HÍREK
A Rovatból

Szupertehenek kitenyésztését támogatja Bill Gates az edinburgh-i egyetemen

A korszerű állattenyésztést segítő egészségügyi kutatásokra ajánlott fel 40 millió dolláros támogatást a Microsoft alapítója.


A Bill and Melinda Gates alapítvány az edinburgh-i egyetem mellett működő GALVmed (Global Alliance for Livestock Veterinary Medicine) program mellé állt, amelynek célja, hogy a világ legszegényebb kisbirtokos földműveseinek hozzáférést biztosítson az állattartáshoz szükséges oltásokhoz, gyógyszerekhez és orvosi ellátáshoz, mindenekelőtt az afrikai országokban.

Gates, aki a davosi Világgazdasági Fórumról érkezett Edinburgh-ba, a BBC-nek. elmondta: azért döntött e program támogatása mellett, mert nagy szakértelmet tapasztalt mind az állatok betegségeit, mind azok kezelését illetően, továbbá azt is tudják, hogy gének erősítésével miként lehet ugyanolyan minőségű tejet, vagy ugyanolyan tojáshozamot produkálni, mint az Egyesült Királyságban. És mindez nagyon fontos lenne Afrikának az élelmezés szempontjából, de a szegény családok anyagi helyzetét illetően is.

Azzal kapcsolatban, hogy mi a véleménye a nemzetközi támogatás fontosságáról és mindez hogyan illik össze Trump elnök „Először Amerika” politikájával, Gates így válaszolt: „Egyetlen ország sem sziget. Abban az értelemben, hogy az állati, emberi betegségek, a bizonytalanság okozta problémák, akár a gazdasági bajok vagy a menekültek ügye, mind egyetlen világhoz tartoznak, és valamennyiünknek gondolkodnunk kell azon, hogy miként használjuk fel a legfejlettebb tudományt, hogyan használjuk ki azt a tényt, hogy az emberek valóban segíteni akarnak másokon, és hogy miként vigyük bele mindebbe a magánszektort.”

A Microsoft alapítója ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok továbbra is a legnagyobb segélyező a világon, és bízik abban, hogy ez így is marad, mert a döntés nemcsak az elnökön múlik, hanem a Kongresszuson is, amely nagyon elkötelezett a legfontosabb programok mellett.

Gates méltatta a brit kutatókat, emlékeztetett arra, hogy eddig több mint egymilliárdot fektetett a szigetország tudományos életébe. Reményét fejezte ki, hogy a Brexit nem fog károsan hatni az európai tudósokkal való brit együttműködésre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter valódi helyreigazítást vár az Indextől: A legnagyobb hazugságuk a kamu TISZA-adócsomag kapcsán folytatott orosz típusú dezinformációs kampányuk volt
A TISZA Párt elnöke szerint az Index nem tett eleget megfelelően a bírósági kötelezésnek a TISZA-adócsomag ügyében. Azt kifogásolja, hogy a helyreigazítás rejtve jelent meg, miközben a „hazugságkampány” napokig a címlapon szerepelt.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. május 03.



Magyar Péter egy friss bejegyzésben fejtette ki véleményét az Index hírportál kampány alatti tevékenységéről. A TISZA Párt elnöke szerint

„A Mészáros Lőrinc (vagyis Orbán Viktor) féle Index végighazudta a választási kampányt.”

A politikus a legsúlyosabb valótlanságnak a TISZA-adócsomaggal kapcsolatos híradásokat nevezte.

Úgy fogalmazott: „A legnagyobb hazugságuk a kamu TISZA-adócsomag kapcsán folytatott orosz típusú dezinformációs kampányuk volt.”

Magyar Péter azt állítja, egy bírósági döntés kötelezte az Indexet annak beismerésére, hogy a történet nem volt igaz. A TISZA Párt vezetője ugyanakkor

kifogásolta a helyreigazítás módját, mondván, a lap ezt alig láthatóan, a weboldal alján tette meg, ellentétben a napokig címlapon tartott eredeti cikkekkel.

A politikus ezért egy arányosabb elégtételt sürget. „Várom a valódi helyreigazítást. A valódi helyen: a címlapon. Napokig.” – zárta bejegyzését.

A bíróság egy elsőfokú, nem jogerős ítéletben már kimondta, hogy az Index által bemutatott adócsomag nem köthető a TISZA Párthoz. Magyar Péter akkor azt közölte, a döntéssel a kormányoldal kampánya összeomlott, mert a dokumentum „minden betűje hazugság”. Egy másik, szintén elsőfokú eljárásban a Fővárosi Törvényszék ismét a TISZA Pártnak adott igazat, és megerősítette, hogy a portál valótlanul állította a párt kapcsolatát a tervezettel.

Ezt követően sajtóhírek jelentek meg arról, hogy az egyik döntés jogerőre emelkedett, bár ezt az Index akkoriban eljárásjogi okokra hivatkozva vitatta.

A portál 2026. május 3-án végül közzétette a helyreigazítást.

Ebben elismerték, hogy a vitatott dokumentum nem a TISZA Párt gazdasági tervezete, és abból nem lehet következtetni a párt hivatalos programjára vagy adózási terveire.

A TISZA-adócsomag körüli vita azért is kapott nagy figyelmet, mert a témára épült a kormány nemzeti konzultációja is. A Miniszterelnöki Kabinetiroda adatai szerint a kampány reklámköltségei bruttó 8,29 milliárd forintot tettek ki, ami egy nagyobb, 12,3 milliárdos teljes keret része volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Egy fergeteges bulival lépünk át a rendszerváltás kapuján” - Magyar Péter egész napos rendszerváltó népünnepélyt hirdetett a Kossuth térre
A Tisza Párt elnöke Facebook-posztban tette közzé a május 9-i esemény részletes programját. A nap az Országgyűlés alakuló ülésének kivetítésével indul és egy esti bulival zárul.


Magyar Péter a Facebookon hívott mindenkit egy egész napos ünnepségre, amelyet május 9-én tartanak Budapesten. A politikus a választási győzelem után egy rendszerváltó bulit hirdetett az eskütételének napjára, és egy országos rendezvényre invitálta az embereket a Kossuth térre.

A bejegyzés szerint a nap programja délelőtt 10 órakor az Országgyűlés alakuló ülésével indul, amelynek eseményeit a téren kivetítőkön lehet majd követni. Sulyok Tamás köztársasági elnök korábban erre az időpontra hívta össze az új parlament első ülését.

„Mindenkit szeretettel várunk május 9-én egy egész napos rendszerváltó népünnepélyre Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton”

- írta a leendő miniszterelnök. A kormányfő megválasztására, eskütételére és beszédére délután 3 órakor kerül sor.

A bejegyzés alapján a délutáni program egy katonai ceremóniával folytatódik: „16 órától a Kossuth téren díszszemlével és ünnepélyes zászlófelvonással folytatódik a rendszerváltó népünnepély.”

A politikus azt írja, a hivatalos programrészt követően a megválasztott miniszterelnök köszöntője, művészeti előadások és meglepetésvendégek várhatók, majd ezt követően

„egy fergeteges bulival lépünk át a rendszerváltás kapuján.”

Magyar Péter a bejegyzését egy személyes felhívással zárja: „Gyere el, és hívd el a családodat és a barátaidat!” Végül arra kéri az érdeklődőket, hogy a kommentben található Facebook-eseménynél jelezzék részvételi szándékukat.

A politikus a választási eredményt „eget rengető győzelemnek” nevezte, amelyről szerinte még az unokáknak is mesélni fognak.

A meghívó hátterében a Tisza Párt történelmi választási győzelme áll. Magyar Péter szerint ez az eredmény azt mutatja, hogy az emberek teljes rendszerváltást akarnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ennyibe kerül idén a hamburger és a gulyás a MÁV balatoni étkezőkocsijában
Május 1-jétől újraindult az étkezőkocsi-szolgáltatás a Budapest és Keszthely közötti Balaton InterCity-járatokon. A gulyásleves ára 3000 forint maradt, egy Classic Burger pedig továbbra is 2600 forintba kerül.


Május 1-jétől minden Budapest és Keszthely között közlekedő Balaton InterCity-vonaton visszatért az étkezőkocsi-szolgáltatás. A MÁV a nyári szezonra és a vízparti hangulatra szabott menüvel készült, az árak pedig vegyesen mozogtak: több népszerű tétel ára stagnált vagy csökkent, míg másoknál jelentős emelkedés figyelhető meg.

Az idei kínálat egyik legfontosabb jellemzője, hogy nem látszik egységes áremelkedés. A Pénzcentrum összegzése szerint a korábbi évek slágertermékei, mint a START vagy Classic Burger (2600 forint), a gulyásleves (3000 forint) és a tükörtojásos vagy rántottás reggelik (1300 forint) ára nem változott.

Sőt, a somlói galuska 1800-ról 1600 forintra, az Unicum ára pedig 1150 forintra csökkent.

Ezzel szemben a grillkolbásztál 1500-ról 1650 forintra, a Cézár-saláta pedig 1900-ról 2400 forintra drágult. A kínálat a POLCZ készételekkel is bővült, ezek 2400 forintért kaphatók.

A tavalyi eladási adatok alapján látszik, mely termékek voltak a legnépszerűbbek az Utasellátónál.

2025-ben a legkelendőbb étel a hot dog volt, több mint 64 ezer darabot adtak el belőle.

A hot dog mellett a reggeli menükből 40 ezer adag, a háromszög szendvicsekből 41 ezer adag fogyott. Az italok közül a kóla vezetett, közel 110 ezer palackkal.

Az étkezőkocsi-szolgáltatás a Budapest–Székesfehérvár–Siófok–Fonyód–Keszthely útvonalon közlekedő Balaton InterCity-vonatokon érhető el május 1-jétől egészen szeptember 20-ig.

A balatoni főszezon június 20-án indul, az étkezőkocsi-szolgáltatás viszont már az előszezonban elérhető valamennyi Budapest–Keszthely Balaton InterCity-vonaton. Fontos tudni, hogy a Balaton felé közlekedő InterCity- és expresszvonatokra Budapest és a tó közötti távolsági utazásnál helyjegyet is kell váltani. Az étkezőkocsikban a feltüntetett kártyatípusokkal és forint készpénzzel lehet fizetni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
28 fokos meleg jön, de viharos széllel és záporokkal érkezik a fordulat
A hét elején 28 fokig is melegedhet a levegő, miközben száraz, napos időre számíthatunk. Keddtől azonban a Dunántúlon már viharos szél és záporok zavarhatják meg az idillt.


A vasárnapi remek idő után hétfőn tovább melegszik a levegő, a csúcshőmérséklet már 23 és 28 fok között alakul, miközben folytatódik a száraz, napos idő – írja az Időkép. A Dunántúlon legfeljebb kevés fátyolfelhő szűrheti a napsütést. Hétfőn hajnali fagyok már nem valószínűek, a minimumok 1 és 10 fok között várhatók. A délies szél azonban többfelé élénk, északnyugaton már erős lesz, előre jelezve a hét közepén érkező változást.

A mostani melegedés közvetlen előzménye a hétvégi fordulat volt, amikor a fagyos reggeleket követően száraz, napos idő érkezett, és a hőmérséklet vasárnapra már 25 fok közelébe emelkedett.

Kedden már gyakrabban zavarják majd fátyol- és gomolyfelhők a napsütést, és a késő délutáni, esti órákban a Dunántúlon néhol záporokra is van esély.

A délies szél sokfelé élénk marad, de nyugaton és északnyugaton már erős, helyenként viharos széllökésekre is számítani kell.

A hőmérséklet továbbra is magas, 22 és 28 fok között alakul.

Szerdán a többórás napsütés mellett erősebben megnövekedhet a gomolyfelhőzet. Délután már több helyen záporok, zivatarok is kialakulhatnak.

Az élénk, erős délnyugati szelet zivatarok környezetében viharos lökések kísérhetik. A változás azonban nem hoz jelentős lehűlést, ellentétben a korábban tapasztalt, drasztikus hőmérséklet-zuhanással járó hidegfrontokkal.

Szerdán is 21 és 28 fok közötti maximumok valószínűek, vagyis a hét első fele a fokozódó szél és a helyi záporok ellenére is kora nyárias melegben telik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk