SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Nyerő Páros: keményen beolvastak Molnár Gusztávéknak a kiesett párok, szerintük nem játszanak őszintén



"Amikor elkezdik mondani, hogy ők szívből játszanak és néznek a szemedbe... Én már készítettem az aknavetőt meg a kézigránátot. Az embernek röhögnie kellett. Gyerekek, ne haragudjatok már meg... még ha egy ember nem ért egyet velük, azt mondom, oké, akkor ott van valami, de ha mindenki így látja...?"

- mondta a korábbi szépségkirálynő a riportszobában, Fecó pedig arról beszélt, hogy inkább becsukta a szemét, amikor Vivi beszélt, mert különben "felrobbant" volna.

Rebeka aztán megmondta Gusztiéknak, hogy ő úgy látja, hogy visszaéltek a "hatalmukkal", amit azzal szereztek, hogy mindenki megsajnálta őket az első fordulóban, amikor gyengén teljesítettek és elárulták, hogy komoly nehézségeken vannak túl a kapcsolatukban.

"Egy kicsit úgy érzem, hogy ezzel a színészi és érzelmi játékkal mindenkiben elhitettetek valamit, amit én is elhittem, és tényleg, őszintén sajnálom. És akkor, amikor jött a lehetőség, a hatalom, akkor dirr oda..."

- vágta Gusztiékhoz.

De nemcsak ő volt ezen a véleményen, hanem Somfai Péter felesége, Kriszti is. Ő azt nehezményezte, hogy a színész és felesége a játék elején folyamatosan közeledett hozzájuk és jó kapcsolatot akartak ápolni velük, de amikor Somfaiék a kiesés szélére kerültek, nem mellettük szavaztak. Vivi erre azt válaszolta, hogy őket egy jó, stabil párnak tartják, és azért voksoltak Kamarás Norbi és Odett bennmaradására, mert ők akkor nagyon mélyponton voltak. Ezen a ponton pedig már Nádai Anikó is bekapcsolódott a vitába:

"Esküszöm, csak ez az egy fáj nekünk. Ne mondjátok azt, hogy azáltal, mert mi szeretjük egymást, vagy ők szeretik egymást, mi nem vagyunk elég jók ide, meg nem vagyunk nyerő páros!"

- mondta Gusztiéknak.

A színész felesége, Vivi a riportszobában azt mondta, egy ideig próbálta észérvekkel megindokolni a döntéseiket, de egy ponton már feladta ezt. Guszti pedig úgy érezte, hogy nem kérdéseket kaptak a többiektől, hanem állításokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Már a boltig sem jut el – így él magányosan a 90 éves Koltai János az ádándi otthonában
A Szomszédok egykori sztárja felesége halála óta egyedül él, lábfájdalmai miatt alig mozdul ki. Örömöt már csak a kertészkedés és az alkotás jelent számára.


Koltai János, a Szomszédok sorozat Gábor Gábora, kilencvenévesen él egyedül ádándi (Somogy megye) otthonában. Felesége, Pap Éva halála óta a magány is része lett a mindennapjainak. Mint mondta: „Amióta a feleségem, Pap Éva átlépett a nem ismert tartományba, nem igazán fantasztikus az élet. Nehéz, ha az embernek nincs kihez szólnia” - írta a Blikk.

A színész jelenleg lábfájdalmak miatt már csak nehezen tud kimozdulni. A mozgás számára kihívás, az egyensúlyát könnyen elveszíti, ezért mindig ügyel arra, hogy legyen, amibe kapaszkodhat. A vakondtúrások a kertben még veszélyesebbé teszik a közlekedést. „Ezért

mindig ügyelek arra, hogy legyen mellettem valami, amibe kapaszkodni tudok, hogy ha netán elesnék, fel tudjam magam segíteni”

– mondta.

A meleg időszak szintén megnehezíti a napjait, így ilyenkor a kertészkedés is háttérbe szorul. „Nem viselem jól ezt a meleget, pedig lenne tennivaló az udvaron. Sajnos a hőségben nem tudok kimenni a kertbe” – fogalmazott. Hozzátette, hogy szerencsére a ház vastag falai kellemes hűvöst biztosítanak számára.

Bár fia Budapesten él és ritkán tudják látni egymást, Koltai nincs teljesen egyedül: egy jó barátja segít neki a bevásárlásban és az ügyintézésben is.

„A fiamat a munkája Budapesthez köti, így sajnos ritkán tudunk találkozni. Van viszont egy jó barátom, aki sokat segít, elmegy helyettem a boltba, intézi az ügyeket. Persze, én is elindulnék, de mire a saját tempómban odaérnék, már besötétedne”

– mondta.

A művész jelenleg is dolgozik: egy monológot készít, amelyen évek óta dolgozik kisebb megszakításokkal. A felvételhez használt videórögzítője ugyan nemrég elromlott, de egy másik barátja új kamerát hozott neki Budapestről, így újra folytathatja a munkát. Elmondása szerint már közel jár a befejezéshez: „Ha lehet így fogalmazni, a főpróbahét előtt vagyok, már nem sok kell hozzá, hogy elkészüljek vele.”

Idén júniusban töltötte be a 90. életévét, amit néhány barátjával ünnepelt. „Jólesett, hogy tudtunk kicsit beszélgetni. Szerencsére a fejem még jól működik, csak a lábammal vannak gondok” – tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Jennifer Lopez megérkezett Budapestre - az is kiderült, hogy melyik hotelben szállt meg az énekesnő
Szombaton délután landolt a gépe, a stáb luxusautókkal ment tovább a belvárosba. Vasárnap az MVM Dome-ban lép fel, és hétfőn már Olaszországban folytatja a turnét.


Jennifer Lopez szombaton megérkezett Budapestre, miután péntek este még a spanyolországi Tenerifén lépett fel, tudta meg a Blikk. A világsztár magángépe késő délután landolt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Onnan egy Mercedes V-class típusú luxusautókból és kisbuszokból álló flottával indult tovább a belváros felé.

A rajongók már napok óta találgatták, mikor érkezik meg J.Lo Magyarországra, és hol fog megszállni a koncert előtt. A szervezők mindent megtettek azért, hogy ezek az információk ne szivárogjanak ki, de a legkitartóbb fanok a főváros legmenőbb ötcsillagos szállodái körül várakoztak.

Végül olvasói fotók buktatták le a sztárt és csapatát.

A képek alapján a konvoj a Petőfi Sándor utcában állt meg, ami azt jelenti, hogy Jennifer Lopez a belvárosi Párisi Udvar Hotelben szállt meg.

Az énekesnő jelenleg az Up All Night (Fenn egész éjjel) turnéval járja Európát és Ázsiát. 34 nap alatt összesen 20 koncertet ad, a sorozat Spanyolországban indult, ahol július 8. óta hétszer lépett színpadra.

Vasárnap este az MVM Dome-ban lép fel a magyar közönség előtt. A szervezők pontos kezdést ígérnek: 18.30-kor Regán Lili DJ indítja a műsort, majd J.Lo körülbelül 20 órakor veszi kezébe a mikrofont. Másnap este pedig már Olaszországban folytatódik a turné.

A show az On the Floor című slágerrel indul, és összesen 25 dal szerepel a műsorban. A több mint kétórás előadásban a táncnak is kiemelt szerep jut, Jennifer Lopez ugyanis a világ legjobb táncosaival érkezett Budapestre.

Akik már látták a fellépést, azt mondják, hogy J.Lo élete legjobb formájában van. A koncerteken készült fotók szerint pedig az énekesnő bátran visel merész ruhákat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Összeházasodott Hujber Ferenc és Szőke Krisztina – feketében vonultak az oltárhoz
A sztárpár már régóta jegyben járt, korábban a pandémia miatt kellett elhalasztaniuk a ceremóniát.


Sejtelmes sztorivideót osztott meg az Instagramon Varga-Hrovatin Csenge néhány napja: „úton, de vajon hova…?!” – írta a felvételhez, majd férje rákontrázott, és egy ünnepi vacsoráról készült videót mutatott a követőinek.

Aztán Varga Miklós Joe szombat este le is rántotta a leplet a titokzatos eseményről: megosztott fotóján párjával, valamint Hujber Ferenccel és Szőke Krisztinával láthatóak. A képhez azt írta:

„Ez a Nyerő Páros átok megint csak bebukott! Van aki(k)re nem hat!! Nagyon szeretünk Titeket! Sok boldogságot kívánunk!”

Ami azt jelenti, hogy Hujber Feri és volt felnőttfilmes párja összeházasodott. A ceremónián egyébként mindketten talpig feketébe öltöztek. Varga Miklós mondataival pedig minden bizonnyal arra utal, hogy számos pár szakított már nem sokkal azután, hogy szerepeltek a realityben.

A 24.hu emlékeztet arra, hogy Hujber korábban Londonban kérte meg kedvese kezét, de egy ideig a Covid-járvány miatt nem tudták megtartani az esküvőt. Az újdonsült házaspárnak van egy közös fia: Regő 2020-ban született.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Jennifer Lopez szelfizett Budapesten: a legkitartóbb rajongók találkozhattak a szupersztárral a koncert után
A rajongók napok óta lesték J.Lo minden lépését és várva várták a belvárosi luxushotel előtt. Az énekesnő végül egy gyors, de felejthetetlen találkozóval lepte meg a kitartó követőket.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. július 21.



Vasárnap este a Petőfi Sándor utcában egyre nagyobb izgalommal várták a rajongók Jennifer Lopezt. Körülbelül száz ember állt a belvárosi ötcsillagos hotel előtt, hogy legalább egy pillanatra láthassa a világsztárt a budapesti koncertje után.

A fanok feszülten figyeltek, amikor 23 óra 45 perc körül több testőr jelent meg a bejáratnál. Hamarosan begördült egy fekete kisbusz is, amelyből Jennifer Lopez szállt ki kényelmes ruhában, táskával a kezében. A sztár láthatóan fáradt volt, de mosolyogva és kedvesen odament a rajongókhoz, puszit dobált, néhányukkal kezet fogott, és akadt, akivel szelfit is készített.

A szupersztár nagyjából fél percet töltött a követői körében, mielőtt bement a hotelbe, de azok, akik két napja csak erre vártak, biztosan életük egyik legszebb élményeként őrzik majd az énekesnő figyelmes gesztusát.

Egyébként nem sok esélyük volt a találkozóra, mert a szombati érkezést annyira jól szervezték meg, hogy esély sem volt belefutni az énekesnőbe. A koncert után ráadásul terjedni kezdett a pletyka, hogy Lopez nem tér vissza a hotelbe, hanem egyenesen a repülőtérre megy, hiszen másnap este Olaszországban lép fel. Azok, akik nem ültek fel a híresztelésnek, végül összefuthattak a sztárral a szállodánál - írja az eseményről rövid videót is készítő Blikk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk