SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Stohl András a TV2-ről: „De hát dolgozni kell. Nyilván vannak olyan dolgok, amikkel nem ért egyet az ember, ez biztos”

A műsorvezető azt mondta, a csatornánál soha nem kérte senki arra, hogy tolódjon el bármilyen politikai irányba. Szerinte nem is akarnak tőle ilyet kérni, ahogy például Tillától sem.


Stohl András Osváth Zsolt Egy kanapén 30 című YouTube-műsorának vendége volt, ahol a gyermekkoráról, a családi életéről, a börtönben töltött időszakról és a munkájáról is beszélt.

A vlogger kérdésére a színész elárulta, hogy anyagi okokból igazolt át 2017-ben az RTL Klubtól a TV2-höz. Mint mondta, egy olyan szerződést ajánlott a konkurens csatorna, amely több lehetőséget ígért neki, mint az akkori munkaadója, ezért döntött végül a váltás mellett.

Osváth Zsolt megemlítette, hogy Alföldi Róbert - akivel korábban szintén beszélgetett a műsorában - elég lesújtóan fogalmazott neki Stoh átigazolása kapcsán, azt mondta, megveti a színész-műsorvezetőt azért, mert a TV2-höz ment. Stohl viszont azt állította, hogy ez sosem volt közöttük probléma, és amíg él, Alföldi a barátja lesz és bármiben támogatja.

"Nem vagyok hajlandó erről vitát nyitni. Ő pontosan tudja, hogy én milyen vagyok. Nem hiszem, hogy bántani akart engem ezzel a mondattal, nem nekem szólt az a mondat. Lehet, hogy csak megvédem magam, és naiv vagyok, és szeretném, hogyha szeretnének, de nem nagyon tud olyat mondani, az engem megbántson. Túl sok mindenen mentünk keresztül, túl sok mindent kaptam tőle"

- fogalmazott.

Azt is elmondta, hogy azért, mert a TV2-nél dolgozik, káros embernek könyvelik el, mivel "ennyire elkezdődött polarizálódni ez az egész helyzet".

"És akkor most jön az, hogy 'igen, de amikor te azt a műsort vezeted, bár abban nincs szó politikáról, közvetlen utána meg előtte bizonyos politikai hirdetések vannak'... De ezzel mi nem tudunk mit kezdeni. Hát dolgozni kell. Lehet, hogy ez egyfajta menekülés, hogy 'ez nem az enyém, nem az enyém, nem én csinálom', de hát dolgozni kell. Nyilván vannak olyan dolgok, amikkel nem ért egyet az ember, ez biztos"

- mondta.

Azt is leszögezte, hogy benne nincs semmilyen lelki vívódás a munkájával kapcsolatban, mert amikor a dolgát végzi, azt Stohl Andrásként teszi.

"Ez nekem munka, de úgy munka, hogy engem soha nem kért senki, hogy bármiféle politikai irányultságot képviseljek. Tehát a TV2-nél - ezt azért tisztázzuk - nem volt soha egyetlen olyan megkeresés vagy kérés sem, hogy bármelyik irányba tolódjak el"

- hangsúlyozta.

Hozzátette, hogy soha nem is vállalta volna ezt, de ezt szerinte tudják róla a csatornánál, ahogy Till Attiláról is, és úgy véli, hogy nem is akarnak tőlük ilyesmit kérni.

"Nekem szórakoztatnom kell minden oldalt. Nincs jobboldali, meg baloldali néző azonkívül, hogy jobb oldalra vagy bal oldalra szól a jegye. De egyébként nincs"

- fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ritka pillanat: Ungár Anikó fia esküvőjén mutatta meg a párját
Baronits Gábor házasságkötése kapcsán osztott meg közös képet a 76 éves bűvésznő és Tibor. Kapcsolatukat közel húsz éve tartják távol a reflektorfénytől, most azonban kivételt tettek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Ungár Anikó ritkán oszt meg részleteket a magánéletéről, párját, Tibort eddig szinte soha nem láthattuk nyilvánosan. Most azonban különleges okból kivételt tett: fia esküvőjén egy közös fotót mutatott kettejükről, vette észre a Femina.

A bűvésznő számára felejthetetlen élményt jelentett, hogy egyetlen fia, Baronits Gábor kimondta a boldogító igent. Az esküvőről kevés kép készült, de az egyik felvétel minden figyelmet magára vont, hiszen

Anikó kedvesével együtt látható rajta.

A 76 éves művésznő elegáns, pezsgőszínű ruhát viselt, amely kiemelte alakját és hosszú lábait, Tibor pedig törtfehér öltönyben és napszemüvegben állt mellette. A kommentelők nem győzték dicsérni őket, sokan írták, milyen szépen mutatnak egymás mellett.

A pár már közel húsz éve van együtt, kapcsolatukat mégis távol tartották a nyilvánosságtól. A most megosztott fotó azonban jól mutatja, hogy a köztük lévő összhang ma is töretlen.

Ungár Anikó és Tibor közös fotóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„További sok sikert!” – Fejes Tamás közös képet osztott meg Erős Antónia zenész fiával
Erős Antónia fia bandájával lépett fel a Tankcsapda előtt. A zenekar tagjai pedig a koncert után közös fotóra álltak össze.
Karkó Ádám, kép: - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Fejes Tamás a közösségi oldalán osztott meg egy képet, amelyen Erős Antóniával és az RTL híradósának fiával, Tóth Matyival szerepel. A fotón a Street Sixteen zenekar tagjai is láthatók.

A Tankcsapda dobosa Esztergomban találkozott a fiatal bandával, akik az ő fellépésük előtt adtak koncertet. Bejegyzésében ezt írta:

„Esztergomban @erosantonia fiáék zenéltek előttünk, a @streetsixteen_official. Érdemes lesz rájuk odafigyelni. További sok sikert!”

A Street Sixteen 2022-ben került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy Tóth Matyi Czutor Zoli fiával, Simonnal, valamint egy Tóth Csanád nevű fiúval zenél együtt.

A backstage-ben Lukács László is közös fotót készített a fiatal zenészekkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Rubint Réka állami kitüntetést kapott, a honvédelmi miniszter adta át a díjat
A fitneszedző a közösségi oldalán jelentette be, hogy Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át, és azt is felidézte, hogyan nevezték egykor genetikai selejtnek.


Rubint Réka állami kitüntetést kapott augusztus 20. alkalmából, vette észre a hvg.hu. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök nevében.

„Ma délután állami kitüntetést kaptam a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért” – írta a fitneszedző a Facebook-oldalán.

„Hála és köszönet van a szívemben és bízom benne, hogy mindazt amiben hiszek, még nagyon- nagyon sokáig tudom Veletek együtt csinálni” – fogalmazott a bejegyzésben. Felidézte, hogy

testnevelő tanára meg akarta buktatni és genetikai selejtnek nevezte, amivel összetörte a szívét, de a jász vére arra ösztönözte, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét annak, amit a tanárnő mondott.

A fitneszedző így vette át a kitüntetést:

Kedden Lázár János építési és közlekedési miniszter adott át 14 kitüntetést augusztus 20-a alkalmából, ő építészeket, építőket és közlekedési szakembereket díjazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Először mutatta meg magát bikiniben az RTL híradósa
Major Eszter ritkán enged bepillantást a magánéletébe, most azonban horvátországi nyaralásáról posztolt. A videóban egy gyönyörű öbölben csobbant a tengerbe.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Az RTL híradósa, Major Eszter most egy egészen más oldaláról mutatta meg magát: bikiniben posztolt a horvát tengerpartról, vette észre a Femina.

A híradós 2020 óta erősíti az RTL csapatát, a nézők pedig nemcsak a képernyőről, hanem visszafogott stílusáról is ismerhetik. Eleganciája a hétköznapokban és a közösségi oldalain is megjelenik, ezért különleges alkalomnak számít, amikor bikinis fotó vagy videó kerül fel tőle.

Ezúttal a horvát tengerparton pihen, és egy hangulatos videóban osztotta meg legszebb nyaralási élményeit.

A felvételen látható, ahogy egy gyönyörű öbölben csobban a tengerben, falatnyi bikiniben.

Major Eszter szabadidejét gyakran tölti a természetben, sokszor indul túrázni a családjával, és olykor extrém sportokat is kipróbál.


Link másolása
KÖVESS MINKET: