„Talán csodálkoznak, hogy mit keresek itt, az Orosz Birodalom peremvidékén…” – haknizott egyet a legendás John Cleese Budapesten
Túlzás nélkül mondom, soha előadást nem vártam még ennyire. 2019-ben vásároltuk a jegyet 2020 tavaszára. Aztán jött a Covid, és 2 évbe telt, mire megvalósulhatott John Cleese budapesti fellépése.
A szervezők alighanem szerettek volna valamilyen formában tisztelegni az angol abszurd humor mestere előtt. Vagy egyszerűen csak nem sikerült megoldani azt a nem túl bonyolult szöveges feladatot, hogy ha van kb. 2000 nézőm, és 3 bejáratom 3 jegyszedővel, akkor hánykor kell kinyitni a MOM Sport ajtaját, hogy mindenki bejusson a 19.30-as kezdésig.
Mindkét irányba a sarokig állt a sor 19 órakor, amikor odaértem. Kicsit vártam is, hogy valahol kinyíljon egy ablak, és kiszóljon Terry Jones, mint Brian anyukája, hogy „Menjetek haza”. De hát természetesen nem mentünk, mert mind egyéniségek vagyunk.
Persze, rutinos színházba járók tudják, hogy ha balról és jobbról kígyózik két sor a ruhatárhoz, akkor a középen feltorlódott „boly” mögé kell állni. Hja kérem, mire jó a műveltség. Így én kb. 10 perccel kezdés előtt bejutottam, de volt olyan peches ismerősöm, aki a műsor első 20 percéről lemaradt. A végén, mint elmondták, már a jegyeket sem nézték, csak tereltek mindenkit befele.
Merthogy körülbelül negyedórás csúszás után a műsor elindult. (Azaz csak elindult volna, de az indításnak szánt videó csak negyedik nekirugaszkodásra indult el rendesen a laptopról.)
John Cleese erősen kezdett:
Azután elmesélte, hogy mindezt tulajdonképpen a volt feleségének köszönhetjük, akinek a váláskor az amerikai bíróság 20 millió dollárt ítélt annak ellenére, hogy az asszony nem szült Cleese-nek gyereket, és vagyontalanul érkezett a házasságba.
Amúgy Cleese már a Monty Python 2014-es londoni showját is erre hivatkozva vállalta. Akkoriban azt mondta a válásáról, „minden centje megérte”.
A tegnap bemutatott „Utoljára láthatnak, mielőtt meghalok” című show-t sem most kezdte, Belgiumban élő ismerősöm például, akivel sikerült összefutnom a MOM-nál, 5-6 éve látta már Antwerpenben. Mondtam is neki, hogy csúnyán átverték a címmel, kérje vissza a pénzét.
Természetesen nagyon szeretem John Cleese-t. Egyszerű nézőként is, és humoristaként is – hiszen
Ezzel együtt szombat este egy megúszós hakniműsort láthattuk legnagyobbtól. A kétrészes program körülbelül 1/5-e abból állt, hogy felvételeket nézhettünk Cleese legemlékezetesebb alakításairól – egyik ismerősöm a szünetben haza is ment felháborodottan, azzal, hogy Monty Python-videókat otthon is tud nézegetni.
Egy legalább 10 perces blokkban rasszista vicceket mesélt – az írektől az olaszokon át a zsidókig sok náció terítékre került. A második részben pedig kérdésekre válaszolt, amiket a háttérben kivetített e-mail címre lehetett elküldeni neki. Persze sejteni lehet, hogy a kérdések egy része „fix”. Legalábbis kétlem, hogy csak úgy be volt készítve biztos ami biztos alapon egy felvétel a Monty Python emlékezetes aspeni beszélgetéséről, ahová magukkal vitték Graham Chapman hamvait is, hátha lesz egy kérdés, amire lejátszhatják.
Pedig lehetett volna izgalmas is. Cleese a humort meggyilkoló, értelmetlenül túltolt politikai korrektség elleni harc egyik vezéralakja, a fekete humorról és a rasszista viccekről szóló okfejtése akár intellektuális katarzis is lehetett volna, ha beleteszi azt a hihetetlenül sziporkázó, vitriolos, intelligens humorát, amiről tudjuk, hogy megvan neki.
Sőt, szeretnék ilyen idős lenni. Úgyhogy összességében szép emlék marad, és ha 90 évesen netán megint eljön, mert elválik a negyedik feleségétől is, valószínűleg elmegyek, mert egy élő legendát akkor is látni kell, ha már csak önmaga szobra.
