KULT
A Rovatból

Rákényszerítették a Top Gunra, cigicsikket nyomott el egy operatőrön, és imákkal próbált kigyógyulni a torokrákból – Val Kilmer 65 éves

Nemzedékének egyik legnagyobb sztárja és tehetsége volt, a rendezők mégis menekültek előle, annyira lehetetlen volt vele dolgozni. Egy problémás ember tragédiákkal teli élete.


Val Edward Kilmer 1959. december 31-én született Los Angelesben, Gladys Swanette (született Ekstadt) és Eugene Dorris Kilmer három fia közül a másodikként. Édesanyja svéd származású volt, egyéb felmenői között pedig ír, német és cseroki gyökereket is találni. Gladys ingatlanfejlesztőként dolgozott, Eugene pedig űrtechnikai berendezéseket forgalmazott, vagyis Val nem a showbizniszbe született bele, nem volt előtte ilyen példa.

Még csupán 9 éves volt, amikor az élete drasztikusan megváltozott: a szülei ugyanis ekkor váltak el. Mivel egyik kortársának sem kellett ilyen megpróbáltatásokkal szembesülnie, Val emiatt úgy érezte, hogy ő a különc gyerek.

„Akkoriban nyilvánvaló volt számomra, hogy ez volt a legnagyobb dolog, amin keresztülmentem. Annak tekintették, ami volt: egy furcsa eseménynek. Hogy valami rossz történt velem” – nyilatkozta egy interjúban.

Bár Val a válás után a bátyjával, Markkal és az öccsével, Wesley-vel együtt az apjukhoz költöztek, mégsem alakított ki szoros kapcsolatot Eugene-nel: „A dolgok nagyon sokáig nem mentek jól apám és köztem.” Sőt, Valnek Markkal is feszült volt a kapcsolata, akivel az apjuk 1995-ben bekövetkezett halála után a hagyaték miatt került összetűzésbe. A fivérek hosszú ideig elhidegültek egymástól, és kb. 20 évvel később, miután Valnél 2015-ben torokrákot diagnosztizáltak, kezdték félretenni a nézeteltéréseiket.

Családi tragédia

Na és mi van Wesley-vel? Nos, az ő sorsa tragikus volt, ez pedig nagy törést okozott a család életében. Főként Valében, mivel ő az egész családból az öccsével ápolta a legszorosabb kapcsolatot. Ezért borzasztóan lesújtotta őt, amikor Wesley Kilmer 1977-ben, 15 éves korában egy tragikus balesetben életét vesztette. A Los Angeles-i halottkémi hivatal dokumentumai szerint Wesley, aki epilepsziában szenvedett, rohamot kapott, és belefulladt a jacuzzijukba, miközben Kilmerék házvezetőnője, akinek szemmel kellett volna őt tartania, épp kiugrott egy közeli boltba.

„Nos, a kisöcsém... egyszerűen csodálatos művész volt. Egy zseni. Mindig csodáltam őt” – mesélte Val a Telegraph-nak Wesley-ről, aki egyébként filmrendezőnek készült. Val szerint ő lehetett volna a következő George Lucas vagy Steven Spielberg, ha esélyt kap arra, hogy valóra váltsa az álmait.

A szívszorító veszteség ellenére Valnek gyorsan át kellett állnia a saját céljai elérésére. A színészi karrierről álmodozó Kilmer Wesley temetéséről majdhogynem egyenesen a Julliardra utazott, és fel is felvették az intézmény drámatagozatára (akkoriban ő volt a valaha volt legfiatalabb diák ezen a szakon), hogy megkezdje útját a filmvászon felé.

Ennek ellenére Wesley mindig ott motoszkált a gondolataiban, Val sokszor használta például az ő nevét, hogy bejelentkezzen különféle szállodákba, amikor elkezdett ismertté válni.

Val egyébként korábban a Chatsworth gimnáziumban érettségizett, ahol Kevin Spacey is az iskolatársa volt, a gimis szerelme pedig a később szintén sikeres színészi karriert befutott Mare Winningham (A tövismadarak, Szent Elmo tüze, Egyik kopó, másik eb, Wyatt Earp, Amerikai Horror Story stb.).

Rock and roll és vadászgépek

Kilmer filmes karrierje kapásból azzal kezdődött (vagy épp nem kezdődött), hogy visszautasított egy szerepet Francis Ford Coppola 1983-as A kívülállók című filmjében, mivel nem tudta azt összeegyeztetni a színházi kötelezettségeivel: a The Slab Boys című off-Broadway-darabban játszott Kevin Bacon, Sean Penn és Jackie Earle Haley oldalán.

A nagy áttörést aztán az hozta meg a számára, amikor főszerepet kapott az 1984-es Top Secret! című vígjátékban (a háborús kémfilmek zseniális paródiájában), amelyben egy amerikai rock and roll sztárt alakított. Kilmer maga énekelte a film összes dalát a filmben, és a karakterének neve (Nick Rivers) alatt egy albumot is kiadott.

Ezután egy rövid szakmai szünet következett, ami alatt hátizsákkal bejárta egész Európát, mielőtt az 1985-ös Valóságos zseni című vígjáték főszerepét eljátszotta volna. Majd visszautasított egy szerepet David Lynch Kék bársonyában, nem sokkal ezt követően pedig megkapta a Top Gun című akciófilmben Tom Cruise legfőbb riválisa, az Iceman becenevű pilóta szerepét, ez pedig végleg megváltoztatta az életét…

A 2020-ban megjelent I'm Your Huckleberry című memoárjában Kilmer arról elmélkedett, hogy kezdetben nem akart semmit kezdeni a filmmel vagy Iceman szerepével. Azt írta: „Nem akartam a szerepet. Nem érdekelt a film. A történet sem érdekelt.”

Az ügynöke azonban nyomást gyakorolt rá, hogy részt vegyen a meghallgatáson, amit Kilmer szándékosan próbált szabotálni. „Közömbösen olvastam a szöveget, és mégis, meglepő módon azt mondták, hogy enyém a szerep” – írta erről. Végül aztán kezdett másképp érezni a Top Gun kapcsán, amely 1986-ban, a nyitóhétvégén közel 8,2 millió dolláros bevételt hozott az amerikai piacon, végül pedig világszinten is óriási sikert aratott, 357 millió dollárt hozott, és az év legsikeresebb filmje lett az USA-ban és a világon egyaránt.

Több mint három évtizeddel később aztán fordult a kocka, amikor Kilmer szomorúan értesült arról, hogy nem kérték fel a folytatáshoz, a 2022-es Top Gunhoz: Maverickhez. Ezúttal azért tett meg mindent, hogy újra eljátszhassa Iceman szerepét, és ismét Tom Cruise-zal osztozzon a vásznon. Hogy ez megvalósulhasson, Kilmer kitalált egy Iceman-szálat a sztorihoz. „Nemcsak felvettem a kapcsolatot az alkotókkal, hanem kitaláltam egy szívszorító jelenetet is. A producerek belementek. Cruise is belement. Cruise nem is lehetett volna menőbb” – nyilatkozta Kilmer, aki végül 36 évvel később újra eljátszhatta Tom ’Iceman’ Kazanskyt egy jelenetben, amely a bombasztikus sikerű film talán legmeghatóbb pillanatát adta.

Persona non grata

A Mindörökké Batman nagy sikert aratott a nézők körében 1995-ben, Val Kilmer azonban mégsem játszhatta el újból két évvel később Bruce Wayne-t, vagyis a Denevérembert az 1997-es Batman és Robinban (George Clooney vette át a karaktert). Ennek oka pedig, hogy Kilmer és a rendező Joel Schumacher nagyon nem jöttek ki jól a forgatáson, Schumacher a színészt „gyerekesnek és lehetetlennek” nevezte, valamint pszichésen a legzavarodottabb emberi lénynek, akivel valaha dolgozott.

És nem Schumacher az egyetlen, aki így tekintett a munkáival kapcsolatban hírhedten válogatós Kilmerre. A pályafutása elején elég rossz hírnevet szerzett magának Hollywoodban, és az évek során számos rendező osztotta meg a vele kapcsolatos negatív élményeit.

John Frankenheimer, az 1996-os Dr. Moreau szigete rendezője például a következőket nyilatkozta az Entertainment Weeklynek: „Nem szeretem Val Kilmert, nem szeretem a munkamorálját, és nem akarok vele találkozni vagy kapcsolatban lenni soha többé.” Kilmer állítólag elnyomott egy cigarettacsikket a Dr. Moreau szigete operatőrén, William A. Frakeren, az 1997-es Az Angyal forgatásán megparancsolta mindenkinek, hogy ne nézzenek a szemébe, az 1993-as A tuti balhé munkálatai közben pedig elsütött egy pisztolyt, mert Russell Mulcahy rendező nem úgy akart felvenni egy bizonyos jelenetet, ahogy ő szerette volna. Kilmer akkoriban így nyilatkozott a viselkedésével kapcsolatban: „Ha követelőző vagyok – bár szerintem nem vagyok az –, akkor az a film javát szolgálja.”

Válás a tévében

1988-ban, a Willow című fantasy forgatásán Val és a Sorshát alakító Joanne Whalley egymásba szerettek, néhány hónappal az első találkozásuk után pedig össze is kötötték az életüket. A forgószélszerű románcuk azonban nem tarthatott örökké. Nyolc évvel később, miközben a CNN-t nézte a Virgin-szigeteken lévő szállodai szobájából (ahol a Dr. Moreau szigetét forgatta épp), Kilmer megdöbbenve nézte a híradót, amelyben bemondták, hpgy Whalley kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva beadta a válókeresetet. „Ez egy nagyon furcsa dolog, a modern válás. A tévéből tudtam meg, hogy vége a házasságomnak” – mondta Kilmer a Telegraph-nak.

Ennek ellenére azon dolgozott, hogy a Whalley-vel közös két gyermekét (az 1991-ben született Mercedest és az 1995-ben, mindössze néhány héttel a válóper beadása előtt született Jacket) ne érje olyan negatív hatás a válás miatt, mint őt gyerekkorában.

„Most már normálisabb dolog elváltnak lenni. Már nem valami borzasztó rossz dolog, hogy a szülők egyszerűen csak »másképp szeretik egymást«” – tette hozzá. Kilmert egyébként szoros kötelék fűzi Mercedeshez és Jackhez, akik mindketten az ő hollywoodi nyomdokaiba léptek. Lányával a 2020-as Paydirt című filmben szerepeltek együtt, míg Jack a 2021-es Val című dokumentumfilm társproducere és narrátora volt.

Kilmer az évek során, Whalley előtt és után olyan hírességekkel volt együtt többnyire rövid ideig, mint Cher (1982-1984), Michelle Pfeiffer (1985) – a vele töltött időről megjelentetett egy saját verseskötetet is, Lesley Ann Warren (1986), Cindy Crawford (1996), Elisabeth Shue (1996), Daryl Hannah (2001-2002), Angelina Jolie (2004), Paris Hilton (2005) vagy Winona Ryder (2005). Amúgy pedig jó húsz éve egyedülálló hírében áll.

Hang nélkül

2015-ben Val Kilmer élete gyökerestől felfordult, amikor torokrákot diagnosztizáltak nála. Kezdetben, keresztény tudós vallása miatt nem állt szándékában hagyományos. orvosi kezelést kérni, ehelyett úgy gondolta, hogy imával és egy, a keresztény tudomány vallással kapcsolatos munkával meggyógyíthatja magát. A gyermekei aggodalma azonban megváltoztatta a hozzáállását, így végül beleegyezett, hogy aláveti magát a műtétnek, a kemoterápiának és a sugárkezelésnek.

A kezelések pedig szerencsére eredményesek voltak, Kilmer 2016 óta tünetmentes, bár vannak olyan elhúzódó vagy végleges utóhatásai, amelyekkel meg kellett tanulnia együtt élni. Ezek közé tartozik a légcsőmetszés, a beszédet segítő hangszalag és a tápszonda. Orvosi csapata erőfeszítései ellenére Kilmer azonban kitartott amellett, hogy a saját imái vezettek a gyógyulásához.

A légcsőmetszés miatt a színész hangja maradandóan károsodott, ami drasztikusan befolyásolta a mindennapi életét és a karrierjét. „Nem tudok beszélni anélkül, hogy ezt a lyukat a torkomban be ne tömnék. El kell döntened, hogy lélegezni vagy enni akarsz” – mondta a Val című doksijában.

Új remények

Kilmer mégis új és kreatív módokat talál a kommunikációra, nagyrészt a Sonantic nevű alkalmazásnak köszönhetően. Miután több órányi archív felvétellel „etették meg” Kilmer beszédéről, ez a brit startup fejlett mesterséges intelligenciát használt a színész hangjának újrateremtésére, amely mind személyes, mind szakmai környezetben elérhető a számára. „Emberi lényekként a kommunikáció képessége létünk lényege, a torokrák hatásai miatt azonban mások számára nehézséget okozott, hogy megértsenek engem. A lehetőség, hogy elmondhatom a történetemet egy olyan hangon, amelyet hitelesnek és ismerősnek érzek, egy hihetetlenül különleges ajándék” – magyarázta.

A Sonantic segítségével Val tovább gyarapíthatta a filmográfiáját is. A legnagyobb eredményt 2022-ben érte el, amikor újra eljátszotta Iceman szerepét a Top Gun: Maverickben, a közös jelenetük még Tom Cruise-t is megríkatta. Sőt, Kilmer diagnózisát és annak utóhatásait még a forgatókönyvbe is beleírták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Azahriah most írja be magát a történelemkönyvekbe – óriási műsorral tért vissza az MVM Dome-ban
Hosszabb kihagyás után az ország jelenlegi legnépszerűbb előadója újra koncertet adott az MVM Dome-ban. Rengeteg kérdés merült fel, hogy vajon hova lehet még tovább fokozni, tud-e Azahriah újat, nagyobbat mutatni. Most mindenre választ adott a színpadon.
Varga Vencel - szmo.hu
2025. október 18.



Azahriah a hosszabb kihagyás, vélt vagy valós kényszerszünet (nevezhetjük bárhogy) után az MVM Dome-ban tervezi azt folytatni, ahonnan egyébként eleve nincs nagyon hova: ő az első magyar előadó, aki „kivitte a játékot”. A tripla Puskásnál fizikailag sem lehet tovább feszíteni a popipari húrokat.

Az elmúlt hetekben ugyan már jelentek meg új dalok, amelyek bőven a popszámoktól teljesen eltérő struktúrákkal bírnak, de a háromszoros teltház első napján különös zsongás övezett mindenkit kishazánkban, hogy mi lesz innen a következő lépés.

A bennem lévő legnagyobb kérdés magasan az volt, hogy vajon a „közönség kiszolgálása” lesz-e terítéken a visszatérésnél, vagy sokkal inkább a saját művészi világ megmutatása egy akkora közönségnek és olyan szabadsággal, amely korábban példátlan volt kishazánkban. Legyünk őszinték, az algoritmusok és percemberek világában azzal élni, hogy hat és félperces (kommentszekció szerint) magnum opusokat” dobáljunk ki bármilyen előjel nélkül, valószínűleg egyedül Baukó Attila privilégiuma. Vagy hát, pontosabban többeké, de ő marad az egyetlen, akit ezek után is gigantikus érdeklődés övez.

A koncert egy igazi népünnepélyként indul, egészen azt érezzük, hogy innentől sokkal inkább vagyunk egy színházi előadáson. Ebben pedig mind a dalok sorrendje, mind az esemény íve, az ezredmásodpercre megkomponált táncok visznek egy történetet. Azahriah pedig egy emelvényről prófétál, merthogy valóban, amiről beszélünk, az inkább már egy prófétai szerepkör.

Nincs hamis prófétálás, a közönség pedig igyekszik kapaszkodni a történeti szálba. Amit én kifejezetten üdvözlök, hogy sokkal jobban a zenélésen van a fókusz.

Pontosabban:

nem a slágerparádé durrogtatása, hanem egy olyan élmény létrehozása a cél, ami kicsit kilendíti a hazai közönséget a klasszikus értelmében vett aréna-showkból. Nincs felesleges co2 durrogtatás, vannak viszont egészen bátor kiállások.

„Én unom” - mondja mellettem valaki, amire kapásból jön a „mert nem érted” válasz itt hátul, és való igaz, egy tényleg nehezebb koncert ez, ami a mindenkori fogyasztónak a mindennapjait jellemzi.

Valóban van egy massza, aki „nem érti”, akinek ez valahol sok, valahol nem az, amire befizetett.

Ez a fajta színpadon történő örömzenélés igazán kedves és frissítő élményként hat, de teljesen jogos a kérdés, hogy vajon a „népakarat” győz hamarabb, vagy ez a fajta váteszség, ami bőven feszegeti a fogyasztói és művészi határokat.

Ebben a versenyfutásban a mai napon biztosan Azahriah győzött, a kiadatlan/újabb dalokat bár olykor megszeppenve, de mégiscsak erősen kapaszkodni akaró figyelemmel követi a körülöttem állók sokasága. Vajon összejön Azahriahnak akár a PASO-témákra és egyéb rétegzenei előadók témáira hajazó dalokkal kicsit társadalmilag is dolgozni, vajon cél-e ez egyáltalán bármennyire?

Mind látványban, fénytechnikában sokszor egészen elképesztő dolgokkal találom szembe magam, ugyanakkor mind zeneiségében beleköthetetlen koncerten vagyunk, ahol a legizgalmasabb az egészben az, hogy fel sem tűnik sok ponton, hogy különálló dalokat hallunk, vagy hogy nagy slágereknél sem feltétlen a refrének kapnak fókuszt.

„Helyezzétek magatokat kényelembe, kapcsoljátok ki a telót, ha úgy van”. Itt jutottunk el a tételig, ahol talán a cél is megfogalmazódott a korábban már végtelen Krasznahorkai jellegű körmondatokban kerülgettük ezt, maga a zene, a zene hallgatása, annak a valódi megélése a cél végtére, innentől pedig azt gondolom, hogy a rajongókkal együtt imádkozunk azért, hogy több ilyen jellegű előadónak sikerüljön ekkora tömegeket megmozgatni.

Az esemény második fele váltott inkább át a slágerparádéra, és így két koncertet kaptunk egyben: egy új érának a megcsillogtatását, és egy rövidtávú memóriás nosztalgiaparádét, ami a feloldozást is jelentette a sújtáscunamiból.

Kicsit bánom is, „sokkal felvizezettebb” lett az élmény innentől, viszont ekkor jött meg a tömeg hangorkánja is.

Azahriah a cikk elején feltett kérdésemre azt a választ adta, hogy bizony megy a koncert a „saját feje után”, és megpróbálkozik azzal, hogy rántja magával a közönséget, amennyire csak tudja, ez pedig szerintem a jelenlévők 75 százalékánál működött is.

És bár sokak számára a jelenség maga egy igazi popipari lufi, amit várnak, hogy kipukkadjon, ez inkább elindult egy, korábban hazai előadó által teljesen járatlan úton, ami talán maga sem tudja, hogy merre tart, és ami a legjobb benne, hogy nem is kell neki.

Amíg a közönség hagyja neki, hogy ez így legyen, vagy neadjisten „feleekkora” tömeget vonz be az elkövetkezendő években, nagyon jó dolog, hogy van egy ilyenünk itthon.

Azahriah pedig most írja be magát a történelemkönyvekbe, noha ezek nem a slágerek miatt lesznek, és ez mennyivel jobb így.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nemes Jeles László: Hallottam már apámtól, hogy Auschwitznak köszönheti az életét
Az Oscar-díjas rendezővel beszélgettünk arról, mennyire lehet szabad egy filmkészítő állami támogatásból, miben más gyerekszínésszel dolgozni, és megkérdeztem tőle, hogy került Iványi Gábor a filmjébe.


Néhány napja debütált a magyar mozikban Nemes Jeles László legújabb nagyjátékfilmje, az Árva. A sajtóbemutató után beszélgettem a rendezővel.

– A három nagyjátékfilmje, a Saul fia, a Napszállta és az Árva nekem kicsit olyan, mint Kieslowski Három szín-filmjei. Többször elhangzott már a bemutató óta, hogy az Ön filmjei esetében is trilógiáról beszélhetünk. De ha trilógiának is tekinthetjük őket, csakis valami elvont, intellektuális, kulturális kapcsolat mentén.

– Ez megtisztelő. Az mindenképp fontos különbség, hogy esetemben utólag merült fel a trilógia gondolata, nem volt tudatos. De valóban van létjogosultsága az összehasonlításnak. "Az én XX. századom".

– Ami még eszembe jutott filmes előzményként az Tóth Barnától az Akik maradtak, ami a túlélők sorsán keresztül reflektál a holokausztra. De ön emelte a tétet, hiszen az Árva egyszerre posztholokauszt és poszt 56'.

– Igen, ebben van valami melankolikus, hogy már megtörténtek az események, a senki földjén maradtunk, és kezdenünk kell magunkkal valamit. Ez fontos elem ebben a filmben. Főleg, hogy egy gyerek próbálja feldolgozni a saját sorsában megjelenő történelmi traumát.

– Többször nyilatkozta, hogy az Árva a saját családja története. Mi volt a fontosabb, a történet vagy a kor bemutatása?

– Ez alapvetően családi történet, de írás közben egyre evidensebbé vált, hogy a kort is hordozza magában. A gyerek forradalma ebben a történetben valamennyire az ország forradalma is.

Ez a gyerek nem is létezett volna a nagy totalitárius rendszerek nélkül. Hallottam már apámtól, hogy Auschwitznak köszönheti az életét.

Ez a film kicsit leképezi azt a paradoxont, hogy a pusztítás is tud életeket generálni.

– Mit jelent a film Önnek, mint a családi történet hatása alatt élő magánembernek, és mit jelent a családjának? Hoz valamiféle megnyugvást?

– Nagyon remélem. Éreztem, hogy ennek a történetnek nagyon nagy a súlya. Tudtam, hogy tizenkét éves korában apám nevét megváltoztatták, ez egy súlyos beavatkozás, ezért egy idő után számomra nem volt kérdés, hogy ez túlmutat a családi történeten, érdemes vele foglalkozni.

Ez egy emberi alaptörténet, amit érdemes megmutatni az embereknek, mert talán saját magukat is meglátják benne.

– Beszélgettek az édesapjával arról, hogy ő mit hogyan képzelt el filmes szempontból?

– Igen, sokat. De nem csináltuk volna ugyanazt. Neki ötven éve volt filmre vinni, de nem tette.

Pedig szerintem ezzel kellett volna kezdenie a karrierjét, hiszen egy több generáción átívelő, nem helyhez kötött emberi történet.

Apám mégis eltartotta magától, és úgy éreztem, rám hárult ez a feladat. Sokat konzultáltam vele, segített több dialógus, jelenet megírásában.

– Volt a filmben olyan rész, ahol próbálta hommage-szerűen megidézni kicsit az ő filmes világát?

– Tudatosan biztos, hogy nem. Egyébként jó kérdés. Most hogy mondja, lehet, hogy kellett volna. De egészen más a filmes stílusunk. Ami nem baj.

– Mennyire kellett másképp dolgozni a filmen amiatt, mert a főszereplő gyerek?

– Először is kevesebb munkaóránk volt egy napban. Arról nem is beszélve, hogy meg kellett tanítani neki az egész szakmát. Koreografált jelenetek vannak, nemcsak annyi a dolga, hogy gyere be, állj meg, mondd el a szövegedet, hanem sok-sok pontot kell érintenie egy-egy jelenetben, a kamerát elfelejteni, szóval elég összetett volt a feladat. Szerencsére Barabás Bojtorján született tehetség.

– A magyar filmipart mindig is átpolitizálták, de az elmúlt években szintet lépett. Sok ember ma már pártszimpátia alapján viszonyul filmekhez. Ha egy film állami támogatást kap, már gyanús, ha pedig közpénz nélkül is összejön és sikeres lesz, azt forradalmi tettnek tekintik.

– Mi kaptunk állami támogatást. Szerencsém van, mert szabad kezet kapok. Külön büszkeség számomra, hogy négy ország koprodukciójaként valósulhatott meg a film.

Nekem az a legfontosabb, hogy megmutassam, lehet így is filmet csinálni. Remélem, ez segít abban, hogy a filmekről filmekként lehessen beszélni és ne más kontextusban. Ez annál inkább is fontos, mert sajnos külföldön is egyre inkább politikai üzenőfalként tekintenek a filmekre. A fesztiválokon és a stúdió rendszerekben egyre kisebb a szabadság.

Paradox módon sokkal nagyobb szabadságom volt itt Magyarországon ebben a filmben, mint amekkorát mondjuk Amerikában kaptam volna.

– Azért abban, hogy a filmben szerepel Iványi Gábor, érzek egy kis bajuszhúzogatást a rendszer irányába. Hiszen ő most nagyon célkeresztben van.

Iványi Gábort gyerekkorom óta ismerem. Nem tudom másként látni, mint egy szent embert. Kevés olyan emberrel találkoztam, akinek olyan kisugárzása, fantasztikus tudása van, mint neki. Ráadásul jó volt a filmben, van hozzá tehetsége. Nekem egyedül az volt a fontos, hogy egy különleges embert találjak a nagypapa figurájára, és nem találtam jobbat, mint Iványi Gábor.

– Rengeteg interjút kell adnia, nyilván én is kérdezek olyat, amit már többször meg kellett válaszolnia. Van valami olyan az Árvával kapcsolatban, amit nagyon szeretne elmondani, de soha senki nem kérdezi meg?

– Hogy a VIII. kerületi önkormányzat miért tett meg mindent azért, hogy ez a film ne készülhessen el.

– Akkor megkérdezem: miért?

– Fogalmam sincs, de jó lenne megtudni tőlük, miért gáncsoltak. Ahelyett, hogy örülnének, amiért idehozunk egy filmet. Még sehol nem láttam ilyet.

– Több tervéről is lehetett olvasni. Ezek közül számomra a legizgalmasabb az Utas és holdvilág megfilmesítése. Ez mikor kerülhet filmvászonra?

– Szeretném akár másfél éven belül leforgatni, de jelen pillanatban még egy francia filmet forgatok az ellenállásról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Mi lesz a Szigettel? Nem szavazta meg a területhasználati megállapodás megszüntetését egy bizottság a fővárosban
Az idő szorít: ha 2025 októberében nem startol a 2026-os Sziget jegyértékesítése, a rendezvény gazdaságilag ellehetetlenül. Karácsony Gergely új ülést kezdeményez.


:

Felborult a Sziget-mentőterv Budapesten: a Fővárosi Önkormányzat Tulajdonosi Bizottsága első körben nem szavazta meg a területhasználati megállapodás megszüntetését a Sziget Zrt.-vel. A Fidesz nemmel voksolt, a Tisza Párt tartózkodott.

A fesztivál 2026-os megrendezése így kérdésessé vált, miközben a Sziget vezérigazgatója maga kezdeményezte a szerződés felmondását, mert a külföldi tulajdonos a jelenlegi struktúrában nem vállal több kockázatot.

A mostani fővárosi megállapodás szerint jövőre akkor is fizetnie kellene a cégnek, ha végül nem lenne fesztivál, ezért inkább felmondanák az egyezséget, és új konstrukcióban folytatnák.

„A dolog viszonylag egyszerű: új hatósági szerződést nem lehet kötni addig, sőt, kérelmet sem lehet jogszerűen benyújtani addig, amíg a régi hatósági szerződés hatályban van.

Tudjuk, hogy a régi hatósági szerződés alapján a Szigetet a sokmilliárdos veszteséget felhalmozott külföldi tulajdonos jövőre már nem szervezi meg. Ha tehát akarunk jövőre új, magyar tulajdonosokkal Sziget Fesztivált, akkor a régi szerződést meg kell szüntetni, majd utána újat kell kötni.” — írta Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-bejegyzésében.

Az idő szorít: ha 2025 októberében nem startol a 2026-os Sziget jegyértékesítése, a rendezvény gazdaságilag ellehetetlenül.

Karácsony új ülést kezdeményez, és azt kéri, vegyék ismét napirendre az ügyet.

„Hívjanak szakértőket, kérjenek segítséget, tegyenek bármit, csak ne kövessék el azt a hibát, hogy megfosztanak sok ezer embert a szabadság élményétől, Budapestet pedig egy kulturális értéktől.” — üzente a főpolgármester.

A Sziget–főváros megállapodás felmondását azért indítványozták, hogy elkerüljék a fizetési kötelezettséget akkor is, ha 2026-ban mégsem lenne rendezvény.

A fesztivál alapítója, Gerendai Károly jelezte: akár vissza is venné a Szigetet, hogy megmaradjon. Reméli, októberben sikerül megállapodni az új tulajdonosi struktúráról; az elmúlt években milliárdos mínuszok gyűltek fel.

Via: 444.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Amatőrbe ejtve, avagy Keira Knightley fárasztó luxusjachtos krimije, A nő a tízes kabinból gyorsan megfeneklik
Lehetett volna belőle egy modern Halál a Níluson is, de ahhoz nem ártott volna egy körmönfont eset és néhány izgalmas karakter… Kritika.


A lány a vonaton (2016) és a Nő az ablakban (2021) után itt A nő a tízes kabinból, amely több dologban is hasonlít az előző két darabra. Mindhárom film egy regényből készült (sorrendben Paula Hawkins, A.J. Finn és Ruth Ware könyveiből), mindhárom krimi, és mindháromban egy nő lesz a tanúja egy bűnügynek, ám a környezetük nem nagyon akar hinni nekik. Illetve van még egy szomorú közös vonása e három filmnek:

sajnos nem túl jók.

Pedig ígéretesnek látszott A nő a tízes kabinból is, hiszen egy kiváló színésznő, Keira Knightley a főszereplője, a történet helyszíne egy luxusjacht, tehát megvan az izoláció és a szűk tér miatti izgalomfaktor, olyan további színészek kaptak benne szerepet, mint Guy Pearce, Kaya Scodelario (Az útvesztő-filmek, A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja, Préda, Úriemberek-sorozat, Senna), Hannah Waddingham (Ted Lasso, Trónok harca), Amanda Collin (A farkas gyermekei), Gugu Mbatha-Raw (The Morning Show, Loki, Felszín) vagy a veterán Art Malik (Út Indiába, Halálos rémületben, True Lies: Két tűz között), és a manapság újra divatos „whodunit” műfajában fogant.

Úgy tűnt, minden készen áll egy modern Agatha Christie-szerű nyomozáshoz, amolyan Tőrbe ejtve-módra.

A történet az újságíró Laura „Lo” Blacklockot (Keira Knightley) követi nyomon, aki egy traumatikus élményből lábadozik: szemtanúja volt annak, hogy az egyik cikke alanyát meggyilkolták, csak mert beszélt vele. Új feladata egy luxusjachton várja, az Aurora Borealis első útján, amely a norvég iparmágnás Anne Bullmer (Lisa Loven Kongsli) és férje, Richard (Guy Pearce) tulajdonában van. Anne leukémiában haldoklik, Lo pedig cikket ír a milliárdosokkal teli jachtról, amely Anne jótékonysági gálájára tart.

Másnap Lo egy kellemetlen találkozás elől a 10-es kabinban próbál elbújni, ott azonban egy szőke nővel találkozik, akitől bocsánatot kér, és kilép a szobából. A közös vacsora után kettesben találkozik Anne-nel, aki elárulja neki, hogy minden pénzét elajándékozza, és hogy az alapítványt többé nem ő vagy a férje fogja irányítani.

Majd az éjszaka közepén Lo zajokra ébred, és egy nő sikítását hallja. Az erkélyéről egy véres kéznyomot lát a 10-es kabin üvegfalán, és tanúja lesz annak, hogy valaki a vízbe esik.

Lo riasztja a személyzetet és a biztonságiakat, akik értetlenül állnak a beszámolója előtt, hiszen a 10-es kabinban nem szállt meg vendég, és senki sem hiányzik a jachtról. Ráadásul a véres kéznyom sincs már ott… Vajon Lo csak képzelődött, vagy tényleg gyilkosság történt a hajón?

Láthatóan hasonló a sztori tehát, mint amit A lány a vonatonban, a Nő az ablakban és sok más egyéb filmben (pl. a Jodie Foster-féle 2005-ös Légcsavarban, vagy sokkal régebben a Hitchcock-féle 1938-as Londoni randevúban) láthattunk.

A nő a tízes kabinból ezeket ötvözi a Halál a Nílusonnal, csak mai környezetben, mai tematikákkal, például a felső- és a középosztály életvitelének és szellemiségének szembeállításával.

Persze csak felületesen, hiszen a krimin van a hangsúly. Ezúttal azonban nincs jelen profi nyomozó, egy újságíró civilnek kell kibogoznia a szálakat, akinek ráadásul időnként valaki az életére is tör, mivel olyan dologba üti az orrát, amibe nem kéne. Egy idő után sajnos fárasztóvá válik azonban, hogy hősnőnknek senki sem hisz, hiába történnek vele egyre durvább dolgok (egy ponton a jacht medencéjébe is bele akarják fullasztani), a szereplők gondolkodásmódja és tettei így sokszor logikátlanokká válnak.

Van ugyan egy nagyobb csavar, ami akár meg is lepheti a nézőt, ám az író-rendező Simon Stone, illetve a Joe Shrapnel-Anna Waterhouse páros (Egy háború margójára, Jean Seberg minden rezdülése, Kígyószem: G.I. Joe – A kezdetek) forgatókönyve túl hamar, kb. egy óra után előáll vele, az utolsó félóra pedig már abból áll, hogy Lo ennek ismeretében lebuktassa a gazt vagy gazokat. Így az a kevés izgalomfaktor is eltűnik a sztoriból, ami addig valamennyire fenntartotta a figyelmet.

Pedig a színészből rendezővé avanzsált, most 41 éves svájci Simon Stone egyáltalán nem tehetségtelen filmes, hiszen a 2015-ös Apa és lánya, valamint a 2021-es Ásatás is remek filmek, ezúttal azonban valami nagyon félrement. Úgy tűnik, újra beütött a „Netflix-átok”, amely ismét bizonyította, hogy az alapvetően ügyes filmesek kezéből is milyen könnyen ki tud siklani egy streamingprojekt (lásd: Joseph Kosinskitől A pók fejét, Judd Apatow-tól A buborékot, Joe Wrighttól a Nő az ablakbant, Duncan Jonestól a Mute-ot, Jean-Pierre Jeunet-től a BigBugot, a Russo tesóktól A szürke embert, Andrew Dominiktől a Szöszit, Alejandro G. Iñárritutól a Bardo, egy maroknyi igazság hamis krónikáját vagy Noah Baumbach-tól a Fehér zajt).


Link másolása
KÖVESS MINKET: