Russell Crowe levezette az eddigi legbulisabb ördögűzést – A pápa ördögűzője-kritika
Az ördözűző anno egy olyan horrortrendet indított el, ami máig tart, hiszen szinte minden évben kapunk egy vagy akár több megszállós, démonkergetős sztorit. Most sem A pápa ördögűzője az egyetlen ilyen tematikájú film a mozikban, hiszen március 23-a óta elcsíphető a magyar vásznakon a 13 ördögűzés című spanyol darab is. A téma tehát rendkívül népszerű, se szeri, se száma az ezzel riogatni próbáló mozgóképeknek: pl. Az ördög benned lakozik, Távozz tőlem, Sátán!, Démoni doboz, Az utolsó ördögűzés, Az ördög bejárata, A rítus, Démonok között-franchise stb., és ezek csak a 2010 utáni próbálkozások.
Illetve még fontos megemlíteni a 2016-os dél-koreai Kokszongi sirató című remekművet is.
A Fenegyerek (2014), az Overlord (2018) és a Szamaritánus (2022) rendezője, Julius Avery pedig most összedobta a saját dolgozatát a témában, ráadásul A pápa ördögűzőjéhez ő igaz sztorit vett alapul: Gabriele Amorth atyáét, aki valóban köztünk élt 1925 és 2016 között, és aki élete során több tízezer ördögűzést vezetett le, valamint öt társával megalapította az Ördögűzők Nemzetközi Szervezetét. Eseteiről könyveket is írt, amelyek alapján Michael Petroni (A kárhozottak királynője, Narnia Krónikái – A Hajnalvándor útja, A rítus, A könyvtolvaj) és Evan Spiliotopoulos (Herkules, A Vadász és a Jégkirálynő, A szépség és a szörnyeteg, Gonosz csoda) megírták A pápa ördögűzőjét, amelyben Amorth a Vatikán fő exorcistája, és a Franco Nero által játszott, meg nem nevezett pápa (1987-ben járunk, szóval II. János Pálnak kéne lennie, de nem ő az) megbízásából hajt végre űzéseket. Szóval olyasmiről van szó, mint a Démonok között valóban élt Warren házaspárjáról, akiknek túlvilági nyomozásaiból válogatnak a horror-franchise alkotói.
Julius Avery azonban nem arra helyezte a hangsúlyt, ami Az ördögűzőt és a Démonok között-filmeket sikerre vitte, vagyis az atmoszférára. Ő inkább elengedte a gyeplőt, és visszafogottságot nem ismerve, CGI-jal megpancsolt hangos-szagos-színes-zajos horrorrockkoncertet akart, elképzelte, hogy Michael Bay mit művelt volna Az ördögűzővel.
Hogy miért? Nos, kapásból ott van a Russell Crowe által alakított Amorth atya, aki mentalitásban nem is állhatna messzebb a zsáner ismert exorcistáitól, pl. Merrin atyától (Max von Sydow, Stellan Skarsgård) vagy Karras atyától (Jason Miller), mivel ő egyszerre laza, erélyes, barátságos, sőt, akár infantilis is, amikor épp a mellette elhaladó apácákat ijesztgeti. Szórakoztató egy figura, kétségtelen, nem az a típusú pap, akit a hasonló filmekben megszokhattunk. Crowe jól is hozza a karaktert: van tekintélye, és persze erős benne a hit, de sokszor hétköznapi, civil, üdítő megnyilvánulásai vannak, valamint úgy beszél a démon által megszállt kisfiúval, amit szintén nem várnánk Isten szolgájától.
A másik a buddy movie-jelleg. Amorth-ot ugyanis az őt egy spanyolországi eldugott, ódon apátságba szólító esete során a helyi fiatal pap, Esquibel atya (Daniel Zovatto – Valami követ, Vaksötét, Lady Bird, Tizenegyes állomás) segíti, akivel remek párost alkotnak: a rutinos vén róka és a kétségekkel teli, tapasztalatlan, ám bátor padre kapcsolata és együttműködése is fontos mozzanata a sztorinak. Akikért pedig aggódni kell, egy csonka család három tagja: aggódó anyuka (Alex Essoe – Mise éjfélkor), lázadó tinilány (Laurel Marsden – Ms. Marvel), traumatizált, szótlan kisfiú (Peter DeSouza-Feighoney első szerepe).
A bűnös élvezetet előhívó fun faktor legfőbb előidézője azonban az az alkotói koncepció, miszerint magasról teszünk a félelemkeltő, lassú folyású hangulatteremtésre, helyette hörgő, acsargó, a gondolatával embereket falhoz csapkodó, és mindenkit lekurvázó kisfiúval (Peter DeSouza-Feighoney rendesen megdolgozott a pénzéért, szó se róla),
Nem is lankad. Inkább fáraszt, főleg a horrorcsinnadrattás fináléra.
Szóval ne legyenek kétségeink, A pápa ördögűzője messze van attól, hogy a műfaj nagyjai közt emlegessük, sőt, simán elképzelhető, hogy ott díszeleg majd az Arany Málna jövő évi jelöltjei között. Ha azonban az év legpocsékabb filmes produktumait díjazó szervezet tagjai mégis megkímélik Averyéket, az csakis azért lesz, mert nem veszik komolyan magukat. Vagyis reméljük, hogy nem. Nem, ezt egyszerűen nem gondolhatták komolyan!
