Szandi szívszorító sorokkal búcsúzik Fenyő Miklóstól: „Különleges voltál és különb mindenkinél. A legzseniálisabb…”
Az énekesnő felidézte a hajnalig tartó beszélgetéseiket és a közös színpadi pillanatokat. A posztból kiderül, a mentor-tanítvány kapcsolatnál sokkal több volt köztük.
Szandi a közösségi oldalán búcsúzott Fenyő Miklóstól, akitől elmondása szerint mérhetetlen fájdalommal köszönt el. Bejegyzése szerint potyognak a könnyei és nem akarja elhinni a halálhírét.
„Drága Miklós bátyám! Soha nem fogom elfelejteni, mennyi mindent köszönhetek Neked! Különleges voltál és különb mindenkinél. A legzseniálisabb…”
– írta az énekesnő, aki hálásnak mondja magát, amiért a sors összesodorta őket. Úgy fogalmaz, Fenyő megváltoztatta az életét.
„Köszönöm, hogy második Apámként tekinthettem Rád!
Hiányozni fog minden pillanat amit együtt éltünk meg, a hajnalig tartó beszélgetéseink és az az érzés amit csak mi tudunk, amikor a színpadon egymás kezét fogva énekeltünk” – idézte fel Szandi, aki posztját azzal zárja, hogy fájó szívvel és örök szeretettel gondol rá, és úgy írja alá: „A Te Madárkád”.
Szandi a közösségi oldalán búcsúzott Fenyő Miklóstól, akitől elmondása szerint mérhetetlen fájdalommal köszönt el. Bejegyzése szerint potyognak a könnyei és nem akarja elhinni a halálhírét.
„Drága Miklós bátyám! Soha nem fogom elfelejteni, mennyi mindent köszönhetek Neked! Különleges voltál és különb mindenkinél. A legzseniálisabb…”
– írta az énekesnő, aki hálásnak mondja magát, amiért a sors összesodorta őket. Úgy fogalmaz, Fenyő megváltoztatta az életét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Szia Miki, ez jó buli volt, csak túl hamar lett vége!” – így búcsúznak a hírességek Fenyő Miklóstól
78 éves korában elhunyt Fenyő Miklós, a Hungária együttes alapítója, akit januárban tüdőgyulladással kezeltek. A művészvilág és a politika szereplői is személyes hangú posztokban búcsúznak a legendától.
78 éves korában elhunyt Fenyő Miklós. A halálhírre zenészek, színészek és műsorvezetők sora búcsúzott tőle személyes emlékekkel. A Hungária együttes egykori tagjai közül Dolly egy hosszabb posztban arról írt, hogy végigkísérte Fenyő pályáját, Szikora Róbert pedig egy közös daluk videójával és egyetlen mondattal üzent: „Az utolsó dal…”.
A Fenyő életéről szóló Made in Hungaria című film főszereplője, Szabó Kimmel Tamás a Facebookon szólalt meg:
„Ha Te nem vagy, én sem indulhattam volna el”
– írta a színész, aki egy személyes emléket is felidézett a közös felkészülésről. „Sosem felejtem el, ahogy a lakásodban, a zongoránál ültél, sajtburgert ettél és félkézzel úgy zongoráztál, hogy leesett az állam. Aztán rohantam haza és összevissza csapkodtam a zongorát és próbáltam felidézni a gesztusaidat, nevetésed, hogy egy rossz szavad ne lehessen rám.”
Bereczki Zoltán egyetlen mondattal búcsúzott:
„Szia Csókkirály! Mindent tőled tudunk, amit erről tudni lehet!”.
Tóth Gabi egy közös fellépésük fotóit posztolta, és azt írta:
„Vannak emberek, akik nemcsak dalokat, hanem korszakokat hagynak maguk után.”
Az énekesnő felidézte, hogy várandósan csak Fenyő felkérésére tett kivételt, lánya pedig a mai napig őrzi azt a plüssfigurát, amit a zenésztől kapott a színpadon.
Nem csak pályatársak emlékeztek meg a Hungária alapítójáról. Rónai Egon, aki nemrégiben még színpadon beszélgetett Fenyővel, így emlékezett:
„Tele volt tervekkel, az életrajzát írta, feldobott volt és fürdött a szeretetben. Megrendülten búcsúzom a hazai popzene egyik legnagyobbjától. Szia Miki, ez jó buli volt, csak túl hamar lett vége!”.
Till Attila gyerekkori emlékeit osztotta meg: „Gyerekkoromban üvöltve hallgattuk bakelitről meg kazettáról a bulikban Fenyő Miki dalait, minden Hungária szám szövegét kívülről tudom.”
A gyászhír a politikai élet szereplőit is megszólalásra késztette. Orbán Viktor miniszterelnök úgy reagált: „Életünk egy darabját is magával vitte. Isten nyugosztalja Fenyő Miklóst!”, míg Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke ezt írta: „Elment a Csókkirály. Isten nyugosztalja Fenyő Miklóst.”
78 éves korában elhunyt Fenyő Miklós. A halálhírre zenészek, színészek és műsorvezetők sora búcsúzott tőle személyes emlékekkel. A Hungária együttes egykori tagjai közül Dolly egy hosszabb posztban arról írt, hogy végigkísérte Fenyő pályáját, Szikora Róbert pedig egy közös daluk videójával és egyetlen mondattal üzent: „Az utolsó dal…”.
Eltiltották a hivatásától és 15 hónap börtönre ítélték azt a párizsi sebészt, akinek a klinikáján egy milliárdos gyémántkereskedő, Ehud Arye Laniado halt meg egy pénisznagyobbító beavatkozás közben. A január 28-i, szerdai ítélet szerint a praxis sztársebészének tartott Guy H. mellett egyik kollégáját is elítélték: ő 12 hónap felfüggesztett szabadságvesztést kapott, mert a milliárdos halálának estéjén helyettesítette a főorvost. A párost emellett 50 ezer és 20 ezer eurós pénzbírsággal is sújtották – írta a Ladbible.
A belga–izraeli gyémántkereskedő a párizsi Saint-Honore-Ponthieu esztétikai klinikán, egy injekciós pénisznagyobbító eljárás közben kapott szívinfarktust. A sebész megpróbálta újraéleszteni, de nem járt sikerrel.
A nyomozás során felmerült a gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja is, a vád végül azonban segítségnyújtás elmulasztása, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények és engedély nélküli orvosi tevékenység lett.
Egy forrás szerint a nyomozók gyorsan kizárták, hogy az injekció okozta volna a halált. „A kérdés az maradt, miért hívta a sebész a segélykérőt először este 8 órakor, majd két órával később mégegyszer, de ezúttal a tűzoltóságot hívta” – mondta. A bíróságon a vádlott azzal védekezett, hogy az első hívás Laniado viselkedése miatt történt: a gyomorfájdalmakra panaszkodó gyémántkereskedő ragaszkodott az injekciókhoz.
„Utólag könnyű azt mondani, hogy már ott kezdődött a szívroham, de mivel a páciensnek fekélye volt, nem lehetett szívproblémára gondolni, és a sürgősségi szolgálatot sem hívták volna ki egy ennyire apró panasz miatt”
– tette hozzá a forrás. A sebész ügyvédje a tárgyaláson úgy érvelt: „Ez a szívpanasz bárhol előfordulhatott volna, akár egy pizzériában is. Akkor a pizzasütőt is felelősségre vonták volna?”
Egy párizsi orvos szerint az eset nem meglepő. Ugyanakkor ez az eset felkavarja majd az állóvizet a klinikán, amely sokat ad a nevére és a technikáira, és ahol az egész család dolgozik - vélte. Majd hozzátette: „De ez az ügy senkit sem fog meglepni. A kozmetikai sebészet felső köreiben gyakran áthágják a szabályokat.”
Ehud Arye Laniado, az Omega Diamonds tehetős tulajdonosa, a klinika rendszeres ügyfele volt. Guy H. évente két-négy alkalommal végzett rajta különböző eljárásokat. Laniado alkalmanként több tízezer eurót költött ezekre a beavatkozásokra.
Eltiltották a hivatásától és 15 hónap börtönre ítélték azt a párizsi sebészt, akinek a klinikáján egy milliárdos gyémántkereskedő, Ehud Arye Laniado halt meg egy pénisznagyobbító beavatkozás közben. A január 28-i, szerdai ítélet szerint a praxis sztársebészének tartott Guy H. mellett egyik kollégáját is elítélték: ő 12 hónap felfüggesztett szabadságvesztést kapott, mert a milliárdos halálának estéjén helyettesítette a főorvost. A párost emellett 50 ezer és 20 ezer eurós pénzbírsággal is sújtották – írta a Ladbible.
A belga–izraeli gyémántkereskedő a párizsi Saint-Honore-Ponthieu esztétikai klinikán, egy injekciós pénisznagyobbító eljárás közben kapott szívinfarktust. A sebész megpróbálta újraéleszteni, de nem járt sikerrel.
A nyomozás során felmerült a gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja is, a vád végül azonban segítségnyújtás elmulasztása, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények és engedély nélküli orvosi tevékenység lett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szigligeti Ivett szívszorító búcsúja után egy dolgot kért mindenkitől
Pénteken végső búcsút vettek a 34 évesen elhunyt Dudás Miklóstól a pestszentlőrinci temetőben. Özvegye a temetés után a megalapozatlan találgatások beszüntetését kérte a nyilvánosságtól.
„Édesem, tőled elbúcsúzni nem lehet, már a gondolat is szívet tépő!” – ezekkel a szavakkal búcsúzott Szigligeti Ivett a pénteken eltemetett Dudás Miklóstól. A 34 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt világbajnok kajakost családtagjai, barátai és sporttársai kísérték utolsó útjára a pestszentlőrinci temetőben. Az özvegy a temetés másnapján, szombaton a közösségi oldalán mondott köszönetet a részvétnyilvánításokért – írta a Blikk.
A temetésen Szigligeti Ivett megrendítő szavakkal búcsúzott két gyermeke édesapjától. „Remélem, nem felejtetted el, hogy megbeszéltük, hogy a Balaton partján, az unokáink körében szerettünk volna idős emberekként együtt lenni – én ott foglak várni!” – idézte fel közös álmukat.
A temetést követő bejegyzésében ismét köszönetet mondott. „Szívből köszönöm mindenkinek, aki tegnap velünk volt lélekben vagy személyesen, és elkísérte Mikit az utolsó útjára. Köszönöm a megszámlálhatatlan részvétnyilvánítást!” – írta.
Posztja végén
a család nevében arra kért mindenkit, hogy tartózkodjanak a megalapozatlan találgatásoktól. „Szeretnék megkérni mindenkit Miki és Családja nevében, hogy a jövőben maradjunk tisztelettel emléke felé és tartózkodjunk a megalapozatlan és valótlan találgatásoktól! Őrizzük meg emlékünkben méltósággal a Mosolygós Óriás emlékét!”
Dudás Miklósra január 5-én találtak rá budapesti otthonában. A rendőrség először kizárta az idegenkezűséget, később azonban – a sportoló testén talált sérülések miatt – halált okozó testi sértés gyanújával indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Dudás Miklós a 2012-es londoni olimpián hatodik helyen végzett, 2014-ben pedig világbajnoki címet szerzett a 4x200 méteres kajakváltó tagjaként. Pályafutását beárnyékolta egy doppingvétség miatti eltiltás, ami után visszatért, majd 2021-ben végleg visszavonult az aktív sporttól. Ezt követően több televíziós műsorban is szerepelt. A családot az elmúlt években egy másik tragédia is megrázta: 2024-ben a sportoló édesapját súlyosan bántalmazták, aki fél évvel később belehalt a sérüléseibe.
„Édesem, tőled elbúcsúzni nem lehet, már a gondolat is szívet tépő!” – ezekkel a szavakkal búcsúzott Szigligeti Ivett a pénteken eltemetett Dudás Miklóstól. A 34 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt világbajnok kajakost családtagjai, barátai és sporttársai kísérték utolsó útjára a pestszentlőrinci temetőben. Az özvegy a temetés másnapján, szombaton a közösségi oldalán mondott köszönetet a részvétnyilvánításokért – írta a Blikk.
A temetésen Szigligeti Ivett megrendítő szavakkal búcsúzott két gyermeke édesapjától. „Remélem, nem felejtetted el, hogy megbeszéltük, hogy a Balaton partján, az unokáink körében szerettünk volna idős emberekként együtt lenni – én ott foglak várni!” – idézte fel közös álmukat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„A lila szív nem dobban többé” – Curtis is megemlékezett az Újpest-szurkoló Fenyő Miklósról
A Hungária együttes alapítójának halálhírét családja közölte szombat hajnalban a hivatalos közösségi oldalán. Nemcsak hazánk meghatározó zenésze volt, hanem az Újpest csapatának drukkere is.
78 éves korában, január 31-én hajnalban elhunyt Fenyő Miklós, a magyar rock and roll legendás alakja. A halálhírt az énekes hivatalos közösségi oldalán jelentették be. A hírre az elsők között reagált Curtis, aki megható sorokkal búcsúzott a zenésztől:
„Fenyő Miki elment… A lila szív nem dobban többé. Angyalföld, Újpest… a Szent István parki találkozások, a felejthetetlen koncertek, a Megyeri úti meccsek… Emlékedet szívünkben őrizzük, sohasem feledünk. Legyen szép az álmod.”
Fenyő Miklós nemcsak a színpadon volt meghatározó alak, köztudottan rajongott a labdarúgásért is: szívügye volt az Újpest csapata. Pályafutása a Hungária együttessel indult, amelyet 1967-ben alapított. A zenekar 1968-ban megnyerte a Ki mit tud?-ot, az igazi országos áttörést pedig az 1980-as évek elején érték el. Olyan, generációkat összekötő slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Csavard fel a szőnyeget vagy a Hotel Menthol. Életéből készült a Made in Hungaria című film, munkásságát pedig többek között Fonogram Életmű-díjjal is elismerték.