SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Osváth Zsolt keményen kiakadt a Sztárboxra: Pár óra alatt a plafonról a fosba gyalogoltam

Facebookon írta le, hogy a Molnár Gusztáv–Noé Viktor meccs eleji KO-ja szerinte vállalhatatlan. Azt állítja, a show ezzel rombolja a sport presztízsét.


Osváth Zsolt kifakadt a vasárnap esti Sztárbox miatt. Facebookon kritizálta az RTL műsorát.

„Tartom, amit korábban mondtam; »ha a szorítóból cirkusz lesz, a harcosokból pedig bohócok, akkor ne csodálkozzunk, ha piros haj és krumpliorr nélkül nem ismerjük meg majd őket«” – írta Osváth, aki korábban az RTL több műsorán is dolgozott.

Az influenszer úgy fogalmazott, hogy „pár óra alatt a plafonról a f*sba gyalogolt”.

„Ma 1,5 órát ültem a vezérlőpult mögött, a fülemen az egyik legnagyobb szaktekintély, Peszlen Ferenc beszélt a küzdősportok világáról. Éles váltás volt most ezt nézni. Ahogy azt is, ha valakit fedezékben, kesztyűn eltalálnak, attól padlót lehet fogni” – írta Molnár Gusztáv és Noé Viktor meccsére utalva. Noé rögtön az elején KO-val veszített.

Osváth leszögezte, hogy a Sztárbox jó formátum, és széles körben népszerűsítette a sportot, de úgy látja, ezzel a húzással mindent megkérdőjelez, amit eddig felépített. A posztban ez is szerepelt: „Tudom. Kenyér, cirkusz. Van az az összeg, értem. Mindent értek. Csak nem tetszik.”

„Reméljük, a jövő héten nem fog Varga Irénke beolajozva birkózni Loca Panterával. De nem akarok ötleteket adni”

– tette hozzá.

Az influenszer a műsorokat is párhuzamba állította. „Az RTL tegnap az X-Faktorban az utóbbi évek talán legedukatívabb, legmegindítóbb produkcióját mutatta be az előválogatón Sóti Juli által. Rá egy napra a küzdősportolókat a sárba tiporva mutatta meg a műfaj legalját. Pont, mint a TV2-nél a Megasztár vs. Sztárban sztár kontrasztja” – írta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Nem hiszem el, hogy hazaküldtök!” – Az éles hangú Princess Szabina kikelt magából, miután távoznia kellett A Nagy Ő-ből
Stohl András kíméletlenül őszinte volt, amikor elmondta, ő nem az a herceg, akit Dancsi Szabina keres magának. A TikTokon is ismert nő szerint a színész ezt még nagyon meg fogja bánni, de akkor már késő lesz.


„Nem hiszem el, hogy hazaküldtök!” – hisztizett Princess Szabina, miután Stohl András a kedd esti adásban közölte vele, hogy számára véget ért A Nagy Ő. A TikTokról ismert, magát hercegnőnek tartó nő már az első perctől kezdve megosztó jelenségnek számított a villában: magas hangja és viselkedése kiverte a biztosítékot a többi párjelöltnél, egyikük odáig ment, hogy megjegyezte, nem tudja, melyik pszichiátriáról szalajtották Szabinát. A színész-műsorvezetőt is sokkolta az influenszer megérkezése.

Stohl az ismerkedős este végén úgy döntött, hogy a már korábban elküldött 21 éves lány mellett még további párjelölttől elbúcsúzik, mert velük nem találta meg a közös hangot. Az 51 éves Mónika volt az egyik távozó, aki meglepődött és csalódottan vette tudomásul a döntést. Szabinát pedig annyira érzékenyen érintette, hogy nem is akarta elfogadni.

„Nem azért kell hazamenned, mert veled van a baj, hanem azért, mert én nem vagyok herceg. Én egy 58 éves színész-műsorvezető vagyok, akinek van 5 gyereke”

– tisztázta Stohl, akit Szabina az érkezésekor rögtön „Buci hercegnek” nevezett, és egy koronát is vitt neki ajándékba.

A 35 éves influenszer összetört a döntés hallatán, és nem rejtette véka alá a véleményét.

„Egy igazi herceg nem tenné ezt meg velem. Nem tudom, hogy valaha meg tudok-e neki bocsátani”

– fogalmazott. A bent maradt hölgyeknek is odaszúrt: „Nézzen már körbe, hogy kiket hagyott benn helyettem. Öregasszonyokat, szerintem nem is értik meg őt, nem is a szívét akarják.

Rosszul döntött és ezt még meg fogja bánni, de már késő lesz, nem fog tudni engem visszaszerezni”.

Stohl András a keddi adásban máris kiválasztott három olyan hölgyet, akiket egy közös randevúra vitt. A lovaglás utáni vacsora azonban nem mindenki számára végződött jól: két nőt is felállított az asztaltól, hogy Kiara Lorddal kettesben maradhasson.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„El lettek küldve a vacsoráról” – Stohl András randi közben felállított két nőt az asztaltól, hogy Kiara Lorddal maradhasson
A Nagy Ő című műsor második részében a színész-műsorvezető kellemetlen helyzetbe hozott két párjelöltet. A volt felnőttfilmes Kiara szerint vetélytársai bugyután viselkedtek a vacsorán, ezért nem maradhattak tovább az asztalnál.


Hétfőn indult A Nagy Ő új évada a TV2-n, amelyben Stohl András keresi a párját. Az első adásban 19 hölgy mutatkozott be, közülük azonban már a színész-műsorvezető már aznap este hazaküldött egy 21 éves lányt, mondván ő túl fiatal hozzá.

Az már a megismerkedéskor látszott, hogy Stohl számára kik a legszimpatikusabbak. Az egykori pornószínésznővel, Kiara Lorddal már az első este is beszélgetettt négyszemközt, így nem volt meglepetés, hogy a második adásban ő volt az egyik, akit közös randira hívott. Szintén már az első adásban kinézte magának Krisztát, és Panna is jó benyomást tett rá, ezért ezzel a három hölggyel indult programozni. Először lovagolni vitte őket, majd egy közös vacsorán beszélgettek. Ám amikor a desszert következett volna, a színész váratlanul megszólalt:

„Csak két desszert van. Randizni nem lehet három lánnyal, csak eggyel. És én azt szeretném, hogy ha az a lány maradna itt, aki ma a legönazonosabb volt, vele eszem meg a desszertet. Ő Kiara. Ezt jelenti, hogy két lánynak fel kell állnia az asztaltól”

– mondta végül.

Kriszta és Panna egyáltalán nem örült ennek, szinte sokkot kaptak, amikor Stohl közölte velük, hogy menjenek el.

„Fel lettem állítva, egy eredmény lett közölve az asztalnál. Ezt egy visszajelzésnek vettem Andrástól, hogy mégsem akar engem megismerni, azért küldött el”

– mondta külön interjújában Kriszta, a 47 éves üzletfejlesztési menedzser.

Pannát leginkább az érdekelte, hogy Kiara vajon tényleg önmagát adta-e, vagy taktikából viselkedett úgy, ahogy. A két nő a vacsora közben többször is összekülönbözött, például míg Panna szerint az ismerkedésben izgalmas, ha a nő „vadászik”, az egykori pornószínésznő kijelentette, hogy „gáz”, ha a hölgy közeledik, nem a férfi.

Kiara Lord érthetően nagyon örült annak, hogy egyedül maradhatott A Nagy Ő-vel. Szerinte a másik két párjelölt „megölte” az estéjüket.

„Azt gondolom, hogy a két lány mélységesen elszégyellte magát. Hát el lettek küldve egy vacsoráról! Ez azt jelenti, hogy annyira kellemetlen a társaságod, hogy inkább megszabadulnak tőled.”

A volt felnőttfilmesnek ez nagy önbizalmat adott, ezután úgy érezte, hogy ő volt a sztár, és máris jobban telt a randi.

„Onnantól kezdve, mint kés a vajban... nagyon jól éreztük magunkat Andrással. Igaz, hogy kicsit ki is beszéltük a hölgyeket, és kinevettük őket, amiért ilyen bugyután viselkedtek.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Megvan a nyertes” – Sebestyén Balázs már tudja, ki rabolja el Stohl András szívét A Nagy Ő-ben
A rádiós műsorvezető szerint a színész ízlését ismerve borítékolható a győztes. Műsorvezető-társa, Ráskó Eszter viszont teljesen más hölgyet gondol befutónak.


Alig két napja indult el A Nagy Ő új évada Stohl Andrással, a vita máris fellángolt a lehetséges győztesről. Sebestyén Balázs a Balázsék című reggeli rádióműsorban már ki is hirdette a végső befutót, de műsorvezető-társa egyáltalán nem ért vele egyet.

Sebestyén Balázs bevallotta, hogy a párkereső reality elkötelezett rajongója, és minden este a képernyő előtt ül majd.

„Elindult, amihez le kell ülni, nézni, közben írogatni egymásnak (…) Jeges borzongással ülök a tévé előtt, és minden lány mondatára kíváncsi vagyok, imádom”

– idézte a rádióst az nlc.hu.

Szerinte a győztes személye nem is kérdés, miután felfedezte, hogy a felnőttfilmes Kiara Lord is a versenyzők között van.

„Az a baj, hogy így megvan a nyertes. Ismerem Buci ízlését – Buci szereti az extrém dolgokat”

– tette hozzá, egyértelműen Kiara múltjára utalva.

Műsorvezető-társa, Ráskó Eszter viszont más véleményen van. Szerinte Stohlhoz a korban jobban illő Melinda lehet a befutó, és meg is indokolta, miért vonzó egy nő számára a közel hatvanéves, ötgyermekes színész.

„Nőként én azt látom ebből a férfiból, hogy sokat dolgozik, jól bírja, és 60 éves korában még mindig rá figyel mindenki. (…) Fontos neki a kapcsolata a gyerekeivel. (…) Ezenkívül nem rottyant le 60 évesen”

– sorolta Ráskó.

Kiara Lord egyébként a Farm VIP-ben szerepelt először a tévében, most pedig azért döntött az újabb szereplés mellett, mert úgy érezte, ez a műfaj sokkal közelebb áll hozzá. Magabiztosan vágott neki a műsornak, saját bevallása szerint a férfiak az ő farzsebében vannak, Stohl András pedig régóta szerepelt a bakancslistáján. A főszereplő tavaly nyáron vált el, a TV2 programigazgatója szerint pedig a műsorban a valódi önmagát mutatja meg.

A Nagy Ő hetedik évada január 26-án, hétfőn indult, és a korábbiaktól eltérően főműsoridőben, hétköznap esténként 20:00-tól látható a TV2-n. A Lékai-Kiss Ramóna által vezetett show-ban már csak 16 hölgy versenyez Stohl András kegyeiért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Tegnap is beszéltünk, a legjobb barátom volt” – Bodrogi Gyula szívszorítóan beszélt Voith Ágiról
A Nemzet Színésze naponta beszélt a most elhunyt színésznővel, akivel soha nem váltak el hivatalosan, szoros kapcsolatban maradtak. Bodrogi Gyula elárulta, a legutóbbi karácsonyt is együtt töltötték.


„Tegnap is beszéltünk, a legjobb barátom volt” – mondta megtörten Bodrogi Gyula, miután szerdán kiderült, hogy elhunyt Voith Ági. A Jászai Mari-díjas színésznő, rendező, érdemes és kiváló művész március 17-én lett volna 82 éves.

Egykori férje, Bodrogi Gyula most a könnyeivel küszködve fogadja a részvétnyilvánításokat.

„Ülök a telefon mellett, és fogadom azoknak a hívásait, akik szerették”

– mondta a Blikknek.

Bár több mint negyven éve külön éltek, papíron sosem váltak el, közös fiuk, Ádám és az unokák pedig örökre összekötötték őket. Kapcsolatuk rendkívül szoros maradt:

a legutóbbi karácsonyt is együtt töltötték, és Bodrogi elmondása szerint naponta beszéltek.

Amikor a Blikk arról érdeklődött, mi történt pontosan a színésznővel, a Nemzet Színésze szűkszavúan csak annyit mondott: „Meghalt, sajnos ez történt.”

Voith Ági decemberben kórházba került, akkor elmondása szerint egy „fránya tüdőgyulladás” döntötte le a lábáról. A Blikknek akkor azt mondta, az ijedelem ellenére jól van, és nagy erőkkel készül a családi karácsonyra. Hamarosan haza is engedték, az ünnepeket már otthon tölthette, és az év elejére fellépéseket tervezett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk