KULT
A Rovatból

Szerintünk ezek a filmek és színészek nyerik az idei Oscar-díjakat

Fraser, Farrell vagy Butler? Blanchett vagy Yeoh? Az idei Oscar-gála kifejezetten izgalmasnak ígérkezik, több nagy kategóriában egyáltalán nincs lejátszva még a meccs.


A 95. Oscar-díjátadó producerei úgy tűnik, próbálják jóvá tenni az előző évek bűneit. Például újra élőben lehet majd megnézni mind a 23 kategória díjának kiosztását, vagyis egyetlen szégyenteljes gála után eltörölték azt a filmalkotókkal szembeni tiszteletlen döntést, miszerint nyolc kategóriát kivágnak az élő adásból, hogy azok szobrocskáit a közvetítés előtt osszák ki, és csak utólag, megvágott formában vágják be a show-ba a reklámszünetek alatt. Emellett idén visszahozták egy harmadik menetre házigazdának Jimmy Kimmelt, aki a botrányos 2017-es (ekkor hirdették ki tévedésből a Kaliforniai álmot a legjobb film győztesének a Holdfény helyett), valamint a 2018-as átadót vezette. Vagyis úgy tűnik, kezd visszaállni a dolgok rendje, remélhetőleg idén emlékezetesebb showelemekkel dúsítják majd fel a köszönőbeszédek közötti időt is.

A jelöltek kapcsán mindenesetre nem lehet panaszunk, klasszikus filmkészítési technikákat alkalmazó és újító produkciók, valamint szerzői és közönségfilmek egyaránt bekerültek a kalapba, vagyis számos zsáner rajongója drukkolhat a kedvencének.

Ráadásul mi, magyarok is élőben követhetjük a gálát március 13-ára, hétfőre virradóra, hiszen néhány napja jött a hivatalos bejelentés, miszerint itthon a Disney+ streamingszolgáltatón lehet majd követni élőben a gálát magyar kommentár és feliratozás nélkül. Ha pedig valaki nem tud ébren maradni éjszaka, utólag is visszanézheti a platformon az átadót. Viszont idén az amerikai óraátállítás miatt hazai idő szerint az eddig megszokotthoz képest egy órával korábban kezdődik a haddelhadd, vagyis március 12-én, vasárnap késő este, 23:30-kor startol élőben a vörös szőnyeges bevonulás, majd éjjel 1 órakor veszi kezdetét maga a gála. Ami azt jelenti, hogy korábban ágyba kerülhetnek a filmfanatikus éjjeli baglyok!

Mi pedig, ahogy tavaly, idén is megpróbáljuk megjósolni a főbb Oscar-kategóriák nyerteseit, lássuk, kik és mik a legnagyobb esélyesek!

Legjobb nemzetközi játékfilm

A jelöltek: Argentína, 1985 (Argentína), A csendes lány (Írország), (Lengyelország), Közel (Belgium), Nyugaton a helyzet változatlan (Németország)

Na ez az a kategória, aminél nagyjából felesleges izgulni, drukkolni. Szinte teljesen bizonyos, hogy Németország idén behúzhatja a rendszerváltás utáni harmadik, összesen negyedik díját (a korábbi győzelmek: A bádogdob 1980-ban – még az NSZK színeiben, a Hontalanul Afrikában 2003-ban, valamint A mások élete 2007-ben). Mivel Edward Berger filmjét, a Nyugaton a helyzet változatlant összesen 9 díjra jelölték, köztük pedig idegen nyelvű mivolta ellenére a legjobb film kategóriában is, így egyértelmű, hogy viszi a nemzetközi játékfilm díját, ahogy erre számos példa volt akár az utóbbi évtizedekben is (pl. Tigris és sárkány, Szerelem, Roma, Élősködők, Vezess helyettem). Hiszen, ha a másik négy alkotás közül valamelyik kapná meg mégis ezt a díjat, akkor miért nem azt jelölték a legjobb film kategóriájában? Idén itt biztosra mehetünk.

Tippünk: Nyugaton a helyzet változatlan (Németország).

Legjobb női mellékszereplő

A jelöltek: Angela Bassett (Fekete Párduc 2), Hong Chau (A bálna), Kerry Condon (A sziget szellemei), Jamie Lee Curtis (Minden, mindenhol, mindenkor), Stephanie Hsu (Minden, mindenhol, mindenkor)

Szinte az utolsó pillanatig nem volt kérdéses, hogy Angela Bassetté lesz ez a díj a Fekete Párduc 2-ben nyújtott alakításáért. Egyébként az öt hölgy közül ő az egyetlen, akinek volt már jelölése, igaz, jó régről, 1994-ben kapott nominációt a legjobb női főszereplők közt a Tina című életrajzi filmért, amelyben Tina Turnert alakította. A Fekete Párduc 2-ért pedig megkapta többek között a Critics Choise Awardot, a Hollywoodi Kritikusok díját és a Golden Globe-ot is. Meglepetésre azonban a Színészek Szakszervezete (SAG) mégsem őt, hanem Jamie Lee Curtist díjazta a Minden, mindenhol, mindenkorért, márpedig a SAG elismerése a legfőbb előszoba az Oscarhoz. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni Kerry Condont sem A sziget szellemeiért, aki pedig a BAFTA-t húzta be idén kiváló alakításáért. Szóval egyelőre háromesélyes a móka, de szerintünk még mindig Bassett lehet a befutó, egyrészt a több mint 40 éves karrierje, másrészt a diverzitás miatt, hiszen összesen két fekete színészt jelöltek idén, a másikuk, Brian Tyree Henry pedig nagyjából esélytelen a férfi mellékszereplőknél.

Tippünk: Angela Bassett (Fekete Párduc 2)

Legjobb férfi mellékszereplő

A jelöltek: Brendan Gleeson (A sziget szellemei), Brian Tyree Henry (A kiút), Judd Hirsch (A Fabelman család), Barry Keoghan (A sziget szellemei), Ke Huy Quan (Minden, mindenhol, mindenkor)

A színészi kategóriák közül talán a legegyértelműbb a férfi mellékszereplőké, hiszen az Indiana Jones és a végzet temploma Picurja, valamint a Kincsvadászok Richard ’Data’ Wangja, Ke Huy Quan nagy színészi visszatérését nagyjából minden, mindenhol és mindenkor díjazta, a Golden Globe-on és a SAG-on is ő nyert, talán csak a BAFTA-t happolta el előle Barry Keoghan. Szóval nagy meglepetés lenne, ha nem Quan érdemelné ki idén ezt a szobrot, ha azonban valami csoda folytán mégsem, akkor valószínűleg A sziget szellemei valamelyik színésze, Brendan Gleeson vagy Barry Keoghan lehet a kiválasztott. De erre nem mutatkozik sok esély.

Tippünk: Ke Huy Quan (Minden, mindenhol, mindenkor)

Legjobb női főszereplő

A jelöltek: Cate Blanchett (Tár), Ana de Armas (Szöszi), Andrea Riseborough (To Leslie), Michelle Williams (A Fabelman család), Michelle Yeoh (Minden, mindenhol, mindenkor)

Az idei botránykategória! Már duplán is. Az első az volt, amikor a jelöltek bejelentésénél kiejtették Andrea Riseborough nevét a To Lesie című apró független filmért, ami óriási meglepetés volt, senki nem számított az angol színésznő nominációjára. Majd az Akadémia vizsgálódni is kezdett az ügyben, mivel olyan panaszok érkeztek hozzájuk, amelyek szerint a az Oscar szabályait megszegő kampány zajlott azért, hogy a tagok szavazzanak Riseborough-ra, vagyis a To Leslie rendezője, Michael Morris ismert színészeket kért meg arra, hogy ajánlják Andreát a voksolók figyelmébe. Az is kérdéses volt, hogy Riseborough megtarthatja-e a jelölését. A vezetőség végül úgy döntött, maradhat a nomináció, de szigorítani és egyértelműsíteni fogják a jövőben a kampányszabályokat. A másik botrány pedig a két fő esélyest érinti. Michelle Yeoh, a kategória egyik nagy favoritja ugyanis nemrég megosztott az Instagram-profilján egy internetes cikkből egy idézetet, amelyben a szerző azt írja, hogy ne a másik nagy esélyes Cate Blanchett nyerjen, hiszen neki már van két Oscar-díja (az Aviátorért és a Blue Jasmine-ért), Yeoh karrierjét viszont abszolút fellendíthetné egy szobrocska, illetve ő lenne az első ázsiai színésznő, aki e kategóriában győzedelmeskedik.

Sokan támadták az inkorrekt megosztásért a 60 éves színésznőt, aki nem sokkal később törölte a posztot, az Oscar-szavazás azonban addigra már lezárult, szóval elvileg ez a húzás nem befolyásolja majd a végső eredményt.

De igen, szinte 50%, hogy Yeoh vagy Blanchett viszi ezt a díjat, Michelle Williams pedig a Brokeback Mountain: Túl a barátságon, a Blue Valentine, az Egy hét Marilynnel és A régi város után ötödszörre is hoppon marad. Yeoh ugyanakkor esélyesebbnek számít, hiszen övé lett a Golden Globe és a SAG díja is, Blanchettnek pedig be kellett érnie a BAFTA-val. Titánok harca lesz!

Tippünk: Michelle Yeoh (Minden, mindenhol, mindenkor)

Legjobb férfi főszereplő

A jelöltek: Austin Butler (Elvis), Colin Farrell (A sziget szellemei), Brendan Fraser (A bálna), Paul Mescal (Volt egyszer egy nyár), Bill Nighy (Living)

A legizgalmasabb küzdelem itt várható, ugyanis hárman is esélyesek a díjra. Colin Farrell Golden Globe-ot kapott, Austin Butler úgyszintén, valamint a BAFTA-t is, Brendan Fraser pedig a legfontosabbat, a Színészi Szakszervezet díját tudhatja magáénak, vagyis még bármi lehetséges. Butler mellett az szól, hogy az Akadémia kifejezetten szereti az ismert emberré átalakuló színészi alakításokat életrajzi filmekben (pl. Will SmithRichard király, Rami MalekBohém rapszódia, Gary OldmanA legsötétebb óra, Eddie RedmayneA mindenség elmélete, Daniel Day-LewisLincoln, Colin FirthA király beszéde, Sean PennMilk, Forest WhitakerAz utolsó skót király, Philip Seymour HoffmanCapote, Jamie FoxxRay, és ez csak az utóbbi 18 év egyetlen kategóriából…), Fraser mellett pedig, hogy a nagy színészi visszatéréseket is kedvelik, bár a legutóbbi ilyennél Mickey Rourke (A pankrátorért, szintén egy Darren Aronofsky-film) végül alulmaradt Sean Penn Milkjével szemben. Fraser viszont nagyon népszerű most, és Rourke-kal ellentétben ő megnyerte a SAG díját is, így továbbra is fő esélyes.

Tippünk: Brendan Fraser (A bálna)

Legjobb rendező

A jelöltek: Todd Field (Tár), Dan Kwan, Daniel Scheinert (Minden, mindenhol, mindenkor), Martin McDonagh (A sziget szellemei), Ruben Östlund (A szomorúság háromszöge), Steven Spielberg (A Fabelman család)

Ha a két Daniel győzedelmeskedik idén (márpedig nagyon úgy áll a helyzet), akkor az Oscar-átadók 95 éves története során harmadszor fordul elő, hogy egy direktorpárosé a legjobb rendezés díja (korábban Jerome Robbins és Robert Wise kaptak együtt a West Side Storyért 1962-ben, valamint a Coen fivérek, Joel és Ethan a Nem vénnek való vidékért 2008-ban). Kwant és Scheinertet a Rendezők Szakszervezete (DGA) is díjazta idén, márpedig az egyesület díjának 74 éves története során csupán 9 alkalommal fordult eddig elő, hogy más kapta a rendezői Oscart, mint aki a DGA elismerését (utoljára 3 éve – DGA: Sam Mendes, Oscar: Bong Joon Ho). A Golden Globe-ot viszont Spielberg kapta, szóval ő sem teljesen esélytelen, és ha nyerne, azzal a harmadik rendezői Oscarját érdemelné ki a Schindler listája és a Ryan közlegény megmentése után, ezzel pedig behozná Frank Caprát és William Wylert, s már csak eggyel lenne lemaradva a 4 díjat bezsebelő, rekorder John Fordtól. Rajtuk kívül még talán McDonagh rúghat labdába, de az bizonyos, hogy nehéz lesz elvenni ezt a díjat a két Danieltől.

Tippünk: Dan Kwan és Daniel Scheinert (Minden, mindenhol, mindenkor)

Legjobb film

A jelöltek: Avatar – A víz útja, Elvis, A Fabelman család, Minden, mindenhol, mindenkor, Nyugaton a helyzet változatlan, A sziget szellemei, A szomorúság háromszöge, Tár, Top Gun: Maverick, Women Talking

Ha esetleg bejönnek a tippjeink, az azt jelenti, hogy idén egy kisebb tarolásnak lehetünk majd szemtanúi, ami mostanság ritkán fordul elő az Oscaron, az utóbbi években sokkal jobban elolszlanak a díjak. A Minden, mindenhol, mindenkornak viszont az előrejelzések szerint minden esélye megvan arra, hogy mind a technikai (pl. vágás, jelmez), mind a főbb kategóriákban (film, rendező, női főszereplő, férfi mellékszereplő, eredeti forgatókönyv) kiemelt esélye van a győzelemre, ami így akár 7 +/- 1 díjat is hozhat annak a filmnek, amelynek 2022 tavaszi bemutatója idején nem sokan gondolták volna, hogy Oscar-matéria lehet, majd bumm, jött a 11 jelölés. Szóval egyelőre abszolút favoritnak számít a legjobb film kategóriájában is, ám a győzelme természetesen nincs kőbe vésve.

Még simán előfordulhat (a Producerek Szakszervezetének előremutató díja ellenére is), hogy az Amerikai Filmakadémia tagságának túl bizarr ez a film a végső győzelemhez, és egy klasszikusabb hangvételű alkotást, pl. a Golden Globe-ot is elnyerő A Fabelman családot vagy a BAFTA-díjas Nyugaton a helyzet változatlant emelik ki.

Bizony, ez utóbbit sem szabad itt leírni, az Élősködők három évvel ezelőtt legalábbis bizonyította, hogy bármi megtörténhet, ráadásul a Nyugaton a helyzet változatlan már egyszer nyert legjobbfilm-díjat az Oscaron, méghozzá az eredeti Remarque-regény 1930-as filmváltozata, szóval érdekes lenne, ha két verzió is hazavinné a fődíjat. A fentiektől függetlenül azonban szerintünk is itt az ideje az Oscar életében is az újításnak, az eredeti, szokatlan és előremutató filmkészítésnek, a jövő mozijának, ennek tükrében pedig csakis a bageles-virsliujjjas-hasitasis-dimenzióugrálós-mosómedvés őrület lehet a befutó 2023-ban.

Tippünk: Minden, mindenhol, mindenkor


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tiniként betömött szájjal, megkötözve találtak rá egy csomagtartóban, sosem meztelenkedik, és beperelte a Playboyt – 45 érdekesség a 45 éves Jessica Albáról
Azt sem tudják sokan róla, hogy előbb tudott úszni, mint járni, és hogy majdnem ő lett a Fekete Özvegy. Sőt, még sok mindent másról is lerántjuk a leplet vele kapcsolatban.


1. Jessica Marie Alba néven született 1981. április 28-án, 13:51-kor, a kaliforniai Pomonában.

2. Apai ágon mexikói, míg anyai ágon dán, walesi, angol, skót, skót-ír/észak-ír és francia ősökkel rendelkezik.

3. A Henry Louis Gates, Jr. (2012) című tévéműsorban elvégzett DNS-teszt szerint Jessica 72,7%-ban európai, 22,5%-ban amerikai őslakos (mexikói bennszülött, beleértve a majákat), 2%-ban szubszaharai afrikai, 0,3%-ban közel-keleti/észak-afrikai és 0,1%-ban dél-ázsiai származású, további 2,4%-ban pedig nem találtak egyezést. „Közel-keleti” gyökereit a sorozat apai ágon távoli szefárd zsidó ősöknek tulajdonította.

4. Anyai nagyapja 30 éven át tengerészgyalogos altiszt volt, a II. világháború alatt a Csendes-óceánon szolgált, később pedig az Egyesült Államok Tengerészgyalogos Zenekarának helyettes fődobosa volt.

5. Apja, Mark David Alba profi teniszező volt, mielőtt csatlakozott a légierőhöz.

6. Mivel az édesanyja, Catherine vízimentőként dolgozott, Jessica azelőtt tudott úszni, mielőtt megtanult volna járni.

7. A szülei mindössze 20 évesek voltak, amikor ő megszületett.

8. Ötéves korában már színésznő akart lenni.

9. Gyermekkorában számos betegséget legyőzött, többek között a tüdőgyulladást és a vakbélrepedést is.

10. 13 évesen a Seholsincs csapat (1994) című filmben tűnt fel először. Színészi pályafutásának kezdetén pedig olyan márkák televíziós reklámjaiban is szerepelt, mint a J.C. Penney és a Nintendo.

11. Jó tanuló volt, olyannyira, hogy már 16 évesen érettségizett.

12. A középiskola elvégzése után az Oscar-jelölt színész házaspár, William H. Macy és Felicity Huffman tanították őt a szakma rejtelmeire David Mamet Atlantic Theater Company nevű társulatánál.

13. Egy interjúban egyszer elárulta, hogy már gyerekként elkezdett saját magának főzni, hogy kontrollálja a súlyát, és megőrizze az egészségét. Jessica szerint a családja által készített ételek súlyproblémákhoz vezettek náluk, ezért inkább kerülte azokat.

14. 15 éves korában szerepet kapott a Flipper című tévésorozatban. Az ausztráliai forgatás során néhány furcsa telefonhívást kapott, amelyeket azonban csínytevésnek vélt, és nem vett komolyan. 1996-ban azonban elrabolták őt a Flipper forgatása közben. 14 órán át senki sem tudta, hogy hol van, majd a felvételek helyszínétől több kilométerre, egy autó csomagtartójában találták meg bekötött szemmel, betömött szájjal és megkötözve. A fizikai bizonyítékok és a tanúk hiánya, valamint a tény, hogy a megpróbáltatás alatt be volt kötve a szeme, tehát nem látott semmit, az ügy azóta is megoldatlan. Alba a karrierje során sosem beszélt az esetről, és nem is szándékozik a továbbiakban sem. A hivatalos dokumentáció hiánya mindenesetre hozzájárult ahhoz, hogy némi szkepticizmus övezze a történtek pontos körülményeit.

15. Ő és Hayden Christensen a 2007-es Éberség forgatása közben ellátogattak a Bellevue kórházba, hogy együtt legyenek karácsonykor az ott kezelt kisgyerekekkel.

16. A szem (2008) című filmben játszott szerepe miatt megtanult hegedülni.

17. Fél a repülő madaraktól, a struccokkal, a kivikkel és a pingvinekkel tehát semmi baja.

18. Kifejezetten érdeklődik a Harley-Davidson motorkerékpárok iránt.

19. 2001-ben vesegyulladása volt, és még abban az évben anorexiával is küzdött.

20. Fontolóra vették, hogy a kiesett Emily Blunt helyett ő játssza Natasha Romanoff, azaz a Fekete Özvegy karakterét a Vasember 2-ben (2010), de a szerepet végül Scarlett Johansson kapta meg.

21. Bár a színésznők és a női popsztárok gyakran vetkőznek le különböző mértékben magazinok fotózásain, illetve filmes vagy tévés jelenetekben, ő kijelentette, hogy nagyon szemérmes, ezért soha nem vállalna meztelen jelenetet, és nem pózolna félmeztelenül sem egy magazinban.

22. Épp ezért A nyelvtanárnő (2003) című filmben testdublőr segített neki a szexjelenetek forgatásában. A Machetében (2010) látható meztelen jelenete is hamis volt. Valójában fehérneműt viselt, amit később digitálisan eltávolítottak. Alba minden szerződésében szerepel egy „meztelenség tilalma” záradék.

23. 2003-ban felbontotta hosszú ideje tartó eljegyzését a Michael Weatherlyvel, akivel a Sötét angyalban játszottak együtt.

24. A nyakán egy margarétát és egy katicabogárt ábrázoló tetoválása van.

25. Eleanor Roosevelt a kitartásának köszönhetően Alba egyik kedvenc történelmi alakja.

26. Egy zártkörű szertartáson 2008. május 19-én mondta ki a boldogító igent Cash Warrennek. Még a legközelebbi barátai sem voltak meghívva.

27. Jessica és Cash házassága majdnem 18 éven át tartott, 2026. február 13-án mondták ki hivatalosan a válásukat. A kapcsolatuk persze korábban befuccsolt, már 2024 decemberében szakítottak.

28. Cash Warrentől három gyermeke született: két lány, Honor Marie Warren (2008) és Haven Garner Warren (2011), valamint egy fia, Hayes Alba Warren (2017).

29. A Sin City – A bűn városa (2005) című filmben játszott karakterének megismerése érdekében sztriptízbárokba járt. Azt mondta azonban, hogy ez nem segített, mert a profi sztriptíztáncosok csak „borravalót próbáltak szerezni”.

30. A Playboy magazin a 2006. márciusi számában a 25 legszexisebb híresség közé sorolta, és az év szexszimbólumának választotta, a kiadvány címlapján ő is szerepelt. Alba ezután pert indított a lap ellen, mert az ő beleegyezése nélkül használták fel a képét (A tenger vadjai című 2005-ös film promóciós fotóját), ami szerinte azt a látszatot keltette, mintha „meztelen vagy félmeztelen fotósorozatban” szerepelt volna abban a számban.

31. Később visszavonta a Playboy-pert, miután Hugh Hefner személyesen kért tőle bocsánatot kapott, és beleegyezett abba is, hogy adományt juttat két, Jessica által támogatott jótékonysági szervezetnek.

32. Közeli, jó barátnői közé tartozik Lindsay Lohan, Eva Longoria, Eva Mendes, Kate Hudson, Nicole Richie, Cameron Diaz, Russell Simmons, Will.i.am és Shay Mitchell.

33. A Sötét angyal egyik 2001-es epizódjában együtt játszott a fivérével, Joshua Albával.

34. Fiatalabb korában a következőket mondta: „Gyerekként Beverly Hillsbe jártam meghallgatásokra, és azt gondoltam: »Miért nem itt élek? Miért nem én vezetem azt az autót?«” 2008-ban aztán ő és a férje, Cash Warren 4 millió dollárt fizettek egy 436 négyzetméteres házért Beverly Hillsben.

35. Christopher Gavigannel együtt társalapítója a The Honest Company nevű cégnek, amely vegyi anyagoktól mentes termékeket, többek között pelenkákat gyárt. A cég piaci tőkeértéke jelenleg kb. 391 millió dollárra tehető.

36. Alba nem hiszi, hogy a hírneve bármilyen előnyt jelentett volna számára a cégének elindításában és fejlesztésében. „Sokan lehetnek hírességek; ehhez nem igazán kell tehetség” – mondta, majd hozzátette, hogy egy jó ötlet sokkal fontosabb.

37. Mindössze két hónappal a Honey (2003) című film forgatásának tervezett kezdete előtt kezdett el Jessica táncot és tae-bót tanulni.

38. A kedvenc színésze Johnny Depp.

39. A melltartó, amelyet a Sin Cityben viselt, 1025 dollárért kelt el egy eBay-aukción.

40. A csuklója belső oldalára lótusz szót tetováltatta szanszkrit nyelven.

41. Mexikói származása ellenére nem beszél folyékonyan spanyolul, sőt, alig ért valamit abból a nyelvből.

42. Az E csatorna „101 legszexisebb test” listáján a harmadik helyet szerezte meg az ezüst érmes Brad Pitt és a győztes Angelina Jolie mögött.

43. Jessica Albának vannak Max Guevara- (Sötét angyal), Sue Storm- (Fantasztikus négyes) és Nancy Callahan- (Sin City) akciófigurái a saját szerepeiről, amelyek mindegyike valóban hasonlít rá.

44. A GQ magazin minden idők 25 legszexisebb filmszínésznői közé választották.

45. Konzervatív nevelést kapott, de ő maga abszolút liberális beállítottságú. Állítása szerint már ötéves korában feministának tartotta magát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Megvette a Művészetek Völgye főtulajdonosa a Bánkitó Fesztivált, idén Kapolcson lesz saját helyszínük
A Bánki-tó partján már nem tudták volna időben megszervezni a fesztivált, de a cél az, hogy a következő években az eredeti helyszínen folytatódhasson.
L.D. - szmo.hu
2026. április 28.



Az idén 35. jubileumát ünneplő Művészetek Völgye egy különleges hírrel készült az idei évre: a tavaly véget ért Bánkitó Fesztivál 2026-ban Kapolcsra költözik július 24. és augusztus 2. között.

A Művészetek Völgye szakmai főtulajdonosa, a Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány 2025-ben megállapodást kötött a Bánkitó Fesztivál kivásárlásáról. Az elsődleges cél az volt, hogy a Bánkitó Fesztivál rendezze anyagi helyzetét, miközben az alapítvány lehetőséget teremtett ezzel a magyar kulturális élet egyik meghatározó rendezvényének a jövőbeni, megújult formában történő esetleges újraindítására.

Az átadás-átvételi folyamat hosszú egyeztetések eredményeként nemrég zárult le, az idő rövidsége miatt az idei évben a Bánki-tó partjára teljes körűen már nem nyílt lehetőség fesztivált szervezni. A Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány célja a rendezvénnyel, hogy a következő években megvizsgálja és megteremtse a feltételeket ahhoz, hogy a Bánkitó Fesztivál fenntartható módon kerüljön vissza a kulturális körforgásba és újra a közösségek fontos találkozóhelyévé váljon, a jövő évtől már remélhetőleg a jól megszokott helyszínén. Egy dologban a Bánkitó Fesztivál új tulajdonosai már az elejétől egyértelmű álláspontot képviseltek:

a 2026-os év nem maradhat Bánkitó nélkül!

Ebben a különleges átmeneti időszakban az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja látja vendégül az eseményt. A Völgy programjában önálló helyszínként jelenik meg a Gástya-Árok, ahová Beköltözik a Bánkitó. Ahogy a tó partján mindig egyedi hangulatot teremtett a fesztiválozók együttgondolkodása, így az Árokban sem maradnak a Völgylakók szellemi táplálék nélkül. Közéleti, kulturális beszélgetések is várják az érdeklődőket több alkalommal, melynek során aktív társadalmi kérdések kerülnek majd előtérbe.

A tervek szerint a programban nagy hangsúlyt kapnak a Bánkitó Fesztivál szellemi örökségéhez köthető tematikák. A Bánkitó alapítóival a kezdetekről és a fesztivál mással összetéveszthetetlen identitásáról lesz szó, de külön panelben ismerkedhet meg a közönség a magyarországi független kulturális kezdeményezések fenntarthatósági lehetőségeivel. A fiatal generációk közéleti szerepvállalása és a fesztiválok közösségformáló ereje is egy olyan téma, amit a Bánkitó pozitív billogként viselt és visel majd továbbra is magán, így természetesen ez sem maradhat ki a beszélgetések sorából.

A helyszín a hazai underground élet izgalmas szereplőivel zenei programokkal idézi meg az idei nyárban a Bánkitó Fesztivál szellemiségét. A Gástya-Árok zenei kínálata tükrözi majd a fesztivál hagyományait: alternatív, feltörekvő, szubkultúrák rajongott előadói kapnak lehetőséget, hogy Kapolcs egyik ikonikus színpadára álljanak fel.

A részletes műsor a Művészetek Völgye sajtótájékoztatója után, a teljes programmal együtt válik elérhetővé. A Művészetek Völgye szervezői bíznak abban, hogy ez az együttműködés nemcsak méltó módon őrzi meg a Bánkitó Fesztivál értékeit, hanem egyben új perspektívát is nyit a jövőbeni újraindítás reményében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Demjén Ferenc visszakozott, mégis engedélyezte a letiltott NER-paródiát
Ismét elérhető a „Mi vagyunk a NER” című paródiavideó, miután az alkotók sikeresen megegyeztek a zenésszel. A videót korábban Demjén Ferenc szerzői jogi igénye miatt távolították el a YouTube-ról.


Ismét elérhető a YouTube-on a „Mi vagyunk a NER” című, mesterséges intelligenciával készült paródiavideó, amit a választás előtt Demjén Ferenc szerzői jogi követelésre hivatkozva letiltatott. A videó készítői megegyeztek a zenésszel és menedzsmentjével, akik a pereskedés elkerülésével és a jogi helyzet bizonytalanságával indokolták a megegyezést – írja a Telex.

A menedzsment a lapnak küldött válaszában a fordulat hátterét is megvilágította:

„Az újbóli megkeresés az alkotó részéről és az egymásnak ellentmondó jogi állásfoglalások a paródia illetve a szerzői jog kérdésében. Pereskedni nem akartunk. Ezt jelenti a konstruktivitás. A kérdést így a magunk részéről lezártnak tekintjük.”

A „Mi vagyunk a NER” című videó a választás előtt kezdett terjedni, és Muppet Show-szerű bábfigurákként ábrázolta a politikai és gazdasági elit ismert szereplőit, köztük Orbán Viktort, Mészáros Lőrincet, Várkonyi Andreát és Rogán Antalt.

A videó a rendszer működését gúnyolta, refrénje pedig így szólt:

„Mi vagyunk a NER, mi vagyunk a tolvajok, lehet más a kormány, mi leszünk a küllők között a bot.”

A videót április 8-án távolították el a YouTube-ról, miután Demjén Ferenc szerzői jogi panaszt tett, mert a paródiában felhasználták az általa a nyolcvanas években írt Jelszó: Love című dal egy részletét.

Ahogy arról a Szeretlek Magyarország is beszámolt, a vita a paródiakivétel jogi értelmezése körül forgott, mivel annak gyakorlati határai nem egyértelműek. A letiltásnak politikai olvasatot is adott, hogy Demjén korábban fellépett a Fidesz március 15-i kampányrendezvényén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Nudista nyári táborokban töltötte a gyerekkorát, nácinak vallotta magát, és Björk szexuális zaklatással vádolta – 30 érdekesség a 70 éves Lars von Trierről
A zseniális rendező élete régóta hemzseg a botrányoktól, miközben halálosan fél a repüléstől, és gyakran depresszióban szenved, 2022 óta pedig Parkinson-kórban is.


1. Lars Trierként született Koppenhágában, 1956. április 30-án.

2. Nudista, zsidó, kommunista szülők nevelték fel, akik – ahogy von Trier fogalmazott egyszer – az otthonukban nem hagytak sok teret az érzelmeknek, a vallásnak vagy az élvezetnek.

3. A fiatal Lars gyermekkorában többször is nudista táborokban töltötte a nyaralását, és megjegyezte, ateista családban nőtt fel. Bár az apja zsidó volt, vallásos azonban aligha.

4. Von Trier édesanyja, Inger 1995-ben, a halálos ágyán vallotta be az akkor már 39 éves fiának, hogy az igazi apja nem Ulf Trier volt, akit addig annak hitt, hanem egykori munkaadója, Fritz Michael Hartmann. Inger ugyanis egy „művészi génekkel” rendelkező férfit akart a gyermeke apjának, és Hartmann, aki egy jeles dán zeneszerzőcsalád tagja volt, úgy tűnt, megfelel a követelményeknek. Lars akkor úgy döntött, meg akarja ismerni az igazi apját, és fel is kereste őt, de csalódás lett a vége, nem jöttek ki jól egymással. Hartmann végül azt mondta neki: ha van még mondanivalója, azt az ügyvédjén keresztül teheti meg.

5. Gyerekként egy ifjúsági tévésorozatban (Hemmelig sommer) játszott, illetve néhány saját filmjében is szerepelt (A bűn mélysége, Járvány, Európa, A Birodalom).

6. A korszak két legfontosabb dán kommunista írója, Hans Kirk és Hans Scherfig gyakran látogatták von Trier gyermekkori otthonát, édesanyja pedig Bertolt Brechtet imádta (akinek hatása nyilvánvaló a rendező Dogville: A menedék című filmje alapján).

7. 19 évesen publikálta első cikkét egy helyi újságban. A cikk a festő és író August Strindbergről, valamint a festő Edvard Munchról szólt, illetve az ő megőrülésükről. Von Triernek ugyanis tetszettek az őrült, szenvedő művészek.

8. Az érettségi után a Koppenhágai Egyetemen filmelméletet, a Dán Nemzeti Filmiskolában pedig filmrendezést tanult. 25 évesen a müncheni Nemzetközi Filmiskolai Fesztiválon két díjat nyert a Nocturne (1980) és a Last Detail (1981) című rövidfilmjeiért. Egész estés diplomafilmje, az Images of Liberation pedig már moziforgalmazásba is került 1982-ben.

9. Fiatalkorában szarkasztikus tréfaként passzintotta oda a „von” előtagot a nevéhez, mivel a Dán Nemzeti Filmiskola hallgatói így hívták őt. Azóta folyamatosan használja is.

10. Számos híres rendező és színész fejezte ki elismerését von Trier munkássága iránt. Quentin Tarantino a Dogville: A menedék (2003) című filmjét említi a valaha írt legjobb forgatókönyvként, Paul Thomas Anderson azt mondta, hogy „bárhová elvinné Lars von Trier poggyászát”, Martin Scorsese a Hullámtörés (1996) című filmjét a ’90-es évek 10 legjobb filmje közé sorolta, Johnny Depp pedig így nyilatkozott egy dán filmmagazinnak: „Mondd meg von Triernek, hogy várom az ajánlatát, ha ő készen áll, én is készen állok.”

11. Soha életében nem járt az Egyesült Államokban. Ennek legfőbb oka egyébként, hogy halálosan fél a repüléstől.

12. Három színésznője is megkapta a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb színésznő díját: Björk a Táncos a sötétbenért (2000), Charlotte Gainsbourg az Antikrisztusért (2009) és Kirsten Dunst a Melankóliáért (2011).

13. Steven Spielberg felajánlotta neki, hogy rendezzen filmet Amerikában, miután megnézte az Európa (1991) című filmjét, de von Trier elutasította a neki szánt forgatókönyvet.

14. Abban az évben, amikor elnyerte a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Arany Pálma-díját (a Táncos a sötétbenért), majdnem kihagyta az átadó ünnepséget. Annyi fóbiája van, hogy csak egy speciálisan felszerelt lakókocsiban tudta megtenni az odavezető utat.

15. Egy filmesekből álló csoporttal együtt segített létrehozni a Dogme 95 nevű kollektívát. A szervezet megállapodott abban, hogy bizonyos szabályok szerint készítenek filmeket, például csak kézi kamerákat használnak, és kizárólag eredeti helyszíneken forgatnak. Ő maga egyetlen Dogma-filmet rendezett, az 1998-as Idiótákat.

16. A 2011-es cannes-i filmfesztiválon „persona non gratának” nyilvánították a Melankólia  sajtótájékoztatóján elhangzott vitatott megjegyzései miatt (többek között azt monta, hogy ő náci, és megérti Hitlert…), amelyek szerinte ironikusak voltak, és önéletrajzi poénoknak szánta őket, de a sajtó és a közönség nagy része félreértette. 2011 októberében, öt hónappal a fesztivál után kijelentette, hogy a vita következtében a jövőben tartózkodik minden nyilvános nyilatkozattól és interjútól.

17. Szakított a második gyermekét váró terhes feleségével, Caecilia Holbekkel, és összeköltözött a (sokkal fiatalabb) bébiszitterükkel, Bente Frøgéval, akit 1997-ben szintén feleségül vett. Tőle két fia született, és 2015-ben váltak el.

18. Rendezett egy Oscar-jelölt alakítást is: Emily Watsonét a Hullámtörésben.

19. A tavaly novemberben elhunyt német színész, Udo Kier volt a lánya, Agnes keresztapja.

20. A Manderlay forgatása során a drámai hatás kedvéért levágtak egy szamarat; ez a cselekedet arra késztette többek között a színész John C. Reillyt is, hogy tiltakozásul kilépjen a filmből az állatokkal szembeni kegyetlenség miatt. A jelenetet még a premier előtt kivágták a filmből.

21. A 2004-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte az UNICEF „Cinema for Peace Award” díját. Azért kapta, mert szinte minden filmje olyan témákkal foglalkozik, mint az irgalom és az etika.

22. 2007 májusában (amikor éppen nekilátott volna az Antikrisztus forgatásának) arról számoltak be, hogy Lars depresszióban szenved, és lehet, hogy teljesen felhagy a filmkészítéssel.

23. A tervek szerint ő rendezte volna Wagner Ring-ciklusának négy operáját a 2006-os németországi Bayreuth-i Fesztiválon, de 2004-ben visszalépett a projekttől, mivel úgy érezte, ez meghaladná a képességeit, és nem érzi magát képesnek saját ambíciói megvalósítására.

24. Az egyik kedvenc filmje az 1940-es Philadelphiai történet.

25. A Dogville: A menedék című filmjét tartja a legjobbjának, mert „annyira átkozottul jól meg van írva”. Ezzel szemben a folytatását, a Manderlayt (2005) tartja a legrosszabbnak a sajátjai közül.

26. Jobb keze ujjperceire az F, U, C, K betűket tetováltatta.

27. Tervezett Amerika-trilógiája soha nem teljesült be, mivel a Dogville: A menedék és a Manderlay után a harmadik film, amelynek címe Washington lett volna, végül nem készült el.

28. 2017 októberében, miután több tucat szexuális visszaéléses ügy indult a filmproducer Harvey Weinstein ellen, Björk a Facebook-oldalán közzétette, hogy egy dán filmrendező szexuálisan zaklatta. A Los Angeles Times bizonyítékot talált arra, hogy az énekesnő Lars von Trierről beszélt. A rendező tagadta, hogy szexuálisan zaklatta volna őt a Táncos a sötétben forgatásán során. Von Trier nyilatkozata után Björk további vádakat tett közzé a rendező ellen személyes Facebook-oldalán.

29. 2022 augusztusában von Triernél Parkinson-kórt diagnosztizáltak. Akkor azt nyilatkozta: „Egy kis szünetet tartok, és kitalálom, mit tegyek, de remélem, hogy az állapotom javulni fog. Ez egy olyan betegség, amit nem lehet eltüntetni; a tünetekkel viszont együtt lehet élni.” 2025. február 12-én a Zentropa producere, Louise Vesth az Instagramon keresztül jelentette be, hogy von Triert a betegség miatt egy gondozóintézetbe szállították.

30. 2023 augusztusában von Trier az Instagramon közzétett egy kritikus bejegyzést az F-16-os vadászgépek Ukrajnába történő szállításával kapcsolatban, és a bejegyzését azzal zárta, hogy „az oroszok élete is számít!” Két nappal később újabb bejegyzést tett közzé ugyanott, amelyben azt írta: „Minden szívdobbanásommal támogatom Ukrajnát! Csak a nyilvánvalót mondtam ki: hogy minden élet számít ezen a világon!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk