HÍREK
A Rovatból

Telt ház előtt tartották meg az akkugyárakról szóló letiltott előadást Debrecenben

Fábián István, a Debreceni Egyetem korábbi rektora az akkumulátorgyártással kapcsolatos problémákat és kihívásokat ismertette előadásában. Az előadást az egyetemről kitiltó dékán a működési rendre hivatkozott.


Telt házas előadást tartott az MTA Debreceni Akadémiai Bizottság székházában Fábián István vegyészprofesszor, a Debreceni Egyetem korábbi rektora, miután korábban nem engedélyezték számára, hogy a rendezvényt a felsőoktatási intézmény területén tartsák meg - írta meg a Debreciner.

Kun Ferenc, a Természettudományi Kar dékánja arra hivatkozva tiltotta le az előadást, hogy az egyetem működési rendje nem teszi lehetővé a megtartását olyan programnak, ahol aktuálpolitikai kérdéseket vitatnak meg.

Fábián István előadásában arról beszélt, hogy az előrejelzések szerint 2030-ra az eladott személygépjárművek fele már elektromos meghajtású lesz, azonban a 4 millió Magyarországon használt autóból csak mintegy 50 ezer elektromos jelenleg. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy egy elektromos autó nem lehet zöldebb, mint az a technológia, amellyel az áramot előállítják, akkor még kisebb az elektromos autók kedvező hatása a hazai károsanyag-kibocsátásra, hiszen hazánkban csak az energiafelhasználás egy kis hányadát fedezik megújuló energiából.

Magyarországon ezért például elektromos autót használni nem olyan zöld, mint Norvégiában, ahol döntően zöld forrásból származik az áram.

A vegyészprofesszor szerint nem dőlt el még az a kérdés, hogy a lítium akkumulátor nyer-e a piacon, ezért is problémás, hogy a kínai CATL a legkevésbé kedvező akkumulátortípus, a lítium-nikkel-mangán-kobalt-oxid akkumulátorok termelését hozza az épülő debreceni gyárba.

A lítium ráadásul fogyóban van a Földön, elvileg már csak 80 millió tonnát lehet összesen kitermelni, 1 tonna lítium kinyeréséhez pedig 2200 tonna vízre van szükség, amely már most is aszályok kialakulásához vezet szerte a világon.

Az akkumulátorgyárak betelepítése Európa külső szereplőknek való kiszolgáltatottságát is jelentősen növeli, mivel az akkumulátorgyártáshoz szükséges nyersanyagokat, a kobaltot, a lítiumot, a grafitot és a nikkelt is döntően a kontinensen kívülről lehet behozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Akkor most nem fapadossal volt az utazás? Luxusgép érkezett egy napja Brac szigetére, ahol Orbán Viktor vízre szállt
A Tiszás politikus szerint a repülőgép Ungár Anna - Schmidt Mária lánya és Ungár Péter testvére - cégének tulajdonában van.


Egyre újabb információkat oszt meg Magyar Péter a közösségi oldalán Orbán Viktor nyaralásáról. Legutóbb arról számolt be a TISZA-politikus, hogy a miniszterelnök Horvátországban egy jachton volt látható.

Most pedig egy újabb bejegyzésben azt is megírta, hogy vélhetően egy magán luxusgéppel érkezett a kormányfő a nyaralása színhelyére.

A politikus azt írja a posztjában:

"Tegnap délután érkezett ez a luxusgép Brac szigetére, ahol Orbán Viktor vízre szállt. A gép Ungár Anna cégének tulajdonában van. Ungár Anna Schmidt Mária oligarcha lánya és egyben Ungár Péter testvére…

Orbán korábban az ő tengerparti villájukban nyaralt…akkor most nem fapadossal volt az utazás?"

Egy térképet is megosztott, melyen látható a repülőgép adatai mellett az útvonal is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: a NER legendás luxusjachtját vették észre ott, ahol Orbán Viktor nyaral
A TISZA Párt vezetője szerint: „Egyre érdekesebb a háborús veszélyhelyzetben luxizó Orbán Viktor nyaralása”. Újabb információkat osztott meg az Adriai utazásról.


Magyar Péter pénteken fotókat tett közzé, melyeken Orbán Viktor látható. A miniszterelnök az Adrián nyaral, és egy jachton kapták lencsevégre.

Később a TISZA Párt vezetője újabb fotót osztott meg, melyen egy jacht látható. A fotóhoz pedig azt írta:

"Egyre érdekesebb a háborús veszélyhelyzetben luxizó Orbán Viktor nyaralása. A reggeli vízre szállós képek Brac szigetén készültek. És vajon melyik luxusjacht állt szinte pontosan a felcsúti hajóskapitány hajója mellett? Csak nem Szíjj László Lady Mrd nevű sokmilliárdos luxusjachtja? De igen.

Vajon a nyílt vízen már átszálltak a királyi hajóra, amin anno Szijjártó Péter is pihent?"

- írta a fotó mellé.

Kommentben egy térképet is megosztott, melyen látszik a hajó reggeli tartózkodási helye.

A Telex megjegyzi, hogy Szijj a tiszakécskei központú, rengeteg állami tendert és koncessziót elnyerő Duna Group vezetője. A hajót pedig egy máltai cégen keresztül tulajdonolta. A fedélzetén pedig egyszer Szijjártó Péter külügyminisztert is látták.

A portál a Vesselfinder hajókövető oldal alapján azt írta, hogy délután a MY Lady Mrd Split kikötőjében horgonyzott. Előtte - Bračcsal szemben - a makarskai kikötőben járt augusztus 20-22. között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Még a Mohunál sem számítottak arra, hogy 50 milliárdos veszteség jön össze 2024-ben
Runtág Tivadar operatív igazgató szerint Pethő Zsolt, a Mohu vezérigazgatója nem a nagy veszteség miatt távozott a posztjáról, és nem felmentették, hanem saját döntése alapján ment el a cégtől.


Számítottak arra, hogy indulása után hosszabb ideig nem lesz nyereséges a Mohu, de hogy ekkora, 50 milliárd forint veszteség jön majd össze 2024-ben, arra nem – erről beszélt a 24.hu-nak Runtág Tivadar, a hulladékgazdálkodást monopol koncesszióban végző Mol-leányvállalat operatív igazgatója.

Runtág szerint Pethő Zsolt, a Mohu vezérigazgatója nem a nagy veszteség miatt távozott a posztjáról, és nem felmentették, hanem saját döntése alapján ment el a cégtől.

Ugyanakkor azt is mondta, hogy „ha egy vállalat pénzügyi teljesítménye elmarad a tervezettől, meg kell vizsgálni az okokat”.

Az operatív igazgató szerint a veszteség a vállalat működéséből fakad, ezért most újratárgyalják a szerződéseket az alvállalkozóikkal.

A 24.hu-nak nyilatkozó alvállalkozók arról panaszkodtak, hogy az új szerződésekben sokszor előnytelenebb feltételek szerepelnek, csökkentett díjakat ajánlanak, a minőségi feltételeken pedig szigorítanak. A Mohu sok vállalkozónak tartozik, az alvállalkozók értelmezése szerint a cég ezzel zsarolja őket: ha aláírják az előnytelenebb új szerződést, akkor megkapják a pénzt.

Runtág elismerte, hogy néha kevesebbet kínálnak az alvállalkozóknak a szerződésben, de ezzel az elmúlt két évben felmerült problémákat akarják korrigálni, fölösleges szállításokat csökkenteni. Azt viszont rágalomnak nevezte, hogy a Mohu zsarolná az alvállalkozókat, vagy ne fizetne időben. Azt is elmondta, hogy az alvállalkozók nagy részével már megállapodtak.

Runtág azt az értesülést is tagadta, hogy a Mol kézi vezérlésre állt volna át a Mohunál.

Több alvállalkozó arról számolt be a 24.hu-nak, hogy a tárgyalásokra a Moltól érkeznek emberek, mondván, hogy a Mohunál átalakítások vannak. Runtág szerint viszont kézi vezérlésről szó sincs, a Mohu munkatársai is mindig részt vesznek a tárgyalásokon.

„Azt nem mondanám, hogy elégedetlen velünk a Mol”

– tette hozzá.

Az operatív igazgató megerősítette, hogy a gyártói felelősségi díjak emelését javasolja a Mohu egyes hulladékfajtáknál, mert a díjak jelenleg nem fedezik a begyűjtési, válogatási, előkészítési költségeket. Runtág Tivadar szerint vannak, akik megkerülik az EPR-rendszert, így sok koncessziós hulladék nem kerül a gyűjtőbe. Ez magyarázhatja, hogy egyes kategóriákban kevesebb a begyűjtött hulladék, mint azelőtt, hogy a Mohu átvette volna a rendszert.

Runtág a lomtalanítási rendszerről is beszélt. Mint mondta, szeretnék keretek közé szorítani a ház elé kipakolós budapesti rendszert, és elérni, hogy a lomtalanítás ne bénítsa meg a várost. A rendszer jövőjével kapcsolatban úgy fogalmazott, az ügy még képlékeny, tervezés alatt áll a rendszer átalakítása.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás visszaszólt Magyar Péternek: Drága Kicsi, amíg te meló helyett ezen a nyáron leforgatod a Cool túra 2-t, addig a miniszterelnök végigrobotolta a nyarat
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója felsorolta, hogy szerinte hol és mivel szórakozott a TISZA Párt vezetője, és mit tett mindeközben Orbán Viktor. Végül még zebrázott is egyet.


Mi is írtunk róla, hogy Magyar Péter fotókon mutatta meg, hogy Orbán Viktor az Adrián nyaral.

A bejegyzésre válaszul Menczer Tamás is a közösségi oldalán üzent a TISZA Párt vezetőjének. A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója azt írta:

„Drága Kicsi!

Mindenki tudja, hogy te meló helyett ezen a nyáron leforgatod a Cool túra 2-t, vagyis egész nyáron szórakozol.”

Majd azt is felsorolta, hogy mire gondol:

„Olaszország és Balaton, elektromos szörf és víz feletti repkedés, sétarepülés, kenutúra, kvadozás, strandröpi, robogózás. Tánc, móka, kacagás. Külön kedvencem volt, amikor a Lincoln kabrióval fuvaroztad Ilikét, szépek voltatok, mint Barbie és Ken.

Készítettél még pillecukrot, igaz akkor is remegett a kezed, pedig a pillecukor nem olyan ijesztő.

És még arra is szakítottál időt, hogy megismerkedj a napraforgókkal. (Pedig a napraforgót ismerned kellett volna, Peti, hát már óvodában is az volt a jeled.)”

A fideszes politikus szerint:

„Na, míg te az elmúlt hónapokat végignyaraltad és szórakoztad, nevetséges kamugyűlésekkel álcázva a romantikus kirándulásaidat (Ilikével),

addig a miniszterelnök végigrobotolta a nyarat.”

Itt szinten felsorolta, mit tett szerinte a kormányfő:

„Beindította Európa legnagyobb adócsökkentési programját, elindította az Otthon Start Programot, és az amerikai elnököt is bevonva harcol Magyarország energiabiztonságáért”.

Végül azt üzente:

„Ami a szenzációs leleplezésedet illeti: ahogy 10 éve minden nyáron, a miniszterelnök idén is Horvátországban tölti a szabadságát. Egy vitorláson. Ezt az MCC feszten idén előre el is mondta. Az állami géppel megint zebráztál. Azt is mondhatnám, ordas kamu. Mint a többi szöveged.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: