KULT
A Rovatból

Nyitott házasság, erőszak élő adásban, milliós adótartozás – A Will Smith-portré

Felelőtlen rapperként súlyos anyagi gondokkal küzdött, majd a kasszasikereket tanulmányozva megfejtette a sikeres filmek receptjét, és a világ egyik legnagyobb filmsztárjává vált… Azért a pofonért viszont kár volt.


Willard Carroll Smith II 1968. szeptember 25-én született Philadelphiában az adminisztrátor Caroline Bright és az Amerikai Légierő veteránja és hűtőmérnök Willard Carroll Smith gyermekeként. Nyugat-Philadelphia Wynnefield nevű kerületében nőtt fel, és baptista nevelést kapott. Van egy Pamela nevű nővére, a fiatalabb testvérei, Harry és Ellen pedig kétpetéjű ikrek. A philadelphiai Our Lady of Lourdes katolikus magán általános iskolába, illetve az Overbrook gimnáziumba járt (később ez ihlette saját produkciós cégét, az Overbrook Entertainmentet), és mindössze 13 éves volt, amikor a szülei elváltak.

Will egyébként már 12 éves korában elkezdett rappelni. Amikor a nagymamája megtalálta a dalszövegeit tartalmazó jegyzetfüzetét, amelyről meghökkenve tapasztalta, hogy tele volt válogatott káromkodásokkal, írt az unokájának egy üzenetet a füzet egyik oldalára:

„Kedves Willard, az igazán intelligens embereknek nem kell ilyen szavakat használniuk, hogy kifejezzék magukat. Kérlek, mutasd meg a világnak, hogy olyan okos vagy, mint amilyennek mi gondolunk.” Smith azt mondta, hogy ez az üzenet nagy hatással volt rá, és emiatt hozta meg azt a döntését, hogy nem használ trágár szavakat a zenéjében.

A szülei válása ellenére befejezte tanulmányait az Overbrook gimiben, de mivel akkor már erős érdeklődést mutatott a zene világa iránt (nem mellesleg pedig tehetséges is volt benne), ezért már egészen fiatalon elhatározta, hogy az érettségi után nem jelentkezik majd főiskolára, hanem teljes mértékben a rapnek szenteli magát. Ezért 16 éves korában Jeff Townes társaságában megalakította a DJ Jazzy Jeff and the Fresh Prince nevű kétszemélyes formációt. A rap „tiszta”, minden közönségnek szóló stílusa jellemezte őket, ami az 1987 és 1993 között készített öt albumukon is tükröződött.

Egy rapper a gazdagok között

A Fresh Prince azaz „Friss Herceg” becenevet egyébként Will a tanáraitól kapta az öltözködési stílusa miatt. Az ’90-es években ugyanis így hívták a legjobban öltözött embereket. Azokat, akik a legmenőbb ruhákat viselték. A fresh prince-ek mindig tudták, hogy épp mi a legtrendibb cucc. Ez a név pedig annyira ráragadt akkoriban, hogy Will felvette művésznévként, és végül ezt használták a színészi bemutatkozását jelentő szitkom eredeti címében is. Az ötlet egyébként Benny Medinától jött, aki, miután 1989-ben találkozott Will-lel, felajánlotta neki, hogy készítsenek egy képregénysorozatot az ő Beverly Hills-i életéről.

Majd az ötlet továbbfejlődött, így a következő évben, 1990-ben elindult az NBC égisze alatt a The Fresh Prince of Bel-Air, magyar fordításban a Kaliforniába jöttem című nagy sikerű szitkom.

Smith egyébként a zenei karrierje kezdetén, 1988 és 1989 táján eléggé felelőtlenül élt és költekezett, például a jövedelemadóját sem fizette be, így az adóhivatal 2,8 millió dolláros adótartozást állapított meg ellene. Sőt, ’89-ben le is tartóztatták egy állítólagos bántalmazás miatt, amit DJ-ként dolgozó promotere, William Hendricks ellen követtek el, ám a vádakat később ejtették. S mivel az adótartozása miatt a vagyonát lefoglalták, 1990-re Smith anyagilag elég nehéz helyzetbe került. Épp ezért jött jókor az NBC ajánlata a Kaliforniából jöttemre. Ráadásul a sorozatra gyorsan rákaptak a nézők, sikeres lett, és elindította Smith színészi karrierjét, akinek annyira megtetszett ez a világ, hogy nem kisebb célt tűzte ki maga elé, mint hogy ő lesz a világ legnagyobb filmsztárja. Ennek elérése érdekében pedig elkezdte tanulmányozni a kasszasikereket, megpróbált rájönni arra, hogy mik a közös jellemzőik.

Tudatos sikersztorik

S úgy tűnik, rá is érzett arra, hogy mi kell a népnek, mivel, bár első filmjei, az 1992-es Bárhol ér a reggel, valamint az 1993-as Made in America és a 6szoros ölelés még nem tudták megismertetni őt a szélesebb közönséggel, az első figyelemre méltó szerepére csak 1995-ig kellett várni, ekkor mutatták be ugyanis a mozikban a Bad Boys: Mire jók a rosszfiúk? című akciófilmet, Michael Bay első egész estés rendezését, amelyben az akkor nála ismertebb Martin Lawrence volt a partnere. A film több mint 141 millió dollárt termelt világszerte, és elindította Smith első sikersorozatát. Hiszen egy évvel a Bad Boys után már 1996 legsikeresebb filmjében, A függetlenség napjában szerepelt, még egy évre rá pedig a Men in Black: Sötét zsarukban, ami szintén kifejezetten nagyot ment a mozik kasszáinál – az előbbi 817 millió dollárt keresett, az utóbbi pedig 589 milliót.

E három film azonnal Hollywood A-kategóriájába repítette Smith-t, aki nem mellesleg az egyik legjobban kereső színész is lett, hiszen míg a Bad Boysért 2 milliós gázsit kapott, A függetlenség napjáért és a Men in Blackért pedig 5-5-öt, addig az 1998-as A közellenségért már 14 millió dollár ütötte a markát.

Ráadásul ez a film is tarolt, 250 milliót simán besöpört. Vagyis pár év alatt sikerült összehoznia azt, amit eltervezett.

Majd az 1999-es Wild Wild West: Vadiúj vadnyugattal elszámította magát, és behúzta az első súlyos bukását, anyagilag és szakmailag (öt Arany Málna), így elérkezettnek látta az időt, hogy komolyabb, akár Oscar-várományos filmekben is bizonyítson színészként, ne csak blockbusterekben. A 2001-es Bagger Vance legendája nem jött be, de az ugyanebben az évben készült Ali annyiban már mindenképp, hogy megkapta érte élete első Oscar-jelölését, nem mellesleg pedig élete első 20 millió dolláros gázsiját. 2002-től pedig újra beindult a Smith-féle kasszasikerüzem, olyannyira, hogy hollywoodi rekordot is döntött: hét egymást követő filmje is átlépte az USA-ban a 100 millió dolláros bevételi álomhatárt (több közülük a 200-at is), ez pedig senki másnak nem sikerült. Ezek a következők: Men in Black: Sötét zsaruk 2 (2002), Bad Boys 2: Már megint a rosszfiúk (2003), Én, a robot (2004), A randiguru (2005), A boldogság nyomában (2006), Legenda vagyok (2007), Hancock (2008). Sőt, igazából nyolc, ha hozzávesszük a 2004-es Cápamesét is, amiben ő szinkronizálta a főszereplő Oscart.

„A pénz és a siker nem változtatja meg az embert, csak felnagyítja azt, ami már eleve megvolt benne” – mondta egyszer Smith, aki az Én, a robotért már 28 millió dollárt kapott, A boldogság nyomábannal és a Men in Black: Sötét zsaruk 3-mal pedig óriásit szakított, mivel ezek esetében olyan szerződést kötött, hogy a bevételből részesedett, szóval csak ez a két film hozott a konyhára kb. 170 millió dollárt. A Hancock után egyébként valamennyire visszahőkölt a karrierje, és már korántsem aratott sikert mindennel, de azért az utóbbi 16 évben is tudott kasszát robbantani, nem is egyszer: pl. Men in Black: Sötét zsaruk 3 (2012), Suicide Squad: Öngyilkos osztag (2016), Aladdin (2019), Bad Boys: Mindörökké rosszfiúk (2020). Ahhoz viszont nem férhetett kétség, hogy a csúcsévek már mögötte vannak, és nem kevés gyenge matériába is kíméletlenül beletenyerelt, ebben pedig sokak szerint nagy szerepet játszottak magánéleti botrányai és furcsa kapcsolata Jada Pinkett-tel.

Fiatal házasság, nyitott házasság

Apropó házasság és kapcsolatok… Smith magánéletéről eddig nem esett szó, pedig ott is megvannak az életére oly jellemző hullámvölgyek. Például 24 évesen nősült meg és lett apa első ízben: 1992-ben vette feleségül a színésznő Sheree Zampinót, és ugyanabban az évben megszületett a fiuk, Willard Carroll „Trey” Smith III. 1995-ben váltak el. Smith később megerősítette, hogy a nyolcvanas évek végén egy rövid ideig randizgatott Sandra Dentonnal, aki a Salt-N-Pepa nevű hiphopegyüttes Pepájaként talán ismertebb.

Jada Pinkett-tel 1995-ben ismerkedett meg, amikor a színésznő egy meghallgatáson vett részt Smith barátnőjének szerepére a Kaliforniába jöttemben.

Will 1997 novemberében egy smaragd csiszolású kb. 12 karátos gyémántgyűrűvel kérte meg Jada kezét, az esküvőre pedig egy titkos ceremónián került sor 1997 szilveszterén.

Két közös gyermekük született: Jaden Christopher Syre Smith 1998-ban, Willow Camille Reign Smith pedig 2000-ben jött a világra. Mindketten kacérkodtak a színészkedéssel. Jaden jobban, hiszen együtt szerepelt apjával A boldogság nyomában és A Föld után (2013) című filmekben, illetve ő volt A karate kölyök 2010-es remake-jének főszereplője is. Willow pedig a Legenda vagyokban tűnt fel. Azóta egyébként mindketten inkább a zeneiparban tevékenykednek.

Smith és Jada pedig azzal sokkolták a rajongóikat, hogy bevallották, nyitott házasságban élnek, és mindkettejüknek vannak házasságon kívüli kapcsolatai, mivel hisznek a teljes szabadságban. Smith egyszer azt is beismerte, hogy poliamor kapcsolatot akart Halle Berryvel és a balerina Misty Copelanddel, de végül a terápia után elvetette az ötletet. 2023 októberében pedig jött az új sokk: Pinkett kijelentette, hogy ő és Smith már 2016 óta külön élnek, bár nem áll szándékukban jogilag elválni. Nagyjából itt tartunk most.

Slágergyáros

Will egyébként a színészi karrierje mellett a zenei törekvéseit sem adta fel, igazából egyik segítette a másikat. A saját filmjeihez készített betétdalokat, amik aztán a kasszasikerekkel együtt slágerekké váltak. 1997 és 2005 között négy szóló stúdióalbumot jelentetett meg (Big Willie Style, Willennium, Born to Reign, Lost and Found), és olyan, világszerte népszerű dalokkal írta be magát a zenetörténelembe, mint a Gettin’ Jiggy wit It, a Miami, a Just the Two of Us, a Men in Black, a Freakin’ It, a Wild Wild West, a Black Suits Comin’ (Not Ya Head), a Party Starter vagy a Switch. Azóta persze már ebből a világból is kiszállt valamennyire, az utóbbi években maximum társként szállt be zenei produkciókba, például Neil Cicierega, Bomba Estéreo, Nicky Jam, Marc Anthony vagy Bad Bunny mellé.

A pofon után

Nemrég mutatták be Will Smith első filmjét a nevezetes 2022-es Oscar-pofon óta, a Bad Boys: Mindent vagy többet első hétvégés bevételei láttán pedig kijelenthetjük:

úgy tűnik, a filmrajongók megbocsátottak Smith-nek, miután két évvel ezelőtt az Oscar-gálán élő adásban kevert le egy hatalmas sallert Chris Rocknak, aki a felesége, Jada Pinkett-Smith-szel kapcsolatban sütött el egy ízléstelen poént.

Éppen ezért volt eléggé kínos, amikor nem sokkal ezután Will átvehette élete első Oscar-díját a Richard király (2021) főszerepéért. A neki odaítélt szobrot végül nem vonták vissza, ám 10 évre eltiltották minden akadémiai és Oscar-rendezvényen való részvételtől.

A Bad Boys negyedik részével azonban Smith hivatalosan is visszatért, mivel a film 104,6 millió dollárt hozott a nyitóhétvégén világszerte. A pofont követően amúgy először 2022 júliusában tért vissza Smith a közösségi médiába, ahol ismét foglalkozott az incidenssel, de azóta a karrierje szempontjából egy csendesebb időszakot élt meg. A Bad Boys sikere azonban azt jelenti, hogy jöhetnek az eddig jegelt és/vagy kaszált projektek, például az 1987-es Repülők, vonatok, autók című John Candy-Steve Martin-vígjáték remake-je Kevin Harttal, a Fast and Loose című akció-krimi, vagy az Én, a robot és a Legenda vagyok tervezett folytatásai.

Smith, akit sokan az egyik utolsó igazi filmsztárnak tartanak, egyébként nemrég megnevezte azokat a filmeket a karrierjében, amelyek szerinte a legjobbak: a Legenda vagyokot, a Richard királyt, illetve legnagyobb kedvencét, A boldogság nyomábant.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
175 éve halt meg Mary Shelley, aki 18 évesen megírta a világ legfontosabb technofóbiás rémálmát, a Frankensteint
Mary Shelley 1816-ban, egy svájci villában írta meg a Frankenstein alapötletét. Az írónő halálának 175. évfordulóján Guillermo del Toro adaptációja uralja a díjszezont.


1851. február 1-jén pontosan 175 éve, hogy elhunyt Mary Wollstonecraft Shelley, de az általa 18 évesen papírra vetett rémálom ma elevenebb, mint valaha. Könyvéről generációk gondolták, hogy férfi találta ki, miközben az igazság az, hogy a Frankenstein egy érzékeny, bátor, nagyon fiatal lány fejéből pattant ki – egy svájci villa padlásán, egy esős nyáron, társasági játéknak indulva.

Míg a világ Guillermo del Toro friss Frankenstein-adaptációját ünnepli, amely a velencei filmfesztiválon 13 perces álló ovációt kapott és Jacob Elordit a csúcsra repítette, kevesen tudják, hogy

a kultikus szörnyeteg születése nem irodalmi csendélet, hanem egy valóságos, filmszerű nyitójelenet volt.

Egy jelenet, amely 210 évvel ezelőtt játszódott: vihar, kényszerű bezártság, a korszak legmenőbb és legbotrányosabb arcai, egy ártatlannak induló játék, és a végén két, máig uralkodó műfaj, a modern sci-fi horror és a vámpírmítosz startpisztolya dördül el.

Mary Shelley 1797-ben született Londonban. Anyja, Mary Wollstonecraft az egyik első komoly feminista gondolkodó volt (A nők jogainak védelme, 1792), de 11 nappal Mary születése után meghalt gyermekágyi lázban. Apja, William Godwin radikális filozófus és író volt. Mary így már kicsi korától intellektuális közegben élt, ahol gondolkodni, írni, vitázni lehetett – de a társadalom ezt nőként még mindig gyanúsnak találta.

Amikor Mary 16 évesen megszökött a már házas Shelley költővel (igen, botrány), a társadalom egy része végképp leírta őt.

Mégis: két év múlva már ott volt a kezében az első Frankenstein-vázlat. 1818-ban jelent meg a könyv – anonim módon. Nem véletlenül: női névvel senki nem vette volna komolyan.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Frankenstein Film (@frankensteingdt) által megosztott bejegyzés

Minden egy természeti katasztrófával kezdődött. 1816-ot a „nyár nélküli évként” jegyzi a történelem, miután az előző évi indonéziai Tambora vulkán kitörése hamuval és aeroszolokkal terítette be a Föld légkörét, drámai lehűlést okozva. Európában a nyár szokatlanul hideg, esős és viharos volt, Svájcban, a Genfi-tó partján hetekig szinte megállás nélkül zuhogott az eső. Ez a könyörtelen időjárás zárta össze a Villa Diodati falai közé a korszak egyik legfényesebb, legtehetségesebb és leginkább megvetett társaságát.

A központban a szupersztár költő, Lord Byron állt, körülötte a 18 éves Mary Wollstonecraft Godwin, későbbi férje, a szintén költő Percy Bysshe Shelley, Mary mostohatestvére, Claire Clairmont, valamint Byron személyes orvosa és útitársa, John William Polidori.

A napokig tartó bezártságban a társaság német kísértettörténetek francia fordításait, a Fantasmagorianát olvasta, amikor Byron egy este kihívást intézett hozzájuk. Mary Shelley a regény 1831-es kiadásának előszavában, amely a történet elsődleges forrása, így emlékezett vissza:

„»Mindegyikünk írjon egy kísértettörténetet« – javasolta Lord Byron.”

Mary napokig képtelen volt kitalálni bármit is, mígnem egy késő éjszakai beszélgetés után, amely az „élet elvének” természetéről és a kor tudományos szenzációjáról, a galvanizmusról folyt, egyfajta éber álomba merült.

„Villámként csapott belém a gondolat… Megvan! Ami engem megrémített, másokat is meg fog.”

A szemei előtt megjelent a „tiltott tudományok sápadt diákja”, amint térdel a maga alkotta, kiterített lény mellett, amely egy erőteljes gépezet hatására megmozdul, és „kínlódva, fél-élet jeleit” mutatja.

Polidori naplója megerősíti a verseny tényét: 1816. június 17-én azt jegyezte fel, hogy „a kísértettörténetek írását mindenki elkezdte, kivéve engem.” Azon az estén azonban nemcsak a Frankenstein, hanem egy másik modern szörnyeteg is megszületett. Byron egy töredéket írt egy arisztokrata vámpírról, de hamar elvesztette az érdeklődését. Az ötletet Polidori vitte tovább, és ebből a vázlatból alkotta meg 1819-ben A vámpír című novelláját, amelynek főhőse, Lord Ruthven lett

a modern, szalonképes, csábító vérszívó archetípusa, Drakula gróf közvetlen elődje.

Polidori később egy nyílt levélben volt kénytelen tisztázni a szerzőséget: „noha az alapötlet kétségkívül Byroné, a kidolgozás az enyém.”

Mary fantáziáját a tudomány is táplálta. A társaság hevesen vitázott arról, lehetséges-e holt anyagot újraéleszteni, a korban pedig szenzációnak számítottak Luigi Galvani és Giovanni Aldini kísérletei, akik nyilvános bemutatókon elektromos árammal rángattak meg frissen kivégzett bűnözők holttesteit.

A regényben Victor Frankenstein egy fiatal, megszállott tudós, aki életet teremt – de aztán megijed tőle, és magára hagyja. A teremtmény nem gonosz, csak elhagyott, egyedül van, és választ vár arra: miért hozták létre, ha nem kell senkinek.

Ez a kérdés ma is kísért: mikor nyúlunk bele életbe, génbe, gépbe úgy, hogy nem tudjuk, mit vállalunk vele?

Mary Shelley kérdése megelőzi korát, és minden korszak megtalálja benne a saját félelmeit:

a nácizmus eugenetikáját,

az atombomba hatalmát,

a robotok és mesterséges intelligenciák felelősségét,

a génmódosított gyerekek bioetikai dilemmáit.

A regény végül 1818. január 1-jén jelent meg Londonban, mindössze 500 példányban, a szerző nevének feltüntetése nélkül.

Bár a fogadtatás vegyes volt, a kor egyik legbefolyásosabb kritikusa, Sir Walter Scott „eredeti zsenialitásról” írt.

A történet ma ismét világsikert aratott. Guillermo del Toro 120 millió dolláros (kb. 38,6 milliárd forintos) költségvetésből készült filmje a velencei bemutató után a díjszezon egyik favoritjává vált.

„Ez az a film, amire 30 éve készülök” – mondta a rendező.

A teremtményt Jacob Elordi játssza, Victor Frankensteint pedig Oscar Isaac – már ez elég lenne, hogy megnézzük, de a film stílusa, mélysége, és a Shelley-szöveghez való visszatérése miatt is érdemes. Jacob Elordi olyan hús-vér szörnyet hoz, akitől nem félünk, inkább sajnáljuk. Mary Shelley regénye tehát újra él. Mert minden korszakban visszatér az a pillanat, amikor valami újat teremtünk – és csak később jövünk rá, hogy mit is csináltunk.

A főszereplő, Oscar Isaac arra kérte a nézőket, hogy a Netflix-premier ellenére próbálják meg nagyvásznon átélni a történetet: „Jó lenne közösségi élményként átélni… ideális lenne moziban megnézni.” A Teremtményt alakító Jacob Elordi, akit a kritikusok sorra díjaznak, egy díjátadón csak ennyit tudott mondani: „A pokolba. Erre tényleg nem számítottam”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
„ICE, takarodj!” – Bad Bunny történelmet írt a Grammy-gálán, majd elküldte a francba a bevándorlási hivatalt
A 68. Grammy-díjátadón Bad Bunny lett az első, aki spanyol nyelvű lemezzel nyerte el az év albuma díjat. Az estét azonban a bevándorlási hivatal elleni éles kritikák határozták meg, több sztár is felszólalt, köztük Billie Eilish, és az év felfedezettje, Olivia Dean.


Nemcsak a zenéről, hanem a politikáról is szólt a február 1-jei Grammy-díjátadó, ahol Bad Bunny történelmet írt, miközben több sztár is éles politikai üzenetet fogalmazott meg a színpadon.

Az est legfontosabb díjait, vagyis a „Nagy Négyest” Bad Bunny (Az év albuma), Kendrick Lamar és SZA (Az év felvétele), Billie Eilish (Az év dala) és Olivia Dean (Az év felfedezettje) vihette haza.

Bad Bunny Debí Tirar Más Fotos című lemeze lett az első, túlnyomórészt spanyol nyelvű album, amely elnyerte a fődíjat.

A díjak átvételekor azonban a beszédek gyakran politikai üzeneteket hordoztak, amelyek elsősorban az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökség ellen irányultak.

„Mielőtt megköszönném Istennek, azt mondom: ICE, kifelé! Nem vagyunk vadak, nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek – emberek vagyunk, és amerikaiak vagyunk”

– mondta Bad Bunny egyik köszönőbeszédében. Hozzá csatlakozott Billie Eilish is, aki az év dala díjának átvételekor fogalmazott meg kemény kritikát.

„Senki sem illegális egy ellopott földön… A francba az ICE-szel”

– mondta.

Az év felfedezettje, Olivia Dean szintén a bevándorlók mellett állt ki.

„Bevándorló unokájaként állok itt... a bátorság terméke vagyok”

– jelentette ki.

A politikai állásfoglalások mellett a díjátadó zenetörténeti mérföldköveket is hozott. Először nyert k-pop dal a Grammyn: a KPop Demon Hunters Golden című szerzeménye kapta a vizuális médiához írt legjobb dal díját. Steven Spielberg pedig elérte az EGOT-státuszt, miután a Music by John Williams című filmjéért megkapta a legjobb zenei filmnek járó elismerést. „Ez az elismerés igazolja azt, amit ötven éve tudok: John Williams hatása felmérhetetlen, művészete páratlan” – nyilatkozta. Kendrick Lamar eközben a Grammyk történetének legtöbbet díjazott rap előadójává vált.

A további kategóriákban Lady Gaga Mayhem című albuma lett a legjobb pop vokális album, a rock mezőnyében pedig a Turnstile (legjobb rockalbum), a Nine Inch Nails (legjobb rockdal) és Yungblud (legjobb rockelőadás) diadalmaskodott. A country zene területén új kategóriákat vezettek be, a kortárs country album díját Jelly Roll vihette haza, aki rendkívül érzelmes beszédben köszönte meg feleségének a támogatást. „Megöltem volna magam, ha te és Jézus nem vagytok” – mondta a színpadról.

via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A fogalmatlan Bridgerton fiú esete Hamupipőkével - megnéztük a Bridgerton család 4. évadának első részeit
Lilaakác, fánktornyok, színkavalkád, ármánykodás, szerelem és főszerepben egy bamba férfi, aki keresi az ő Hamupipőkéjét. Ilyen volt a Bridgerton család negyedik évadának első etapja.


2020 óta követhetik a Netflix nézői a Bridgerton család tagjainak történeteit, amelyek Julia Quinn írónő azonos című regényfolyamának főszereplői. A nyolc évad a család nyolc gyermekének szentel egy-egy felvonást. A sorozat egybefüggő, aki még nem találkozott vele, feltétlenül az első évadtól nézze. (Némi spoiler olvasható az írásban.)

Amikor 2024 tavaszán a Netflix leadta a Bridgerton család harmadik évadát, rajongók milliói kaptak a szívükhöz, atyaég, egészen 2026-ig kell várni az újabb évadig? Vágnánk már a centit, de ekkora mérőszalag nincs is!

Aztán eljött 2026, amikor végre nézhető a sorozat negyedik évada - annak is a fele. A Netflix nem tanul a rajongók panaszáradatából, ez az évad is két részletben érkezik. Az első négy epizód január 29-én került fel a streamingre, míg a többi február 26-tól látható. Ekkora mérőszalag pedig már létezik, úgyhogy lehet nyiszálni!

Minden évad előtt őrült találgatások folynak, a nyolc gyermekes Bridgerton család melyik tagja kerül a következő évadban rivaldafénybe. Talán az a Francesca, aki legutóbb férjhez ment? Julia Quinn eredeti könyvsorozatában pont Francesca alakja és története a leginkább megkapó és megható, sokan várták, hogy ő lesz fókuszban a 2026-os epizódokban.

Abban viszont nagy az egyetértés, hogy Francesca és férje között a sorozatban körülbelül annyi a kémia, mintha két plüssmackó ülne egy-egy fotelben. Nulla.

Eloise neve is előkerült, mint a negyedik évad főszereplője. A különc lány, aki nem kapkod férjet találni és sokkal inkább bújik könyvei mögé, sokak kedvence.

A negyedik évad befutója viszont Benedict Bridgerton lett, a család második fiúgyermeke.

Nagyvilági fazon, habzsolja az életet, buja estéken, orgiákon, alkoholmámorban úszó közegben érzi jól magát, és esze ágában sincs megnősülni. Ám édesanyja folyamatosan dünnyög a fülébe, és sóhajtozik, nem lesz ennek jó vége. Így esik, hogy Benedict úrfi végül megjelenik egy maszkabálon, ahol megakad a szeme egy igéző szépségű, ezüstruhás leányzón, akinek csodálatos a mosolya, kecses a járása, bár táncolni nem tud. És, aki akkor, amikor éjfélt üt az óra, hirtelen elszalad, a döbbent uraság kezében hagyva kesztyűjét.

Ismerős a történet? Persze, hogy az. Tökéletes Hamupipőke történet cipellő helyett kesztyűvel.

Sophie Baek, a nemesi születésű, ám gonosz mostohája által cselédsorba űzött (ugye, hogy Hamupipőke?) ifjú hölgy és a bosszantóan vaksi, bamba és teljesen fogalmatlan Bridgerton fiú később újra találkozik, ám szerelmük kibogozására még várni kell.

A Grimm testvérek mesebeli hercege hasonlóan béna volt: meg tudja vajon magyarázni bárki is, miért bajlódott a herceg egy fél pár cipővel, amikor csak a hölgy arcát kellett volna megnéznie, akivel egész este táncolt?

Nos, Sophie Baek legalább álarcot visel, ráadásul Benedict Bridgerton egyértelműen képtelen meglátni a cselédlányban az ezüstruhás kisasszonyt, így talán a történet jobban hihető a Netflix sorozatában.

Ez az első négy epizód egyébként egyértelműen rászegezi a fókuszt magára a családra, a többi mellékszereplő kevesebb hangsúlyt kap. Lady Danbury például a királynőt unja, a királynő pedig leginkább mindent. Lady Whistledown, azaz Penelope görcsösen igyekszik pletykatémákat találni, míg teljesen zsákutca azt a sztori is, amelyben a királynő új udvarhölgyét keresik. Már senki nem is emlékszik, kik voltak Mondrichék, értelmetlen a házaspárt a negyedik évadban is mellékszálakkal szerepeltetni.

Maga a Bridgerton család viszont, miután már szinte minden gyermek nagykorúvá cseperedett, szerencsére bőven elég izgalmat tud nyújtani.

Lady Violet és Lord Marcus szerelme meghatóan szép, a család legfiatalabb gyermeke, Hyacinth nem fér a bőrébe, annyira szeretne végre már felnőni. És Eloise... Nos, ő még mindig ugyanaz az Eloise, akinek vág az esze, mint a beretva és fütyül a társadalmi konvenciókra.

Meg kell említeni azt is, hogy a Shonda Rhimes producerhez oly jellemző woke-irányzatok ismét nagyon erősen képviseltetik magukat a negyedik évadban is. Julia Quinnek, a Bridgerton-könyvek szerzőjének teljes támogatásával egy laza nemváltás is megtörténik, miután a regénybeli Michael a sorozatban már Michaela lesz. És a negyedik évad főhőse, Benedict úr sem különösebben válogatós az első epizódban, amikor eltakarja őt a vastag dohányfüst.

Hogy mi a titka a Bridgerton családnak?

Sokan igyekeznek megfejteni ezt, pedig a válasz roppant egyszerű. Színes, szagos, romantikus álomvilág ez, békaszínű uszályos ruhákkal, lilaakáccal, méteres macaron- és fánktornyokkal, piruló orcával, estélyekkel, bálokkal, egyszerre mozduló párok keringőivel és sok-sok titokkal, pletykával és szerelemmel. Egy mese, ahová jó elbújni a hétköznapok elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A rajongók tiltakoznak, a stúdió magyarázkodik – a Star Trek: Csillagflotta Akadémia tényleg ekkora katasztrófa lenne?
A Paramount szerint ez forradalmi modern sci-fi a SkyShowtime-on, a rajongók szerint inkább baleseti jegyzőkönyv. TikTok-dialógusok, kánontiprás és kartonpapír-figurák: nem lehet megmenteni a legendát?
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. február 06.



A Star Trek: Csillagflotta Akadémia megérkezése akkora port kavart, hogy az ember már-már azt hihetné, valami radikálisan új, forradalmi irányváltásról van szó. A valóság ennél prózaibb és sokak számára jóval kiábrándítóbb.

A rajongói felháborodásokat a stúdió rendre politikai indíttatású támadásokkal magyarázza, ám ez az érvelés egyre kevésbé tűnik meggyőzőnek.

A Star Trek közönsége ugyanis nem tegnap lépett be a Csillagflottába: generációk nőttek fel az eredeti 1966-os sorozaton, az Új nemzedéken, a Deep Space Nine-on, a Voyageren vagy az Enterprise-on. Ezek a szériák sosem voltak mentesek társadalmi üzenetektől, sőt, sokszor kifejezetten bátran nyúltak érzékeny témákhoz, de mindezt gondolatébresztő tudományos fantasztikumba csomagolták, nem pedig aktuálpolitikai checklista látványos díszleteibe.

Az utóbbi évek Paramount-féle Star Trek-termései azonban sok nézőben azt az érzést keltették, hogy valami alapvetően félrecsúszott. A netflixes Discovery már indulásakor megosztó volt, de egy ideig én is néztem. A Picard három évadából legfeljebb egy fél szezon működött igazán, a Strange New Worlds pedig hiába próbált klasszikusabb hangvételt megütni, nem tudta maradéktalanul visszahozni a régi varázst, majd jó gyorsan földbe is döngölte azt amit két évad alatt felépített.

A Section 31 pedig aztán végképp kiverte a biztosítékot: egy drága, harsány, identitásában bizonytalan streaming film lett, amely inkább tűnt franchise-hasznosítási kísérletnek, mint szeretettel összerakott sci-finek.

A Csillagflotta Akadémia ebbe az egyre vitatottabb Alex Kurtzman „producerzseni” korszakába érkezik, és adna új reményt. Hát nem fog.

Az egyik legnagyobb problémám a dialógusokkal van. A karakterek olyan nyelvezetet használnak,

mintha egy középkorú marketinges próbálná kitalálni, hogyan beszélnek a Z generáció tagjai egy TikTok-kommentmezőben.

Ez a stílus nemcsak idegennek hat egy hatvanéves franchise univerzumában, hanem gyakran önmaga paródiájává válik. Nem felfrissíti a világot és modernizálja, hanem őszintén kellemetlen lesz. Ráadásul felmerül a kérdés: kinek is szól mindez? A fiatalabb közönség aligha rohan tömegesen egy több évtizedes sci-fi sorozat újabb iterációjáért, a régi rajongók pedig értetlenül állnak a tónusváltás előtt. Azokat elidegenítik, akik az igazi rajongók lennének, újakat pedig képtelenek bevonzani. Az eredmény egy furcsa vákuum, amelyben mintha nem létezne valódi a célcsoport. Ám szórakozás se sok.

A Csillagflotta Akadémia története időben messzire ugrik, a 32. század végére, ami kétségkívül kényelmes megoldás: így az alkotók gyakorlatilag bármit megtehetnek anélkül, hogy túl sokat kellene bajlódniuk a korábbi kánonnal. A Föderáció széthullott, a kolóniák elszigetelődnek, az univerzum újraegyesítésre vár, ez akár ígéretes kiindulópont is lehetne. Holly Hunter alakította Nahla Ake kapitány egy tragikus múltbéli döntés súlyát cipeli, miután ezekben a nehéz időkben elszakított egy gyereket az anyjától. Ugrunk egy jó pár évet az időben, közben a krízis megoldódott (elég szájbarágós COVID párhuzam), és a Föderáció megtalálja a fiút, Caleb Mirt (Sandro Rosta), aki felnőttként körözött bűnöző lett.

Holly Hunter válaszút elé állítja a férfit: Csillagflotta Akadémia vagy börtön.

Ez a dramaturgiai fogás azonban több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. A Csillagflotta hagyományosan a Föderáció elitje volt, a legkiválóbbak gyűjtőhelye, nem pedig egy kozmikus alternatív büntetés-végrehajtási intézet. A sorozat persze igyekszik erkölcsi leckét adni arról, milyen károkat okoz a családok szétszakítása. Csak éppen olyan finomsággal, mintha légkalapáccsal kopogtatnák a néző homlokát. A finomkodás sosem volt erőssége a Kurtzman produkcióknak.

Az első rész főgonoszát Paul Giamatti alakítja, ám a fenyegetés helyett inkább groteszk hatást kelt. Nehéz komolyan venni azt a jelenetet, amikor egy termetes, izomkolosszus harcos majdnem alulmarad a majd 60 éves 170 cm-es színésszel szemben egy kézitusában.

Lehet ezt idegen fajokra és különleges képességekre fogni, de a vizuális benyomás ettől még inkább komikus, mint félelmetes.

A sorozat egészére jellemző ez a disszonancia: drámai pillanatokat akar, de gyakran paródiába csúszik. Olyan, mint egy rossz szuperhősfilm, menő akar lenni, de helyette csak szánalmas. Joss Wheedon-féle párbeszédek működtek egy Buffy-ban, vagy egy FireFlyban, de itt nagyon nem önazonos ez a stílus a Star Trek 60 éves örökségével.

Narratív szempontból sem túl rózsás a helyzet. Az epizódok sodródnak egyik érzelmi kitörésből a másikba, miközben nehéz kitapintani egy valóban átgondolt, hosszabb ívű történetet. Itt nincs értelem, csak érzelmek.

A karakterek többnyire egyetlen tulajdonság köré épülnek, mintha egy produceri checklistát pipálnának végig.

Itt a félénk zseni, ott a minden helyzetben legyőzhetetlen harcos, amott a testpozitív öntudatra ébredt 17 éves tinilány hologram. A Star Trek mindig is sokszínű volt, de korábban a figurák személyisége nem merült ki egyetlen címkében. Spock sem pusztán „a félvér”, hanem belső konfliktusokkal küzdő, komplex személyiség volt. Ehhez képest az Akadémia szereplői gyakran kartonpapír-vázlatnak hatnak, mint egy Disney-sorozat a 2000-es évekből.

A kánonhoz való viszony különösen fájdalmas pont. Érzelmeket villogtató Vulkániak, akik humorizálnak, pacifista Klingonok, akik többapájú családokból származnak, sőt egy genetikai szabályokat felrúgó Jem’Hadar leszármazott is felbukkan.

Az alkotók megnézték a Star Trek lexikon borítóját (bele már nem sikerült lapozni) és senki sem mondta el nekik, hogy nem lehet egy Jem’Harad nő, mert ők genetikai úton szaporodnak, más fajokkal pedig végképp kizárt, hogy vegyüljenek.

Ezeknek az ellentmondások semmi köze a kreatív újragondoláshoz, pusztán hanyagság, ami egy ilyen múltú franchise esetében nehezen megbocsátható.

Mindez azért különösen keserű, mert a Star Trek valaha jóval több volt egyszerű tévésorozatnál. Az elsők között teremtett aktív rajongói közösséget, saját találkozókkal még a Comic Con aranykora előtt, és nem egy mérnök vallotta be, hogy gyerekkori inspirációként hatott rá Gene Roddenberry erredeti víziója.

Steve Jobs legendásan rajongott a franchise-ért, és állítólag külön kérte a mérnökeit, hogy az eszközeik úgy nézzenek ki és úgy működjenek, mintha az Enterprise-ról érkeztek volna.

Ehhez képest a Csillagflotta Akadémia inkább tűnik egy drága, identitását kereső mellékvágánynak, mint a jövőről szóló, optimista látomás örökösének. Itt van neon ugrókötél, neon fülhallgató, minden a jelenlegi technológiai szintet mutatja, csak neon. Semmi igazán forradalmi.

A legszarkasztikusabb megjegyzések sem tudják teljesen elfedni a csalódottságom: sokan nem azért kritizálják ezt a sorozatot, mert gyűlölnék a Star Treket, hanem éppen ellenkezőleg, mert túl jól ismerik, és fájó látni, milyen irányba sodródott.

Ez egy Star Trek sorozat, olyan emberek tollából, akik nem értik a Star Treket és olyan embereknek készült, akik nem szeretik a Star Treket

A Csillagflotta Akadémia nem pusztán egy félresikerült spin-off sorozat, hanem egy újabb állomás abban a korszakban, amelyben a franchise mintha teljesen elveszítette volna saját iránytűjét. Lehet, hogy egyesek számára könnyed „guilty pleasure”, de azoknak, akik a régi, gondolkodásra késztető, bátor tudományos fantasztikumot keresik, ez az akadémiai évfolyam inkább bukást érdemel, mint dicséretet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk