SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Sztárban Sztár: Curtis eltűnése miatt át kellett írni a teljes adásmenetet a műsor előtt pár órával

Nem a rapper az egyetlen, aki rosszul járt az eltűnésével, hiszen a csatornának is szüksége lett volna rá a nézettség miatt.
Címkép:TV2 - szmo.hu
2020. november 08.



A Sztárban Sztár november elsejei adása a műsorkészítők számára is rendhagyó volt, mivel Curtis nem jelent meg a stúdióban, nem reagált a hívásokra és nem lépett színpadra.

Curtis eltűnéséről korábban már több cikket is írtunk, most azonban a 24.hu utána járt, hogy a TV2 csapatának milyen azonnali intézkedéseket kellett hoznia, hogy a nézők a lehető legkevesebbet érzékeljék a káoszból.

A fellépők a műsor elején egy közös dalt adnak elő, amit előtte begyakorolnak. A legutóbbi adásban azonban Curtis hiánya miatt ezt kapásból kénytelenek voltak átalakítani, ami a versenyzők és a háttértáncosok részéről is többletmunkát igényelt. Németh Ádám, a Sztárban Sztár senior kreatív producere szerint elegendő volt egy plusz próbát beiktatni, amin Curtis szólórészét teljesen kivágták és a koreográfián is változtattak. Azonban ez csak egy töredéke volt a megoldandó feladatoknak, hiszen producertársával, Mazula Vandával egy teljesen új adásmenetet és szabályrendszert kellett kitalálniuk a műsor kezdete előtt pár órával.

„Változtatnunk kellett a fellépők sorrendjén, a pontozási és szavazási rendszeren, teljesen új szabályokat kellett kitalálni. Ehhez több csapatot is be kellett vonnunk, például az applikációs, a grafikai és a szoftveres teamet, de szerencsére minden rövid időn belül elkészült”

- nyilatkozta Németh a lapnak.

A múltheti adásnál végül úgy döntöttek, nem a kiesésre játszanak, inkább változtatnak a pontozáson: a műsor során aki a legtöbb pontot kapta, az egy pont előnnyel indulhat majd a döntőben.

Németh kiemelte, hogy aznap nem tudták, mi lehet Curtisszel, nem reagált a hívásokra, ezért nem is akartak állást foglalni az ügyben, reménykedtek, hogy egyszer csak felbukkan a stúdióban. Ez volt az oka, hogy a műsor elején az intróban még ott szerepelt a neve versenyzőként, az adás vége felé haladva viszont már eltűnt minden arra utaló jel, hogy Curtis valaha is benne lett volna a Sztárban Sztár műsorában. A felkészülő videóját ennek ellenére feltöltötték a csatorna honlapjára, hogy ezzel is kárpótolják a rajongóit.

A műsornak elengedhetetlen kelléke az adásmenet, ami minden adáshoz külön készül. Ez általában percre pontosan ki van találva, ezért elég nagy problémát okoz, ha az utolsó pillanatban jelentősen módosul. A vasárnapi adás esetében gondot okozott az is, hogy az átstrukturálás miatt rövidült a műsoridő.

„Minden élő adásra egy másodpercre pontosan beosztott forgatókönyv készül. Rengeteg szempontnak kell megfelelni. Az adás napján is tartunk egy főpróbát, ami leginkább arról szól, hogy leellenőrizzük, biztosan minden elkészül-e időre, és úgy tud-e minden működni, ahogy azt elterveztük. Ez a forgatókönyv most borult és teljesen át kellett írni.

Készült egy új, provizórikus adásmenet, hiszen akkor még nem tudtuk biztosan, hogy négy, vagy csak három szereplővel készítünk műsort. Az is kérdéses volt, hogy meddig tart a műsor, mikor lesznek a reklámszünetek. Az eredeti tervhez képest végül húsz perccel korábban fejeztük be az elődöntőt” - mesélte Németh, majd hozzátette,

nem Curtis az egyetlen, aki rosszul járt az eltűnésével, hiszen a csatornának is szüksége lett volna rá a nézettség miatt.

A versenyzőket egyébként szigorú szerződés köti a csatornához, a TV2 pedig már jogi útra terelte Curtis ügyét, mivel nem tett eleget kötelezettségeinek. Ennek ellenére még nagy eséllyel feltűnik majd a vasárnapi döntőben, ahol a kiesettekkel közös produkcióban színpadra léphet, amennyiben élő adásban bocsánatot kér a nézőktől. Díjazásban ezért nem részesül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Miért nem szégyelled magad, Feró??? – Wolf Kati is kérdőre vonta egykori mentorát vállalhatatlan szavai miatt
Szerinte „förtelmes gyalázat”, ha a rocker komolyan gondolta, amit a fiatalkorú Szőlő utcai prostituáltakról mondott.


Tovább gyűrűződik a botrány, ami Nagy Feró körül alakult ki, miután a Békemeneten vállalhatatlan kijelentéseket tett. A Kossuth-díjas zenész a Szőlő utcai, fiatalkorú prostituáltak futtatását érintő hír kapcsán úgy fogalmazott: „Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?” Azóta többen követelték, hogy vegyék el a Beatrice egykori frontemberének Kossuth-díját, de szóba került az is, hogy visszavonják őrbottyáni díszpolgári címét. Az énekes ennek ellenére nem hajlandó bocsánatot kérni.

Most újabb sztár szólalt meg az ügyben. Wolf Kati az X-Faktorban Feró mentoráltja volt, de legújabb Facebook- és Instagram-posztjában nem kíméli a rockert. Mint írja:

„Miért nem szégyelled magad, Feró???”

„Gondolkodtam, mit lehet reagálni arra, amit mondtál, Feró, egykori X-faktor mentorom... Valójában csak annyit, hogy szégyelld magad!”

Hozzáteszi: „Két lánygyerek anyja vagyok. De ehhez egyáltalán nem kell szülőnek lenni.”

„Akár a nem nyugvó szereplési vágyad, akár valamilyen rosszul értelmezett vicceskedés mondatja veled ezeket az óriási hülyeségeket, akkor is rettenetesen káros, amit csinálsz. De ha – ráadásul apaként, nagyapaként - valóban így is gondolod, akkor meg förtelmes gyalázat”

– zárja posztját az énekesnő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Udvaros Dorottya: Kedves Nagy Feró, ne várjon másokra, adja vissza a Kossuth-díjat!
A színésznő szerint Feró szavai megbocsáthatatlanok. Úgy véli, a zenész csak hárít, és nem vállalja a tettei következményét.


Nagy Feró a Békemeneten adott interjúban úgy fogalmazott, hogy a Szőlő utcai ügyben érintett lányok kerestek pénzt, tehát „mindenki jól járt”. A kijelentését később sem vonta vissza, sőt, több alkalommal is kiállt mellette. Az RTL Híradónak annyit azért elismert, hogy „lehet, kicsit túllőtt a célon”, de továbbra is azt gondolja, hogy nem mondott olyat, ami ne lenne vállalható. Időközben felmerült az is, hogy Őrbottyánban visszavonják a díszpolgári címét, de ez sem érintette különösebben.

A történtekre Udvaros Dorottya is reagált, és a Magyar Hangnak adott interjúban elmondta a véleményét.

„Nem hiszem, hogy Nagy Ferónak másokra kellene várnia, adja vissza magától a Kossuth-díját.”

A Kossuth-díjas színésznő és a Nemzet Színésze szerint Nagy Feró „szörnyű kijelentése” után nem méltó a kitüntetésre.

„Miért kell megvárnia, amíg tízen erre kérik, nem az lenne a legtermészetesebb, hogy egy ilyen nyilatkozat után magától lemond az elismerésről? Kedves Nagy Feró, ne várjon másokra, adja vissza a díjat” – fogalmazott Udvaros.

Szerinte a zenész kijelentései a kihasznált és bántalmazott lányokról felháborítóak, és még az egyre durvább közbeszédben is különösen kegyetlenek.

„Nagyon felzaklatott az ügy, botrány, hogy ma elhangozhat egy ilyen mondat, ahogy Nagy Feró későbbi kijelentései is szörnyűek. Azt mondja, hajlandó bocsánatot kérni, mintha ez valamiféle kegy lenne, de ahhoz már nem elég bátor, hogy viselje a szavai következményeit.”

„Ne mások javaslatára és védelmére várjon, a saját lelkében tegyen rendet, kérjen bocsánatot és adja vissza a Kossuth-díjat. Így talán még megőrizheti a méltóságát” – mondta a színésznő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Vagy együtt vagyunk, vagy nem” – ezért szakított Tóth Geri, a Házasság első látásra sztárja szerelmével
Szexstopot hirdetett, amíg meg nem találja az igazit. Geri a Borsnak adott interjújában elmondta azt is, hogy most önmagára és lelki egyensúlyára fókuszál.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. október 25.



Tóth Gergő (Geri), a TV2 Házasság első látásra korábbi szereplője szakított a friss párjával. A távkapcsolat a nő külföldi munkája miatt széthúzta őket – írja a Bors.

„Szétmentünk. Minden jól indult, minden klappolt, de a párom külföldi munkát kapott, és eleinte azt gondoltam, kibírjuk a távkapcsolatot. Aztán egyre ritkábban beszéltünk, ő szünetet akart, én pedig úgy voltam vele: vagy együtt vagyunk, vagy nem. Végül én mondtam ki, hogy legyen vége”

– mondta Tóth Gergő, a Házasság első látásra korábbi szereplője.

A kapcsolatot eleinte ígéretesnek látta a sztár, hiszen a lányt talpraesettnek, okosnak és szexinek tartotta, és intellektuálisan is egy hullámhosszon voltak.

A szakítás után radikális döntést hozott. „Fontos döntést hoztam: inkább lemondok egy időre a szexről. Nem kell több felszínes viszony, mert ezek elviszik a fókuszt, és minden alkalommal ott hagy az ember egy darabot magából. A szex sokkal több puszta testiségnél – ez az, amivel igazán közel kerülünk valakihez” – fogalmazott Tóth Gergő.

„Nem szeretnék többé bohóckodni. Csak annak adom oda magam, akivel tényleg el tudom képzelni a jövőt”

– tette hozzá.

Előzményként felidézte, hogy a műsorban összeházasított párjával, Renátával csúnyán végződött a kapcsolata. Most önmagára és a lelki egyensúlyára koncentrál, és csak komoly szándékkal kezd új kapcsolatba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Visszavonhatják Nagy Feró díszpolgári címét a Szőlő utcai ügy kapcsán tett nyilatkozata miatt
A zenésznek a Szőlő utcai botrányról alkotott véleménye verhette ki a biztosítékot egy őrbottyáni önkormányzati képviselőnél. Dobrev Klára az énekesnek adott Kossuth-díj visszavonását is kérvényezte.


Deák Emese önkormányzati képviselő bejelentette, hogy kezdeményezi Nagy Feró díszpolgári címének visszavonását, írja a Telex. A képviselő azt írta a Facebookon, hogy

bár a jelenlegi rendelet szerinte félreérthetően fogalmaz a visszavonásról, a novemberi testületi ülésre előterjesztést ad be a cím visszavonására és a szabályok módosítására is.

A városban kiélezett a politikai helyzet: a független polgármester mellett az Őrbottyán a Mi Városunk Egyesületnek három, a Fidesz–KDNP-nek három képviselője van, ketten pedig függetlenek.

Nagy Feró 2023-ban, Őrbottyán várossá nyilvánításának 10. évfordulóján, a Harangok Napján kapta a díszpolgári címet, és az eseményen Latorcai Csaba parlamenti államtitkár gratulált neki.

A kezdeményezést Nagy Feró korábbi mondatai előzték meg, ahol a Szőlő utcai botrányról beszélt. Az énekes szavai ellenzéki politikusok felháborodását is kiváltották. A zenész szerint ugyanis a korábbi intézményvezető jól járt, de szerinte jól járhattak a lányok is. Úgy fogalmazott, úgy látja, egyelőre nem világos, hogy valóban kényszerítették-e prostitúcióra az ügyben érintetteket.

„Általában az emberek a saját anyagi helyzetüket akarják javítani. Pálcát nem törünk egy nő felett sem, ha nála van egy értékes dolog, amit ő meg akar osztani másokkal”

– mondta Nagy Feró a lapnak.

Több ellenzéki politikus is beszélt az ügyről: Karácsony Gergely szerint a Beatrice énekesének szavai egyszerre felháborítóak és kétségbeejtőek, Dobrev Klára pedig úgy fogalmazott, aki így beszél az áldozatokról, az nem méltó sem a Kossuth-díjra, sem arra, hogy példaként állítsák bárki elé.

A „Szőlő utca” ügyről lapunk is beszámolt: a hatóságok május végén letartóztatták a Budapesti Javítóintézet vezetőjét, Juhász Pétert és élettársát emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt. A férfi ellen több rendbeli közfeladati helyzettel visszaélés és lőfegyverrel visszaélés gyanúja is felmerült. A Készenléti Rendőrség korábbi, megalapozott gyanúja szerint ők ketten több nehéz sorsú, anyagilag és érzelmileg tőlük függő, nagykorú nőt vettek rá prostitúcióra és az abból származó bevétel átadására.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk