azonban egészen kora estéig elhúzódott. Az utasok eljuttatására Dunakeszi és Vác között pótlóbuszokat szerveztek, és egy ideig a 300-as és 371-es Volán-járatokon is érvényesek voltak a vasúti jegyek. A káosz több járatot is érintett, a Nyugati pályaudvarról 17:40-kor Szobra induló G70-es vonatot törölték, a Prágába tartó Metropolitan EuroCity pedig a Blikk szerint 90-95 perces késéssel közlekedett.

Az eset rávilágít a MÁV működését övező általános problémákra is. Az elmúlt időszakban visszatérő téma volt a vasúttársaság késési statisztikáinak átláthatósága, valamint az elöregedett infrastruktúra és járműpark, amelyek gyakran okoznak üzemzavarokat a hálózaton.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Trumpék 80 embert toloncolnak ki Ukrajnába, ahol azonnal a frontra küldhetik őket
A kitoloncoltak között olyanok is vannak, akik soha nem éltek a független Ukrajnában. Többségük amerikai családot és új életet hagy maga mögött a bizonytalan sorsért cserébe.


Akár már hétfőn megkezdődhet annak a mintegy 80 embernek a kitoloncolása az Egyesült Államokból Ukrajnába, ahol a háború miatt azonnal a frontra vezényelhetik őket. A Washington Post cikke szerint

a Trump-kormányzat jogerősen elítélt embereket küld vissza, a műveletet pedig már szervezik: az érintetteket repülővel Lengyelországba szállíthatják, hogy ott adják át őket az ukrán hatóságoknak.

Az ügyet különösen összetetté teszi, hogy a listán szereplők egy része soha nem élt a független Ukrajnában, vagy nincs is ukrán állampolgársága. Egyikük, Roman Szurovcev, bűncselekmények miatt ült börtönben, de már 4 éves korában, 1991-ben az Egyesült Államokba érkezett. Bár 2014-ben már megpróbálták kitoloncolni, sem Ukrajna, sem Oroszország nem fogadta be. Azóta amerikai nőt vett feleségül, két gyermekük született, és nem követett el újabb bűncselekményt.

Hasonló helyzetben van Andrej Bernik is, akit gondatlanságból elkövetett emberölésért ítéltek el. Ő 13 évesen, 1990-ben került Amerikába zsidó menekültként a Szovjetunióból. Később hiába folyamodott ukrán állampolgárságért, sosem kapta meg.

Kijev nem is titkolja, hogy mi várhat a visszaküldött, hadköteles korú férfiakra.

Volodimir Zelenszkij elnök egyik magas rangú tisztségviselője a lapnak nyilatkozva egyértelművé tette a szándékaikat: „az amerikaiak annyi embert deportálnak, amennyit csak akarnak, megtaláljuk a módját, hogy hogyan tehetik hasznossá magukat”.

A veszély valós, mivel Ukrajna 2024 áprilisában 27-ről 25 évre szállította le a sorköteles korhatárt, a külképviseletein pedig felfüggesztette a katonaköteles korú férfiak konzuli ügyintézését. Jogvédők szerint a kitoloncolás a nemzetközi jogba ütközik, mert a visszaküldötteket üldöztetés vagy halálos frontszolgálat fenyegeti. Ezzel szemben az amerikai Bevándorlási és Vámügyi Hivatal (ICE) annyit közölt, hogy minden érintett megkapja a megfelelő eljárást, de a folyamatban lévő műveleteket nem kommentálják. A mostani, 80 fős csoport kitoloncolása jelentős ugrás lenne a tavalyi pénzügyi évben visszaküldött 53 ukrán állampolgárhoz képest.

via 444


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Hétfőn a rendszerváltás fontos állomásához érkezünk, bejelentjük a TISZA jelöltjeit mind a 106 egyéni választókerületben
A Tisza Párt elnöke arra kérte támogatóit, hogy minden körzetben álljanak ki a jelöltek mellett és védjék meg őket a hatalom aljas támadásaitól.


November 17-én, hétfőn a rendszerváltás fontos állomásához érkezünk: bejelentjük a TISZA képviselő jelöltjeit mind a 106 egyéni választókerületben – írta Magyar Péter a Facebookon.

„Orvosokat, tanárokat, ápolókat, gyermekvédelmi szakembereket, vállalkozókat, gazdákat, jogászokat, művészeket, mérnököket. Hús-vér embereket, bátor magyar hazafiakat. Olyan embereket, aki önzetlenül szeretnének tenni a hazájukért és a választókerületükben élőkért.

Fogadjátok őket nyitottsággal és bizalommal! Kérem a TISZA milliós közösségét, hogy minden körzetben álljon ki a jelöltek mellett és védje meg őket a hatalom aljas támadásaitól!”

– fogalmazott a Tisza Párt elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Nekem már megjött az első szállítmány
Az ATV-ben készült firkából napok alatt lett mém, majd jótékonysági termék. A miniszterelnök már be is mutatta a saját darabját a közösségi oldalán.


Orbán Viktor a Facebook-oldalán jelentette be, hogy már kapható az a pulóver, amelyen az a rajz szerepel, amit ő „az ország kedvenc jegyzetének” nevez. A miniszterelnök posztjában azt írja, neki már meg is érkezett az első szállítmány.

A bejegyzés szerint a termék a dpkshop.hu honlapon rendelhető meg. Azt is közölte, hogy

„a pulóverekből befolyt minden bevétel a kárpátaljai gyermekeket segítő KEGYES Alapítványnak megy,

a 'Jónak lenni jó!' kampány keretében.”

Az akció előzménye, hogy Orbán Viktor 2025. november 11-én az ATV Mérleg című műsorában, Rónai Egonnak adott interjúja közben egy A4-es lapra jegyzetelt.

A rajzról készült kép hamar mémmé vált, a felhasználással kapcsolatos kérdésekre pedig a miniszterelnök november 13-án a Forbes Facebook-posztja alatt jelezte, hogy „az engedélyt mindenkinek megadom. Szabadság van.”

A termékeket a Digitális Polgári Körök (DPK) webshopja árulja. A DPK a miniszterelnök által 2025-ben indított online közösségszervező kezdeményezés, amely idén ősszel tömegrendezvényt tartott, majd országjárást hirdetett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk