KULT
A Rovatból

„Ez a zenekar a mi játékunk vagy gumiszobánk” – Reményhal kislemez- és klippremier + interjú

Új dalokkal jelentkezik a szó legjobb értelmében hobbiként felfogott „apurock” együttes, melynek koncertjeire ennek ellenére tömegek járnak. Vajon mi a titkuk, és igaz-e, hogy egyszer a Carson Coma volt az előzenekaruk? Most ez is kiderül!
Láng Dávid - szmo.hu
2023. szeptember 14.



Hallásszabadság címmel készült el a Reményhal zenekar legújabb kislemeze, amelyen három dal kapott helyet, közülük az egyikhez klipet is forgattak. A csapat dobosa és egyben menedzsere nem más, mint Váradi Marci, aki májusi feloszlásukig a Ricsárdgír mellett is dolgozott, vadabbnál vadabb kéréseiket teljesítve. Az alábbi interjúban ez is szóba kerül, ahogy az is, minek köszönhetően lehetnek rendre teltházasak a koncertjeik, és terveznek-e többször fellépni a jelenlegi évi 3-4 alkalomnál.

– Mióta működik a zenekar, hogy állt össze a tagsága?

Szabó Márk (gitár): 2014-ben alakult a csapat. Családi zenélgetésekből indultunk, Kristóf, az első énekesünk az unokaöcsém (pedig idősebb, mint én). A forró nyarakon játszottunk Kispált a családnak, közepesen jól, de hát szerettek minket így is. Aztán csatlakozott a már akkor is öreg Wollner Peti, aki Kristóf apukájának volt egyetemi évfolyamtársa valamikor a múlt században. Azóta is szomszédok voltak. Aztán igazán akkor vált egységessé a csapat, amikor Marci is csatlakozott dobosként.

Váradi Marci (dob): Amikor bekerültem a zenekarba 2015 környékén, akkor már egy pár éve “működött” a Hal. Ez azt jelenti, hogy próbáltak, volt egy pár koncert, meg egy pár saját dal és egy pár olyan dal, amiről azt hitte a Wollner, hogy saját, de kiderült, hogy azt már valahol, valaki megírta. Jogász a faszi, bármit kimagyaráz és a végén természetesen neki lesz igaza. Szóval azok is Reményhal dalok lettek.

– Hány saját számotok van most és hogy dőlt el, milyen feldolgozásokat játszotok ezeken túl?

Marci: Ez alatt a közel 10 év alatt kb 30-35 dalt írhattunk, ebből mondjuk 15-20-at játszunk vetésforgóban, mikor mit. Ez elsőre nem tűnik egy Guinness-rekordnak, de ahhoz képest, hogy ez egy szuper hobbi apurock zenekar, nagyon kinőttük magunkat és a jelenlegi működésünk is szerintem már a csodával határos. Igazából imádjuk egymást, ez egy nagy baráti társaság, szeretünk időt tölteni egymással. A zenélés, bár véresen komolyan vesszük, teljesen másodlagos. Mondjuk a koncertjeink kib*szott jók!

Ja, meg a feldolgozások. Ebben a zenekarban két generáció találkozik, de a zenei ízlésünk nagyjából azonos. A rendszerváltás előtti, közbeni és mondjuk a 2000-es évekig bezárólag szeretünk minden olyan alternatív, vagy alternatívnak mondott, underground szájízű zenét, ami akkor volt. Ezek közül magyar előadók dalait szoktuk játszani, mert azokat szeretjük. Van egy mondás a zenekaron belül, hogy ami “halas dal, vagy halasnak érezzük”, azt megpróbáljuk eljátszani. 4-ből 3-szor sikerül. Konkrét előadókat nem szeretnék mondani, mert nagyon béna lenne, gyertek el egy konyóra és ha ott felismeritek, akkor már nyertünk.

– A koncertjeitek hangulata alapján elég komoly rajongótáborotok van, mit gondoltok, mivel fogtátok meg őket?

Marci: Számomra, mint gyakorló menedzser, ez a legmegdöbbentőbb dolog a világon, a kvantumfizika mellett. Egyrészt fantasztikus érzés.

Másrészt, ha összehúzott szemöldökkel egy klub sarkából figyelném, hogy ezek ott a színpadon most mit is csinálnak valójában, akkor hangos röhögések közepette, biztos azt kérdezném tőlük, hogy ez most komoly?

És amíg nem vesszük magunkat igazán komolyan, addig lesz ez Reményhal. Sok barátunk van, ők már egy ideje hozzák a barátaikat is, nagy a család (egyszer lesz majd egy kérésünk nekünk is...) sok jó ember szokott eljönni a koncertjeinkre szórakozni. Meglepő, de érthető!

– Igaz, hogy egyszer a Carson Coma volt az előzenekarotok?

Marci: Ez nagyon vicces sztori, és az a durva, hogy igaz! Volt egy borzasztó koncertünk a Műszaki Egyetem egyik kolijában. Az egész nagyon fura volt... Én ahhoz vagyok szokva, és úgy is szeretek dolgozni, hogy minden pontosan ki van találva, ha tetszik, stílszerűen: mérnöki pontossággal meg van minden tervezve.

Na, itt fehér atlétás mérnökhallgatók voltak dögivel, a kezük végén egyfajta humán-metál hibridcsonkként minden körülmények között egy szigorúan félig megivott Kőbányai sör volt stabilan elhelyezve.

A hangtechnikához sajnos senki nem értett, az egyeztetett cucc háromnegyede szerintem soha nem is volt ott abban a koliban, de aznap este tuti nem. Na, ilyen körülmények között játszottunk kb 3-5 embernek és előttünk lépett fel, szerintem akkor még nem hivatalosan, a Carson Coma. Órákig ment a bénázás a helyi “erővel”, hogy mi hogy legyen, és 12-15 percenként megjelent az akkor még fiatalabb Giorgio, hogy “akkor most mi van?”, “miért húzzuk az időt?” Nem húztuk az időt, senki nem volt, aki ott tudta volna, hogy mi a dolga. Pár órával később már sokkal feszültebb volt ez a párbeszéd. Aztán fellépett a Carson Coma és már akkor úgy hallgattam őket, hogy baszki, ez nagyon jó.

Ezek az akkor még kisfiúk, a nagyszüleik ruhájában, nagyon tudatosan és baromi jól zenéltek. Tényleg szórakoztató volt. És ugye mi lett belőlük?! Ügyes srácok nagyon, őszintén ezt gondolom! Szóval, azt hiszem, akkor követtem el az egyik nagy szakmai hibám, hogy nem mentem oda hozzájuk beszélgetni, mert a már akkor is bajszos Giorgio annyira sok kellemetlen kérdést tett fel aznap este, hogy végül úgy döntöttem, nem megyek oda. Lehet, hogy hiba volt, de ugye a remény hal meg utoljára…

– Mit kell tudni a most megjelenő új dalokról?

Marci: Hogy nagyon jók, zseni dalok, a 80-as, 90-es években tuti underground hősök lennénk, de ugye 2023 van.

Igazság szerint ez a mi “játékunk”, vagy gumiszobánk: olyan csávók, akik nem színpadra valók (tisztelet a kivételnek), olyan zenével, ami nem is akar trendi lenni, és szigorúan úgy művelve, hogy mi jól érezzük magunkat. Mi ezt így csináljuk.

Azt hiszem a dalokat is így érdemes hallgatni, hogy ezek nekünk szólnak és ha tetszik valakinek, akkor megkérdezzük, hogy “DE BIZTOS?”. És persze nagyon örülünk neki, ha mégis. Úgy tűnik egyébként, hogy tetszik az embereknek, sőt egyre többen járkálnak a koncertjeinkre. Itt félretenném a viccet egy pillanatra, baromi megtisztelő és nagyon köszi nekik ezúton is, tényleg!!!

Hangerő klip:

Hallásszabadság EP:

A Hallásszabadság kislemezen három dal található. Az egyiket a Wollner énekli, ez a Mozi. A másik kettő klasszikus Reményhal dal. (Már klasszicizálom magunkat... hahaha). A Wollner egyébként zseni és szerintem baromi jó szövegeket is ír. Most először streaming felületekre is felkerülnek a dalok (szeptember 15-től), azt hiszem, mostanra érett meg a zenekar erre. Ráadásul a korábbi kislemezünk, a Kacsákra is megtalálható lesz Spotify-on és a többi a felületen. Valamint készült egy igazi klipünk is, a Hangerő c. dalunkhoz. Itt egyetlen koncepció volt, hogy a lehetőségeinkhez képest legjobban próbáljuk bemutatni, milyen is egy Reményhal koncert és miért veszít valaki nagyon sokat, ha mégis úgy dönt, hogy nem vesz részt ezeken az összejöveteleken. A Tanúból idézve így tudnám jellemezni: “kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk”. Asszem, ez a Reményhal ars poétikája.

– A Ricsárdgír feloszlása mekkora űrt hagyott benned, milyen zenekarokkal dolgozol most menedzserként?

Marci: Ha tudod, hogy működnek a fekete lyukak, körülbelül akkorát. Ahogy hallottam, mások is hasonlóan vannak vele.

Én mindig azt mondtam, hogy nekem a Ricsárdgír életem zenekara volt és soha többet nem lesz ilyen. Ezt nem is szeretném jobban részletezni, mert aki nem érti, az soha nem fogja, aki meg érti, az csak egy mosollyal biccent, hogy ”ja, értem, haver.” Az élet megy tovább, jelenleg is napi 10-12 órát dolgozom, ami baromi sok, de én ezt a rock’n’roll-osdit életvitelszerűen űzöm, a munkám a hobbim, a hobbim a munkám. Szeretem csinálni, na.

Együtt dolgozom a Péterfy Bori & Love Banddel és a Pál Utcai Fiúkkal, szeptembertől még szorosabb lesz a kapcsolatunk, mint eddig. Tökre várom. A cimboráimmal, azt gondolom és nagyon büszkén állítom, szépen építjük a Mertez Menedzsmentet (a Gír is ide tartozott, R.I.P. Koala).

Az Abigéllel évek óta együtt dolgozom, nagy elvárásaim vannak a srácokkal szemben, akikkel azóta szerintem nagyon jó barátok is lettük. Most frissen csatlakozott hozzánk 2 produkció, ahol én leszek a menedzser, a Damara zenekar (fiatal, nagyon ügyes és tudatos csapat), illetve Pénzes Máté eszméletlenül menő és nagyon komoly zenei projektje a Pénzes Máté és a Zseb (Pénzes Máté, Heilig Tomi, Boros Levi, Kiss Peti, Nagy Barni), ami gyakorlatilag egy underground szupergroup. Itt az a sztori, hogy a legendás LGT Bummm! lemezét jól átgondolták, megrágták, újra felvették, persze Presser Gábor rábólintott, sőt hallottam olyat is, hogy tetszik neki az újragondolt album. Szóval ez egy tisztelgés a Legenda előtt, emellett nagyon komoly zenélés. Hálás projekt, nagyon más, mint a Ricsárdgír, de ettől izgalmas a zeneipar. (Utálom ezt a szót, hahaha.)

– A Reményhalra mennyire tekintesz ugyanolyan szemlélettel, mint a többi általad menedzselt zenekarra?

Marci: Most próbálok nem viccelni, teljesen. Szerintem 1-2 év múlva reálisan egy Papp Laci összejöhet, aztán MVM dome. Van rá esély. Tehát, nem tekintek rá úgy, nem is szeretnék, nem is tudnék. Ez egy szerelem projekt, egy igaz baráti társaság, itt nem szeretnék “menedzserúr lenni”. Persze, én sem tudok kibújni a bőrömből, az “ügyeket” én intézem. De ennyi. Azt meg szívesen.

Azt szoktam mondani, hogy nekünk minden koncert a Live AID és nekünk a soron következő hely “A MI WEMBLEY-nk”. És ezt kb. így is gondolom, gondoljuk, ott mi meghalunk a színpadon, mindent kiadunk magunkból. Tudod, mint amikor elmentek a kollégákkal focizni meló után, egyszer csak mindenki márkórosszi vagy 34 éve válogatott játékos lesz. Mi is komolyan vesszük akkor azt, hogy ma mindent lehet és elsősorban érezzük jól magunkat.

Azt hiszem, ez az esszenciája a Reményhalnak: a lehető legkomalytalanabbul, de azt nagyon komolyan! Talán ezt láthatják rajtunk azok, az a pár ezer ember, akik eljönnek a koncertjeinkre és egyszerűen átveszik ezt. A koncertjeink végén az valahol gyönyörű, és ez most nem egy giccs kép lesz, ez így van a Hal bulikon, hogy gyerekek, középkorú bankárok, és néha nyugdíjasok orrukról csöpögő izzadsággal üvöltenek vagy pogóznak. Várj, lehet hogy ez már egy szekta?! Hallásszaszabság. A következő skandináv pszichothrillernek, majd mi írjuk a zenéjét. Piaci rés! Hahahhaha

– Nem léptek fel túl gyakran, a jövőben is ezt az évi 3-4 koncertes szintet tervezitek tartani?

Marci: Hát nézd, már ez is bőven túl van azon, ami normális. Gyakorlatilag minden egyes koncerttel átlépjük a saját komfortzónánkat. Persze ez így van jól. A kevesebb nem lenne jó, mert akkor én őrülnék meg, hogy “deéndobolniakarok”, ha több lenne, az meg kontraproduktív lenne. Így mindenkinek elmúlik a fülzúgása, elmúlik az izomláza, beforrnak a csontok, már nem fog émelyegni és nem hasogat a feje… Tudod, ez már idő a mi korunkban. Ez az évi 3-4-5 buli pont elegendő szerintem mindenkinek és ebben van egyfajta közmegegyezés. Nekem nem is férne bele több szerintem, hiszen állandóan turnébuszokban ücsörgök, vagy az ország valamelyik színpada mellett állok a fent említett öt zenekar valamelyikével.

Egyébként, most pont lesz koncertünk szeptember 22-én a Gödör klubban a remek Visszaesők és a pompás Zebra Eats Lion zenekarokkal együtt. Ez lesz méretét tekintve az eddigi legnagyobb bulink! Biztos vagyok benne, hogy aznap a város legvadabb élőzenés házibuliját mi fogjuk csinálni, szóval várunk mindenkit nagy szeretettel, szerintem fasza lesz és nyilván sold out!

Jegyvásárlás itt, esemény itt, a Reményhal Facebook-oldala pedig itt található.

A zenekar tagjai

Szabó Márk – gitár, szólógitár

Wollner Péter 'Papa' – billentyű, szinti

Bardócz Iván – basszusgitár, hitman

Weisz Péter 'Weiszi' – ének, IT

Tőke Zoltán 'Töki' – trombita, security

Váradi Marci – dob, főként menedzser


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Braun Rita, Melissa McCarthy magyar hangja
Hónapokig tartó betegség után elhunyt Braun Rita színésznő, aki Börcsök Enikő halála után vette át Melissa McCarthy szinkronizálását. Halálhírét családja csak napokkal később tudta közölni.
M.M. / Fotó: Fejes Rita/Facebook - szmo.hu
2026. június 18.



Hónapok óta tartó betegség után, 54 éves korában elhunyt Braun Rita szinkronszínész. A színésznő még június 6-án halt meg, a halálhírét azonban a családja csak csütörtökön tudta megosztani a nyilvánossággal, mert csak ekkor fértek hozzá az elhunyt Facebook-profiljához.

A család közösségi oldalán közzétett bejegyzéséből kiderül, miért nem lehetett a színésznőt elérni az utóbbi időben. „Tisztelt ismerősök, barátok! Mély fájdalommal tudatom veletek, hogy Rita 2026. június 6-án örökre elaludt. Sajnálom, hogy nem tudtuk előbb közölni, de most tudtunk belépni a fiókjába” – idézte a család közleményét az Index.

„Hónapokig küzdött, de a szervezete feladta a harcot… Hatalmas űrt hagyott maga után.”

A család azt is közölte, hogy Braun Rita búcsúztatása szűk családi körben zajlik majd. Arra kérték az ismerősöket, hogy gondoljanak rá szeretettel, és a színésznő utolsó üzenetét is átadták, mely szerint barátai ne szomorkodjanak, hanem éljenek békében és boldogságban.

Braun Rita a szinkronszakma elismert alakja volt, aki Börcsök Enikő 2021-es halála után több filmben is átvette Melissa McCarthy magyar hangjának szerepét.

A nézők emellett hallhatták a hangját az Agymenők című sorozatban is, ahol Dr. Stephanie Barnett karakterét szinkronizálta, de színésznőként is feltűnt több magyar filmben, köztük a Kaméleon, a Nyócker! és a Vakvagányok című alkotásokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt a Jóbarátok rendezője, megható sorokkal búcsúzik tőle Ross és Joey
James Burrows, a legendás sitcom-rendező 85 éves korában elhunyt. A stábtagok, köztük David Schwimmer és Matt LeBlanc is, személyes hangvételű posztokban emlékeztek a pilotot is jegyző szakemberre.


Elhunyt James „Jimmy” Burrows, a 85 éves rendező, aki a Jóbarátok pilot epizódját is a pályára állította. A hírre a sorozat több főszereplője is reagált. A Ross-t játszó David Schwimmer egy apafiguraként emlékezett a rendezőre, aki mellett a stáb biztonságban érezhette magát.

„Melegség, alázat, nagylelkűség jellemezte. Biztonságban éreztük magunkat körülötte, mintha egy család lennénk” – írta Schwimmer.

Joey karakterét megformáló Matt LeBlanc az Instagramon köszönt el tőle. „Jimmy, szavakkal nem lehet kifejezni, mekkora hatással voltál ránk és mindenki másra, akit az a szerencse ért, hogy ismerhetett. Igazi ikon vagy, oly sok téren. Hiányozni fogsz. Isten áldjon.” Lisa Kudrow (Phoebe szerepében láthattuk) egy közös fotóval emlékezett egykori kollégájára az Instagramon – írta az Associated Press.

Burrows szerepe a sorozat indulásánál kulcsfontosságú volt. Ő rendezte a pilot epizódot, és a stábtagok szerint neki volt köszönhető az a tempó és kémia, ami a Jóbarátokat a kezdetektől sikeressé tette. A többkamerás sitcom-formátum mesterének számított, ami biztonságot adott a fiatal színészeknek.

A rendező családja a People magazinnak adott közleményében azt írta, Burrows pénteken, szerettei körében, békésen távozott.

Kiemelték, hogy ritka képessége volt arra, hogy mindenkit jobbá tegyen, és a stáb minden tagját névről ismerte.

Burrows a Cheers társalkotójaként írta be magát a tévétörténelembe, de a nevéhez fűződik a Taxi, a Frasier és a Will & Grace számos epizódja is. Pályafutása során több mint ezer sorozatrészt rendezett, munkáját tizenegy Emmy-díjjal ismerték el. 2016-ban az NBC külön gálaműsorral tisztelgett életműve előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk