SZTÁRVILÁG

„Ha elüvöltöm magam, akkor vigyázzállás van” – ilyenek a mindennapok Erdei Zsolt két speciális nevelési igényű gyerekével

Fiánál dührohamokkal is küzdöttek, amin a gyógyszeres kezelés javított. Hozzátette, hogy a gyerekek speciális iskolába járnak, kis létszámú osztályba.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. október 04.



Erdei Zsolt és felesége, Dudás Réka két gyermeke speciális nevelést igényel, írja a Blikk. A 11 éves Gréti autizmus spektrumzavarral él, a 8 éves Vilmos ADHD-s, valamint epilepsziája is van. A gyerekek speciális iskolába járnak, 7–8 fős osztályban tanulnak, az iskolában kapják a fejlesztéseket.

„Gréti és Vilmos koraszülött, ezért a fejlesztés gyakorlatilag a születésüktől elkezdődött. Gréti 920 grammal jött világra, két hónapos korában már személyesen Dévény Anna nénihez jártunk Dévény-tornára. Ő sajnos már nem él, de a módszere azóta is legendás. Nem volt ez könnyű út, hiszen olyan izomstimuláló masszázst kapott, ami fájhatott neki, de kitartottunk, és lett eredménye. Aztán jártunk TSMT-tréningre (a gyerekek idegrendszerét serkentő torna – a szerk.), lovaglásra, úszásra. Amit csak lehetett, kipróbáltunk. Vilmossal már egyszerűbb volt a helyzet, addigra rutinosak voltunk a fejlesztésekkel kapcsolatban”

– mondta.

Gréti szeret atletizálni, „úgy fut, mint egy gazella”. Emellett furulyázik, és sokat olvas. "Persze amikor reggel indulnánk iskolába, és olyankor olvas, abból adódnak konfliktusok. Elmélázik, kis álmodozó, alig lehet kirobbantani a világából. Megszoktuk, hogy ilyen, nem cserélném el senkire."

Vilmosnál a hiperaktivitás akkor látszik, ha valami nem kelti fel az érdeklődését, de ha igen, „lelőhetetlen”.

„Vilmosnak epilepsziája is van, ami akkor alakult ki, amikor lázgörcsök gyötörték. Távolba révedős rohamai voltak, belemerengett az éterbe. Gyógyszeres kezeléssel ezek a tünetek megszűntek, az egyik gyógyszert sikerült már elhagynunk, de ez nehéz időszak volt. A gyerek megváltozott tőle, visszahúzódóbb, tartózkodóbb lett, furcsa szokásokat vett fel… Viszont ha érdekli valami, akkor megy, mint a mérgezett egér. Például lusta megtanulni olvasni, nem veszi a fáradságot, de a legók, motorok, kártyajátékok nagyon érdeklik.”

Erdei szerint Vilmos sokszor azonnal a kész megoldást szeretné.

„Már működőképes dolgokat akar építeni, például amihez motor kell, de az bonyolult, összetett folyamat. Pedig az alapoknál kellene elkezdeni a konstrukciót, ezt mindig elmondom neki.”

A szülői mindennapokban előfordulnak nehéz helyzetek is. „Ha elüvöltöm magam, akkor vigyázzállás van. Én is emberből vagyok, az én idegrendszerem is kimerül. Amikor tizenötödszörre kérek valamit, és elfogy a türelem, akkor azért beszaladnak a fürdőszobába. Persze olyan is van, hogy inkább megmosom a fogukat, mert már unom a könyörgést.”

Erdei és felesége igyekeznek következetesen nevelni a gyerekeket.

„Régen a szülők sok mindent rákényszerítettek a gyerekeikre, elvárták, hogy orvos, ügyvéd legyen belőlük. Ez lehet, hogy nem volt kellemes, de sokan mondták utólag, hogy nem bánták meg, hogy végigcsinálták. Nem biztos, hogy jó irány, ha nem vársz el semmit a gyerektől. Igyekszünk jó példát mutatni. Volt rá példa, hogy azt hittük, Gréti majd megkeseríti az életünket. Voltak nehéz pillanatok, de most már megtalálta a helyét, rendben van. A nagyfiammal viszont – aki nincs semmire diagnosztizálva – megtapasztaltuk, hogy a kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond mondás tényleg igaz. Ő kész életveszély!”

– mondta el első házasságából született fiáról, Viktorról.

A család ideje nagy részét a gyerekek kötik le. "Nekünk annyira meghatározzák az életünket a gyerekek, hogy nélkülük egy tapodtat sem megyünk. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor voltunk kettesben, színházban például. Az sajnos nem szokott jól elsülni. Anyósom vigyáz ilyenkor a gyerekekre, és gyakran csörög a telefon, hogy a gyerekek veszekednek. Anyósom már hetvenéves, így előfordul, hogy ez már sok neki, de nagyon hálásak vagyunk, amiért ennyit segít nekünk. Én egyedül el szoktam menni egy évben kétszer-háromszor horgászversenyre, ott ki tudok kapcsolni. Rékánál viszont ez sokkal nehezebben oldható meg."

Dudás Réka heti két jógaórára jár, ezeken az alkalmakon semmi nem jöhet közbe. Ilyenkor Erdei van a gyerekekkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Szégyellem, hogy közénk tartozol” - Delhusa Gjon nem venné át a Kossuth-díjat, amíg Nagy Ferónak is van
A Beatrice frontemberét a Békemeneten kérdezték a Szőlő utcai ügyről. Óriási felháborodást váltott ki a válasza.


Nem csitulnak az indulatok Nagy Feró körül: ezúttal Delhusa Gjon üzent a Beatrice frontemberének.

Nagy Ferót még a csütörtöki Békemeneten kérdezték a Szőlő utcai ügy kapcsán, amelyben jelenleg emberkereskedelem és kényszermunka gyanújával nyomoznak. Feró az Alap nevű TikTok-csatorna kérdésére többek között azt mondta:

„Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?”

A kijelentését később sem vonta vissza, sőt, több alkalommal is kiállt mellette. Feró szavai elég nagy felháborodást váltottak ki, és a témában megszólalt többek között az egykori X-Faktoros mentoráltja, Wolf Kati is.

Az ügyben aztán Delhusa Gjon is kifejtette véleményét, aki vasárnap a Facebook-oldalán üzent Ferónak.

„Mint lánygyermekes apa és mint olyan művész, aki lánygyermekes apáknak is énekel, szégyellem, hogy közénk tartozol. Bár pályám során nem volt alkalmunk megismerkedni, szívből remélem, hogy ez így is marad.

Ha valaha méltó leszek a Kossuth-díjra, köszönve azt, addig nem fogom átvenni, amíg te, "NF", birtokosa vagy államunk legmagasabb erkölcsi értékű kitüntetésének.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Soha többet ne is köszönjön” - Nagy Feró bocsánatkérést vár Wolf Katitól
Szerinte az énekesnő félreértette, miről beszélt a Szőlő utcai ügy kapcsán.


Kemény választ küldött Nagy Feró Wolf Katinak a javítóintézeti botrány kapcsán. A Beatrice frontembere szerint az énekesnő félreértette a szavait, és bocsánatkérést vár tőle.

A zenészt még a csütörtöki Békemeneten kérdezték a Szőlő utcai ügy kapcsán, amelyben jelenleg emberkereskedelem és kényszermunka gyanújával nyomoznak. Feró többek között azt monmdta:

„Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?”

A kijelentését később sem vonta vissza, sőt, több alkalommal is kiállt mellette.

Feró szavaira többek között Wolf Kati is reagált. Az énekesnő a Facebook-oldalán azt írta:

„Gondolkodtam, mit lehet reagálni arra, amit mondtál, Feró, egykori X-faktor mentorom... Valójában csak annyit, hogy szégyelld magad!”

Feró az Indexnek most arról beszélt, hogy Wolf Katinak fogalma sincs az ügyről, mégis beszállt a „baloldali kórusba”.

„Nagyon várom, hogy Wolf Kati bocsánatot kérjen tőlem, mert én nem erről beszéltem, de ő beszáll ebbe a liberális kórusba, lelke rajta. De megkérem, hogy soha többet ne is köszönjön vissza nekem, mert én sem fogok köszönni neki. Befejeztük”

– mondta. Hozzátette, hogy csalódott volt mentoráltjában, aki szerinte anélkül alkotott véleményt, hogy tisztában lett volna a tényekkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Miért nem szégyelled magad, Feró??? – Wolf Kati is kérdőre vonta egykori mentorát vállalhatatlan szavai miatt
Szerinte „förtelmes gyalázat”, ha a rocker komolyan gondolta, amit a fiatalkorú Szőlő utcai prostituáltakról mondott.


Tovább gyűrűződik a botrány, ami Nagy Feró körül alakult ki, miután a Békemeneten vállalhatatlan kijelentéseket tett. A Kossuth-díjas zenész a Szőlő utcai, fiatalkorú prostituáltak futtatását érintő hír kapcsán úgy fogalmazott: „Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?” Azóta többen követelték, hogy vegyék el a Beatrice egykori frontemberének Kossuth-díját, de szóba került az is, hogy visszavonják őrbottyáni díszpolgári címét. Az énekes ennek ellenére nem hajlandó bocsánatot kérni.

Most újabb sztár szólalt meg az ügyben. Wolf Kati az X-Faktorban Feró mentoráltja volt, de legújabb Facebook- és Instagram-posztjában nem kíméli a rockert. Mint írja:

„Miért nem szégyelled magad, Feró???”

„Gondolkodtam, mit lehet reagálni arra, amit mondtál, Feró, egykori X-faktor mentorom... Valójában csak annyit, hogy szégyelld magad!”

Hozzáteszi: „Két lánygyerek anyja vagyok. De ehhez egyáltalán nem kell szülőnek lenni.”

„Akár a nem nyugvó szereplési vágyad, akár valamilyen rosszul értelmezett vicceskedés mondatja veled ezeket az óriási hülyeségeket, akkor is rettenetesen káros, amit csinálsz. De ha – ráadásul apaként, nagyapaként - valóban így is gondolod, akkor meg förtelmes gyalázat”

– zárja posztját az énekesnő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Schóbert Lara Olaszországban romantikázik 12 évvel idősebb, milliomos szerelmével
Lovaskocsiztak, piacon jártak és kéz a kézben andalogtak. Lara kutyusa is velük tartott.


Schóbert Lara és párja, a nála 12 évvel idősebb milliomos üzletember, Csereklei Dávid, romantikus útra mentek Olaszországba. A páros közös programot szervezett, és Lara kiskutyája is velük tartott — derült ki a fitneszező influenszer Instagram-oldaláról.

Firenzében turistáskodtak, lovaskocsiztak, piacon jártak és kéz a kézben andalogtak.

Az Instagram-sztoriban már Pisából jelentkeztek, ahol fotó is készült Dávidról és a kiskutyáról, amint „tartják” a pisai ferde tornyot.

A kapcsolatuk néhány hónapja tart, elsőként a Sztárbox sajtótájékoztatóján mutatkoztak együtt, azóta még szorosabb lett a viszony. Korábban felröppent a pletyka, hogy szakíthattak, most azonban együtt utaztak el.

Csereklei Dávid a Slim Store tulajdonosa, a cég a telefonos kiegészítők piacán piacvezetőnek számít Magyarországon. Schóbert Lara fitneszedző, aerobikedző, a Sztárbox fiatal bajnoka és Schobert Norbi valamint Rubint Réka lánya.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET: