Ariana Grande komikus szerelme, Pete Davidson köztudott, hogy nem fogja vissza magát, ha a magánéletéről kérdezik. Egy alkalommal például, amikor azt kérdezték tőle, milyen Grandéval járni, azt felelte: „Folyamatosan áll a f@rkam.”
4.8m Likes, 58.7k Comments - Ariana Grande (@arianagrande) on Instagram: "i thought u into my life ? woah ! look at my mind ?⚡️?"
Nos, most Pete még messzebb merészkedett. Howard Stern műsorában egyébként is meglehetősen őszinték szoktak lenni a hírességek, így ő is az volt. Például elmondta, hogyan jöttek össze: a MET-gála után felmentek az énekesnő lakására és egy társasággal játszottak. Aztán amikor mindenki elment és kettesben maradtak, Pete megkérdezte Arianát, hogy megcsókolhatja-e.
2.2m Likes, 10k Comments - Ariana Grande (@arianagrande) on Instagram: "last night photos @kevinmazur"
A komikusnak anno nem lehetett túl nagy önbizalma, mert bevallása szerint kapcsolatuk elején dögös pasikról mutogatott képeket Grandénak, hogy illusztrálja neki, miről marad le, ha vele jár. Ariana „Pete Davidson” című számát hallva pedig elsírta magát, mert elmondása szerint eddig nem foglalkozott ennyit vele senki.
Volt az interjúnak egy kemény része: Davidson elárulta, hogy gyakran, miközben az énekesnővel szexel, apja halálára gondol, hogy visszafogja magát (édesapja tűzoltó volt és a 9/11-es katasztrófában lelte halálát).
A komikus szerint amúgy ez nem gáz, hiszen ő mindig is a tragédiát használta fel, hogy viccet csináljon belőle.
2m Likes, 17.2k Comments - Ariana Grande (@arianagrande) on Instagram: "!"
Még arra is kitértek a beszélgetésben, amire sok pletykaéhes hallgató kíváncsi lehetett: hogy Pete nemi szerve tényleg olyan nagy-e, mint ahogy arról Ariana egy alkalommal beszélt. „Szerintem átlagos méretű péniszem van, csak ő kicsi, ezért minden nagy neki” – felelte.
Ariana Grande komikus szerelme, Pete Davidson köztudott, hogy nem fogja vissza magát, ha a magánéletéről kérdezik. Egy alkalommal például, amikor azt kérdezték tőle, milyen Grandéval járni, azt felelte: „Folyamatosan áll a f@rkam.”
Erdei Zsolt és felesége, Dudás Réka két gyermeke speciális nevelést igényel, írja a Blikk. A 11 éves Gréti autizmus spektrumzavarral él, a 8 éves Vilmos ADHD-s, valamint epilepsziája is van. A gyerekek speciális iskolába járnak, 7–8 fős osztályban tanulnak, az iskolában kapják a fejlesztéseket.
„Gréti és Vilmos koraszülött, ezért a fejlesztés gyakorlatilag a születésüktől elkezdődött. Gréti 920 grammal jött világra, két hónapos korában már személyesen Dévény Anna nénihez jártunk Dévény-tornára. Ő sajnos már nem él, de a módszere azóta is legendás. Nem volt ez könnyű út, hiszen olyan izomstimuláló masszázst kapott, ami fájhatott neki, de kitartottunk, és lett eredménye. Aztán jártunk TSMT-tréningre (a gyerekek idegrendszerét serkentő torna – a szerk.), lovaglásra, úszásra. Amit csak lehetett, kipróbáltunk. Vilmossal már egyszerűbb volt a helyzet, addigra rutinosak voltunk a fejlesztésekkel kapcsolatban”
– mondta.
Gréti szeret atletizálni, „úgy fut, mint egy gazella”. Emellett furulyázik, és sokat olvas. "Persze amikor reggel indulnánk iskolába, és olyankor olvas, abból adódnak konfliktusok. Elmélázik, kis álmodozó, alig lehet kirobbantani a világából. Megszoktuk, hogy ilyen, nem cserélném el senkire."
Vilmosnál a hiperaktivitás akkor látszik, ha valami nem kelti fel az érdeklődését, de ha igen, „lelőhetetlen”.
„Vilmosnak epilepsziája is van, ami akkor alakult ki, amikor lázgörcsök gyötörték. Távolba révedős rohamai voltak, belemerengett az éterbe. Gyógyszeres kezeléssel ezek a tünetek megszűntek, az egyik gyógyszert sikerült már elhagynunk, de ez nehéz időszak volt. A gyerek megváltozott tőle, visszahúzódóbb, tartózkodóbb lett, furcsa szokásokat vett fel… Viszont ha érdekli valami, akkor megy, mint a mérgezett egér. Például lusta megtanulni olvasni, nem veszi a fáradságot, de a legók, motorok, kártyajátékok nagyon érdeklik.”
Erdei szerint Vilmos sokszor azonnal a kész megoldást szeretné.
„Már működőképes dolgokat akar építeni, például amihez motor kell, de az bonyolult, összetett folyamat. Pedig az alapoknál kellene elkezdeni a konstrukciót, ezt mindig elmondom neki.”
A szülői mindennapokban előfordulnak nehéz helyzetek is. „Ha elüvöltöm magam, akkor vigyázzállás van. Én is emberből vagyok, az én idegrendszerem is kimerül. Amikor tizenötödszörre kérek valamit, és elfogy a türelem, akkor azért beszaladnak a fürdőszobába. Persze olyan is van, hogy inkább megmosom a fogukat, mert már unom a könyörgést.”
Erdei és felesége igyekeznek következetesen nevelni a gyerekeket.
„Régen a szülők sok mindent rákényszerítettek a gyerekeikre, elvárták, hogy orvos, ügyvéd legyen belőlük. Ez lehet, hogy nem volt kellemes, de sokan mondták utólag, hogy nem bánták meg, hogy végigcsinálták. Nem biztos, hogy jó irány, ha nem vársz el semmit a gyerektől. Igyekszünk jó példát mutatni. Volt rá példa, hogy azt hittük, Gréti majd megkeseríti az életünket. Voltak nehéz pillanatok, de most már megtalálta a helyét, rendben van. A nagyfiammal viszont – aki nincs semmire diagnosztizálva – megtapasztaltuk, hogy a kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond mondás tényleg igaz. Ő kész életveszély!”
– mondta el első házasságából született fiáról, Viktorról.
A család ideje nagy részét a gyerekek kötik le. "Nekünk annyira meghatározzák az életünket a gyerekek, hogy nélkülük egy tapodtat sem megyünk. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor voltunk kettesben, színházban például. Az sajnos nem szokott jól elsülni. Anyósom vigyáz ilyenkor a gyerekekre, és gyakran csörög a telefon, hogy a gyerekek veszekednek. Anyósom már hetvenéves, így előfordul, hogy ez már sok neki, de nagyon hálásak vagyunk, amiért ennyit segít nekünk. Én egyedül el szoktam menni egy évben kétszer-háromszor horgászversenyre, ott ki tudok kapcsolni. Rékánál viszont ez sokkal nehezebben oldható meg."
Dudás Réka heti két jógaórára jár, ezeken az alkalmakon semmi nem jöhet közbe. Ilyenkor Erdei van a gyerekekkel.
Erdei Zsolt és felesége, Dudás Réka két gyermeke speciális nevelést igényel, írja a Blikk. A 11 éves Gréti autizmus spektrumzavarral él, a 8 éves Vilmos ADHD-s, valamint epilepsziája is van. A gyerekek speciális iskolába járnak, 7–8 fős osztályban tanulnak, az iskolában kapják a fejlesztéseket.
„Gréti és Vilmos koraszülött, ezért a fejlesztés gyakorlatilag a születésüktől elkezdődött. Gréti 920 grammal jött világra, két hónapos korában már személyesen Dévény Anna nénihez jártunk Dévény-tornára. Ő sajnos már nem él, de a módszere azóta is legendás. Nem volt ez könnyű út, hiszen olyan izomstimuláló masszázst kapott, ami fájhatott neki, de kitartottunk, és lett eredménye. Aztán jártunk TSMT-tréningre (a gyerekek idegrendszerét serkentő torna – a szerk.), lovaglásra, úszásra. Amit csak lehetett, kipróbáltunk. Vilmossal már egyszerűbb volt a helyzet, addigra rutinosak voltunk a fejlesztésekkel kapcsolatban”
– mondta.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nicole Kidman beadta a válókeresetet countryzenész férje ellen, egy híján húsz év házasság után, írja a story.hu. A házaspárt nyár eleje óta nem látták együtt, sokan azt találgatják, mi történhetett.
Felmerült, hogy az énekes egy fiatalabb nő miatt hagyta el az 58 éves színésznőt. A hírek szerint Kidman nem akart elválni, és próbálta megmenteni a házasságot. Nashville-ben is azt beszélik, hogy ki lehet a harmadik.
A szóbeszéd szerint
Keith Urban állítólagos barátnője, akivel egyes hírek szerint már össze is költözött, szintén a zenei világból érkezett. Emiatt két fiatal előadóra terelődött a figyelem, akik a nyáron együtt dolgoztak vele és színpadra is léptek vele: a 25 éves, szőke Karley Scott Collins énekesnőre és a 25 éves, barna hajú gitárosra, Maggie Baugh-ra.
A közös munka miatt mindketten sok időt töltöttek az énekessel. Urban az egyik koncertjén Maggie nevét beleszőtte egy olyan szerelmes dalba, amelyet eredetileg a feleségének írt.
A válási iratok szerint két lányuk, a 17 éves Sunday és a 14 éves Faith 306 napot az édesanyjukkal töltenek, és 59 napot az apjukkal. Mivel olyan korban vannak, amikor már beleszólhatnak egy ilyen döntésbe, ez a felosztás ezt is tükrözheti.
Nicole Kidman beadta a válókeresetet countryzenész férje ellen, egy híján húsz év házasság után, írja a story.hu. A házaspárt nyár eleje óta nem látták együtt, sokan azt találgatják, mi történhetett.
Felmerült, hogy az énekes egy fiatalabb nő miatt hagyta el az 58 éves színésznőt. A hírek szerint Kidman nem akart elválni, és próbálta megmenteni a házasságot. Nashville-ben is azt beszélik, hogy ki lehet a harmadik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tóth Gabi könnyek között beszélt a válásáról: Tulajdonképpen a múltam 80 százalékat elveszítettem
Az énekesnő szerint csak addig szerették őt azok, akik azóta eltávolodtak tőle, amíg minden jól ment neki, és „dübörgött”. Elmondta, kinek az elvesztése volt a legnehezebb számára.
Tóth Gabi lesz Sváby András következő vendége. Az Útközben elmeséled következő adásának előzeteséből kiderül, hogy mit gondol az énekesnő Krausz Gáborral való szakítása, válása után. Beszélt arról, hogy mekkora veszteség érte, és kinek az eltávolodása fáj neki a legjobban.
Tóth Gabi szerint rengeteg veszteséget szenvedett el, amióta különvált volt férjétől. Sváby Andrásnak elárulta:
"Tulajdonképpen a múltam 80 százalékát elveszítettem. A stabil hátországomat, menedzseremet, zenei embereket, a gyermekem keresztanyját. Mindenkit elvitt a válásom" - mondta.
Arra pedig, hogy kinek az elvesztése a legnehezebb számára, azt mondta:
"A fogadott apám, akivel húsz évig dolgoztam. Ő nekem nagyon nagy veszteség. És nagyon nehéz volt látni, amikor az exférjemmel együtt nyaraltak Törökországban".
Szerinte: "Úgy érzem, addig voltam szeretve, amíg minden nagyon jól ment, amíg dübörgött a Tóth Gabi".
Tóth Gabi és Krausz Gábor 2023 nyarán váltak el. Azóta mindketten új kapcsolatban élnek.
VIDEÓ: Útközben elmeséled – Tóth Gabi: Tulajdonképpen a múltam 80%-át elveszítettem
Tóth Gabi lesz Sváby András következő vendége. Az Útközben elmeséled következő adásának előzeteséből kiderül, hogy mit gondol az énekesnő Krausz Gáborral való szakítása, válása után. Beszélt arról, hogy mekkora veszteség érte, és kinek az eltávolodása fáj neki a legjobban.
Tóth Gabi szerint rengeteg veszteséget szenvedett el, amióta különvált volt férjétől. Sváby Andrásnak elárulta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ezen a képen nem fogsz ráismerni Tóth Gabira – a követői szinte követelik, hogy maradjon ilyen a stílusa
A Megasztárban kapott hideget-meleget a merész szettjei miatt, de pár hete visszaszólt a bírálóknak. Most egy titokzatos dalt is ígér a Csináljuk a Fesztivált! színpadára.
Közel egy hónapja elindult a Megasztár új évada. A válogatókon Tóth Gabi rövid, szűk ruhában és áll alá érő fekete hajjal szerepelt. Többen kritizálták a külsejét, és egy videóban ő maga is bevallotta, hogy élőben teljesen másmilyennek tűnt a szett, mint amit a tévében látott.
A tehetségkutató mestere a közösségi oldalán egy fotóval jelezte, hogy idén ő is előad a Csináljuk a Fesztivált! című műsorban. Azt még nem árulta el, milyen dallal áll színpadra.
A friss képen egészen más stílusban látszik:
izgalmas szabású fekete ruhát visel, frizurája sötétbarna, hosszú loknikba göndörítve
A változás a követőinek is feltűnt, a kommentszekcióban dicsérik az új külsejét, mi több: szinte követelik, hogy maradjon ennék a stílusnál, és dobja a megasztáros kinézetet.