SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Rácz Jenő a Nyerő Párosban: „Ki az az ember, aki engem meg mer kérdőjelezni?”

A Konyhafőnök zsűritagja csúnyán összeveszett a Járai házaspárral, akik szerint a séf elfogadhatatlanul beszél a barátnőjével.


Forrtak az indulatok a Nyerő Páros pénteki adásában is. Ahogy már korábban megírtuk, Rácz Jenőt már az előző adásokban is kikezdték amiatt, ahogyan a barátnőjével, Gyuricza Dórával bánik. A csütörtöki játék során a séf többször is ráförmedt a párjára, amit sokan nem néztek jó szemmel. Például Járai Máté és Kíra, valamint Czutor Zoltán is kifejtette, mennyire unszimpatikus számukra a Konyhafőnök zsűritagjának viselkedése.

A pénteki adásban ismét szóba került Rácz Jenő viselkedése a barátnőjével. A párok név nélkül írhattak kérdéseket egymásnak, a séftől pedig azt akarta megtudni valaki, hogy észrevette-e, hogy mennyire zavart másokat az, ahogy Dórival beszélt a csütörtöki játék során.

Jenő erre elmondta, hogy aznap nagyon mélyponton volt, de megbeszélték a történteket a párjával. Szerinte egyébként sem tartozik senkire, hogy mikor kér bocsánatot a barátnőjétől, mástól pedig nem is fog ilyen miatt. Azt sem értette, hogy a kérdező miért minden páros és miért nem a saját nevében beszél.

„Ki az az ember, aki engem meg mer kérdőjelezni?”

- tette fel a kérdést, amin Járai Máté és felesége is kiakadtak.

A színész azt mondta, ő soha, semmilyen körülmények között nem üvöltené le úgy a barátnője fejét, ahogy azt a séf tette. Rácz Jenő erre azzal vágott vissza, hogy ő sem "ment bele" Járaiék magánéletébe - akik korábban a műsorban bevallották, hogy nyitott házasságban élnek már évek óta -, és azt kérte tőlük, hogy engedjék el a vele történteket, mert már többször pont került ennek a végére.

Amikor Járai Kíra azzal szembesítette őt, hogy arrogánsan kommunikál, a séf azt mondta neki, hogy "fejezd be!" Ezen aztán a Járai házaspár még inkább felhúzta magát. "Azonnal fejezd be?! Mit képzelsz te?! Hát vegyél vissza!" - szólt rá Kíra.

"Figyelj, nem a s.ggedből rántottad ki az embereket, úgy beszél folyamatosan az emberekkel. Te mit képzelsz magadról? Senki nem használ ilyen szavakat. Nem mindegy, hogy hogy kommunikálsz és milyen szavakat használsz!" - folytatta Járai Máté felesége.

Végül Gyuricza Dóri is megszólalt a témában, aki csak annyit mondott, hogy ő úgy szereti Jenőt, ahogy van, és szerinte az csak az ő dolguk, hogy hogy beszélnek egymással.

Itt meg lehet nézni a jelenetet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Péter Szabó Szilvia fehér bikinis tengerparti fotóitól mindenkinek eláll a szava
Az énekesnő a tengerparton készült képeken fehér bikiniben, nadrágban és áttetsző blúzban látható. A bejegyzése alatt dicsérő kommentek sorakoznak, és sokan a világ legszebb nőjének nevezték.


Péter Szabó Szilvia gyönyörű nyaralós fotókkal örvendeztette meg követőit az Instagramon, vette észre a Femina.

A képeken a NOX énekesnője egy fehér bikiniben látható, amely szépen kiemeli lebarnult bőrét. Az összeállítást fehér nadrággal, néhány felvételen pedig áttetsző, fehér blúzzal egészítette ki.

Azokon a fotókon, ahol állva pózol, jól érvényesül karcsú, nőies alakja. A rajongók nem fukarkodtak a dicsérő szavakkal: „Gyönyörű, mint mindig!”, „Micsoda bomba bikinis nő!”, „Legszebb nő a világon!!!”

A képek mellé a következő gondolatot írta:

„Amikor végre nincs más dolgod, csak hagyni, hogy a tenger “zaja” csendet teremtsen a fejedben…”

A fotókat itt lehet átlapozni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Lendvai Ildikó újra szerelmes - lefotózták, ahogy kézen fogva sétált új párjával
A 79 éves politikust a Széll Kálmán téren kapták lencsevégre, majd egy demonstráción is megjelent a férfival. Korábban sosem verte nagydobra a magánéletét, és ez most sem változott.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 05.



Noha Lendvai Ildikó sosem titkolta a magánéletét, ritkán szerepel ezzel kapcsolatban a hírekben. Az MSZP volt elnökét azonban nemrég a Széll Kálmán téren látták egy férfi társaságában, akivel kézen fogva sétáltak.

A Blikk olvasója éppen arra járt, és elmondta:

„A helyzet elég félreérthetetlen volt, látszott, hogy ez több, mint barátság... Olyan meghittnek tűnt az egész.”

Azt is hozzátette, hogy hallotta, ahogy egy buszmegállót kerestek, és Lendvai megmutatta a férfinak, merre kell menniük. „A férfi ezt kicsit furcsállva kérdezett vissza: te tudod, az merre van?”

Később az is kiderült, hogy a 79 éves politikus a Karácsony Gergely főpolgármester gyanúsítotti kihallgatása elleni demonstrációra igyekezett. A tüntetésről készült fotón szintén látszik a férfi, aki a társaságában volt:

Lendvai Ildikót megkérdezte a lap, hogy ki látható a képeken.

„Semmi titok nincs a dologban – nevetett Lendvai Ildikó. – Független ember vagyok, a férjem jó pár éve meghalt, a férfi pedig, akivel lefotóztak, az új kapcsolatom. Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy nem beszélek a családomról, de annyit elárulhatok, hogy nincs köze a politikához, de a családtagjaimat nem is vonom bele soha a politikába.”

A politikus korábban már beszélt egy volt kapcsolatáról is, Kolozsi Béláról, aki orvosként, majd külügyminisztériumi nagykövetként is dolgozott, és az MDF-hez kötődött. „Nagy szerelemben indult a dolog. Később az MDF híve lett, dolgozott a külügyben is nagykövetként. Mindez nem tett jót a kapcsolatunknak. Ennek a pályának az az átka, hogy ha az ember komolyan csinálja, az élete minden eresztékébe behatol a politika. Akkor is azon jár az esze, ha főz” - mondta a Blikknek korábban Lendvai.

Kolozsi Béla 2017-ben hunyt el. Azóta Lendvai Ildikó még ritkábban beszélt nyilvánosan a magánéletéről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szoboszlai Dominik a kislánya születéséről: A feleségem végig hősiesen helytállt
Szoboszlai Dominik megható szavakkal mesélt első gyermeke születéséről. A sztárfocista szerint semmilyen sporteredmény nem ér fel azzal, amikor először karjába vehette a kislányát.


Szoboszlai Dominik és felesége, Buzsik Borka életük egyik legszebb időszakát élik, hiszen megszületett első közös gyermekük. A magyar válogatott csapatkapitánya és a Liverpool játékosa mindössze 24 évesen lett édesapa.

A házaspár nagy figyelmet fordít arra, hogy óvják a családi életüket, ezért a kislány születésének pontos időpontját és nevét nem hozták nyilvánosságra. Az első közös fotó mellé Dominik csupán ennyit írt: „A születésed a világot jelenti nekem. Köszönöm, szerelmem, hogy elhoztad őt az életünkbe.”

A sportoló a story.hu-nak adott interjúban beszélt arról, mit jelentett számára az a pillanat, amikor először tarthatta a karjában a gyermekét.

„Életem legkülönlegesebb pillanata volt, amikor először a karomban tarthattam a kislányunkat, egyetlen győzelem vagy aranyérem sem hasonlítható a gyermekem születéséhez. Az a pillanat örökre velem marad, és az is biztos, hogy mostantól sok minden megváltozik az életünkben” – mondta.

Hozzátette, hogy az apaság számára egyszerre jelent óriási felelősséget és az egyik legszebb ajándékot. Feleségét külön is méltatta:

„A feleségem végig hősiesen helytállt, minden elismerésem az övé. Most már nemcsak magamért, hanem értük is küzdök a pályán.”

Bár tisztában van vele, hogy lesznek fárasztóbb éjszakák, biztos benne, hogy az apaság minden percét élvezni fogja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megvannak az első nevek: ők biztosan szerepelnek Az Árulók új évadában
Az RTL egyik legizgalmasabb műsora idén ismét hírességekkel tér vissza. Már az első nevek is izgalmat ígérnek, és azt is elárulták, kik voltak a nézők kívánságlistáján.


Idén új évaddal és új szereplőkkel tér vissza Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsor. A teljes névsor még nem ismert, de három név már biztosan kiszivárgott. A story.hu értesülései szerint Trill Beatrix, Kádár L. Gellért és Wolf Kati is szerepelnek majd az RTL egyik legsikeresebb műsorában.

Trill Beatrixet nemrég a Futni mentem című filmben láthatták a nézők, és szerepet kapott a Hogyan tudnék élni nélküled? című film folytatásában is. Kádár L. Gellért a Hunyadi című sorozatban tűnt fel, ahol a szerepe miatt rengeteg rajongót szerzett. Wolf Kati az RTL tehetségkutatójában vált ismertté, szerepelt az Euróvízión, az utóbbi időben viszont inkább a TV2-n láthatták a nézők. Júniusban ő nyitotta meg az idei Pride-ot is.

Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese a SorozatWiki évértékelő podcastjében beszélt arról, hogy idén nem indul el a civil szereplős verzió, de a hírességekkel teli változat nem marad el. A teljes szereplőgárdát nem árulta el, de azt elmondta, kik szerepelnek a nézők kívánságlistáján. Ezen a listán többek között Thuróczy Szabolcs, Anger Zsolt, Szellő István, Fördős Zé, Gundel Takács Gábor, Lovas Rozi, Hajdú Péter, Dobó Kata, Tóth Vera és Tóth Gabi neve is szerepel. Nemrégiben pedig olyan hírek is napvilágot láttak, hogy Sebestyén Balázs is feltűnhet majd a műsorban.


Link másolása
KÖVESS MINKET: