hirdetés

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
hirdetés

Survivor: a társai által kiutált Zsófi esett ki, távozása megosztotta a nézőket

Többen örülnek annak, hogy a lányt végre kirakták a csapatból, de sokak szerint inkább másnak kellett volna mennie.

Link másolása

hirdetés

Újabb játékos esett ki a Survivor című műsorból a péntek esti adásban, és ezúttal is a civilek csapatából kellett mennie egy embernek.

A Yucahu törzs törzsi tanácsán csak egy társa nem rá szavazott (saját magán kívül), így elég egyértelmű volt a döntés, hogy Zsófinak kell távoznia a játékból.

A lány (aki korábban a Love Island című társkereső realityben is szerepelt, meg is nyerte azt műsorbéli párjával együtt) azután került be a műsorba, hogy az egyik civil túlélő már az első játék során úgy megsérült, hogy nem tudta folytatni a játékot.

Már a megérkezése után unszimpatikussá vált a csapattársai számára, mivel többször is kinyilvánította a véleményét és gyakran veszekedett a többiekkel. Főleg a férfi játékosokkal került nagyon rossz viszonyba, akik rendszeresen hangoztatták, hogy nem bírják elviselni Zsófit. A törzs tagjai már régóta szerették volna kiszavazni a lányt, végül azonban két másik női játékos is előtte esett ki. Most viszont már nem úszhatta meg a távozást, így számára véget ért a játék.

VIDEÓ: Zsófit szavazzák ki a törzsből

Zsófi nemcsak a csapattársai számára volt megosztó személyiség, hanem a nézők számára is. Kiesését vegyesen fogadták, voltak, akik megkönnyebbültek, míg mások úgy vélik, hogy nem a lánynak kellett volna mennie.

hirdetés




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Dancing with the Stars: Tóth Andi és Andrei Mangra között szinte szex volt a táncparketten Ördög Nóra szerint

Bereczki Zoli azt mondta, ezek után ő is bekéredzkedne egy táncra Tóth Andihoz.
Fotó: TV2 Play - szmo.hu
2021. október 24.


Link másolása

hirdetés

Tóth Andi és Andrei Mangra a Dancing with the Stars tegnapi adásában is felforrósította a hangulatot. Az elképesztően erotikus produkciójukra a maximális pontszámot adta a zsűri.

A pár ezúttal cha-cha-chat táncolt, Zséda Fekete rúzs című számára, amit az énekesnő élőben adott elő.

A zsűri kritikát sem tudott megfogalmazni az előadással kapcsolatosan, csak sorolták a dicsérő szavakat.

Ebben a táncban nagyon komoly töltet volt. Ebben szex volt. Ebben cha-cha-cha volt, tánclépések voltak, vagyis ebben a szakma is megjelent. (...) Ami iszonyúan tetszett, hogy koncentrált voltál, nem esett szét a mozgásod és a kezeid nem lifegtek, hanem olyan volt, amikor a test közepét tartja az ember. Lehet, hogy ebben benne voltak a korábbi szakítások emlékei
– mondta Ördög Nóra.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
hirdetés

Árpa Attila válaszolt az őt kritizáló Cserhalmi Györgynek: „Senkit nem akarok meggyőzni arról, hogy én színész vagyok”

„Azt mondják Árpa Attilára, hogy színész. Akkor mi vagyok én?” – nyilatkozta a napokban Cserhalmi.
Fotó: Árpa Attila/Facebook - szmo.hu
2021. október 24.


Link másolása

hirdetés

A Blikk tegnapi interjújában Cserhalmi György, a Nemzet Színésze, éles kritikával illette Árpa Attilát.

Azt mondják Árpa Attilára, hogy színész. Akkor mi vagyok én? Ha ő azt mondja nekem, hogy ő fontos, akkor mi vagyok én? Akkor nem vagyok fontos, hát nyilvánvaló

- mondta Cserhalmi. Árpa Attila azonban ezt nem hagyta szó nélkül, Facebook-bejegyzésében reagált a kritikára.

Soha nem tartottam elegánsnak, ha valakinek bizonygatnia kell az eredményeit, mondjuk egy facebook posztban. Nem is bizonygatás ez, inkább csak egy reakció, mivel meg lettem szólítva. Senkit nem akarok meggyőzni arról, hogy én színész vagyok.

Árpa azt is hozzátette, hogy a bírálat ellenére mindig tisztelni fogja Cserhalmit és a rajongója lesz.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Nyerő Páros: Kulcsár Edina úgy érzi, önmagát és a párkapcsolatát is tönkretette

A Nyerő Páros első hetének végén a párok névtelenül írhattak egymásnak kérdéseket, és szinte mindenki Kulcsár Edina és Csuti kapcsolatáról kérdezett, aminek nem lett jó vége.

Link másolása

hirdetés

Az este folyamán Pataki Zita azt mondta a párnak, hogy haldokolnak együtt és ő a helyükben már szakemberhez fordult volna, hogy megmentse a házasságát, a többiek pedig arról beszéltek, hogy felszínesnek látják őket. A sok megjegyzés nagyon felzaklatta Kulcsár Edinát, aki olyannyira kiborult, hogy még az is megfordult a fejében, hogy feladja a játékot. Ez végül nem történt meg, de csak nehezen tudta abbahagyni a sírást.

Miután Edina visszament a szobájába, többen bementek hozzá és próbálták megnyugtatni, végül Molnár Gusztáv feleségének, Vivinek mondta el, hogy mi az, ami bántja.

„Ez egy borzasztóan komplex dolog. Mindenki azt kérdezte, hogy hogy csinálom… Hát úgy, hogy közben magamat tönkretettem, meg nyilván a kapcsolatomat is” – fogalmazta meg azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt években hogyan tudott egyensúlyozni az anyaság, a vállalkozások és az egyéb munkák között.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
hirdetés

X-Faktor: Puskás Peti elzavart egy versenyzőt, aki keményen beszólogatott Csobot Adélnak

Adél nemet mondott a jelentkezőnek, mire ő tiszteletlenül bánt vele, azonban mentortársai ezt nem hagyták.
Fotó: RTL Most - szmo.hu
2021. október 24.


Link másolása

hirdetés

László Tamás 27 éves rapper szerencsét próbálni jött az X-Faktorba. Állítása szerint már régóta rappel és most már ebből szeretne megélni. A produkciója elég laposra sikerült, de Alex és Gáspár Laci két igent adott neki. Bár Alex szerint egy „hülyegyerek”, viszont látott benne fantáziát.

Adélra került a sor, akinek azonban nem tetszett az előadás. Nemet adott a jelentkezőnek, amit ezzel indokolt:

Kicsit el is álmosodtam a produkció közben, nekem ez lomha volt.

Tamásnak nem tetszett a kritika és elkezdett beszólogatni Adélnak: azzal fenyegetőzött, hogy megveri Istenes Bencét. A mentortársak egyből megvédték Adélt, először Gáspár Laci, majd végül Puskás Peti keményen haza zavarta a pofátlan rappert:

Na jó, fejezzük be. Szóval szerintem, aki feljön a színpadra, annak tényleg vagánynak kell lenni és nem összeszarni magadat, miközben énekelsz. Most, hogy az Adéllal vagánykodtál, nem vele kellett volna, hanem meg kellett volna mutatni, hogy mit tudsz. Nem tudsz semmit, úgyhogy nem, kiestél.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: