Nyomd, bébi nyomd: Ez lesz a nyár legjobb akciófilmje
Hollywood sohasem a visszafogottságáról volt híres, az amerikai akciófilmek ennek megfelelően évtizedek óta a „még nagyobbat, még hangosabbat” elvét követve próbálják túllicitálni egymást. 2017-re a dolog ott tart, hogy egy magára valamit adó blockbuster olyan intenzitással bombázza a nézőket a zöldháttér előtt felvett, tehát minden valószerűséget nélkülöző akciójelenetekkel, hogy
sokszor már a városok / világok / univerzumok romba dőlését is csak egy unott ásítással nyugtázzuk.
A nyolcadik Halálos iramban-film után az ember már hajlamos elfelejteni, milyen zsigeri élményt nyújthat egy egyszerű, de kellő szakértelemmel levezényelt autósüldözés. Az embernek az az érzése, hogy elérhetetlen távolságban vagyunk már a Francia kapcsolathoz hasonló remekektől. Aztán időről időre jön egy film, ami emlékeztet minket, mire képes Hollywood, ha egyszer tényleg odateszi magát.
Most éppen egy hollywoodi zsánereket kifigurázó, de hangsúlyosan brit humorú filmekkel befutott angol rendező, Edgar Wright (Haláli hullák hajnala, Vaskabátok) iskolázta le az amerikaiakat, méghozzá hazai terepen. A Nyomd, bébi, nyomd - a következőkben maradjunk inkább a film eredeti angol címénél, a Baby Drivernél – nemcsak kidolgozott karaktereinek és emberi(bb) léptékű konfliktusainak köszönhetően nevezhető emberközeli akciófilmnek, hanem azért is, mert
a rendező koncepciószinten ragaszkodott hozzá, hogy az egyes autós üldözéseket ténylegesen leforgassák a kaszkadőrökkel, a lehető legminimálisabb számítógépes beavatkozással.
Ezért pedig nem lehetünk eléggé hálásak.
Maga a történet a legősibb akciófilmes közhelyekre épít, de egyben feje tetejére is állítja azokat. Adott Bébi (Ansel Elgort), egy fiatal srác, aki odavan a zenéért, mellesleg a világ legjobb sofőrje, aki azzal keresi a kenyerét, hogy bankrablókat menekít el a balhé színhelyéről. Ezt egyébként nem önszántából teszi: régi adósságát törleszti egy helyi gengszternek, Dokinak (Kevin Spacey). Természetesen az akciófilmek, pontosabban a precízen megtervezett rablásokat bemutató heist-filmek szabályainak megfelelően már csak a nagybetűs Utolsó Meló van hátra, de addig még bezavarhat egy-két tényező. Például az, hogy Bébi megismerkedik egy fiatal és csinos pincérlánnyal, Deborah-val (Lily James).
A fenti szinopszis nem véletlenül hangozhat ismerősnek. Néhány évvel ezelőtt egy másik kultrendező, Nicolas Winding Refn Drive – Gázt! című filmje élt nagyon hasonló fordulatokkal. Valójában mindkét film egy közös ősre vezethető vissza, Walter Hill 1978-as Gengszterek sofőrje című filmjére, amelyben Ryan O’Neal alakította a szótlan, de vérprofi Sofőrt.
Bár közös tőről metszették őket, a Drive és a Baby Driver nem is lehetne különbözőbb. Mindkettő agyonstilizált választ ad az eredeti film karcos realizmusára, de a hősábrázolásban jelentősen eltérnek. Míg Refn vérbeli szociopatát csinál a névtelen antihősből, addig Wrightnál egy nem akármilyen traumákkal megvert gyerek kapja a főszerepet, egy sérült, de alapvetően nagyon szimpatikus srác, akivel pillanatok alatt tudunk azonosulni.
Wright azonban még valamivel csavar egyet az unalomig ismert kliséken, nevezetesen azzal, hogy zenés filmbe oltja az akciófilmet:
minden egyes autós üldözést és akciójelenetet egy-egy popsláger ritmusára vezényel le, de úgy, hogy még az eldördült lövések és a csikorgó gumi is a zene ütemére szól.
Ez a stiláris ötlet elsőre talán öncélúnak tűnhet, de Wright sztoriszinten is indokolttá teszi. Bébi ugyanis egy gyerekkori baleset miatt fülzúgástól szenved, amelyet kizárólag a folyamatos zenehallgatás tehet számára elviselhetőbbé. Így lesz a szófukar akcióhősből egy zenebolond fiatal, aki iPoddal a fülében száguld végig a városon, miközben Jason Bourne-t megszégyenítő manőverekkel rázza le a zsarukat.
Edgar Wright egyébként kiváló stílusérzékkel válogatja a dalokat: ez a film abszolút a Spotify-generáció akciófilmje, amennyiben úgy váltogatják egymást a különböző korok és stílusok, hogy alig győzzük kapkodni a fejünket. Az egyik pillanatban a Simon & Garfunkel címadó dala szól, egy pillanattal később azonban már a Queen, Barry White vagy éppen a Dave Brubeck Quartet. Nem sok közös van bennük, maximum annyi, hogy mindegyik a megfelelő pillanatban szólal meg. A galaxis őrzőihez hasonlóan ez is egy olyan film, aminek köszönhetően rengeteg régi slágert ismer majd meg a fiatalabb korosztály.
Szenzációs akciójelenetek, örökzöld dalok, humoros szövegek és szerethető hősök:
valahogy így nézne ki egy ideális nyári blockbuster egy ideális világban.
De mivel nem tökéletes világban élünk, különösen meg kell becsülnünk Edgar Wright filmjét. Reméljük, még sok ilyen van a tarsolyában.
A film előzetese:
Képek: Intercom
