A Rovatból

Én vagyok az apám! Tényleg olyanok leszünk, mint a szüleink?

Sokaknak ismerős lehet az a vakuként elménkbe villanó felismerés, hogy szüleink akár szeretnénk, akár nem, bizonyos mértékig bennünk élnek.


Leendő és végzett pszichológusok hozták létre a 7köznapi pszichológia blogot, mert a pszichológia mindenki életének része és mindenkire tartozik.

Egy szóval, egy mondattal, erkölcsökkel, nevelésekkel, jó vagy rossz szokásokkal. Nálam például ma, amikor a fiamnak ezredszer szóltam, hogy vegye fel a cipőjét, de még mindig hümmögve játszott az autójával, egy olyan dühös mondat hagyta el a számat, amit meg mertem volna esküdni, hogy még sohasem használtam korábban. "A füleden ülsz?" Nem is tetszik úgy igazán ez a kérdés, és semmi értelme, mégis a feszültség ezt szülte bennem. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy hűha, ezt - bár mára már elfelejtettem - az én anyukám szokta mondani, amikor elmerültem az én kis „búrámban”.

Eszembe jutott, hogy mennyi mindent vihetünk magunkban mondatok, érzések, gondolatok formájában, ami a szüleinktől származnak! És itt nem csak az enyémhez hasonló példákra lehet gondolni, hanem egész életstílusbeli berögzülésekre is, mint például olyan kérdések, mint:

* dohányozzunk-e vagy sem?

* fontos-e a mozgás vagy kit érdekel?

* normálisnak számít-e, ha naponta iszunk egy kis alkoholt, mondjuk "csak" 3 üveg sört meg egy tüskét?

* egy pofon (vagy több) a gyereknek belefér vagy sem?

* meddig hagyhatom, hogy a munkahelyemen kihasználjanak, leépítsenek?

* jó szülő vagyok vagy sem?

* merek-e nemet mondani, ha magamban azt szeretném tenni?

* mennyit ér a testem nekem, és mennyit kellene érnie a másik nem számára?

* szabad-e elhagynom magam, vagy vétek a gyengeségek kimutatása?

* lehet-e önbizalmam, vagy ne is reménykedjek, hogy viszem valamire, mivel úgyis történik valami rossz?

A végtelenségig lehetne sorolni azokat a hétköznapi életben megjelenő, ártatlan és teljesen normális viselkedési normákat, amiket mi magunk alakítottunk ki, miközben ha visszatekintünk gyerekkorunkra, talán a szüleink is pontosan ugyanígy csinálták. Vagy éppen ezeket sulykolták állandóan belénk, ezt a mintát láttuk tőlük:

* veled is dohányoztam terhesség alatt, mégsem lett bajod

* semmi időm mozogni, pedig kellene.

* egy sör nem sör!

* te provokáltad ki, hogy megüsselek!

* kisfiam, apa már 20 éve dolgozik itt, és örül, hogy van munkája, fedő a fejünk fölött!

* az jó anya dolga, hogy otthon legyen a gyerekkel! Nem akar többet ennél!

* persze főnök, nem gond, majd kések otthonról maximum...

* a nők kurvák, valljuk be, mind a pénzre hajt csak. Anyád is ezért hagyott el.

Az emberi elfogadás egyik mérföldköve arra gondolni, hogy a talaj, amin felnövünk, talán egészen más más lehet mindenkinél. Egy gyerekekkel foglalkozó pszichológus mesélte, hogy mikor leült beszélgetni egy súlyosan elhanyagolt, 7 éves kislánnyal, a gyerek a szekrény tetején lévő kólás üvegre mutatott. „Kaphatok?” – kérdezte a lány. „Nem a miénk sajnos.” – felelte a pszichológus. „És?” – nézett értetlenkedve a kicsi, és fogalma sem volt arról, hogy ha valami nem az övé, akkor abba miért ne lehetne beleinni?

Szélsőséges és nem általánosításra alkalmas példa a fenti, mégis jól mutatja azt, hogy amit hozunk, azt maximum kőkemény önismerettel lehet átdolgozni, magunkévá tenni, majd hozzápakolgatni a saját élményeinket, morális kérdésekre adott reakcióinkat. De nem lehetetlen! És persze nem csak szabadulni érdemes a számunkra nem megfelelő dolgoktól, hanem értékelni azt, amit kaptunk a szüleinktől, és visszük tovább a saját gyerekeink, környezetünk számára. Gondoltunk már valaha arra, mikor igaz szeretettel, biztonságot adó öleléssel átkaroljuk gyermekünket, akkor pontosan azt csináljuk, amit mi gyerekként éltünk át? Mert legtöbbször az tud igazán jól ölelni, akit gyerekként is jól ölelt valaki. Vagy mikor képesek vagyunk kifejezni az akaratunkat, a dühünket, a vágyunkat szégyen nélkül? Talán ezt is pont szüleink tanították meg. Mert hogy ezek másnak talán nem is természetesek annyira, mint nekünk.

Persze az önismeret szempontjából a legtöbbeket nem azok a dolgok izgatják, amik jók, szerethetőek, társadalmilag elfogadhatóak bennük, hanem azok, amik küzdést jelentenek a mindennapokban, és amik olyan szorongást, félelmet okoznak számukra, amelyektől már bizony nagyon megszabadulnánk.

Egy 42 éves, egyedülálló hölgy (Helga) azt mesélte nekem, hogy képtelen lefogyni, mivel amint úgy érzi, hogy egyedül van, egyedül az evéstől lesz jobban. Kiderült róla, hogy generációk óta szinte mindenki túlsúllyal küzdött a családban, sőt, 8 és 10 éves fiai is az egészséges testsúly fölött vannak. Amikor azt kezdtük fejtegetni, hogy mit jelent számára az evés, akkor egyszer csak azt felelte, hogy szeretetet. Innen már nem volt nehéz rájönni, hogy vissza kell menni egy kicsit a gyerekkorba. Elmesélte, hogy az édesanyja egyedül nevelte őket, és estig dolgozott minden nap. Viszont fantasztikusan főzött, mint ahogy minden nő a családban. Amikor későn hazaért, mindig volt annyi ereje, hogy a gyerekeknek csináljon valami finomat. Helga olyankor mindig azt érezte, hogy az egész napos anyahiányt kárpótolja az a vacsora.

Egy 30 éves, tehetséges, de egy éve munkanélküli férfi olyan panaszokkal fordult a pszichológusához, hogy lassan megőrjíti a tisztaság- és rendmániája. Képtelen lefeküdni anélkül, míg minden tökéletesre nincs takarítva, helyére nincs rakva. Sokszor éjszaka is felkel, és körbejárja a lakást, mert nem emlékszik arra, hogy kidobta-e a kibontott borítékot. Mi lehet a kényszeres viselkedése hátterében? Beszélgetve vele, kiderült, hogy apja rendőrként dolgozott, és utálta a hajléktalanokat, munkanélkülieket. Mindig azt mondogatta nekik, hogy nincs munkanélküliség, csak lustaság. A fiatal férfi úgy küzdött az apjától származó gondolatokkal, hogy saját munkanélküliségét állandó tevékenységgel, hasznossággal kompenzálta.

A példákban jól láthatóak a párhuzamok, amelyek generációkon keresztül ívelnek át, és akár komoly megrekedést okozhatnak egy-egy személynél. De említhetnénk azt az anyukát, aki saját félelmeit vetíti ki gyerekeire, mert őt is féltették állandóan. Vagy a lányt, aki azt hiszi magáról, hogy frigid, miközben tudat alatt saját szüleinek tiltásai gátolják őt a szex élvezetében. Lehetnek olyanok, akik soha nem mondanak nemet, mivel a szüleiknél egyszer sem látták, hogy ellenálltak volna felsőbb nyomásnak. A sírni sohasem képes férfiakról nem is beszélve, akikbe belenevelték, hogy ha pityeregsz, akkor kislány vagy, és talán nem is tudatosan, de saját fiaiknak is pontosan ezt adják tovább. Utóbbi példánál szembetűnő, hogy sokszor olyan viselkedést produkálunk, ami talán számunkra is káros volt gyerekként (ne sírj), mégis ezt adjuk tovább teljesen automatikusan.

Minden élet egy-egy párhuzam a szülők életével. És legtöbbször akkor ismerünk fel egy-egy hasonlóságot, amikor ugyanabba az életszakaszba jutunk, mint szüleinkkel korábban, vagy stresszhelyzetbe kerülünk, ahol ösztönösen reagálunk. Babánk születik, gond van a gyerek iskolájában, nehezen barátkozik a gyermekünk, összeházasodunk, válságba kerülünk a párkapcsolatban, munkát vállalunk, nyomás alatt vagyunk, igazságtalanok velünk... Ezekben és még hasonló élethelyzetekben, amik talán újak is lehetnek számunkra, meg kell hoznunk egy döntést, ki kell alakítanunk egy reakciót.

Előhúzhatjuk a szüleinktől tanult megoldásokat:

* mindenre megoldás egy pohár ital

* egy cigi majd megnyugtat

* leordibálom a fejét, aztán majd tudja, hol a helye

* elmenekülök a probléma elől, és holnapra talán megoldódik magától

* összeomlok.

Vagy megállhatunk egy pillanatra, felismerhetjük, hogy most épp anyám vagy apám vagyok, és még a végén lehetünk önmagunk is. Ugyanis be kell látnunk, hogy apánk vagy anyánk jó és rossz tulajdonságai, erősségei és gyengeségei mind-mind hozzájuk tartoztak csak. Azért voltak olyanok, amilyenek, mert az az ő életük volt, amivel ő maguk küzdöttek, amit ők éltek. Nem mi! Nekünk csak segítettek olyanná válni, amilyenek most vagyunk, de csak mi segíthetünk magunkon azzá válni, amivé szeretnénk.

És hogy miért fontos igazán az, hogy felismerjük saját, hozott örökségeinket? Egyrészt, mert önmagunk elfogadása egyben önmagunk szeretete. És az egy fantasztikus érzés. Ha képesek vagyunk segíteni önmagunknak abban, hogy felismerjük, mi okozza saját nehézségeinket, hatalmas lépést teszünk előrefelé. Ha nem akarjuk mindenáron palástolni, elfedni hibáinkat, gyengeségeinket, végre fellélegezhetünk. Arról nem is beszélve, hogy önismeretünk igazi profitálói saját gyermekeink, környezetünk lesznek.

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, ne hagyd ki a 7köznapi pszichológia blogot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
A spanyolok 10.000 önkéntest keresnek, akik négy éven át vállalják, hogy minden nap isznak bort a tudomány nevében
Az eredmények eldönthetik a WHO és a mediterrán étrend hívei közti vitát.


Spanyolországban épp most zajlik a tudománytörténet talán legkellemesebbnek hangzó kísérlete: 10 000 önkéntest toboroztak, hogy derítsék ki, mi történik az emberrel, ha rendszeresen iszik egy kevés bort. Mielőtt azonban bárki csomagolna és repülőjegyet foglalna, a helyzet ennél bonyolultabb. A Navarrai Egyetem gigantikus, négyéves vizsgálata

nem egy államilag finanszírozott, végtelenített borfesztivál, hanem egy kőkemény klinikai kutatás, ami végre pontot tehet egy évtizedes vita végére: a mértékletes piálás tényleg segít, vagy csak egy elegánsabb módja annak, hogy lassan kinyírjuk magunkat?

A felállás pofonegyszerű: fogtak 10 000, már eleve mérsékelt alkoholfogyasztó spanyolt – 50 és 75 év közötti férfiakat és nőket –, majd két csoportra osztották őket. Az egyik csapat azt a tanácsot kapja, hogy hagyja abba teljesen az ivást. A másik csoport folytathatja a „mediterrán ivási mintát”:

a nők legfeljebb heti hét, a férfiak legfeljebb heti tizennégy italt fogyaszthatnak, de azt is szigorúan étkezéshez kötve,

a hét folyamán elosztva, a rohamivást kerülve. Senkit nem biztatnak az ivás elkezdésére, és ingyen bort sem osztogatnak. A kutatók négy éven át követik a szív- és érrendszeri betegségek, a rák, a demencia és a depresszió kockázatának alakulását mindkét csoportban. A tét nem kicsi, a projektet vezető Miguel Ángel Martínez-González szerint ugyanis „ez fogja kimondani a végső szót” a témában.

A spanyol professzor nem rejti véka alá a frusztrációját az eddigi kutatásokkal kapcsolatban.

„Felháborító, hogy milliókat költöttünk több ezer beteggel végzett gyógyszervizsgálatokra, miközben az alkohol hatásairól rendelkezésre álló legnagyobb randomizált vizsgálat mindössze 224 önkéntest követett 2 éven át”

– nyilatkozta az El Españolnak. Az UNATI nevű projekt, amelynek hivatalos adatai a ClinicalTrials.gov adatbázisában is elérhetők, ezzel szemben 10 000 embert vizsgál négy éven keresztül, ami nagyságrendekkel nagyobb és megbízhatóbb mintát jelent. A hitelesség kulcsfontosságú, ezért a kutatók messziről elkerülik az alkoholipart. A 2,5 millió eurós (mai árfolyamon nagyjából 950 millió forintos) költségvetést teljes egészében az Európai Kutatási Tanács állja.

„Egyetlen fillért sem fogadunk el az alkoholipartól, a kutatásunkat az Európai Kutatási Tanács közpénzből finanszírozza”

– szögezte le Martínez-González.

A tudományos buligyilkosok, vagyis az Egészségügyi Világszervezet európai irodája szerint azonban a vita már rég lezárult. Pár éve kiadtak egy közleményt, amelyben feketén-fehéren leírták:

„Nem beszélhetünk úgynevezett biztonságos alkoholszintről. Mindegy, mennyit iszunk – az egészségkockázat az első kortytól kezdődik.” A WHO szerint az alkohol bizonyítottan rákkeltő, legalább hét daganattípus kialakulásáért felelős, és a kockázat már egészen kis mennyiségnél is fennáll.

Ezzel a kőkemény állásponttal megy szembe a spanyol kutatás, amely azt a hipotézist teszteli, hogy a kulturált, étkezéshez kötött, mértékletes borfogyasztás hosszú távon legalább annyira biztonságos lehet, mint a teljes absztinencia.

A projekt vezetője sem egy elvakult alkoholrajongó. Miközben az idősebb korosztály mértékletes ivásának lehetséges előnyeit vizsgálja, a fiataloknak egészen mást üzen. „Egy 35 év alatti embernek azt mondanám, hagyja abba, még ha csak egy pohár bort is iszik” – mondta egy interjúban. A toborzásra januárra már közel 7000 jelentkező akadt, a kutatás pedig a tervek szerint 2028 közepén zárul le, az első komolyabb eredményekre tehát még bő két évet kell várni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
„Ezt a felvételt soha nem lett volna szabad látnotok” – most bárki megnézheti az amerikai hadsereg videóját a rejtélyes égi háromszögről
Egyenesen egy hírszerzési archívumból szivárgott ki a videó, ami hatalmas nyomást helyez az amerikai kormányra. Az oknyomozó szerint a felvételt szándékosan el akarták titkolni, de vajon miért?


Döbbenetes felvétel került elő az amerikai hadsereg archívumából: három azonosítatlan, izzó gömb repül tökéletes háromszög alakzatban a Perzsa-öböl felett. Bár a videót csak most hozták nyilvánosságra, az eredetileg még 2012. augusztus 23-án, helyi idő szerint nem sokkal hat óra után készült.

A nagyjából egyperces, infravörös felvételt az amerikai légierő egyik MQ-9 Reaper drónja rögzítette.

A bizarr esetről először a UNILAD számolt be. A videót januárban a WEAPONIZED podcast két házigazdája, Jeremy Corbell és George Knapp oknyomozók tették közzé, akik szerint az anyag egyenesen egy hírszerzési archívumból származik. Az amerikai katonai szervek a jelenséget hivatalosan UAP-ként, azaz azonosítatlan anomális jelenségként minősítették. Corbell szerint a felvételen látható, ahogy az egyik fény egy pillanatra lemarad a formációtól, majd visszatér a helyére.

„Ezek a tárgyak tudatában vannak egymásnak, intelligensek, és tartják az egyenlő távolságot repülés közben. De hirtelen azt látjuk, hogy az egyik tesz egy játékos kis mozdulatot, mintha lemaradna az alakzatban, majd újra előre jön”

– magyarázta Corbell.

Társa, George Knapp a felvétel katonai eredetét hangsúlyozta, ami szerinte hitelesebbé teszi azt. Ugyanakkor egyértelműsítette, hogy bár a látvány egyetlen, háromszög alakú járműre emlékeztet, valójában három különálló objektumról van szó. „Ez egy katonai szenzor által rögzített kép, ami egy háromszög alakú UFO-nak tűnik. De ha megnézzük, egyértelműen látszik, hogy nem az” – mondta Knapp.

A videót az amerikai Védelmi Minisztérium adta ki, amelyet egy 2025-ös elnöki rendelet óta másodlagos névként ismét a „Hadügyminisztériumnak” (Department of War) lehet nevezni, bár a tárca hivatalos neve nem változott. Corbell szerint a felvétel kiszivárgása komoly jelentőséggel bír.

„A kormányotok UAP-ként jelölte meg ezt, és ezt a felvételt soha nem lett volna szabad látnotok” – állította az oknyomozó.

Az eset nem egyedi. Az utóbbi időben több hasonló, Közel-Keleten rögzített katonai videó is napvilágot látott, köztük a 2016-os „moszuli gömb” néven elhíresült fotó és egy 2021-es szíriai drónfelvétel. A téma politikai súlyát jelzi, hogy a kongresszusban is téma volt egy 2024-es jemeni incidens, ahol a hírek szerint egy amerikai Hellfire rakétával próbáltak eltalálni egy hasonló azonosítatlan objektumot. Míg a nyilvánosságra kerülő anyagok fokozzák a kormányzati átláthatóság iránti nyomást, a szkeptikusok szerint a jelenségekre lehetnek földi magyarázatok is, például optikai csalódások, szenzorhibák vagy más, hagyományos repülőeszközök.

 


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
A legkegyetlenebb pillanat: kiderült, mit hallanak a betegek, miután leállt a szívük
Egy kutatás a klinikai halál legfélelmetesebb titkát tárta fel újraélesztett betegek beszámolói alapján.


Mi történik, ha a szívünk megáll, de az agyunk még működik? A legrosszabb rémálom válhat valóra: egy új kutatás szerint a betegek hallhatják, amikor az orvosok kimondják a halál beálltát, miközben már nem tudnak jelezni a külvilágnak. Dr. Sam Parnia, a New York-i NYU Langone Medical Center kutatóorvosa és csapata a Resuscitation című tudományos folyóiratban tette közzé azokat a meghökkentő eredményeket, amelyekről a New York Post is beszámolt februárban.

A kutatók 25, többségében amerikai és brit kórházban vizsgáltak 53 szívleállás-túlélőt. A túlélők közel 40 százaléka számolt be arról, hogy a klinikai halál állapota alatt tudatos gondolatai vagy emlékei voltak.

Az orvosok elektroencefalográffal mérték az agyi aktivitást, és a gondolkodással összefüggő gamma, delta, théta, alfa és béta agyhullámokat észleltek még 35-60 perccel a szív leállása után is.

„Ők [a túlélők] úgy érezték, hogy teljesen tudatuknál vannak” – mondta Dr. Parnia. „Nemcsak a tiszta tudatosság jeleit tudtuk kimutatni, hanem azt is, hogy ezek az élmények egyediek és univerzálisak. Különböznek az álmoktól, illúzióktól és téveszméktől.”

A jelenség magyarázata az agy úgynevezett diszinhibíciója lehet. Amikor a szívleállás miatt megszűnik a vérellátás, az agyban lévő természetes gátlórendszerek kikapcsolnak. Ez egyfajta szuperfókuszált állapotot hozhat létre, ami megmagyarázhatja a részletes emlékeket és az „élet filmjének lepörgését” is. „Ahogy az agy a vérellátás hiánya miatt leáll, a normál fékrendszerek kioldanak, ezt nevezzük diszinhibíciónak.

Ez lehetővé teszi az emberek számára, hogy hozzáférjenek a teljes tudatukhoz: minden gondolatukhoz, emlékükhöz, érzelmi állapotukhoz, mindenhez, amit valaha tettek, és amit az erkölcs és etika szemszögéből élnek újra.”

Ezek az eredmények alapjaiban változtathatják meg az újraélesztési protokollokat. Ha a tudatosság részben megmaradhat, egyáltalán nem mindegy, mi hangzik el a beteg mellett a beavatkozások során. „Bár az orvosok régóta úgy gondolták, hogy az agy körülbelül 10 perc után maradandó károsodást szenved, miután a szív leállítja az oxigénellátását, a munkánk azt találta, hogy

az agy az elektromos helyreállás jeleit mutathatja a folyamatos újraélesztés alatt is”

– tette hozzá Dr. Parnia.

A tudományos közösség ugyanakkor óvatosságra int. A kutatásban vizsgált túlélők alcsoportja kicsi volt, és a rögzített agyi aktivitás és a későbbi élménybeszámolók közötti közvetlen ok-okozati kapcsolatot nem sikerült egyértelműen bizonyítani. A vita mindenesetre rávilágít, hogy a halál nem egyetlen pillanat, hanem egy folyamat.

A szívleállás utáni agyi aktivitás léte komoly etikai kérdéseket is felvet, például a szervdonáció időzítésével kapcsolatban.

A kutatók szerint a következő lépés nagyobb mintákon végzett, folyamatos agyi monitorozás lehet, hogy pontosabb képet kapjanak a haldoklás folyamatáról. Az eredmények addig is arra figyelmeztetnek: sosem tudhatjuk, ki hallja, ami egy kórházi ágy mellett elhangzik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Innen tudhatod, hogy a kolléganőd valójában pszichopata – és így kerüld el, hogy kicsináljon
Számtalan apró jelből derülhet ki számodra, hogy gond van vele. Mutatjuk a legfontosabbakat.


Először is: a „pszichopata” kifejezés pszichológiai fogalom, és pontos diagnózist kizárólag képzett szakember állíthat fel.

Másodszor is, pszichopaták mindenütt előfordulhatnak, munkahelyen is, nők között is.

Amit viszont te is meg tudsz tenni, az az, hogy felismered a káros viselkedésmintákat, és úgy húzod meg a határaidat, úgy alakítod a kommunikációdat és a bizonyítékaidat, hogy ne lehessen könnyen csapdába csalni.

Nőknél nehezebb kiszúrni a a mintázatot, mert több szakmai forrás szerint a női pszichopátiát gyakran nem azonosítják.

A társadalom és a mérőeszközök is sokszor inkább férfiakhoz társítják a „klasszikus” jeleket. nőknél a manipuláció és a kapcsolati agresszió lehet hangsúlyosabb.

Miért épp a munkahely a „játszóterük”?

A munkahely ideális terep a státusz-, erőforrás- és figyelemvadász viselkedéseknek a projektek, előléptetések, informális szövetségek, pletykahálózatok miatt.

A „vállalati pszichopátia” irodalma (különösen vezetői környezetben) régóta beszél arról, hogy a pszichopátiás vonásokkal bíró szereplők fokozhatják a munkahelyi bántalmazást, igazságtalan felügyeletet és mérgező légkört.

És itt jön a csavar: a női agresszió sok esetben nem direkt és fizikai, hanem kapcsolatokon és szavakon keresztül dolgozik (pletyka, kiközösítés, karaktergyilkosság, a másik besarazása a háta mögött, gázlángozás, verbális agresszió).

A felismerés jelei: mit figyelj a viselkedésben, beszédben, nonverbális jelzésekben?

A női pszichopátiáról szóló szakmai narratívák egyik visszatérő eleme, hogy a felsőbbrendűség érzése nem mindig harsány dicsekvés, inkább finom, rejtett leértékelés: szemtől szembe kedves, a hátad mögött „értékel”, rangsorol, minősít. Mézesmázos veled a kolléganőd, ugyanakkor fölényes is a viselkedése.

Tipikus minták:

1. „Én csak segíteni akarok…” – majd a „segítség” ára a kontroll.

2. Látszólag empátiát mutat, de odaszúr neked és verbálisan bánt („Pont téged sajnállak a legjobban… amúgy ezt kár volt így elrontani.”).

3. Úgy dicsér meg, hogy abban nincsen köszönet, mert az valójában minősítés: „Ügyes voltál, ahhoz képest, hogy”

4. Kapcsolati agressziót alkalmaz, vagyis pletykát, triangulációt vagyis háromszögelést, kiközösítést

A munkahelyi rombolás gyakran nem közvetlen támadásban jelentkezik, hanem a manipuláció eszközeivel.

Ilyen például a trianguláció: A-t B ellen hangolja, majd fordítva. „Én nem mondtam semmit, csak aggódom, hogy X mit gondol rólad.”

Megfigyelhető a munkahelyi történések átkeretezése is: például a pszichopata munkatárs a (gyakran általa gerjesztett) konfliktust úgy állítja be, mintha ő lenne a „józan, profi” fél, te pedig az „érzékeny, problémás”, aki megsértődik.

Jellemző a kiközösítés is, úgy, hogy ne legyen nyilvánvaló: „Nem hívtunk a meetre, nehogy túlterheljünk.”

Szívesen él a gázlángozás eszközével. Simán letagad vagy másképp állít be dolgokat annak érdekében, hogy a környezetét elbizonytalanítsa, és úgy állítsa be, mintha mások emlékeznének rosszul bizonyos dolgokra.

A gaslighting lényege, hogy a másik szisztematikusan megkérdőjelezi az észlelésedet, emlékezetedet, ítélőképességedet, és ettől egyre bizonytalanabb leszel. Munkahelyen ez sokszor konkrét taktikai elemekben jelenik meg: tagadás, felelősségáthárítás, „túlreagálod”, „nem így történt”, „félreérted”.

Jellegzetes mondatok:

„Ezt sose mondtam.” (miközben ott volt a megbeszélésen) „Te mindig, mindent túlreagálsz.” „Túlérzékeny vagy.” „Jaj, nem értetted, hogy csak vicceltem.” „Én csak tényeket mondok.” (valójában értékítéletet)

A mikroagresszió is annak a jele lehet a többivel együtt, hogy a kolléganőd pszichopata manipulátor: kis odaszúrásokat mond, félmondatokkal hiteltelenít („Te ezt nem érted, majd én…”), „vicceskedő” megszégyenítéssel él a közös meetingen, állandó „javítgatgat”, aíkkor is, ha nem hibáztál.

A cél sokszor nem az, hogy egyszer nagyot üssön, hanem hogy folyamatosan rontsa a megítélésedet.

A beszédstílusának árulkodó mintái: „túl profi”, „túl sima”, mégis üres.

A munkahelyi pszichopátiás mintázatokról szóló összefoglalók gyakran említik a felszínes bájt, a manipulációt és a felelősség elhárítását (különösen „sikeres pszichopatáknál”).

Figyelmeztető jel lehet: sok ígéret, sok a szöveg, kevés a konkrétum és a beváltott ígéret, konfliktusban azonnali szerepcserét vet be, és támadóból áldozatnak állítja be magát.

A nonverbális jelek közül feltűnő a merev testtartás, a merev tekintet, a mozdulatlan fej beszélgetés közben és a kontrollált jelenlét.

Kevés a spontán nonverbális jel, jellemző lehet a pókerarc, hirtelen váltogatja az érzelmeket, és váratlanul fagyossá válhat a légkör.

A női pszichopatákra jellemzőek a szexuális határátlépés finom formái is.

Klinikai és bűnügyi vizsgálatok gyakran írják le, hogy bizonyos manipulatív stratégiák a másik fél megmentő szerepére építenek, illetve megjelenhet szexualizált kommunikáció is (finom utalások, testbeszéd, célzott figyelem). A munkahelyen ez lehet flört-szerű „ráhangolás”, aminek később zsarolási értéke lesz („te is partner voltál benne”).

A következő kommunikációs manipulációkra is figyelj:

1. „Te vagy az egyetlen, akiben megbízom” – majd információt szed ki, amit később ellened fordít.

2. „Nem akarok keverni, de…” – trianguláció és pletykaindítás.

3. „Csak vicceltem” – mikro-megalázás után felelősséglemosás.

4. „Ha ezt megteszed velem, én…” – érzelmi zsarolás, önsértéssel fenyegetés (ez önmagában nem pszichopátia, de munkahelyen mindig vörös zászló).

4. „Bizonyítsd, hogy mellettem vagy” – szabályszegésbe húzás, majd „beáldozás”.

Így kerüld el, hogy „kicsináljon”: működő stratégiák

1. Játékszabály: „ne adj muníciót”

2. Ne ossz meg vele bizalmas magáninfót, bizonytalanságot, konfliktust.

3. A „barátnős összekacsintás” gyakran adatgyűjtés.

4. Írásos nyomvonal: dokumentálj profin. Gaslighting és karaktergyilkosság ellen a legjobb ellenszer: tények.

5. Döntéseket, feladatokat, határidőket mindig írásban rögzíts („megerősítésként összefoglalom…”).

6. Konfliktusnál: dátum, idő, résztvevők, pontos idézetek.

7. Tanúk és transzparencia: kerüld a „kettesben intézzük el” helyzeteket

8. Kritikus egyeztetéseknél legyen harmadik fél, vagy legalább írásos összefoglaló.

9. Meeting után: rövid összefoglaló a csapatnak.

10. Kommunikációs stílus: „szürke szikla” (Gray Rock) munkahelyi verzióban

11. Rövid, udvarias, tényszerű válaszok.

12. Ne vigyél érzelmeket a vele való kommunikációba, mert akkor nincsen, amit szándékosan félreérthet.

13. Ha provokál: „Értem. A feladat X. A következő lépés Y.”

14. Határhúzás: nemet mondani magyarázkodás nélkül. A manipulatív kolléga a magyarázatodban talál kapaszkodót. „Most nem fér bele.” „Ezt a vezetőmmel egyeztetem.” „Ezt írásban küldd el.”

15. Ne szállj be a pletykába, és ne játszd a döntőbíró szerepét a konfliktusokban.

A trianguláció ellenszere:

„Ezt beszéld meg vele közvetlenül.”

„Én ebben nem foglalok állást, nincs elég információm.”

Amikor már nem elég az egyéni taktika, ha rendszeres a bántalmazás, a bizonyítékoddal menj a közvetlen felettsedhez vagy HR-hez, a munkahelyi eljárásrend szerint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk