KULT
A Rovatból

Pokoli rokonok: Tényleg van, aki azt hitte, hogy most majd csoda történik?

Az RTL új teleregénye nem ígér sokat, de azt betartja: felszínesen szórakoztat, mindezt néhány igazán élvezetes színészi alakítással.


Rögtön az elején coming outolok: nekem tulajdonképpen tetszik a Pokoli rokonok. Amikor a főszerkesztőm kiadta a feladatot, úgy képzeltem, gyorsan visszanézem az első részt, aztán írok valamit, letudom. Aztán azon kaptam magam, hogy már a harmadik epizódot nézem. Kicsit nehéz eldönteni, hogy mi akar lenni, mert vígjátéknak annyira nem humoros, viszont nem is olyan irritálóan nyálas, mint egy török szappanopera.

Persze láttam a sok fanyalgó kritikát és kommentet. És tulajdonképpen a maguk szempontjából igazuk is van. De akik ezeket írták, mégis mit vártak egy RTL-es teleregénytől? Jancsói mélységet? Monty Python szintű abszurdhumort?

Akinek nem jött be a Barátok közt vagy a Drága örökösök, komolyan azt hitte, hogy na, most majd csoda történik?

Az RTL új sorozata is Hámori Barbara műhelyéből került elő. A producernek olyan változó színvonalú és sikerű sorozatokat köszönhetünk az elmúlt évekből, mint A mi kis falunk, a Keresztanyu, a Hotel Margaret vagy a Séf meg a többiek.

A horvát Kumovi (Keresztapák) sorozaton alapuló alapsztoriban nincs sok új. A gazdag budapesti Guba család elveszti mindenét. A fiú, Olivér (Adányi Alex) egy ostoba befektetéssel csődbe vitte a család bankját, ezért Gubáék kénytelenek visszaköltözni a családfő, Guba Tóni (Árpa Attila) szülőfalujába, Pantallósra.

(Szerintem a darknet sötét bugyraiban létezik egy szervezet, ami kimondottan arra szakosodott, hogy idétlen településneveket találjon ki magyar sorozatok számára.)

Mindehhez hozzájön még néhány kötelező szappanopera elem eltitkolt zabigyerekről, korrupt politikusokról, titkos zsebbizniszekről, és persze tiltott szerelemről.

Ahogy az alapvetésből várható, a sorozat ezután kiaknáz minden unalomig ismert közhelyet a főváros-vidék, gazdag-szegény, urbánus-népi ellentét témakörből. A szereplők meglehetősen egydimenziósak, a poénok sokszor kiszámíthatóak, néha kimondottan fájnak – például amikor a vidéki rokon a DNS-tesztet következetesen Dénes-tesztnek mondja.

A Pokoli rokonok könnyed, közhelyes, felszínes, de alkalmas rá, hogy az ember egy órára kikapcsolódjon, már ha szeret tévét nézni. Olyan ez, mint a sajtburger vagy a csipsz.

Tudjuk, hogy nulla a tápértéke és egészségtelen is, de néha a finom ízek miatt mégis elcsábulunk.

Egy ilyen típusú műsor ennyit tud, jó esetben. Ugyan a Pokoli rokonok sem hibátlan még a maga műfaján belül sem, de az elmúlt évek hasonló próbálkozásai közül talán a legjobban sikerült, és úgy tűnik, ez az a műfaj, ami megy nekünk. A 2000-es években voltak ugyan kísérletek a Jóbarátok típusú intellektuális sitcomok magyarosítására, de ezek mind csúfos kudarcot vallottak.

Pedig írói talentumban nem lenne hiány, hiszen a produkció vezető írója a stáblista szerint Fehér Boldizsár, akivel évekig dolgoztam együtt, az egyik legjobb tollú magyar humorista amellett, hogy Margó-díjas szépíró. Kétlem, hogy ne tudna ennél sokkal elvontabb, intellektuális humort szállítani, de ez a műfaj nem erről szól.

(Mielőtt a bölcsészek fanyalogni kezdenek és az irodalom elárulásáról beszélnének, Grecsó is írt Győzike Show-t, élni kell.)

A színészek többnyire hozzák, amit kell. Amit külön értékelek, hogy ezúttal minimálisra szorították a vicceskedő ripacskodást, ami a hazai sorozatok egyik rákfenéje. Sokszor úgy játszanak tévében, mintha színpadon lennének, ami azért kellemetlen, mert a tévé mindent ezerszeresére nagyít. Ezt ennél a sorozatnál (többnyire) nem érzem, és ez mindenképpen jót tesz a nézői élménynek.

Ha van gond a szereplőkkel, az a karakterek átgondolatlansága, hiteltelensége. Olivér például az egyik pillanatban mint ellenállhatatlan nőcsábász kerül elénk, aki szórja magából a szellemes bókokat és replikákat, aztán két jelenettel később kiderül, hogy segghülye – már bocsánat –, aki egy tök idegen ember telefonhívásának hatására a bank összes pénzét kriptovalutába fektette (ezért mentek csődbe.)

Guba Lara (Pásztor Virág) alapjában véve a buta, újgazdag, elkényeztetett úri csajszi, aki flat white lattét kér a vidéki rokonoknál (ahol persze csak kotyogós kávéfőző van), és akinek abban manifesztálódik a csőd ténye, hogy nem veheti meg a szandált, amit kinézett magának. Ismerjük ezt az archetípust. A következő pillanatban mégis ő az, aki addig nyomokban sem észlelt empátiával látványosan megsajnálja az apját.

Az anyát, Enikőt alakító Dobó Katának sincs könnyű dolga, az alkohol és altató függő, sekélyes gazdag asszony az epizód első felében még jóformán semmit nem képes felfogni abból, ami velük történik, hogy aztán botcsinálta Julija Navalnajaként, sztoikus nyugalommal álljon férje oldalára a bajban, és próbálja talpraállítani a családot.

Hogy a siker szempontjából mennyire volt jó ötlet Dobót és Árpát megtenni húzónévnek, az kérdés. Dobó Kata egyáltalán nem rossz színésznő, bizonyos szerepekben egy jó rendező sok mindent ki tud hozni belőle. De már rég nem az a csinos, szexi fiatal tehetség, aki annak idején feltűnt a Miniszter félrelépben, és akiért annyian rajongtak. Megosztóvá vált, főleg az Andy Vajnához fűződő kapcsolata és a kétes megítélésű filmrendezései miatt.

Árpa Attila nem egy új Latinovits, de megbízható színész, az Árulók és a Sztárbox miatt pedig most megint forog a neve.

De sem Dobó, sem Árpa nem rendelkezik olyan masszív rajongói (vagy akár gyűlölői) táborral, akik csak miattuk megnéznének bármit is.

Ezzel az együtt nagyrészt a színészek azok, akik szórakoztatóvá teszik a Pokoli rokonokat. Vannak ismerős arcok, mint a polgármestert alakító Bede-Fazekas Szabolcs, a Guba Tóni volt szerelmét, Dusikát játszó Ulmann Mónika, a szenilis nagypapaként visszatérő Magyar Attila, vagy az iszákos önkormányzati dolgozó bőrébe bújt Beleznay Endre. Az utóbbi időkben műsorvezetőként is bemutatkozó Varga Ádám is feltűnik, mint Dusika fia (akiről szerintem egy megfelelő ponton ki fog derülni, hogy Guba Antal fia).

Szeretném kiemelni a Fejes Lászlót alakító Juhász Istvánt, a kavarógép polgármesternét alakító Vanya Tímeát, illetve Sóvári-Fehér Annát, aki olyan hihetően alakítja Fejesék éppen csak nagykorúvá cseperedett lányát, hogy nem is ismertem fel azonnal, pedig alig egy hónapja láttam a Thália Színházban a Romantikus komédia főszerepében. A Dr. Aczél Zsófiát alakító Juhász Jázmin volt az egyik oka, hogy a meglehetősen gyengére sikerült Az almafa virága nem volt teljesen nézhetetlen. Itt is bizonyítja, hogy örökölte a színészi tehetséget neves nagypapájától, Juhász Jácinttól.

A kisebb mellékszereplők közül kiemelném Csonka Andrást, aki néhány percre jelenik meg mint kardiológus. Az ember azt gondolná, hogy megpróbálja elbohóckodni a szerepet, minél nagyobb figyelmet keltve, de nem. Pici teljesen komolyan játszotta a szerepét. Aki még nagyon belopta magát a szívembe a falu rendőrjét, Levit alakító Borbély Richárd.

Mindezek mellett a Pokoli rokonoknak van egy fontos erénye. Talán említést sem érdemlő közhely, hogy az ehhez hasonló kommersz műsorok összehasonlíthatatlanul nagyobb közönséget érnek el, mint az úgynevezett „magas művészet”. Jóllehet, a Pokoli rokonok első részének mintegy 290000 nézője csalódást okozhat a nézettségi versenyben, de akkor is sok emberről beszélünk.

Épp ezért ezek a műsorok a legalkalmasabbak arra, hogy széles körben „üzenetet” közvetítsenek, felhívják a figyelmet fontos témákra, alakítsák a közgondolkodást.

A Pokoli rokonok egyik konfliktusa nem más, mint hogy a polgármester kínai befektetőknek szeretné átjátszani a falu környéki földeket egy akkumulátorgyár létesítésére.

Ez most aktuális téma, Magyarország egyik legfőbb problémája, és a sorozat a maga lehetőségein belül jól bemutatja, milyen háttéralkuk állhatnak egy ilyen beruházás mögött, miként próbálják a politikusok megvezetni a választókat. Ez pedig úgy gondolom, fontos cél. Persze jó lenne, ha árnyalnák a képet, de ez már túl nagy elvárás.

Ha másért nem, ezért jó lenne, ha minél többen megnéznék, hátha elindul valami érdemi diskurzus a közösségi médián kívül is, a nappalikban, ebédlőasztaloknál, piacokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET: