HÍREK

Több százezren éltették Trumpot Tel-Avivban a túszalkuért és a tűzszünetért

A szervezők becslése szerint négyszázezren gyűltek össze Tel-Aviv egyik központi terén, amelyet az utóbbi két évben átneveztek a Túszok terének.


Több százezres, a túszalkuért és a tűzszünetért Donald Trump amerikai elnököt éltető izraeli fogadta Tel-Avivban a Túszok terén Steve Witkoffot, az Egyesült Államok közel-keleti különmegbízottját és Jared Kushnert, az elnök vejét és tanácsadóját szombat este, írja az MTI.

A szervezők becslése szerint négyszázezren gyűltek össze Tel-Aviv egyik központi terén, amelyet az utóbbi két évben átneveztek a Túszok terének, mivel a 2023. október 7-én a Gázai övezetbe hurcolt izraeliek hazahozatalát itt követelték a túszok hozzátartozói és támogatóik.

Századik hete rendeztek szombat esténként szolidaritási tüntetést a túszokért ezen a helyen és az ország más városaiban, de ezen a szombaton várhatóan utoljára gyűltek össze az izraeli civilek, hogy üdvözöljék a néhány napja megkötött túszalkut. Ennek keretében hamarosan hazatérhet családjához a még élő húsz túsz, és tisztes temetést kaphat hazájában huszonnyolc elrabolt, akik már nem érhették meg szabadulásukat.

Steve Witkoff Tel-Avivban köszönetet mondott Donald Trump amerikai elnöknek, vejének, Jared Kushnernek, az arab és a muszlim vezetőknek, és Benjámin Netanjáhú izraeli miniszterelnöknek a gázai túszalkuért és a tűzszüneti megállapodásért, valamint a túszoknak és családjaiknak a kitartásért.

A tömeg kifütyülte, amikor Netanjahu nevét említette, majd Trump nevét kezdte skandálni. „Régóta álmodtam erről az éjszakáról. Ez a legmegrendítőbb látvány” - mondta Witkoff. „Egyként dobban a szívünk itt, Tel-Avivban, a békéért, az egységért és a reményért, ezen a szent helyen, melyet Túszok terének nevezünk” - mondta.

„Bárcsak az elnök is itt lehetne. Ma este zsidók, keresztények, muszlimok állnak itt együtt, egy közös céllal, a békéért. Ma este valami rendkívülit ünneplünk. Az élő bizonyítékát annak, hogy csodák igenis vannak” - tette hozzá.

„Ez a pillanat azok fáradhatatlan munkájának köszönhető, akik nem pihentek. Egyikük most itt áll mellettem, Jared Kushner” - mondta, és a tömeg hatalmas hangerővel, lelkesen köszöntötte az amerikai elnök vejét.

Tel-Avivban tapsviharral üdvözölték azt is, mikor Witkoff az arab és muszlim vezetőket említette, „akik mind kulcsszerepet játszottak a megállapodásban”, köztük Recep Tayyip Erdogan török elnököt és Katar miniszterelnökét és emírjét.

Az izraeli 12-es kereskedelmi televíziós csatorna szerint várhatóan hétfő reggel kezdődik a túszok szabadon engedése, de a folyamat már vasárnap este elindulhat. Az egyezmény szerint legkésőbb hétfő délig át kell adni őket a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek, akik vagy egy időben több gázai helyszínen, vagy egyetlen központi gyűjtőponton veszik át őket.

Hétfőre Izraelbe várják Donald Trump amerikai elnököt, aki várhatóan beszédet mond majd az izraeli parlamentben, a kneszetben. A túszok hozzátartozóinak szervezete meghívta a Túszok terére is, hogy ott szóljon hozzájuk, és megköszönhessék a túszalkuért tett fáradozását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Gulyás: 15 százalékos béremelés jön a szociális és kulturális ágazatban január elsejétől
A kormány arról is döntött, hogy a nevelőszülők esetében megduplázzák az állami forrásokat.


Béremeléseket jelentett be Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón:

január elsejétől 15 százalékkal nőnek a bérek a szociális és a kulturális ágazatban is.

A szociális ágazat béremelése alól kivételt képeznek a nevelőszülők, számukra ugyanis megduplázza a kormány az állami forrásokat. A miniszter szerint ez segít majd abban, hogy minél többen nevelőszülőknél nevelkedjenek a gyermekvédelemben.

A kulturális ágazatban pedig azért döntött béremelésről a kormány, hogy többen vállaljanak munkát ezen a területen, illetve azok, akik eddig jogos kritikát fogalmaztak meg az ágazati bérekkel kapcsolatban, azok méltányosabb fizetésben részesüljenek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Február végéig meghosszabbítja és ki is bővíti az árrésstopot a kormány
Arról is döntöttek, hogy december elsejétől további 14 termékre kiterjesztik az intézkedést. A SZÉP-kártyákon megmaradt összegeket pedig már hideg élelmiszerekre is lehet majd költeni.


Február 28-ig meghosszabbítja az árrésstopot a kormány – jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón.

A kormány úgy látja, hogy ez az intézkedés hatékony eszköz az infláció ellen, mivel az ez alá eső termékek árának csökkenése, illetve az áremelkedésének megállítása a pénzromlás csökkentését segíti elő.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter közlése szerint nemcsak meghosszabbítják az árréstopot, de ki is bővítik az alá eső termékek körét.

December elsejétől további 14 termék lesz árréstopos.

Ezek a következők:

• marha fehérpecsenye

• marha felsál

• sertés májas és májkrém

• félkemény sajt

• sajtkrém, kenhető sajt

• alma

• körte

• szilva

• szőlő

• fejeskáposzta

• paradicsom

• vöröshagyma

• zöldpaprika

• bébiétel

Gulyás Gergely azt is bejelentette, hogy

a SZÉP-kártyákon megmaradt összegek felhasználását kiterjesztik hideg élelmiszerek vásárlására. Erre december elsejétől április 30-ig lesz lehetőség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Már hivatalos: ekkor találkozik Donald Trump és Orbán Viktor
Energetikai, hadiipari, gazdasági és pénzügyi megállapodásról szóló döntések lesznek terítéken.


Orbán Viktor miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz - jelenztette be Gulyás Gergely a csütörtök reggeli Kormányinfón.

A miniszterelnökséget vezető minisztere azt is hozzátette, hogy folynak a találkozó előkészületei.

A találkozó célja, hogy az a magyar gazdaság szempontjából eredményes legyen, ezért „energetikai, hadiipari, gazdasági és pénzügyi megállapodásról szóló döntések is születni fognak”.

Kulcsfontosságúnak tartjuk, hogy a magyar miniszterelnök, aki az EU-ban egyedül képviseli a béke ügyét, azzal az ameriaki elnökkel találkozik, aki január óta ugyanezt teszi” - mondta Gulyás.

A tervezett békecsúcs kapcsán arról is beszélt, hogy annak helyszíne Budapest lenne, ami nagyon fontos egész Európa és Budapest számára is. Ez a találkozás arra is lehetőséget ad, hogy a két állami vezető a béke lehetséges kimeneteléről eszmét cseréljen. Orbán és Trump arról is beszélni fog majd, hogy hogyan lehetne eljutni az amerikai-orosz találkozóig.

„A legfontosabb, hogy valóban jussunk el odáig, hogy a háborozú felek között békemegállapodás szülessen, ehhez is kulcsfontosságú Orbán Viktor találkozója az amerkai elnökkel” - mondta Gulyás Gergely.

Szerdán a Bloomberg amerikai forrásokra hivatkozva még arról írt, hogy Donald Trump és Orbán Viktor miniszterelnök november 8-án találkozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Gulyás: Magyar Péter legfeljebb magát tudja feljelenteni, ő is megosztott AI-videót
A miniszter szerint a TISZA Párt elnöke is azt tette korábban, ami miatt most feljelentést tett: Orbán Viktor szájába adott olyan mondatokat, amelyeket fideszes politikus sosem mondott.


Arról a mesterséges intelligenciával készült videóról is kérdezték Gulyás Gergelyt a csütörtöki kormányinfón, amelyet Orbán Balázs osztott meg Magyar Péterről a napokban. Ebben a TISZA Párt elnökének szájába olyan mondatokat adtak, amelyeket soha nem mondott, ezért a politikus feljelentette a miniszterelnök politikai igazgatóját.

Gulyás Gergely a HVG kérdésére azt mondta:

„Magyar Péter legfeljebb magát tudja feljelenteni.”

Mint mondta, tavaly november 12-én a TISZA vezetője is egy olyan bejegyzést tett közzé, amelyben mesterséges intelligencia segítségével a miniszterelnök szájába ad olyan mondatokat, amiket fideszes politikus nem mondott, nem volt Fidesz-álláspont. Ezzel szemben szerinte Orbán Balázs videójában olyan állítások hangzanak el, amiket tiszás politikusok, szakértők mondtak el. Szó szerint idézte Tarr Zoltán és Simonovics András korábban elhangzott mondatait, miszerint nem fenntartható a jelenlegi nyugdíjrendszer.

„Látszólagos morális felháborodást színlel” az a sajtó, amely kormányváltást akar

– mondta Gulyás, hozzátéve, hogy ez a kettős mérce hiányának a bizonyítéka a sajtóban.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter röviden arra is reagált, hogy többen visszavonnák Nagy Feró Kossuth-díját a Szőlő utcai ügyben tett kijelentése miatt.

Gulyás azt mondta, nem ért egyet az elhangzottakkal, de egyébként Nagy Feró is elnézést kért már, a Kossuth-díjat pedig művészeti teljesítményre adják.


Link másolása
KÖVESS MINKET: