KULT
A Rovatból

Sztárban sztár leszek: Köllő Babett feketepárducba öntött rocker dominaként ült a zsűriben, Zalatnay Cinit pedig felesleges volt ezért meghívni

Ismét bebizonyosodott, hogy a zsűri maximális pontszáma jóformán semmit nem jelent, Kökény Dani alulról lóg ki a mezőnyből, Bari Laci pedig Demjén helyett a Szikora hangon éneklő Dévényi Tibort idézte meg.


A zenei tehetségkutatók külön versenyt indítottak: ki tudja szexisebben, kihívóbban, vagy épp hülyébben felöltöztetni a zsűri hölgy tagját? (Esetleg mindezt egyszerre.) Azt hiszem, ezen a héten a TV2 kiütéses győzelmet ért el. Köllő Babett feketepárducba öntött rocker dominaként ült a zsűripultban.

Hogy pontosan miért, azt valószínűleg sosem tudjuk meg.

Az elmaradhatatlan közös produkció, és a szokásos, időpocsékoló szájtépés után elsőként Tóth Napsugár lépett színpadra a Gossip Move in the Right Direction című számával.

Tóth Napsugárt remek énekesnőnek tartom, de ez az előadás nekem kicsit unalmasra sikeredett. Pedig nem volt rossz utánzás, de valahogy hiányzott belőle az a kisugárzás, ami Beth Dittót érdekesség teszi. Valószínűleg nem ez Napsugár műfaja.

Babett szexinek látta, de Pápai Joci még mindig várja, hogy megérkezzen Napsugár a műsorba. Összességében 22 ponttal jutalmazta a zsűri.

Molnár Sanyi a Kung Fu Fightingot énekelte Cee Lo Greenként. Szerintem egész jól hozta a hangot, és remek hangulatú produkciót láthattunk, ahogy azt Sanyitól megszokhattuk. Molnár Sanyi mindenképp üdítő színfolt a magyar képernyőkön, de őszintén megmondom,

el sem tudom képzelni, hogyha beindul az előadói karrierje, milyen karakterű dalok állnának jól neki.

Tóth Gabi hamiskásnak hallotta, összességében 24 ponttal foglalhatott helyet.

Kali Roland mostanra azon versenyzők egyike, akit előre várok, mert tudom, hogy nagyszerű lesz. Akkor is, ha az előadó, akit utánoznia kell, nem különösebb a kedvencem.

Most sem csalódtam, Roland Ganxstább volt, mint maga Ganxsta Zolee. Pedig ahogy később, Yulaysi Miranda produkciója után Majka helyesen megjegyezte, egyáltalán nem magától értetődő, hogy egy énekes jól rappel.

Roland a múlt héthez hasonlóan most is 30 pontot kapott.

Majka másik versenyzője, Yulaysi Miranda is nehéz feladatot kapott, el kellett felejtenie milyen jól énekel, mert Cardi B-ként ő is rappelt. De ahogy megszokhattuk, a kubai hölgy most is maximális teljesítményt nyújtott.

Kicsit azért én éreztem, hogy Yulaysi sokkal lágyabb személy, mint Cardi B. Nem ez volt a legtökéletesebb átalakulása, de nézzük meg sorba milyen csodálatos utánzásokat láthattuk tőle, és ahhoz képest még ezt is tudja ilyen szinten. Megérdemelte a 30 pontot.

Most biztos magamra haragítok néhány rajongót, és Pápai Jocit, de Bari Laci szerintem nagyon nem tudta megidézni Demjén Ferencet. Nekem olyan volt, mintha Dévényi Tibi bácsi énekelne Szikora Robi hangján.

A mesterek másképp hallották, szerintük megvolt a hang, 27 ponttal értékelték a produkciót.

Kökény Dani aranyos, tehetséges, és az első élő adásban mutatott Michael Jackson utánzásával engem is megvett, azóta viszont egyre inkább úgy érzem, nincs ugyanazon a szinten, mint fellépőtársai.

A Pharell Williams utánzás sem sikerült igazán. Nagyon erőtlennek éreztem, sok hamiskás hang csúszott be, és nyugodtan kinyomtathatta volna tejes dobozok oldalán a ritmust, annyira nem találta.

A zsűrit sem győzte meg igazán, ha nem is egyessel, de 23 ponttal ültették le.

Vannak olyan zenék – és itt a zene szót nagyon tág értelemben használom – és előadók, akiknek örülnünk kéne, hogy a múlt ködébe vesztek, nem volna szabad felidéznünk őket.

A 80-as 90-es évek fordulójának mély pontja volt a Technotronic Pump Up the Jam című slágere. Nincs benne semmi, amiért érdemes lenne elővenni egy tehetségkutatóban. Nagyot énekelni nem lehet, Manuela Kamsoit különösebben egyéniségnek sem nevezném, a dal pedig, lássuk be, egy nagy nulla.

Szirtes Dávid igyekezett kihozni belőle, amit lehet. A hangutánzás nem igazán sikerült, a csajszis ugráláson legalább lehetett nevetni. Pozitívum, hogy bírta levegővel. A mestereknek nagyon tetszett, ők 26 pontot adtak rá.

Jósa Tamás végre ismét hozzá közel álló feladatot kapott: Steven Tylerként énekelte a Dream Ont. Persze azért ez sem ennyire egyszerű, hiszen a rockon belül is rengetegféle éneklés, stílus van, nem való mindegyik mindenkinek.

Az biztos, hogy Tamás nagyot énekelt, a hang is elég jó volt. A verseny során először kapott 30 pontot, de mint később (nem először) láthattuk, a maximális zsűri pontszám nem garancia semmire.

Volt extra produkció is, Zalatnay Cini és Dr. Béres adta elő a Várlak még című slágert, érthetetlen, hogy miért. A mesterek persze nem győzték feldicsérni, de némileg rontotta az élményt, hogy Cini a huszonéves hangján énekelt, és hát összességében az egész úgy volt felesleges, ahogy volt.

A régi slágerek rapesített megmentése pont olyan értelmetlen, mint amikor egy időben régi filmslágereket próbáltak diszkósítva eladni.

Ideig-óráig talán megy, de ahelyett, hogy összehozná a generációkat, sokkal inkább elriaszt mindenkit.

Az összesített lista élén nem történt nagy meglepetés. Ismét a Majka-csapat tarolt, épp csak helyet cseréltek. Yulaysi visszavette az elsőséget Rolandtól, így érte már nem kellett izgulnunk.

Anak hogy Molnár Sanyi a veszélyzónába került a végén, már nincs hírértéke, ez volt a negyedik ilyen adás zsinórban. Az viszont fölöttébb furcsa, hogy Jósa Tamás állt mellette, aki az évad egyik legstabilabban teljesítő versenyzője.

Sanyit ezúttal cserbenhagyta a szerencséje, véget ért számára a Sztárban sztár leszek. Remélem, látjuk még, mert tényleg tehetséges, szórakoztató előadó.

Igazán csak azt sajnálom, hogy nem lehetett Zalatnay Cinit hazaküldeni Sanyi helyett.

Kiosztották a jövő heti feladatokat is, ígéretes a következő adás is, lesz miért a tévé elé ülni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Káprázatos légi parádéval ünnepelte a honvédség augusztus 20-át
A bemutatón nemcsak a jól ismert régi helikopterek, hanem vadonatúj harci és szállító gépek is feltűntek, amelyek most először repültek a főváros felett.


Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Az érdeklődők a bemutatón láthatták

a már jól ismert MI–17 és MI–24 helikoptereket, de a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.

Az eseményen készült fotóinkat itt tudjátok megnézni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET: