Osváth Zsolt nekiment Tóth Gabinak: „A Kárpátok Madonnája már megint megmondta, hogy miért nem áll be”
A gyerekvédelmi tüntetésen is beszédet mondó influenszer, Osváth Zsolt legújabb videójában nekiment az énekesnőnek. Szerinte egészen mélyre süllyedt a könnyűvérű könnyező Madonna.
„Egy olyan tüntetésre, amit azok szerveztek, akik évek óta a lejáratásomon dolgoznak, akiket baloldali politikusok támogatnak, és felhasználják a gyermekvédelemi, pedofil témát a saját politikai céljaikra… Nos, köszönöm a meghívást, de egy ilyen eseményen nem veszek részt!”
– írta korábban Tóth Gabi.
Erre reagált most Osváth.
„A Kárpátok Madonnája már megint megmondta, hogy miért nem áll be. Hát az Edina és miattam – érted? Ki a búbánatos lófaszt érdekel, hogy pedók szaladgálnak, a rendszerváltás óta a legnagyobb megmozdulást a gyerekek védelme érdekében két olyan ember is szervezte, akik csúnyát mondtak a Gabira. Hát most mondd meg!
Egészen odáig süllyedt egyébként a könnyűvérű könnyező Madonna, hogy egyenesen felkérdezett, hogy az ő gyerekére nem gondoltunk-e, amikor őt kicsúfoltuk, és most figyelj: anyagi kárt is okoztunk neki, amit egyébként a gyerekétől vettünk el. Micsoda termékkapcsolás! Hát, komolyan mondom, milyen emberek dolgoznak a Fidesznél? Zseni! Egy mondatban rögtön el tudta mondani, miért nem csatlakozik, és hogy egyébként a szervezők között gyermekbántalmazók vannak, mivel Edina és én rendszeresen a művésznő viselt dolgairól szoktunk elmélkedni”
– mondta Osváth Zsolt a friss videójában, amit itt lehet visszanézni.
Meghalt Avicii volt barátnője, nem tudta megemészteni a DJ elvesztését, végül borzasztó tragédia érte őt is
Emily Grace Goldberg két évig volt a világhírű DJ párja, akit egy zenei eseményen ismert meg. A lány lebetegedett, majd mikor végre úgy érezte, hogy legyőzte a kórt, nem sokkal később elhunyt.
Megrázó sors jutott Emily Grace Goldbergnek. Hat éve vesztette el barátját Aviciit, akivel két éven át alkottak egy párt. A lány később rákbeteg lett és nemrégiben elhunyt - írja a Blikk.
A svéd Tim Bergling, azaz Avicii 2018. április 20-án halt meg egy hotelszobában az ománi Muscatban. A világhírű Dj éveken át közdött a függőségeivel és mentális gondjaival, végül nem bírta tovább, egy üvegdarabbal megvágta magát, majd elvérzett.
A lemezlovas barátnője Emily nem tudta feldolgozni kedvese elvesztését. A betegség pedig őt is legyőzte és a 34 éves fiatal nő tüdőembóliában halt meg Kaliforniában április 3-án.
A lány szerette a művészetet és a fotózást. 2012-ben végzett a főiskolán, majd egy elektronikus zenei turnéval járta a világot, akkor ismerte meg Avicii-t is.
Elkezdték Tompos Kátya kezelését Németországban: önerőből nem tudja a folytatást finanszírozni
A színésznő nem szerette volna, hogy kiderüljön betegsége, végül barátai meggyőzték, hogy szükség van a segítségre. De most nagyon sokat jelent neki a támogatás.
Németországban folytatják Tompos Kátya kezelését, és bíznak a terápia sikerében. A színésznő barátai szerdán osztották meg felhívásukat, melyben elárulták, hogy súlyos betegséggel küzd, és a gyógyításához szükséges pénzt a család és a barátok már nem tudják előteremteni. A közösséghez fordultak támogatásért, egy jótékonysági színházi estet szerveznek és pénzadományra is van lehetőség.
A betegség kezelésére idehaza nincs megfelelő terápia, ezért kellett külföldre utaznia. Ám a terápia sokba kerül.
"Kátya már elkezdte ezt a kezelést, ám önerőből nem tudja a folytatást finanszírozni. Ez a gyógyulása érdekében egy olyan lehetőség, amelyet muszáj megragadni"
– mondta el a Blikknek a színésznő munkatársa, Kálnási Anikó.
Kátya nem akarta nyilvánosságra hozni a betegséggel való küzdelmét, de a barátok meggyőzték végül, és máris sok felajánlás érkezett.
"Kátya számára ez nagyon sokat jelent, mert ő eddig méltósságteljesen, családja és szűk baráti köre támogatásával küzdött, de mostanra elfogytak a tartalékai. Külön szeretnénk megköszönni a segítséget a Fábián Juli Alapítvány, akik teljes erőfeszítéssel mellénk álltak"
– tette hozzá Anikó.
A színésznő korábban beszélt arról, hogy az éneklés számára mennyire fontos, ám most erre sincs módja. 2020-ban úgy nyilatkozott a vehir.hu-nak: "Ha a hivatásomat nézzük, akkor színésznő vagyok, ugyanakkor gyerekkoromban az első kifejező eszközöm az ének volt: apukám magyarul, anyukám – orosz származásából adódóan – oroszul beszélt hozzám, végül egy harmadik nyelvet találva az énekléssel fejeztem ki magam".
Egyedi cipőt dob piacra a Tisza és Azahriah, csak 2 napig lehet majd megvenni
A cég pénteken hozta nyilvánosságra, hogy nemsokára limitált darabszámú, minden elemében egyedi TISZA X AZAHRIAH kollekció kerül az Astorián található boltjuk polcaira.
Közös kollekciót dob piacra a Tisza cipő és Azahriah – jelentette be a márka Facebook-oldalán pénteken.
„Hazánk egyik legnagyobb fiatal tehetsége és márkánk együttműködésében egy limitált darabszámú, minden elemében egyedi TISZA X AZAHRIAH kollekció kerül az Astorián található boltunk polcaira, mindösszesen KÉT NAP erejéig”
Ilyen nem volt még a Zsákbamacska című műsor történetében - egy nyereményt nem a szerencsés játékos, hanem egy másik vihetett haza - írja a 24.hu.
Szente Vajk és T. Danny a Királylány nevű játékossal játszott, aki az elején bevallotta, hogy egy autót szeretne majd, mert az övé elromlott. Bár közel járt a nyeréshez, de végül veszített.
A lány nagyon elkeseredett, főleg, mikor megnézték, mit takart a függöny. Egy piros autó állt ott. „Nem hiszem el, ilyen a világon nincs!” – mondta sírva a játékos.
A játékot végül a Shanti nevű játékos nyerte meg. Ám ő előzőleg azt mondta a Királylánynak, hogy ha ő nyerné az autót, akkor a sajátját odaadja neki.