Szabó Zsófi bevallotta, nagyon elfáradt, WhisperTon pedig a mentális egészségére fókuszál
Ahogy mi is írtunk róla, szombaton a Dancing with the Stars újabb párostól búcsúzott.
A versenyben továbbjutott Szabó Zsófi és Suti András, valamint WhisperTon és párja, Tóth Katica is.
A műsorvezető a Blikknek elmondta, hogy a sok próba, az emelések, a napi 6-8 óra tánc miatt "baromi fáradtak".
A táncverseny után a versenyzők még a parketten örültek, amikor egy szülinapot is megköszöntöttek. WhisperTon most lett 23 éves, ennek alkalmából pedig kapott egy tortát, és a táncos társak énekeltek neki.
Az influencer később a lapnak elmondta, hogy nagyon figyel arra, hogy megőrizze mentális egészségét. Ezért meditál is, amikhet a YiuTube-on található videókat is használja. Mivel sokat ad magából a közösségi médiában, ezért meg kell találnia azt az egyensúlyt, amelyben magára is tud figyelni, és tud adni a nézőinek is.
A verseny kapcsán pedig annyit még elárult, hogy egy "jó kis kortárs" táncnak még örülne.