SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Lakatos Márk újra hallat magáról: titokzatos üzenetet posztolt Párizsról

Ha nagyon akarjuk, utalásokat is felfedezni vélhetünk az üzenetben. A médiában az utóbbi időben a személyét érintő vádakról most egyáltalán nem szólt.
F. P. - szmo.hu
2025. február 11.



Lakatos Márk a tavaly őszi botrány kirobbanása után hónapokra eltűnt, a Blikk úgy tudja, egy ideig Kubában tartózkodott a fiatal párjánál. Miután hazatért, az 50. születésnapja alkalmából posztolt újra a közösségi felületén, majd ismét csend következett. A híresség most egy vadonatúj bejegyzéssel jelentkezett.

Ahogy korábban írtunk róla, őrizetbe vettek egy embert Lakatos ügyével kapcsolatban. A 27 éves férfit emberkereskedelem vádjával hallgatták ki. Az ügy kötődik ahhoz a történethez, amiről októberben Ábrahám Róbert számolt be először. Kirobbanásának középpontjában az állt, hogy befolyásolható gyermekeket közvetítettek ki az árvaházakból meleg férfiaknak. Az újságíró súlyos vádakat fogalmazott meg Lakatossal szemben. Ehhez egy akkor 15 éves fiatalt is megszólaltatott, aki állítólagos áldozata volt ilyen jellegű cselekménynek. A stylist tavaly szólalt meg utoljára az ügyben, mellyel kapcsolatban elmondta, mindenben együttműködik a hatósággal.

Lakatos Márk most, csaknem egy hónap eltelte után ismét bejelentkezett az Instagram-oldalán

„Bonjour! Salut! Ça va? Olyan sokat beszélnek arról, hogy már Párizs sem a régi. Hogy túl sok ez, túl kevés az, párizsi már nincs is. Hogy a párizsi sikk sem létezik. Létezett? Hogy koszos, hogy zsúfolt, hogy majmok a franciák. Bármi lehet, de nekem akkor is kedvencem...az egyik. Valószínűleg én is változom, ahogy Párizs is. Remélem. Bármikor szívesen megyek, ez nem kérdés. Aztán majd ott kiderül, mennyit változtunk együtt, míg nem láttuk egymást. És kihozzuk egymásból a lehető legjobbat" – írta ki Párizzsal kapcsolatban a közösségi oldalára.

Időközben a botránnyal kapcsolatban is történtek fejlemények. Hetekkel ezelőtt gyanúsítottként hallgattak ki és őrizetbe vettek egy embert az ügyben, amelyben emberkereskedelem gyanúja miatt nyomoz a rendőrség. A bíróság három hónappal meghosszabbította a gyanúsított letartóztatását.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Puskás Peti videóban árulta el: „Párizsba kiugrani kivetetni a vakbeled, na az a császár!”
A zenész a feleségével ment külföldre egy reklámfilm forgatása miatt. Ám a csodás városból eddig csak a kórházat láthatta.


Puskás Peti csütörtök este egy videós bejelentkezésben számolt be arról, hogy külföldre utazott, de a városnézés, munka és kikapcsolódás helyett megműtötték.

Beszámolója szerint feleségével Dallos Bogival egy reklámforgatásra utaztak egy napja. Ám a zenész nem tudott forgatni, mert vakbélműtéten esett át. A hasán lévő kötést meg is mutatta.

Ahhoz képest, hogy hogyan volt, és hogy nemrég műtötték, egész jól érzi magát - mesélte.

Peti végül megköszönte, hogy nagyon sokan aggódtak érte, és gondoltak rá.

VIDEÓ: Puskás Peti a műtétről


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Farm VIP: már meg is van az idei évad első kiesője
A sárga csapat nyerte a termelési versenyt, ezért a pirosaknak kellett dönteni.


Vasárnap elstartolt a Farm VIP új évada a TV2-n, és a szerdai adásban már ki is esett az első versenyző a műsorból.

Az idei évadnak is két csapatban, 8-8 versenyző vágott neki,

köztük például Fekete Pákó, VV Aurelio, Bálint Antónia, Pumped Gabo, Lukács Miklós és Szalontai Szilvi.

Az első termelési versenyt a sárga csapat megnyerte, így aztán a piros csapatnak kellett eldöntenie, ki az, akivel nem akarnák folytatni a játékot. A védettséget jelentő kendő Szalontai Szilvire került, így ő biztonságban volt.

A szavazás során végül Kiara Lord és Blága Tünde is négy-négy voksot kapott,

így a védettséget élvező Szalontai Szilvinek kellett dönteni.

Ő pedig Blága Tündét jelölte ki, aki viszont ellenfelének Kiara Lordot választotta.

A párbajban a Csavartorony nevű ügyességi játék döntött a továbbjutásról. A drámai kihívást Kiara Lord nyerte meg, így Blága Tünde lett a Farm VIP idei évadának első kiesője.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Viki majdnem a saját kezét kérte meg” – Somhegyi Krisztián eljegyezte Viczián Viktóriát
A pár éppen Thaiföldön pihen, így igazán romantikus helyen történt meg a lánykérés. Az eljegyzésről pedig egy vidám sztorit is megosztottak.


Vidám lánykérésről számolt be Somhegyi Krisztián a közösségi oldalán. Párjával épp Thaiföldön lazítanak, így ott jött el a nagy pillanat.

Az Exatlon egykori versenyzője az Instagram-oldalán egy fotóval tudatta, hogy megkérte kedvese, Viczián Viktória kezét. A kettősük 2023-ban megnyerte a Párharc című realityt.

Az eljegyzésű gyűrűs képhez a büszke vőlegény azt írta:

"Hivatalosan is menyasszony és vőlegény vagyunk!

El kell mondanom, hogy Viki majdnem a saját kezét kérte meg, ugyanis miközben féltérden voltam előtte, kivette a gyűrűt a kezemből, hogy jobban megnézhesse… Lányos zavaromban megkérdeztem, hogy nem nekem kéne felhúznom az ujjadra?

Mi már csak ilyenek vagyunk, de a lényeg, hogy megtörtént, és az IGEN is elhangzott!!!"

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Opitz Barbi és Szolnoki Szabolcs közös interjút adott – elmondták, mi van köztük
Szabolcs vonzódik Barbihoz, de szerinte férfi és nő között lehet barátság. Barbi pedig nyitott egy új kapcsolatra...


Hetek óta találgatják a rajongók, milyen kapcsolat van Opitz Barbi és Szolnoki Szabolcs között. Az énekesnő és az üzletember egyre többször jelent meg együtt, nemrég pedig egy étteremben is közösen mutatkoztak.

Most először adtak közös interjút a TV2-nek, amelyben tisztázták a kettejüket érintő pletykákat és egy fontos bejelentést is tettek.

Szolnoki Szabolcs az interjúban elmondta:

„Be is szeretnénk jelenteni valamit, hogy mától abban a megtiszteltetésben lett részem, hogy én lettem a menedzsere.”

Opitz Barbi úgy érezte, hogy karrierje nem haladt a megfelelő tempóban, ezért döntött úgy, hogy menedzsert vált. Az elmúlt három évben főként a magánéleti problémáira koncentrált, most azonban ismét a zenei pályájára szeretne fókuszálni.

Szolnoki Szabolcs korábban nem foglalkozott zenei menedzsmenttel, azonban több sikeres vállalkozást vezet, és elmondása szerint mindent megtesz majd azért, hogy segítse az énekesnő karrierjét. Barbi és Szabi néhány hónapja ismerkedtek meg, miután az énekesnő reagált egy Instagram-sztorira. Ezt követően beszélgetni kezdtek, majd Szabi elhívta vacsorázni.

„Szabi nekem így most az életemben ilyen védelmező szerepben is van”

– mondta Barbi, aki hangsúlyozta, hogy kapcsolatuk baráti jellegű. Szabi elárulta, hogy vonzódik az énekesnőhöz, de úgy érzi, férfi és nő között is lehet barátság.

„Én most is vonzódok hozzá. (…) Szép a bőre, különleges az egész megjelenése, szép a haja… nekem ő nagyon tetszik, de most már el tudok képzelni férfi és nő között barátságot, mert van ilyen” – mondta. Barbi hozzátette, hogy jelenleg nem nyitott egy új kapcsolatra.

A TV2 interjúja Barbival és Szabival

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk