SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Nyerő Páros: Dudás Miki a párjának írt beszédével és ízléstelen beszólásával megint kiverte a biztosítékot

Rajta kívül minden férfi játékos megható beszédet írt, a kajakozó viszont tudta fokozni ezt azzal, hogy egy szerinte vicces, a többiek számára megbotránkoztató mondatot is hozzáfűzött a szöveghez.


Dudás Miklós és párja, Szigligeti Ivett is szerepelnek az RTL Klubon futó Nyerő Páros című sztárrealityben, és bár a feladatokban egész jól teljesítettek eddig, semmi olyat nem tettek, amiért nagy figyelmet kaptak volna a villában. A világbajnok kajakozó azonban most zsinórban két adásban is kiverte a biztosítékot a többieknél a szerintük faragatlan viselkedésével.

Ahogy megírtuk, először azért akadtak ki a játékostársak, mert Miki meglepően lazán és nyíltan mesélte el cikis randisztorijait és mondott olyan vicceket, amiken rajta kívül senki sem nevetett.

A sportoló a szerdai adásban is hozta a formáját, és ismét döbbenetet okozott a többiek körében, pedig nem is ő volt a főszereplő az aznapi feladatban. A lányoknak egy szépségversenyen kellett jól teljesíteni, de úgy, hogy a párjaik választottak nekik ruhát, cipőt és fürdőruhát, és ők írták meg nekik azt a beszédet, amit aztán fel kellett olvasniuk a színpadon.

A fiúk komolyan is vették a feladatot, mindenki nagyon megható szöveget írt, amin nemcsak az ő párjuk, de a többi nő és a közönség is a könnyeivel küszködött. Dudás Miki ezzel szemben a szépségversenyzésben jártas párja külsőségeit dicsérte. Ivettnek például ezt kellett felolvasnia:

"Anyukaként nem könnyű helytállni, gyereknevelés, a háztartás, munka, párkapcsolat mellett se idő, se energia nem marad úgy magamra, mint azelőtt, ám mégis megteszek mindent azért, hogy a lehető legjobb formámat mutassam. Azt gondolom, jó úton járok, ugyanis a múltkor nem engedtek felszállni a repülőre, mivel kérdezték, hogy van-e nálam robbanóanyag, én pedig mondtam, hogy van, ez a bomba s*gg."

Pedig előtte a kajakozó nagyon szépen megfogalmazta, milyen sokat jelent Ivettnek az, hogy édesanya lett.

Lapozz a videóhoz!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ritka pillanat: Ungár Anikó fia esküvőjén mutatta meg a párját
Baronits Gábor házasságkötése kapcsán osztott meg közös képet a 76 éves bűvésznő és Tibor. Kapcsolatukat közel húsz éve tartják távol a reflektorfénytől, most azonban kivételt tettek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Ungár Anikó ritkán oszt meg részleteket a magánéletéről, párját, Tibort eddig szinte soha nem láthattuk nyilvánosan. Most azonban különleges okból kivételt tett: fia esküvőjén egy közös fotót mutatott kettejükről, vette észre a Femina.

A bűvésznő számára felejthetetlen élményt jelentett, hogy egyetlen fia, Baronits Gábor kimondta a boldogító igent. Az esküvőről kevés kép készült, de az egyik felvétel minden figyelmet magára vont, hiszen

Anikó kedvesével együtt látható rajta.

A 76 éves művésznő elegáns, pezsgőszínű ruhát viselt, amely kiemelte alakját és hosszú lábait, Tibor pedig törtfehér öltönyben és napszemüvegben állt mellette. A kommentelők nem győzték dicsérni őket, sokan írták, milyen szépen mutatnak egymás mellett.

A pár már közel húsz éve van együtt, kapcsolatukat mégis távol tartották a nyilvánosságtól. A most megosztott fotó azonban jól mutatja, hogy a köztük lévő összhang ma is töretlen.

Ungár Anikó és Tibor közös fotóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„További sok sikert!” – Fejes Tamás közös képet osztott meg Erős Antónia zenész fiával
Erős Antónia fia bandájával lépett fel a Tankcsapda előtt. A zenekar tagjai pedig a koncert után közös fotóra álltak össze.
Karkó Ádám, kép: - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Fejes Tamás a közösségi oldalán osztott meg egy képet, amelyen Erős Antóniával és az RTL híradósának fiával, Tóth Matyival szerepel. A fotón a Street Sixteen zenekar tagjai is láthatók.

A Tankcsapda dobosa Esztergomban találkozott a fiatal bandával, akik az ő fellépésük előtt adtak koncertet. Bejegyzésében ezt írta:

„Esztergomban @erosantonia fiáék zenéltek előttünk, a @streetsixteen_official. Érdemes lesz rájuk odafigyelni. További sok sikert!”

A Street Sixteen 2022-ben került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy Tóth Matyi Czutor Zoli fiával, Simonnal, valamint egy Tóth Csanád nevű fiúval zenél együtt.

A backstage-ben Lukács László is közös fotót készített a fiatal zenészekkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Rubint Réka állami kitüntetést kapott, a honvédelmi miniszter adta át a díjat
A fitneszedző a közösségi oldalán jelentette be, hogy Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át, és azt is felidézte, hogyan nevezték egykor genetikai selejtnek.


Rubint Réka állami kitüntetést kapott augusztus 20. alkalmából, vette észre a hvg.hu. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök nevében.

„Ma délután állami kitüntetést kaptam a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért” – írta a fitneszedző a Facebook-oldalán.

„Hála és köszönet van a szívemben és bízom benne, hogy mindazt amiben hiszek, még nagyon- nagyon sokáig tudom Veletek együtt csinálni” – fogalmazott a bejegyzésben. Felidézte, hogy

testnevelő tanára meg akarta buktatni és genetikai selejtnek nevezte, amivel összetörte a szívét, de a jász vére arra ösztönözte, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét annak, amit a tanárnő mondott.

A fitneszedző így vette át a kitüntetést:

Kedden Lázár János építési és közlekedési miniszter adott át 14 kitüntetést augusztus 20-a alkalmából, ő építészeket, építőket és közlekedési szakembereket díjazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Először mutatta meg magát bikiniben az RTL híradósa
Major Eszter ritkán enged bepillantást a magánéletébe, most azonban horvátországi nyaralásáról posztolt. A videóban egy gyönyörű öbölben csobbant a tengerbe.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Az RTL híradósa, Major Eszter most egy egészen más oldaláról mutatta meg magát: bikiniben posztolt a horvát tengerpartról, vette észre a Femina.

A híradós 2020 óta erősíti az RTL csapatát, a nézők pedig nemcsak a képernyőről, hanem visszafogott stílusáról is ismerhetik. Eleganciája a hétköznapokban és a közösségi oldalain is megjelenik, ezért különleges alkalomnak számít, amikor bikinis fotó vagy videó kerül fel tőle.

Ezúttal a horvát tengerparton pihen, és egy hangulatos videóban osztotta meg legszebb nyaralási élményeit.

A felvételen látható, ahogy egy gyönyörű öbölben csobban a tengerben, falatnyi bikiniben.

Major Eszter szabadidejét gyakran tölti a természetben, sokszor indul túrázni a családjával, és olykor extrém sportokat is kipróbál.


Link másolása
KÖVESS MINKET: