HÍREK
A Rovatból

Olyan kedélyesen anekdotázott Orbán Viktor TikTok-csatornáján Fodor Gábor, mintha sosem lépett volna ki a Fideszből

A történet azonban egy ponton nem teljesen stimmel. Annyi bizonyos, hogy a sztori alapján Orbán Viktor ravasz, és a félelmet nem ismeri.


Azt már megszokhattuk, hogy Fodor Gábor egy ideje szinte már csak a kormányoldal médiájában jelenik meg, vagy ha nem, akkor a kormányzati mondanivalóval gyanúsan egybehangzó álláspontot képvisel. Néhány napja például a Mozgástér blognak mesélt arról, milyen volt Orbán Viktorral (és más, ma vezető, vagy épp korrupció gyanúja miatt bíróság előtt álló fideszes politikussal) közösen csirkét pakolni.

A liberális expolitikus most egyenesen Orbán TikTok-csatornáján jelent meg, ahol a miniszterelnök és stábja rendszeresen vidámabb, fiatalosabb tartalmakat oszt meg, vagy éppen száll be aktuális trendekbe.

Ezt tették most is, amikor egy régi (ráadásul a politikában közismerten hasznot hozó kutyás) sztori került elő a miniszterelnök múltjából.

Fodor elmesélése szerint amikor a nyolcvanas években Orbán Zalaegerszegen volt katona, budapesti látogatásaikor „mindig nála szállt meg”. (Az idézőjel okáról később.) A lakásban lakott a meglehetősen agresszív természetű kutya, Rusztem is.

Ő (mármint Rusztem) azonban egyszer kiszabadult a kisszobából, ám Orbán Viktor már akkor annyira leleményes streetfighter volt, hogy nem hagyta megenni magát, hanem messzire hajította a kolbászát, így a kutya nem őt, hanem azt falta fel

– foglalta össze a sztorit a 444. A lap azonban nem állt meg itt a történet felderítésében.

Kiderítették, hogy a történet néhány sebből vérzik. Orbán ugyanis zalaegerszegi kimenői során nem Fodor Gábornál, hanem a szintén ex-SZDSZ-elnök Kis Jánosnál száll meg, és a filozófusé volt Rusztem kutya is. Igaz, Kis amerikai tartózkodása alatt (éppen Rusztem gondozásáért cserébe) Fodor Gábor lakott a lakásban.

Erről egyébként épp Fodor beszélt egy korábbi interjúban a Beszélő című lapnak:

„(...) nagyon örültem, amikor elköltözhettem a kollégiumból. ’88 szeptemberében Kis János a családjával egy évre Amerikába ment tanítani, és Rusztem kutya gondozása fejében feleségemmel együtt beköltözhettem a lakásukba… Ez nagy megkönnyebbülés volt, mert én akkor már a megőrülés szélén álltam, és itt emberibb ritmusban lehetett tovább folytatni a szervezést… Úgyhogy ettől kezdve ez a lakás lett a szervezés egyik központja.

Vagyis Kis János lakása a Fidesz történetének egyik fontos helyszíne?

Sok szempontból igen. Jó néhány fontos megbeszélést tartottunk ott, Viktor pedig, aki akkor még katona volt, ha eltávozást kapott és Budapesten járt, akkor rendszeresen nálunk aludt, illetve ott időzött.”

A lakás és az eb tulajdonjoga ugyanakkor az alábbi videóból nem derül ki:

@viktor_a_tiktokon Rusztem és a kolbász #orbanviktor #miniszterelnok #follow #fyp #Fidesz #FodorGábor #kutya ♬ Happy / Video CM / Ukulele ♬ Cooking / Family(897363) - ImoKenpi-Dou

Rusztem természetéről egyébként a 444-nek röviden beszélt Szent-Iványi István, az SZDSZ alapítója és külpolitikusa is. Mint mondja:

„Harcias kis eb volt, az én lábamba is többször belekapott.”

A kolbász-kerítés-kutya-szalonna esetleges tanulság levonását az olvasókra bízzuk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Mára odáig jutott Rogán Antal szennymédiája, hogy a gyerekeimmel közös nyaralásomon részegen üvöltöztem a strandon és alkoholos befolyásoltság alatt vezettem
A Tisza Párt vezetője közölte, hogy az összes „szennyoldalt” feljelenti és sajtó-helyreigazítási pert indít ellenük. Ismét kilátásba helyezte a kormányváltás utáni felelősségre vonásokat is.


„Mára odáig jutott Rogán Antal szennymédiája, hogy én a gyerekeimmel közös nyaralásomon részegen üvöltöztem a strandon és alkoholos befolyásoltság alatt vezettem, miközben a gyerekeim a kocsiban ültek. Azok a gyerekeim, akikről eddig azt hazudták, hogy nem állnak velem szóba” - írta szerdai posztjában Magyar Péter.

A Tisza Párt vezetője közölte, hogy az összes „szennyoldalt” feljelenti és sajtó-helyreigazítási pert indít ellenük.

„De az igazi megoldás nyilván a rendszerváltás lesz, amikor ezek a propaganda kiadványok azonnal eltűnnek a piacról és a sajtó a valóságról, például az orbáni maffia bűneiről fog írni, vagy éppen a TISZA-kormány döntéseit fogja kritizálni. És nem Rogán Antal, vagy éppen Orbán Viktor nyaralásáról fog hazudni, hanem a politikai tetteiket fogja górcső alá venni”

– zárta posztját Magyar.

Mint azt mi is megírtuk: a Tisza Párt vezetője nemrég Olaszországba ment nyaralni a gyermekeivel és új párjával. A nyaralásáról több paparazzofotó is készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Lázár János bocsánatot kért, miután volt olyan vonat, amelynek utasait órákig nem tudták elszállítani a nyílt sínpályáról a keddi vihar után
A közlekedési miniszter azt is közölte, hogy az ország nyugati részén fokozatosan visszatér az eredeti forgalmi rend, a keleti országrészben viszont most lépnek a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába.


Friss információkat osztott meg a kárelhárításról és a vonatközlekedés helyreállításáról Lázár János a Facebook-oldalán.

„Az ország nyugati részén fokozatosan visszatérünk az eredeti forgalmi rendhez (még a súlyosan sérült észak-balatoni vonalon is elindulunk, igaz, csak dízelmozdonnyal, mert a felsővezeték helyreállításához több idő kell), a keleti országrészben viszont most léptünk a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába, miután tegnap délután Debrecen térségében okozott jelentős károkat az orkán

– közölte a közlekedési miniszter, aki hozzátette: a MÁV-csoport munkatársai teljes gőzzel dolgoznak a helyreállításon.

„Északkelet-Magyarországon minden vasutas és volános szakember szolgálatot teljesít, aki behívható volt. Akadt olyan is, aki a szabadságát megszakítva csatlakozott a károkat elhárító, illetve a rendkívüli forgalmi rendet biztosító kollégákhoz” – jegyezte meg, majd megköszönte a segítséget mindenkinek.

„Sajnos a Debrecen térségi vihar olyan erejű volt, hogy akadt vonat, amelynek az utasait csak órák múltán tudtuk mentesítő járattal, illetve pótlóbusszal elszállítani a nyílt sínpályáról. Az érintett utasoktól bocsánatot kérek: nem a MÁV-csoport munkatársain múlt, hogy nem tudtak előbb a segítségükre sietni, út- és pályaakadályok, illetve a telekommunikáció átmeneti összeomlása is nehezítette a dolgukat”

– fogalmazott Lázár.

Kiemelte, hogy a mai napra is várható viharos szél, így ma is okozhat problémát a fák sínekre vagy felsővezetékekre dőlése.

„Nem vagyunk még túl a nehezén, különösen a keleti országrészben, de küzdünk az elemekkel!

Minden utasunk megértését és türelmét kérem!” – zárta a posztot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Előkerült egy hangfelvétel, amin Donald Trump arról beszélt, hogy Moszkva lebombázásával fenyegette Putyint
Trump 2024-ben egy zárt körű eseményen beszélt arról, hogy Ukrajna kapcsán megfenyegette az orosz elnököt, sőt, ugyanígy tett a kínai elnökkel is Tajvan ügyében.


Donald Trump tavaly egy zártkörű adománygyűjtésen arról beszélt, hogy korábban azzal próbálta megakadályozni Vlagyimir Putyint Ukrajna megtámadásában, hogy azzal fenyegette: „szétbombázza Moszkvát” – derül ki egy, a CNN birtokába került hangfelvételből.

„Putyinnak azt mondtam: »Ha bevonulsz Ukrajnába, szét fogom bombázni Moszkvát. Mondom neked, nincs más választásom«”

– idézte fel Trump az egyik 2024-es adománygyűjtő eseményen.

„Erre Putyin csak annyit mondott: »Ezt nem hiszem el.« De tíz százalékban hitt nekem.”

– fogalmazott Trump.

Trump azt is állította, hogy ugyanezzel fenyegette Hszi Csin-ping kínai elnököt is egy esetleges tajvani támadás esetén, és azt mondta neki, hogy az Egyesült Államok válaszul lebombázná Pekinget.

„Azt hitte, megőrültem”

– mondta Trump a kínai elnökről, majd hozzátette:

„De sosem volt vele gond.”

A kijelentések, amelyekkel Trump a második elnöki ciklusáért kampányolt, több, 2024-es adománygyűjtésen készített hangfelvételen hallhatók a CNN szerint. A felvételeket később Josh Dawsey, Tyler Pager és Isaac Arnsdorf szerezte meg, akik a 2024 című könyvükben részleteket is közöltek belőlük, ám a hanganyagok eddig nem kerültek nyilvánosságra. Trump kampánycsapata nem kommentálta a tartalmukat.

A CNN szerint az agresszív külpolitikai stratégiájával Trump a tehetős támogatókat próbálta meggyőzni. Ráadásul nemcsak az agresszív külpolitikai elképzeléseiről beszélt, hanem arról is, hogy kiutasítaná a tüntető diákokat.

„Az egyik dolog, amit megtennék: minden tüntető diákot kitoloncolnék az országból” – jelentette ki Trump egy szintén zártkörű eseményen, hozzátéve, hogy keményen fellépne az egyetemeken zajló palesztinpárti tüntetésekkel szemben. „Ezek az emberek nagyot hibáztak. Ki kell őket utasítani az országból, és szerintem ez meg is állítaná az egészet” - fogalmazott Trump, aki az adakozóit azzal nyugtatta, hogyha megválasztják, „25-30 évvel vetjük majd vissza ezt a mozgalmat”.

Egy másik adománygyűjtésen Trump arra próbálta rávenni a résztvevőket, hogy adjanak többet a kampányára, mondván, hogy a republikánusok hátrányban vannak, mert „a segélyből élők mindig a demokratákra szavaznak”.

„A szakszervezetek rengeteg pénzt adnak, a közszolgák is rengeteget, és ott van még a segély is” – mondta. „Egy dolgot üzenek a zsidó barátaimnak: rá kell venni őket, hogy kezdjenek el a republikánusokra szavazni.”

Ugyanezen az eseményen Trump arról is beszélt, hogy egy gazdag támogatót, aki eredetileg egymillió dollárt ajánlott fel egy közös ebédért cserébe, végül rá tudott beszélni, hogy emelje meg az összeget 25 millió dollárra. „És megtette – adott nekem 25 millió dollárt” – mondta Trump. „Őrület” - tette hozzá.

Akkori republikánus elnökjelöltként azt is állította, hogy másokat is sikerült rábeszélnie arra, hogy sokkal többet adjanak, mint eredetileg tervezték. „Kell a bátorság ahhoz, hogy kérj” – mondta. „Fejben kell őket ráhangolni” - tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Brutális szél tombol a fél országban: volt, ahol 116 km/órás széllökést mértek
Hajnal óta a Dunántúlon és Budapest környékén többfelé az alapszél is viharos, 60 km/órát meghaladó, amit 80-90 km/órás széllökések kísérnek.


Nemcsak a zivatarokat kíséri viharos széllökés:

hajnal óta a Dunántúlon és Budapest környékén többfelé az alapszél viharos, 60 km/órát meghaladó, amit 80-90 km/órás széllökések kísérnek

– írja az Időkép.

Budapesten kora hajnal óra rendületlenül süvít a szél,

Fonyód Várhegyen pedig orkán erejű, 116 km/órás széllökést mértek hajnalban.

Sűrű, tarajos hullámok buknak át egymáson a Balatonnál, ilyenkor a keletkező vízpermet a legveszélyesebb. A tó teljes részén másodfokú viharjelzés érvényes, tilos a fürdés.

Fotó: Időkép/Bánkuti Letícia


Link másolása
KÖVESS MINKET: